A karácsony legnagyszerűbb ajándékai
Írta: Dieter F. Uchtdorf elder
a Tizenkét Apostol Kvórumából
Milyen ajándékot adhatunk a Szabadítónknak mindazért, amit értünk tett?
Fényképek a Getty Images jóvoltából
A karácsony mindig is különleges időszak volt számomra. A szeretet időszaka. Az adakozás időszaka. Az emlékezés időszaka.
Emlékszem a csehszlovákiai gazdag, sok évszázados karácsonyi hagyományokra, amelyek már egészen kisgyermekként megragadtak. Emlékszem a gyertyafényes karácsonyfákra, a kézzel készített ajándékokra, az ünnepi felkészülés illatára. Emlékszem azokra a gyönyörű énekekre és fenséges orgonazenére, amelyek ragyogóvá varázsolták a kelet-németországi Zwickau sötét utcáit. Emlékszem arra a szerény padlásra is, ahova a családunk bezsúfolódott, miután másodszor is elmenekültünk a vészterhes körülmények elől, és a második világháború után új életet kezdtünk Nyugat-Németországban.
Miközben szívfájdalommal és örömmel tekintek vissza, talán leginkább az jut eszembe a karácsonyi időszakról, hogy mekkora szeretet volt a családtagjaimban egymás iránt, mennyire szerettük és elfogadtuk Jézus Krisztus visszaállított egyházát, és mennyire szerettük a Szabadítót.
Ahogy ismét közeledik a karácsony, eszembe jutnak Russell M. Nelson elnök szavai, melyek tavaly hangzottak el arról, hogy mire összpontosítunk a karácsonyi időszakban: „…nem tehetünk semmi fontosabbat annál ezen a karácsonyon, mint hogy a Szabadítóra és arra az ajándékra összpontosítunk, amit az élete valójában jelent mindannyiunknak.”1
Eszembe jut Ezra Taft Benson elnök (1899–1994) is, akit azzal bíztak meg, hogy segítsen az egyház tagjainak Németországban a második világháborút követően. „Az Istentől sugalmazott jólléti program révén szó szerint táplálta az éhezőket, megvigasztalta a könnyezőket, és közelebb emelte a mennyhez mindazokat, akikkel találkozott.”2
Évekkel később Thomas S. Monson elnök (1927–2018) visszautalt erre az eseményre egy felszentelési gyűlésen Zwickauban. A gyűlésen odajött hozzá egy idős egyháztag, és azt mondta: „Kérlek, mondd meg Benson elnöknek, hogy szeretjük őt. Megmentette az életünket: az enyémet, a feleségemét, a gyermekeimét, és sok-sok más emberét. Angyal volt, akit Isten küldött, hogy szó szerint visszaállítsa számunkra a jövőbe vetett reményt és bizalmat.”3
Kedves fivérek és nővérek, drága barátaim! Nincs jobb idő, mint most, éppen ebben a karácsonyi időszakban, hogy ilyen példákat kövessünk, és újra a Jézus Krisztus által tanított tantételeknek szenteljük magunkat. Mindig megfelelő az alkalom arra, hogy teljes szívünkből szeressük az Urat, Istenünket – és a felebarátainkat, mint önmagunkat.
Jó szem előtt tartani, hogy „aki pénzt ad, sokat ad; aki időt ad, többet ad; ám aki önmagából ad, mindent ad. Jellemezze hát ez a mi karácsonyi ajándékainkat!”4
Összpontosítsunk az életére
A karácsonyt a világ nagy része ünnepli, ám Jézus Krisztus tanítványaiként és követőiként mi arra kötöttünk szövetséget, hogy mindenkor emlékezünk Őrá (lásd Tan és szövetségek 20:77, 79). Karácsonykor különösen könnyűnek találjuk, hogy arra a gyermek Krisztusra összpontosítsunk, aki a Szabadítónk és Királyunk lett.
