2. fejezet

Népek zászlaja, a világ világossága

„Ez egy olyan időszak, amikor erősnek kell lennünk. Ideje habozás nélkül haladnunk előre, tudván, hogy mi a küldetésünk jelentősége, hatóköre és fontossága.”

Gordon B. Hinckley életéből

Gordon B. Hinckley nem sokkal azután, hogy hazatért angliai missziójából, teljesített egy utolsó olyan feladatot, melyet a misszióelnöke, Joseph F. Merrill adott neki. Merrill elnök a Tizenkét Apostol Kvórumának is tagja volt, és arra kérte Gordont, hogy tegyen jelentést az Első Elnökségnek: Heber J. Grant, ifj. J. Reuben Clark és David O. McKay elnököknek. Gordon felvette a kapcsolatot az Első Elnökség titkárával és megbeszélt egy időpontot.

Amikor Gordon az Első Elnökség tanácstermébe lépett, Grant elnök és tanácsosai szívélyesen üdvözölték, majd Grant elnök így szólt: „Hinckley testvér, tizenöt percet kapsz rá, hogy elmondd nekünk, mit szeretne tudatni velünk Merrill elder.” Gordon egy óra tizenöt perccel később hagyta el a termet. A kapott tizenöt percben eléjük tárta a misszióelnöke aggodalmait, hogy a misszionáriusoknak jobb nyomtatott anyagokra van szükségük a munkájukhoz. Rövid beszámolója kapcsán az Első Elnökség kérdéseket tett fel neki, melyek egy órán keresztül tartó beszélgetéshez vezettek.

Feladatának eleget téve Gordon úgy érezte, hogy „most már tényleg vége a missziójának, és itt az ideje továbblépni és tervezni a jövőt.” Már elvégezte a Utah Egyetem angol szakát, és a New York Cityben található Columbia Egyetemen újságírás szakon akarta folytatni a tanulmányait. Azonban két nappal az Első Elnökséggel tartott találkozója után olyan telefonhívást kapott, amely megváltoztatta a terveit. McKay elnök hívta fel őt, és azt mondta: „Hinckley testvér, tegnap az Elnökség és a Tizenkettek gyűlésén beszéltünk arról, ami a veled tartott interjún elhangzott. Az általad felvázolt szükségletek kielégítésére létrehoztunk egy, a Tizenkettek hat tagjából álló bizottságot, mely felett Stephen L. Richards elder elnököl. Szeretnénk meghívni, hogy gyere és dolgozz ezzel a bizottsággal.”¹

Gordon elfogadta a meghívást, és az egyház újonnan alakuló Rádió-, Tájékoztatási- és Misszionáriusi Kiadványok Bizottságának végrehajtó titkára lett. Nem ment el a Columbia Egyetemre, és soha nem lett belőle a világ híreiről tudósító újságíró. Ehelyett elkezdte egész életén átívelő erőfeszítéseit arra, hogy az evangélium jó híreiről tudósítson. Feladatai később kiszélesedtek, amikor általános felhatalmazottként szolgált.

Mivel megtanult nehéz helyzetekben is világosan fogalmazni, Gordon B. Hinckley gyakran kapott megbízást arra, hogy újságírók interjúalanya legyen. Az egyház elnökeként is szívesen látta ezeket a lehetőségeket, és saját hozzájárulásával segített Jézus Krisztus Egyházát előhozni „a homályból” (T&Sz 1:30). Azt mondta:

„Hiszek abban és bizonyságot is teszek róla, hogy ennek az egyháznak az a küldetése, hogy a népek zászlaja legyen és a világ világossága. Óriási, mindent magában foglaló megbízást kaptunk, mely elől nem hátrálhatunk meg, és nem is fordulhatunk el. Elfogadjuk ezt a megbízást és eltökéltek vagyunk, hogy elvégezzük azt, és Isten segedelmével meg is tesszük.”²

Salt Lake Temple — „Ennek az egyháznak az a küldetése, hogy a népek zászlaja legyen és a világ világossága.”

Gordon B. Hinckley tanításai

A Dániel látomásában szereplő kőhöz hasonlóan az egyház tovább gördül, hogy az egész földet betöltse.

