Amikor krónikus betegség kerül az utadba

Írta: Norman C. Hill

Amikor mindennapi megpróbáltatással nézünk szembe, az segíthet, hogy fejlődjünk a könyörület, az együttérzés és az ellenálló képesség terén.

egy személy megfogja egy másik személy kezét

Mielőtt elhunyt volna egy bénító betegségben, édesanyám gyakran mondogatta mosolyogva: „Egyikünk sem kerül ki innen élve, úgyhogy jobban tesszük, ha a legtöbbet hozzuk ki abból, amink van.”

Ez a jó napjain történt. És az életében sok jó napja volt.

Azonban voltak kevésbé lendületes napjai is. Azokon a napokon ezt mondogatta: „Fogadd el, ami az utadba kerül, és figyeld meg, hogy tudsz-e még valami jót tenni a világban.”

Összességében az emberek sokkal tovább élnek, mint régen.¹ S bár tovább élünk, annak is nagyobb a valószínűsége, hogy kialakul valamilyen krónikus betegségünk: cukorbetegség, Parkinson-kór, rák, depresszió, Alzheimer-kór, és még sorolhatnánk. Miként reagálj tehát, amikor krónikus betegség kerül az utadba?

Haladj előre hittel!

„Idd meg a feketelevest, akkor is, ha nem te főzted” – mondja egy fivér, aki kénytelen rokkantsági szabadságra menni, miközben a felesége újra munkába áll, hogy eltartsa a családjukat. Úgy véli, túl gyakran tettetjük, hogy boldogok vagyunk, ami meggátol minket az érzéseink feldolgozásában vagy a szemléletmódunk javításában. „Ahelyett, hogy hittel haladnánk előre, leragadunk, miközben várjuk a csodát, vagy hőbörgünk, amikor az nem jön el” – mondja. Ő úgy birkózik meg a helyzettel, hogy szentírásokat és általános konferenciai beszédeket hallgat, valamint telefonon beszélget a barátaival és a családjával.

„A napok egyhangúsága az, ami lehangol – mondja egy nővér, akinek a férje krónikus betegségben szenved. – A férjem egészségi állapota soha nem fog javulni. Ezt elfogadom. Azonban a napi teendők monotonitása szellemileg, fizikailag és lelkileg is kimerítő.” Nagyon örül, amikor meglátogatják a szolgálattevő nővérei. „Igazán felvillanyozza a napomat, amikor átjönnek hozzánk.”

„Néha a feleségemmel megfeledkezünk dolgokról, és felbosszantjuk egymást – mondja egy másik idősödő fivér. – Frusztrál minket, hogy ennyire feledékenyek vagyunk, később pedig különösen bánjuk, hogy dühös szavakat vágtunk egymás fejéhez.” Megtanultak jegyzeteket készíteni, amelyek segítenek emlékezniük. Időt hagynak egymásnak arra, hogy lecsillapodjanak, mielőtt beszélnek. „Továbbá – teszi hozzá – még jobban megtanultuk, mennyire fontos kimondani, hogy köszönöm és hogy szeretlek.”

Egy másik idősebb házaspár jól kijött a rendszeres bevételéből, amíg a gyógyszereik ára meg nem duplázódott. A családtagjaik és az az egyházközség segített kielégíteni a szükségleteiket. „Eleinte szégyelltünk segítséget kérni, különösen a gyermekeinktől – mondta a fivér. – De mindenki nagyon szívesen segített.”

Részlet J. Kirk Richards He Healed Many of Diverse Diseases [Sokakat meggyógyított különböző betegségekből] című képéből. Másolat készítése tilos!

Javaslatok és megfigyelések

Íme néhány javaslat és megfigyelés olyan emberektől, akik krónikus betegséggel küzdenek:

Akik a Szabadítóhoz fordulnak, reményre lelnek. „Azt hittem, senki sem érti, min megyek keresztül – mondja egy krónikus fáradtság szindrómában (CFS) szenvedő fivér. – Aztán egy vasárnap az úrvacsoravétel közben rájöttem, hogy a Szabadító megérti a szenvedésemet. Tudtam, hogy ki tudok tartani, ha közelebb kerülök Őhozzá.” (Lásd Alma 7:11–12; Tan és szövetségek 121:8; 122:8.)
Növekszik az együttérzés azokban, akik „jól kitarta[nak]” (Tan és szövetségek 121:8). „Kire tekintünk a gyász és a katasztrófa napjaiban segítségért és vigaszért? […] Olyan férfiakra és nőkre, akik már szenvedtek, és a szenvedésük során szerzett tapasztalataikból együttérzésük és részvétük gazdagságát hozzák elő áldásként azokra, akik most szenvednek szükséget. Vajon képesek lennének erre, ha ők maguk nem szenvedtek volna?”²
Napról napra haladj előre! „Néhány évvel ezelőtt olyan erős fájdalmaim voltak, hogy nem tudtam, hogyan bírom tovább. Öngyilkos gondolataim kezdtek támadni” – mondja egy szklerózis multiplexben (SM) szenvedő nővér. Önkéntesen bejelentkezett egy kórház pszichiátriájára. A tanácsadás során a jelmondata az lett, hogy nemcsak mindvégig fog kitartani (lásd 1 Nefi 22:31), hanem minden nap végéig.
Fejlessz ki új érdeklődési köröket, és találj új lehetőségeket a szolgálatra! Ahelyett, hogy azon szomorkodnál, amit már nem tudsz megtenni, fedezz fel új kedvteléseket! Egy szklerózisos nővér rájött, hogy már nem tudja azokat a dolgokat megtenni, amelyeket régen szeretett, például lovagolni vagy softballozni. Ehelyett azonban kalligráfiát kezdett el tanulni. Most pedig az újonnan kifejlesztett tehetségét felhasználva díszes kéziratokat készít a családjának a Mormon könyvéből.

Amikor a krónikus betegség élethelyzetté válik, az valóban kihívás. Azonban hittel, Krisztusba vetett reménnyel és folyamatos szolgálat iránti vággyal a mindennapi nehézségekkel való küzdelem segíthet nekünk abban, hogy fejlődjünk a könyörület, az együttérzés és az ellenálló képesség terén.

A szerző az Amerikai Egyesült Államokban, Utah-ban él.