Jézus Krisztusra összpontosítunk, miközben a születésének örvendünk. Családunkkal és barátainkkal együtt ünnepeljük a „nagy öröm jó hírét” (vö. Lukács 2:10). Olyan szent zenét hallgatunk, amely az Ő földre jövetelét köszönti. Máténál, Lukácsnál és a 3 Nefiben elolvassuk születésének szentírásbeli feljegyzését. Bizonyságot teszünk arról, hogy Jézus a megjövendölt Immánuel, aki Máriától született, aki „bepólyálá őt, és helyhezteté őt a jászolba, mivelhogy nem vala nékik helyök a vendégfogadó háznál” (Lukács 2:7; lásd még Máté 1:23; Ésaiás 7:14).
Jézus Krisztusra összpontosítunk, miközben tanulmányozzuk és befogadjuk a tanításait. Igyekszünk szelíddé és irgalmassá, béketeremtővé és tiszta szívűvé, megbocsátóvá és hithűvé válni. Lassúvá válunk az ítélkezésre, gyorssá az imára és a megbocsátásra. Úgy bánunk másokkal, ahogyan szeretnénk, hogy velük bánjanak. Az isteni tanból származó „jó gyümölcsöt” keressük. Mennyei Atyánk akaratát cselekedjük.5
Jézus Krisztusra összpontosítunk, miközben az Ő tökéletes példáját követjük. Arra tanított bennünket, hogyan szeressünk, valamint osszunk és hívjunk meg a szolgálat, engedelmesség, ima, áldozathozatal és kitartás révén.
Jézushoz hasonlóan mi is keresünk lehetőségeket Isten gyermekeinek megáldására, miközben „jót tévén” (Apostolok cselekedetei 10:38; lásd még Máté 5:16) járunk-kelünk. Az Atya iránti engedelmessége példáját másoljuk, amikor újra elkötelezzük magunkat, hogy Isten szava szerint éljünk, és megújítjuk az arra irányuló erőfeszítéseinket, hogy betartsuk a parancsolatait (lásd János 14:15).6
Elfogadjuk a hívását: „Jöjj, kövess engem!” (vö. Máté 19:21). Arra hívjuk polgártársainkat világszerte, hogy jöjjenek és lássák meg, jöjjenek és segítsenek, jöjjenek és tartozzanak ide, még akkor is, amikor üldöztetéssel, kísértéssel vagy megpróbáltatásokkal nézünk szembe.
Összpontosítsunk az ajándékaira
Annak ajándéka, amit a Szabadító születése és élete jelent számunkra, Jézus Krisztus engesztelésében és feltámadásában teljesedik ki. A Szabadító reszketett a fájdalomtól, minden pórusából vérzett, testben és lélekben is szenvedett (lásd Tan és szövetségek 19:18). Az Ő áldozata Isten minden gyermekéért, valamint a bűn és a halál feletti győzelme nagyszerű ajándék. E felbecsülhetetlen ajándék megértéséhez időt kell szakítani arra, hogy elgondolkodjunk a Szabadító engesztelésén és azon, mit is jelent ez mindegyikünk számára.
Tudjuk, hogy Jézus Krisztus engesztelésének köszönhetően megmenekülhetünk a bűntudattól. Tudjuk, hogy képesek vagyunk változni, fejlődni és felülkerekedni. Tudjuk, hogy megbánhatjuk a bűneinket és bocsánatot nyerhetünk. És amikor bűnbánathoz vezető hitet gyakorolunk, tudjuk, hogy az igazságosság követelményei kielégíttetnek (lásd Alma 34:16).
