Nyomtatásban nem jelenik meg: Fiatal felnőtteknek
Gyümölcseinkről – nem a gyökereinkről – ismernek majd meg minket
Úgy döntöttem, nem fogom hagyni a nem éppen tökéletes családi kapcsolataimat azoknak az áldásoknak az útjába állni, amelyeket Mennyei Atyám tartogat a számomra.
Egy hűvös októberi estén apák és fiak sorban áramlottak be a régi Alpine Tabernákulum épületébe az általános konferencia papsági ülésére, elfoglalva még a kórus párnázott üléseit is. Szokás szerint a nagy gyűlésterem hátsó sorában ültem, egyedül. Nehéz volt nem irigykedni a többi fiúra, akiknek az édesapjuk átkarolta a vállukat. Nekem nem volt senkim, aki ilyen szeretetet tanúsított volna irántam. Én voltam a 16 éves fiú a csonka családból. Én voltam az a fiú, akinek az apja elhagyta a családját, ami a szégyen és kisiklottság kínos örökségét hagyta rám.
Továbbra is figyeltem, ahogy a Beck fivérek az édesapjukkal az élen mosolyogva és nevetgélve feljutnak a puha kórusszékek első sorába. Tudtam, hogy a gyűlés után valószínűleg elmennek fagyizni. Azt is tudtam, hogy én viszont egyedül fogok hazasétálni.
Előrehajoltam, és a térdemre könyököltem. Kényelmetlen volt a fapad szélén ülnöm. A gyűlés még el sem kezdődött, de én már azt kívántam, bárcsak vége lenne. Azt mondtam magamnak: Egy nap én is olyan édesapa leszek, aki átkarolja a fiait, és odavezeti őket a kórus üléseihez; egy nap mindaz leszek, amiben az apám kudarcot vallott. Megfogadtam, hogy más leszek, a legjobb módokon: saját családot alapítok, a gyalázat és szégyen terhétől mentesen.
Ezután csoda történt: a beszélő, Boyd K. Packer elder (1924–2015) a Tizenkét Apostol Kvórumából azt mondta, egy olyan témáról kíván beszélni, amelyet az apáknak meg kell vitatniuk a fiaikkal. Azonban – mondta – tisztában van vele, hogy sok fiatal férfinak nincs olyan édesapja, aki beszélne vele ezekről az érzékeny témákról, ezért ő maga kíván szólni a fiatal férfiakhoz. Olyan volt, mintha Packer elder kiszúrt volna magának, és egyenesen hozzám szólt volna, jelezve, hogy az az apafigura kíván lenni, akire évek óta vágytam.
Abban a pillanatban elhatároztam, hogy nem hagyom, hogy a családom múltja, a személyes körülményeim, vagy a nem éppen tökéletes családi kapcsolataim az útjába álljanak annak, hogy Mennyei Atyám áldása teljes mértékben megpihenjen rajtam. Aznap este egy próféta, látnok és kinyilatkoztató tanácsát kerestem, hogy apám helyett apám legyen. Bár nem volt lehetőségem személyesen beszélgetni vele, és nem éreztem a karját a vállamon, attól fogva szorgosan kerestem a tanácsait a beszédeiben, a könyveiben és a tanításaiban, hogy felül tudjak emelkedni az élet minden nehézségén és csalódásán.
Más apafigurákat és családi hatásokat is kerestem. Énós a Mormon könyvéből a bátyám lett, aki megtanította nekem, hogyan imádkozzak buzgóbban. A bátyám, Nefi, arra tanított, hogy rendületlenül engedelmeskedjek, és lelki erővel szálljak szembe a gonosz hatásokkal. Alma lett a mentorom: bölcs tanácsot adott nekem és segített merésznek, de nem erőszakosnak lennem, valamint elkerülnöm a tétlenséget. Moróni megtanított egyedül átvészelnem az élet viharait, miközben mindig igyekeztem hithű és hívő maradni.
Méltó apafigurák után kutatva olyan emberekhez is eljutottam, akik segítettek irányítani a döntéseimet. Ilyen volt például a segítőkész színjátszó tanárom, a vitatrénerem és a fociedzőm. Az egyik csodálatos szomszédom, Beal fivér azzal segített nekem, hogy a felesége rendszeresen lenyírta a hajamat, ő pedig vasárnap reggelente egy almával várt a házam előtt, hogy elkísérjen a papsági gyűlésre.
Amikor aznap este kiléptem a tabernákulumból, már nem egyedül mentem haza, és nem éreztem magam háttérbe szorítva és kirekesztve az egyedi családi körülményeim miatt, hanem reményt és bátorítást éreztem: immár támaszkodhattam a Jézus Krisztus egyik apostolával fennálló kapcsolatomra. Szinte napra pontosan harminckét évvel később meghívást kaptunk a feleségemmel, hogy találkozzunk Packer elderrel az irodájában. Mennyei Atya gyengéd irgalmának köszönhetően elmondhattam Packer eldernek, milyen sokat jelentett nekem az életem során. Miközben megbeszéltük az elhívást, hogy misszióelnökként szolgáljak, az apafigurám annyi bölcs meglátásban és tanácsban részesített, hogy azok mindmáig jó szolgálatot tesznek nekem.
Az apostoloktól azóta is kapok útmutatást. Gerrit W. Gong elder a Tizenkét Apostol Kvórumából a következőket jegyezte meg:
„A család nemcsak örömök, hanem bánatok színtere is lehet. Egyetlen egyén sem tökéletes, ahogy egyetlen család sem. Amikor azok, akiknek szeretniük, gondozniuk és védelmezniük kellene minket, nem tesznek így, akkor elhagyottnak, zavartnak és sebzettnek érezzük magunkat. A család fogalma kiüresedhet. A menny segítségével azonban megérthetjük a családunkat és megbékélhetünk egymással.
Néha a maradandó családi kapcsolatok iránti rendíthetetlen elkötelezettség segít nehéz dolgokat véghez vinnünk. Néha a közösség válik a családdá.”1
A szentírásokban azt olvassuk, hogy szerető Mennyei Atyánk a „gyümölcseinkről” ismer majd fel minket (lásd Máté 7:16–20). Nem a gyökereink jelentik az ismertetőjegyünket, a megítélésünk alapját vagy a korlátainkat. Néhányunk háttere és élettapasztalata nem kifejezetten olyan, amilyenre vágyunk, azonban nem az életünk körülményei határoznak meg bennünket vagy a sorsunkat. A mi mindenható Mennyei Atyánk az, aki képes felemelni minket, és fel is fog, az Ő mennyei csarnokaiba a magasságban, ha egyszerűen csak az Ő Fiához, Jézus Krisztushoz jövünk engedelmességünk és a szövetségeink megtartása által.
Kérlek, legyetek tudatában, hogy bárkik is vagytok, és bármilyen egyedi személyes körülményeitek is vannak, minden áldás elérhető számotokra a szövetség ösvényén folytatott hithű utazásotok révén.