Merre jártál? Liahóna, 2023. jan.
Utolsó napi szentek történetei
Merre jártál?
El kellett fogadnom Isten időzítését és céljait, miközben megtanultam úgy szeretni a nagymamámat, ahogy Mennyei Atya és Jézus Krisztus szeretik őt.
Nagyi betegsége ellenére minden, amit értem tesz, azért van, mert szeret engem.
Fénykép a szerző jóvoltából
„Merre jártál, gyermekem?” – kérdezte a nagymamám, amikor a kopogásomra ajtót nyitott. Épp akkor tértem vissza a teljes idejű missziómból El Salvadorból. Nagyi szemei sugároztak a boldogságtól, hogy újra láthatnak. A karja puha és meleg volt, miközben átölelte a nyakamat.
Jót beszélgettünk, miközben válaszoltam a missziómmal kapcsolatos kérdéseire. Elérzékenyültem, amikor a missziómban lévő emberekről, ételekről, kemény munkáról és csodákról meséltem neki. Miután végeztem a beszámolóval, hirtelen szótlan lett. Aztán megkérdezte: „Merre jártál, gyermekem?”
Nyilván nem figyelt. Így hát újra belekezdtük a beszélgetésünkbe. Alig 20 perccel később harmadszor is megkérdezte: „Merre jártál, gyermekem?”
Valami nem stimmelt. Hamarosan megtudtam, hogy körülbelül egy évvel azután, hogy én misszióba mentem, a nagymamámnál Alzheimer-kórt diagnosztizáltak.
Nagyon vágytam arra, hogy segíthessek a Nagyinak. Két éven át prédikáltam Istennek a gyermekei iránti szeretetéről. Most lehetőségem volt e tanítások szerint is élni. Bár tudtam, hogy nehéz lesz, felajánlottam, hogy odaköltözöm hozzá, hogy segíthessek neki.
Az első néhány hónap volt a legnehezebb. Ahogy a missziós terepen is, egész napos feladattá vált, hogy türelmes legyek és visszafogjam a csalódottságomat. És ahogy a missziómban is, el kellett fogadnom Isten időzítését és céljait, miközben megtanultam úgy szeretni a nagymamámat, ahogyan Mennyei Atya és Jézus Krisztus szeretik őt.
Nagyival élni néha olyan, mintha három különböző emberrel élnék. Néha nem tudja elviselni, hogy más is ott van a házában. Néha a gondoskodásomat és figyelmemet akarja, és örül, hogy nincs egyedül. Néha csak arra tud gondolni, hogy mit főzzön az unokájának, aki most jött haza a missziójából. Van, hogy megkér valamire, aztán hirtelen az ellenkezőjét várja el.
Azonban a nagymamám óriási áldás számomra. Tudom, hogy a betegsége ellenére minden, amit értem tesz, azért van, mert szeret engem.
Nagymamám legédesebb és legőszintébb szavai mindig akkor hangzanak el, amikor hazajövök az iskolából vagy a munkából. Gyengéden rám néz, megölel, megpuszilja az arcomat, és szeretetteljesen megkérdezi: „Merre jártál, gyermekem?”