Ez az egyház a még kisfiú Joseph Smith alázatos imájával kezdődött, az édesapja tanyáján lévő ligetben. Abból a rendkívüli élményből, amelyet az első látomásnak hívunk, fejlődött ki ez a munka… Ez Dániel látomásának beteljesülése, amelyben a hegyről kéz érintése nélkül leszakadó kő mindaddig gördül előre, mígnem az egész földet betölti (lásd Dániel 2:44–45).³

Amikor az egyházat 1830-ban megszervezték, akkor még csak hat tagja volt, [és] csupán egy maréknyi hívő, akik mind egy jobbára ismeretlen faluban laktak. Mára… Sion cövekjei virágoznak az Egyesült Államok minden egyes államában, Kanada minden tartományában, Mexikó minden államában, Közép-Amerika és Dél-Amerika összes országában.

Vannak gyülekezeteink a Brit-szigeteken és Európában, ahol az évek során ezrek csatlakoztak az egyházhoz. Ez a munka elért a balti államokig, illetve le egészen Bulgáriáig, Albániáig és a világ azon részének számos más területére. Átível Oroszország hatalmas területén. Kiterjed Mongóliába, és Ázsia országain keresztül le a Csendes-óceáni-szigetekre, Ausztráliába, Új-Zélandra, Indiába és Indonéziába. Virágzik Afrika sok országában is. […]

És ez még csak a kezdet. E munka tovább fog növekedni, virágozni, és elterjed az egész világon.⁴

A korai egyházi vezetők elé prófétai látomás tárult az Úr munkájának rendeltetéséről.

1847. július 24-én népünk úttörőinek csoportja megérkezett a [Sóstó]-völgybe. Egy előreküldött csapat már egy vagy két napja itt volt. Brigham Young szombaton érkezett. Másnap délelőtt és délután is tartottak sabbatnapi gyűléseket. Nem volt semmilyen épület, melyben összegyűlhettek volna. Feltételezem, hogy ennek a júliusi vasárnapnak a perzselő hőségében szekerük rúdján ülve, a kerekeknek támaszkodva hallgatták, amint a Fivérek szóltak hozzájuk. A vetési idény a vége felé járt, és óriási, sürgető feladat várt rájuk, ha azt akarták, hogy a következő évre kihajtsanak a magok. Young elnök azonban arra kérte őket, hogy ne szegjék meg a sabbat napját, sem akkor, sem később.

Másnap reggel csoportokra oszlottak, hogy felfedezzék a környéket. Brigham Young, Wilford Woodruff és egy maroknyi társuk a táborból indult el. […] Felmásztak egy kupola formájú dombtetőre, mely Young elnöknek igen nehezen ment, hiszen nemrég még beteg volt.

A fivérek a csúcsról letekintettek a tőlük délre elterülő völgyre. Nagyrészt sivár volt, eltekintve a hegyekből a tóba vizet szállító patakok mentén található fűzfáktól és kákától. Semmilyen épület nem volt, de Brigham Young az előző szombaton már megmondta, hogy „ez az a hely”.

A dombtető, melyen álltak, az Ensign Peak, vagyis a Zászló-csúcs nevet kapta, Ésaiás e nagyszerű prófétai szavaira utalva: „És [Isten] zászlót emel a távoli népeknek, és süvölt a föld határán lakozóknak, és ímé hamarsággal könnyen eljőnek” (Ésa. 5:26).

„És zászlót emel a pogányok előtt, és összegyűjti Izráel elszéledt fiait, és Júdának szétszórt leányait egybegyűjti a földnek négy szárnyairól” (Ésa. 11:12). […]

Szerintem [ezek a fivérek] ez alkalommal a templom építéséről is szót ejthettek, …beteljesítve Ésaiás szavait:

„Lészen az utolsó időkben, hogy erősen fog állani az Úr házának hegye, hegyeknek felette, és magasabb lészen a halmoknál, és özönleni fognak hozzá minden pogányok;

És eljőnek sok népek, mondván: Jertek menjünk fel az Úr hegyére, Jákób Istenének házához, hogy megtanítson minket az Ő útaira, és mi járjunk az Ő ösvényein, mert tanítás Sionból jő, és Jeruzsálemből az Úrnak beszéde” (Ésa. 2:2–3).

