Máté 8:23–27; Márk 4:35–41
Jézus lecsendesíti a vihart
„Mester, nem törődöl vele, hogy elveszünk?” – kiáltották a tanítványok a Szabadítónak, amint a hullámok és a szél a kis hajójukat ostromolták (lásd Márk 4:37–38). A reménytelenség óráiban előfordulhat, hogy kétségbeesve keressük a segítséget, és megkérdőjelezzük a Szabadító irántunk tanúsított gondoskodását. Bármennyire is reménytelennek tűnik a helyzetünk, Jézus Krisztusnak megvan a képessége és a hatalma arra, hogy könnyítsen a terheinken, „megdorgálja” a gondjainkat, és azt mondja nekünk: Csendesedj el! (lásd Márk 4:39). Ennek a leckének az a célja, hogy segítsen neked elnyerni az Úr békességét és nyugalmát az utadba kerülő küzdelmek során.
Lehetséges tanulási tevékenységek
Neked milyen félelmeid vannak?
Vannak olyan alkalmak az életünkben, amikor úgy érezhetjük, mintha egy tomboló vihar közepén lennénk. Az életnek ezek a viharai időnként félelmet kelthetnek bennünk.
Ronald A. Rasband elder a Tizenkét Apostol Kvórumából megosztott néhány példát olyan félelmekre, amelyeket időnként megtapasztalhatunk. Gondold át, hogy neked vannak-e hasonló félelmeid.
„Egyedülálló felnőtteink félnek kötelezettségeket vállalni, például házasságra lépni. Az ifjú házasok… félhetnek attól, hogy gyermekeket hozzanak az egyre gonoszabb világra. A misszionáriusok sok mindentől tarthatnak, különösen az ismeretlen emberekkel való kapcsolatfelvételtől. Az özvegyek félnek attól, hogy egyedül folytassák az életüket. A tizenévesek félnek a visszautasítástól; a kis elsősök szoronganak az első iskolanaptól; az egyetemi hallgatók tartanak egy dolgozat eredményétől. Rettegünk a kudarctól, az elutasítástól, a csalódástól és az ismeretlentől. Félünk a hurrikánoktól, a földrengésektől, a földet és az életünket romba döntő tüzektől. Tartunk attól, hogy nem választanak minket, és tartunk az ellenkezőjétől is: hogy esetleg minket választanak. Attól tartunk, hogy nem vagyunk elég jók; félünk, hogy az Úr nem tartogat áldásokat a számunkra. Szorongunk a változástól, és a félelmünk akár pánikká is nőhet.”
(Ronald A. Rasband: Ne nyugtalankodjatok! Liahóna, 2018. nov. 18.)
Válaszolj az alábbi kérdésekre a tanulmányozási naplódban.
-
Milyen félelmeid vannak, amelyek hasonlóak a Rasband elder által említettekhez?
-
Milyen hatással lehetnek ezek a félelmek a hitedre? Miért?
-
Mit tehetsz azért, hogy segítséget kapj a Szabadítótól ahhoz, hogy felülkerekedj ezeken a félelmeken?
A mai tanulmányozás során keress olyan igazságokat, amelyek segíthetnek neked elnyerni az Úr békességét, amely segít csillapítani a félelmeidet.
Egy félelmetes élmény
Ha magad elé képzeled a szentírásbeli eseményeket, az egy olyan tanulmányozási készség, amely jelentősen növelheti a tanulmányozásod erejét és eredményességét. Tanulmányozd a Márk 4:35–38 -at, és próbáld meg magad elé képzelni a tanítványok e versekben feljegyzett élményét.
Rajzolj egy egyszerű képet a tanulmányozási naplódba a Márk 4:35–38 -ban feljegyzett jelenetről. Vegyél bele a rajzba minden olyan részletet, amelyet hasznosnak érzel. Ezt a képet az óra folyamán arra fogod használni, hogy ezt a történetet a saját életedre vonatkoztasd. Rajzolás közben felteheted magadnak az alábbi kérdéseket:
-
Te hogy képzeled, hogyan nézett ki a hajó?
-
Vajon mit csinálhattak a tanítványok, miközben a hullámok becsaptak a hajóba?
-
Szerinted hogyan nézett ki a vihar, és milyen érzés lehetett?
Gondold át, hogyan jelképezhetik az e beszámolóban leírt események azt, ami eddig az életedben történt, most történik, vagy esetleg történni fog.Az általad készített rajz különböző részei mellé jegyezd le az életed olyan vonatkozásait, amelyeket e szentírásbeli beszámoló elemei jelképezhetnek. Például a hajó jelképezhet olyan dolgokat, amelyek melletted tartják a Szabadítót. A hullámok vagy a vihar jelképezhetnek olyan kísértéseket vagy próbatételeket, amelyek azzal fenyegetnek, hogy maguk alá temetnek téged.
-
Milyen érzéseik lehettek a tanítványoknak, amelyeket te is át tudsz érezni?
-
Mikor érezheti valaki azt, hogy a Szabadító átalussza az élete viharait? Miért?
Olvasd el újra a Márk 4:38 -at, és keresd meg a tanítványok által feltett kérdést.
-
A Szabadítóval kapcsolatos mely igazságról feledkezhettek meg a vihar alatt?
Tanulmányozd a Márk 4:39–41 -et, és figyeld meg, mit tudhatsz meg Jézus Krisztus természetéről és jelleméről.
-
Mit tudtál meg Jézus Krisztus természetéről és jelleméről?
-
Milyen igazságokat tanulhatunk ebből a beszámolóból a Szabadító arra való képességéről, hogy lecsendesítse saját életünk viharait?