„A bűnbánat ragyogó ajándék – jelentette ki Nelson elnök. – Olyan folyamat, amelytől soha nem lenne szabad félni. Olyan ajándék, amelyet örömmel kell fogadnunk, és használnunk – sőt, megragadnunk –, miközben napról napra arra törekszünk, hogy hasonlóbbá váljunk a Szabadítónkhoz.”7
Ha nem lett volna a gyermek Krisztus, nem nyertük volna el Jézus Krisztus engesztelésének isteni ajándékát sem. Ezen ajándéknak köszönhetően kegyelemre és útmutatásra lelhetünk. Értelmet nyerhet a szenvedés. Békességre lelhetünk – „nem úgy, a mint a világ adja” (János 14:27), hanem ahogy az Úr biztosítja azt számunkra.
A rossz helyrehozható. A terhek könnyűvé tehetők. Jézus Krisztus végtelen áldozatának köszönhetően felszabadító reményre lelhetünk.
És hogy miben reménykedhetünk?
Mormon így válaszol: „Íme, azt mondom nektek, hogy Krisztus engesztelése és feltámadásának hatalma által reméljétek azt, hogy majd örök életre támadtok fel, és ez a belé vetett hitetek miatt van, az ígéret szerint” (Moróni 7:41).
A Szabadító engesztelése és feltámadása teszi lehetővé az összes karácsonyi ajándék közül a legnagyobbat: az örök életet (lásd Tan és szövetségek 6:13; 14:7).
Nem csoda, hogy ezt énekeljük: „Örvendj, világ”8.
A Neki adott ajándékunk
Pál apostollal együtt kijelentjük: „Az Istennek pedig legyen hála az ő kimondhatatlan ajándékáért” (2 Korinthusbeliek 9:15).
De mi a mi ajándékunk cserébe?
Az ajándékot, amelyet kér tőlünk, nem lehet pénzen megvenni. Online áruházban nem fogjuk megtalálni. Nem kérhetünk meg valakit, hogy készítse el nekünk. Nem hagyhatjuk a karácsonyfa alatt.
Amit a Szabadító kér tőlünk, az a szívünk.
Mit adjak Neki,
Én, a szegény?
Ó, ha pásztor lennék,
Bárányt adnék én!
Napkeleti bölcsként
Tudnám mit tegyek –
Ám így mit adhatnék?
Szívemet.9
Ahhoz, hogy a szívünket adhassuk Neki, először el kell fogadnunk a segítségét. A Szabadítónak adni a teljes szívünket azt jelenti, hogy megtört szívvel és a bűnbánat töredelmes lelkületével jövünk Hozzá (lásd 3 Nefi 12:19). Csak ekkor kaphatjuk meg teljes mértékben az Ő engesztelésének ajándékát, és válhatunk jogosulttá Isten ajándékára, mely az örök élet. Amikor készségesen bűnbánatot tartunk, azzal kimutatjuk szeretetünket és hálánkat Isten ajándéka és a Szabadító értünk hozott áldozata iránt.
Amikor Jézus Krisztus újra egésszé teszi a szívünket, akkor az örömünk teljes. Amikor pedig teljes az örömünk, Isten minden gyermekével szeretnénk megosztani a szeretet, a békesség és a remény ezen egyedülálló élményét. Szolgálni akarjuk Istent, valamint férfi- és nőtársainkat. És szeretnénk felajánlani minden idők legértékesebb ajándékát, méghozzá „az életnek kenyerét” (vö. János 6:35) és az „élő vizet” (János 4:10).
Amikor ebben a karácsonyi időszakban és mindenkor életünk középpontjává tesszük a Szabadítót és az Ő mennyei ajándékát, örömmel és ünnepélyesen fogjuk kijelenteni a világnak, hogy Krisztus élete „nem Betlehemben kezdődött, és nem a Kálvárián ért véget”10.
Mindazok, akik elfogadják az Ő szeretetteljes ajándékát, soha nem fognak éhezni vagy szomjazni. Nyugalmat találnak majd a lelküknek (lásd Máté 11:29), és teljes szívükkel és lelkükkel örvendeznek majd, hogy „eljött az Úr”11.
Kívánom, hogy a karácsony legnagyszerűbb ajándékait kapjuk és adjuk ebben a karácsonyi időszakban és az egész év során!