Valaki talán ezeket a férfiakat hallva 1847 e júliusi reggelén bolondságnak mondta volna ezt. Nem úgy néztek ki, mint nagy álmokat szövögető politikusok. Nem úgy néztek ki, mint térképekbe merülő, birodalmat tervező uralkodók. Számkivetettek voltak, akiket a Nyugat sivatagos vidékére űztek a Mississippi [folyó] melletti szép városukból. Azonban volt egy jövőképük, melyet a szentírásokból és kinyilatkoztatott szavakból merítettek.

Nem győzöm csodálni ennek a kis csoportnak az előrelátását. Egyszerre voltak merészek és vakmerők. Szinte hihetetlen volt. Keleti irányban közel 1600 kilométerre volt a legközelebbi település, a Csendes-óceán partjától pedig majdnem 1300 kilométer választotta el őket. Senki nem próbálta még ezt az éghajlatot. A talaj különbözött Illinois és Iowa fekete termőföldjétől, ahol legutóbb laktak. Itt még soha nem termeltek gabonát. Nem tapasztalták még meg, milyen a tél. Még semmit nem építettek fel. Ezek a próféták régi, utazástól viseltes ruháikban, a bő másfélezer kilométeren át, Nauvootól eddig a völgyig viselt csizmáikban, ezeréves jövőképről beszélgettek. Prófétai nézőpontból ejtettek szót e munka csodálatos rendeltetéséről. Lejöttek a dombtetőről, és még aznap munkához láttak, hogy valóra váltsák az álmukat.⁵

leaders on Ensign Peak — A Sóstó-völgybe érkezésük után két nappal Brigham Young és a fivérek közül jó néhányan felmásztak egy kupola formájú dombra, mely később az Ensign Peak [Zászló-csúcs] nevet kapta, és szemügyre vették a környéket.

Soha nem szabad szem elől tévesztenünk Isten munkájának isteni rendeltetését és az abban játszott szerepünket.

Előfordul velünk mostanában, hogy szűk ösvényeinket járva, apró-cseprő feladatainkat végezve szem elől tévesztjük a kép egészét. Kisfiúkoromban mindenütt volt igásló. A lószerszám fontos eleme volt a zabla, melynek mindkét oldalán szemellenző volt. Úgy helyezték el, hogy a ló csak előre lásson, oldalra ne. Ennek az volt a célja, hogy semmi ne ijessze meg vagy vonja el a figyelmét, és oda tudjon figyelni az útra a lába előtt.

Némelyikünk úgy végzi a munkáját, mintha szemellenzője volna. Csak a saját, szűk ösvényünket látjuk. A tágabb látótérből semmi nem tárul elénk. Lehet, hogy csak kis feladatot végzünk az egyházban. Jó, ha ezt a feladatot szorgalmasan végezzük. Az is jó, ha tudjuk, hogyan járul hozzá ez a feladat Isten egyre bővülő királyságának nagyszerű általános programjához.

Harold B. Lee elnök ismeretlen szerzőt idézve egyszer azt mondta: „Vegyél szemügyre nagy területeket, és művelj meg kicsiket.”

Én úgy értelmezem ezt a mondást, hogy valamennyire észlelnünk kell, mennyire széles és mély – hatalmas és csodálatos, nagy és mindent magában foglaló – az Úr programja, majd szorgalmasan azon kell munkálkodnunk, hogy eleget tegyünk az ebből a programból ránk eső feladatnak.