Ebből a történetből kiderül, hogy ha a Szabadító segítségét keressük az élet viharai során, Ő békességet és nyugalmat hozhat nekünk.Ha gondolod, a szentírásodba és a rajzodra is feljegyezheted ezt az igazságot és bármely más igazságot, amelyet észrevettél.
Nézd meg a Békesség Krisztusban című rövidfilmet (4:09), és gondolkodj el azokon az alkalmakon, amikor a Szabadító békességet hozott neked az életed viharai közepette.
-
Milyen gondolataid és érzéseid voltak a dal hallgatása közben?
-
Mikor hozott neked a Szabadító békességet és nyugalmat az „életed egy vihara” során?
Nézd meg a rajzodat és rajta lévő feliratokat. Egészítsd ki a képet egy saját magadról készült rajzzal, amely azt szemlélteti, hogyan nézel szembe az életed viharaival. Például, félelmedben a hajó oldalába kapaszkodsz? Vagy békességgel eltelve állsz a Szabadító közelében?
A rajzod alatt jegyezd fel, miért éppen így ábrázoltad magad. Ezután gondolj konkrét teendőkre, amelyeket az érzésed szerint az Úr vár tőled annak érdekében, hogy elnyerd – vagy továbbra is elnyerd – az Ő segítségét. Elképzelhető, hogy egy későbbi lecke során lehetőséged lesz a rajzod áttekintésére és annak az átgondolására, hogy nagyobb békességre leltél-e a Szabadítóban.
Megjegyzések és háttér-információk
Hogyan támadhatott ennyire hatalmas vihar egy ilyen kis vízfelületen?
A Galileai-tenger a Jordán folyó völgyében, 213 méterrel a tengerszint alatt terül el, és nyugatról, északról és keletről is hegyek veszik körül. A nyugati hegyoldalakon lezúduló szelek hirtelen komoly viharokat és hatalmas hullámokat idézhetnek elő a viszonylag kis vízfelületen.
(New Testament Student Manual [2018], 108.)
Miért dorgálta meg szelíden Jézus a tanítványait a hitetlenségükért?
Howard W. Hunter elnök (1907–1995) ezt mondta:
„Mindannyian láttunk már hirtelen viharokat az életünkben. Néhány közülük – bár időleges, mint a Galileai-tengeren lévők – heves és rémisztő és akár pusztító hatású is lehet. Egyénekként, családokként, közösségekként, nemzetekként, de még egyházként is tapasztaltunk olyan hirtelen feltámadó szélrohamokat, melyek következtében valamilyen úton-módon feltettük a kérdést: »Mester, nem törődöl vele, hogy elveszünk?« És valamilyen úton-módon mindig ezt halljuk a vihar utáni csendben: »Miért vagytok ily félénkek? Hogy van, hogy nincs hitetek?«
Egyikünk sem szeretné azt hinni, hogy nincs hitünk, mégis úgy vélem, hogy az Úr szelíd feddése ilyenkor nagyrészt megérdemelt. Ez a nagy Jehova, akiről kijelentjük, hogy bízunk benne, és akinek a nevét magunkra vettük – Ő az, aki ezt mondta: »Legyen mennyezet a víz között, a mely elválaszsza a vizeket a vizektől« ( 1 Móz. 1:6). Ő mondta azt is: »Gyűljenek egybe az ég alatt való vizek egy helyre, hogy tessék meg a száraz« ( 1 Móz. 1:9). Ő volt továbbá az, aki kettéválasztotta a Vörös-tengert, lehetővé téve, hogy az izráeliták száraz talajon keljenek át. (Lásd 2 Móz. 14:21–22 .) Természetesen nem is kellene meglepődni azon, hogy képes parancsolni a Galileai-tengeren háborgó néhány elemnek. A hitünknek pedig arra kellene emlékeztetnie bennünket, hogy ő képes lecsillapítani életünk háborgó vizeit.”
(Howard W. Hunter, “Master, the Tempest Is Raging,” Ensign, Nov. 1984, 33)
Hogyan vonatkozhat rám ez a történet?
Lisa L. Harkness nővér, az Elemi Általános Elnökségének korábbi első tanácsosa ezt osztotta meg:
„A halandó emberben van egy hajlam, sőt, egy kísértés arra, hogy amikor próbatételek, gondok vagy csapások között találjuk magunkat, felkiáltsunk: »Mester, nem törődöl vele, hogy elveszek? Ments meg!« […]
Úgy képzelem, hogy Jézus tanítványai szükségszerűen azzal voltak elfoglalva a viharban hánykolódó hajóban, hogy a fedélzetüknek csapódó hullámokat figyelték és a vizet merték kifelé. Magam előtt látom, ahogy a vitorlákat kezelik, és megpróbálják megőrizni a kis vízi alkalmatosságuk feletti irányítás látszatát. A pillanat túlélésére összpontosítottak, a segítségért való könyörgésük pedig sürgetően őszinte volt.
Sokunkkal napjainkban sincs ez másként. […] A zűrzavar idején úgy érezhetjük, hogy a hitünk kitartásunk és megértésünk határait feszegeti. A félelem hullámai elvonhatják a figyelmünket, azt idézve elő, hogy elfelejtkezzünk Isten jóságáról, ezáltal rövidlátóvá téve minket és elhomályosítva a látásmódunkat. Azonban épp az utazásunk ily göröngyös szakaszai közepette a hitünk nemcsak próbára tétethet, hanem erősebbé is válhat.”
(Lisa L. Harkness: Csendesedj el! Liahóna, 2020. nov. 81.)