Mindannyiunknak csak kis területet kell megművelnie. Közben azonban nem szabad szem elől veszítenünk a kép egészét, e munka isteni rendeltetésének hatalmas kompozícióját. Isten, a mi Örökkévaló Atyánk adta ezt nekünk, és mindannyiunknak van betöltendő szerepe pompás szőttesének elkészítésében. Amivel mi magunk hozzájárulunk, az talán kicsi, de nem jelentéktelen. […]

Míg azon a részen dolgoztok, melyre elhívást kaptatok, ne veszítsétek szem elől az egész, pompás és csodálatos képét annak, hogy mi a célja ennek, az idők teljessége adományozási korszakának. Dolgozzátok bele gyönyörűen saját kis szálatokat a hatalmas szőttesbe, abba a mintába, melyet a menny Istene mutatott meg nekünk. Emeljétek fel magasra a zászlót, mely mögött lépkedünk. Legyetek szorgalmasak, hűek, erényesek és hithűek, hogy ne legyen folt ezen a lobogón.

E királyság látomása nem tovatűnő éji álom, mely homályba vész a felkelő nappal. Isten, a mi Örökkévaló Atyánk terve és munkája ez, a maga valóságában. Minden egyes gyermekére vonatkozik.

Miközben ezekből a nyugati völgyekből [Utahban] kigyomlálták a zsályacserjét, hogy lefektessék a közjó alapjait, miközben elvégezték mindazt a sok evilági teendőt, mely az életben maradásukhoz és a gyarapodásukhoz kellett, [úttörő] elődeink mindig szem előtt tartották annak a nagyszerű munkának a pompás látványát, melyben részt vettek. Olyan munka ez, melyet az őáltaluk is látott jövőképre tekintve kell végeznünk. Olyan munka ez, mely azt követően is továbbhalad, hogy mi már leléptünk erről a színről. Isten segedelmével tegyünk meg minden tőlünk telhetőt az Ő isteni akarata szerint elhívott szolgákként azért, hogy előre haladjunk és építsük a királyságot, tökéletlen kézzel, együtt tökéletes mintát rajzolva.⁶

Olyan zászlóvá válhatunk a nemzetek számára, melyből erőt gyűjthetnek a föld népei.

Fivéreim és nővéreim, eljött az idő, hogy egy kicsit jobban kihúzzuk magunkat, hogy a tekintetünket felemelve és az elménket kitágítva jobban felfogjuk és megértsük Az Utolsó Napok Szentjeinek Jézus Krisztus Egyháza nagyszerű millenniumi küldetését. Ez egy olyan időszak, amikor erősnek kell lennünk. Ideje habozás nélkül haladnunk előre, tudván, hogy mi a küldetésünk jelentősége, hatóköre és fontossága. Ideje megtennünk azt, ami helyes, az esetleges következményektől függetlenül. Ideje van, hogy a parancsolatok betartásán érjenek minket. Itt az idő kedvességgel és szeretettel közelednünk azok felé, akik el vannak csüggedve, akik sötétségben és fájdalomban kóborolnak. Ideje figyelmesnek, jónak, illedelmesnek és udvariasnak lennünk egymással, minden kapcsolatunkban. Más szóval ideje, hogy krisztusibbakká váljunk.⁷

Ha a világ nem változtatja meg jelen irányultságainak vonalát (ami nem valószínű); és másrészt, ha mi továbbra is követjük a próféták tanításait, akkor egyre inkább sajátos és jellegzetes néppé fogunk válni, akikre felfigyel a világ. Például miközben világi kényszerek hatására szétmorzsolódik a család sértetlensége, a család szentségét illető álláspontunk egyre nyilvánvalóbbá válik, egyre sajátosabbá a többivel szemben, ha van hitünk fenntartani ezt az álláspontot.

Miközben tovább terjed a szexszel szembeni egyre megengedőbb hozzáállás, az egyház tana, melyet bő másfél évszázada ugyanúgy tanítunk, egyre különösebbé válik, némelyek számára akár még furcsává is.

Miközben társadalmunk szokásait az egyre növekvő alkoholfogyasztás és a droghasználat jellemzi, a mi álláspontunk, melyet bő másfél évszázada fektetett le az Úr, egyre rendkívülibbé válik majd a világ szemében. […]

Miközben a sabbat egyre inkább a kereskedelem és a szórakozás napjává válik, egyre rendkívülibbé válnak majd azok, akik betartják ama törvény utasításait, melyet az Úr ujja írt le a Sinai-hegyen, és amelyet mai kinyilatkoztatás is megerősít.

Nem mindig könnyű a világban élni, de nem abból valónak lenni. Nem élhetünk kizárólag a sajátjainkkal, csak magunkban, és nem is akarunk. El kell vegyülnünk másokkal. Miközben ezt tesszük, lehetünk szívélyesek. Kerülhetjük a bántást. Kerülhetjük az álszentség lelkületét vagy hozzáállását. De közben tarthatjuk magunkat a mércéinkhez. […]

Ezeket és az egyház által tanított más mércéket betartva sokan tisztelni fognak minket, és erőt kapnak annak követésére, amiről ők is tudják, hogy helyes.

Ésaiás szavaival szólva „eljőnek sok népek, mondván: Jertek menjünk fel az Úr hegyére, Jákób Istenének házához, hogy megtanítson minket az Ő útaira, és mi járjunk az Ő ösvényein, mert tanítás Sionból jő, és Jeruzsálemből az Úrnak beszéde” (Ésa. 2:3).

Nem kell kompromisszumot kötnünk. Nem szabad kompromisszumot kötnünk. Az Úr által ebben az adományozási korszakban meggyújtott gyertya az egész világ számára világossággá válhat, és mások a mi jó cselekedeteinket látva késztetést érezhetnek arra, hogy dicsőítsék a mi Mennyei Atyánkat, és saját életükben is utánozzák a miénkben megfigyelt példákat.

Veletek és velem kezdve egy egész nép válhat olyanná, akiket az otthonukban, a foglalkozásukban, és még a szórakozásukban is tetten érhető erényes életük hegyen épült várossá tesz, melyre feltekinthetnek és ahonnan tanulhatnak az emberek, és amely zászló a nemzetek számára, melyből erőt gyűjthetnek a föld népei.⁸

Ha népek zászlajaként és a világ világosságaként akarjuk fenntartani az egyházat, akkor egyénileg és a személyes körülményeinkben is sokkal inkább el kell sajátítanunk Krisztus életének jellemző vonásait. Amikor kiállunk az igazért, nem szabad tartanunk a következményektől! Sohasem szabad félnünk! Pál azt mondta Timótheusnak:

„Mert nem félelemnek lelkét adott nékünk az Isten; hanem erőnek és szeretetnek és józanságnak lelkét.

Ne szégyeneld hát a mi Urunk bizonyságtételét” (2 Timótheus 1:7–8).⁹

Nem vehetjük magától értetődőnek ezt a munkát, mely Krisztus munkája. Nem tehetjük meg azt, hogy az oldalvonalon állva szemléljük a jó és a gonosz erői közti küzdelmet. […]

Teljes erőmmel arra buzdítalak benneteket, hogy vállaljatok magatokra egy olyan kötelezettséget, mely túlmutat mindennapi életünk követelményein; vagyis álljatok erősen, és akár vezetőként is szólaljatok fel olyan ügyek mellett, amelyek ragyogóvá teszik a civilizációnkat, és amelyek kényelmet és békét hoznak az életünkbe. Lehet belőletek vezető. Ezen egyház tagjaiként vezetőknek kell lennetek olyan ügyekben, amelyekért kiáll ez az egyház. Ne hagyjátok, hogy a félelem felülkerekedjen az erőfeszítéseiteken.¹⁰

Nincs mitől félnünk. Isten áll a kormányrúdnál. Ő uralkodik, ennek a munkának a javára. Áldásokat áraszt azokra, akik a parancsolatainak engedelmeskedve élnek, mert ezt ígérte, és egyikünk sem vonhatja kétségbe, hogy be tudja tartani ezt az ígéretet.

[…] Szabadítónk, aki a mi Megváltónk, a Nagy Jehova, a hatalmas Messiás, tette ezeket az ígéreteket: „Az arcotok előtt járok majd. Ott leszek a jobb és a bal kezeteken, és Lelkem a szívetekben lesz, angyalaim pedig körülöttetek, hogy hordozzanak” (T&Sz 84:88).

„Ne félj tehát – mondta –, kicsi nyáj; tegyél jót; hadd szövetkezzen ellened föld és pokol, mert ha a sziklámra lettél felépítve, akkor ők nem győzedelmeskedhetnek. […]

Minden gondolatban reám tekintsetek; ne kételkedjetek, ne féljetek!

Lássátok a sebeket, melyek oldalamba hatoltak, valamint a szögek nyomait a kezemen és a lábamon; legyetek hűségesek, tartsátok be a parancsolataimat, és örökölni fogjátok a menny királyságát!” (T&Sz 6:34, 36–37).

Együtt, kéz a kézben, előre fogunk haladni, az élő Isten szolgájaként, az Ő Szeretett Fia, a mi Mesterünk munkáját végezve, akinek szolgálunk és akinek nevét dicsőíteni igyekszünk.¹¹

Szilárdan kell állnunk! Ellen kell állnunk a világnak! Ha ezt tesszük, akkor a Mindenható lesz a mi erőnk és védelmezőnk, a vezetőnk és a kinyilatkoztatónk. Rendelkeznünk kell azzal a megnyugtató érzéssel, hogy azt tesszük, amit Ő megkíván tőlünk. Mások talán nem értenek egyet velünk, de biztos vagyok abban, hogy tisztelni fognak minket. Nem fogunk egyedül maradni. Sokan vannak olyanok, akik nem a mi hitünket vallják, de ugyanúgy éreznek, mint mi. Ők támogatni fognak minket. Ők megerősítenek minket a törekvéseinkben.¹²

Örvendezzünk az Úr munkájának e csodás időszakában! Ne legyünk gőgösek vagy önteltek! Legyünk alázatosan hálásak! És mindannyian fogadjuk meg, hogy hozzáteszünk a Mindenható fenséges munkájának fényéhez, hogy beragyoghassa a világot az erő és jóság jelzőtüzeként, melyet az egész világ szemmel tarthat!¹³

detail, Christ and the Rich Young Ruler — „Ha népek zászlajaként és a világ világosságaként akarjuk fenntartani az egyházat, akkor… sokkal inkább el kell sajátítanunk Krisztus életének jellemző vonásait.”

Javaslatok a tanulmányozáshoz és a tanításhoz

Kérdések

Az 1. szakaszt átolvasva milyen érzések támadnak benned az egyház növekedése vonatkozásában 1830-tól napjainkig?
Tekintsd át Hinckley elnök összefoglalóját a Sóstó-völgybe érkező első úttörőkről (lásd 2. szakasz). Mit tanulhatunk ebből a történetből? Miként áldott már meg minket a korai egyházi vezetők prófétai jövőképe? Szerinted mit jelent a „népek zászlaja” kifejezés? (Lásd Ésaiás 5:26; 11:12.)
A 3. szakaszban Hinckley elnök arra buzdított minket, hogy lássuk meg „a kép egészét”, és „a tágabb jövőképet” Isten munkája vonatkozásában. Miért kell rálátnunk ennek a képnek az egészére? Miért van az, hogy időnként szem elől tévesztjük? Hogyan járulhatnak hozzá a mi apró erőfeszítéseink Isten királyságának gyarapodásához?
Nézd át, mit mondott Hinckley elnök, hogyan válnak az utolsó napi szentek egyre inkább „sajátos és jellegzetes néppé” (4. szakasz). Hogyan láthatunk rá a jövőkép egészére, és nyerhetünk bátorságot Isten munkájának előremozdításához? Hogyan élhetünk a világban anélkül, hogy a világból valók lennénk? Hogyan sajátíthatjuk el még inkább „Krisztus életének jellemző vonásait”? Miért fontos kiállnunk azért, ami helyes?

Kapcsolódó szentírások

Máté 5:14–16; 1 Nefi 14:14; T&Sz 1:1–6; 65:1–6; 88:81; 115:5–6

Tanítási segédlet

„Nehogy azt higgyétek, hogy ti vagytok az »igazi tanító«. Ez komoly hiba lenne. […] Győződjetek meg arról, hogy ne legyetek útban. A tanító fő szerepe az, hogy módot biztosítson arra, hogy az emberek lelki élményben részesüljenek az Úrral” (lásd Gene R. Cook idézet, Tanítás, nincs nagyobb elhívás [2000]. 41.).