21. fejezet
A misszionáriusi munka utolsó napi csodája
„Mindegyikőtöket arra biztatlak, hogy e munka iránti lelkesedéssel és mindent átívelő vággyal váljatok egy hatalmas sereggé, és segítsétek a misszionáriusokat …roppant nagy feladatukban.”
Gordon B. Hinckley életéből
Fiatal férfiként Gordon B. Hinckley hithű papságviselő volt, de nem számított rá, hogy teljes idejű missziós szolgálatára hívják. „A világtörténelem legmélyebb gazdasági válságának időszaka volt ez” – fejtette ki később. „A munkanélküliség [Salt Lake Cityben] 35 százalék körül járt, és a munkanélküliek többsége férj és apa volt, mivel viszonylag kevés nő dolgozott a munkaerőpiacon. Ebben az időben nagyon kevés misszionáriust küldtek ki. […] Megkaptam az alapdiplomámat, és úgy terveztem, hogy megpróbálom a diploma utáni képzést. Ekkor jött oda hozzám a püspök egy számomra akkor meghökkentőnek tűnő javaslattal. Missziót emlegetett.”1
Gordon elfogadta a püspök „meghökkentő” javaslatát, és 1933-ban elhívást kapott, hogy Angliában szolgáljon – azon mindössze 525 misszionárius egyikeként, akik abban az évben elhívást kaptak.2 Missziója alatt sok próbatétellel nézett szembe, azonban ez a szolgálat lehorgonyozta a hitét:
„A helyszínen a munka nem volt könnyű. Nehéz volt és lehangoló. Azonban csodálatos tapasztalatot jelentett. Visszatekintve látom, hogy valószínűleg önző fiatalemberként érkeztem Angliába. Mily nagy áldássá vált számomra az, hogy saját önző érdekeimet félretettem az Úr munkájának előbbrevaló érdekeiért. […]
Mélységes hálát érzek annak a missziónak a tapasztalataiért. Megérintette némelyek életét, akik az évek során méltányolták is ezt. Ez is fontos. Azonban soha nem aggódtam túlságosan az általam vagy más misszionáriusok által elvégzett keresztelések száma miatt. Megelégedettségem abból a biztos tudásból eredt, hogy megtettem, amit az Úr elvárt tőlem, és eszköz voltam kezében céljai eléréséhez. E tapasztalat során lényem legbensőjében rögzült az a meggyőződés és tudás, hogy ez bizony Isten igaz és élő munkája, mely egy prófétán keresztül állíttatott vissza mindazok megáldására, akik elfogadják azt és a tantételei szerint élnek.”3
Hinckley elnök missziója végérvényesen elindította őt az Úr munkája mellett elkötelezett élet felé. Az egyház elnökeként végzett szolgálata során bő másfél millió kilométert utazott, 70-nél több országban téve bizonyságot Jézus Krisztusról és az Ő visszaállított evangéliumáról.4
Hinckley elnök gyakran intézett felhívást az egyház tagjaihoz, hogy csatlakozzanak hozzá az evangélium megosztásában. Elnöksége alatt 400 ezernél több teljes idejű misszionárius válaszolt erre a felhívásra. Az ő szolgálatuk és az egyháztag misszionáriusok munkája segítségével három és fél milliónál több megtért keresztelkedett meg ebben az időszakban.5
Örök derűlátással, Hinckley elnök átfogó jövőképről beszélt annak vonatkozásában, hogy az Úr munkájának növekedése folytatódni fog:
„Ha előre haladunk, soha nem veszítve szem elől a célunkat, soha nem beszélve rosszat senkiről, a nagyszerű tantételek szerint élve, amelyekről tudjuk, hogy igazak, ez az ügy előre fog gördülni méltósággal és hatalommal, hogy betöltse a földet. Az evangélium prédikálása előtt most még zárva lévő ajtók meg fognak nyílni.”6
„A jövőbe vetett reményünk nagy, a hitünk pedig erős. Tudjuk, hogy még épp csak megkarcoltuk annak felületét, ami az előttünk álló években bekövetkezik. […] A továbbhaladásunk terhe óriási. A lehetőségünk azonban dicsőséges.”7
„Forduljunk a világ felé misszionáriusi szolgálatunkban, tanítván mindazokat, akik hajlandóak meghallgatni az evangélium visszaállításának üzenetét.”
Gordon B. Hinckley tanításai
1
Forduljunk a világ felé misszionáriusi szolgálatunkban, tanítván mindazokat, akik hajlandóak meghallgatni minket.
Istentől kapott megbízatásunk az, hogy az evangéliumot minden nemzethez, nemzetséghez, nyelvhez és néphez elvigyük. Azt az utasítást kaptuk, hogy az Úr Jézus Krisztus nevében tanítsunk és kereszteljünk. A feltámadt Szabadító azt mondta: „Elmenvén e széles világra, hirdessétek az evangyéliomot minden teremtésnek” [Márk 16:15]. Az igazságért és a jóságért hatalmas és mindent elsöprő hadjáratot vívunk.8
Már az egyház megszervezése előtt is volt misszionáriusi munka. Azóta is folytatódik, a népünk által megélt számos időszak nehézségei ellenére. Határozzuk el magunkat mindannyian, hogy felemelkedünk egy új lehetőséghez, egy új felelősségérzethez, annak a kötelességnek az újbóli elfogadásához, hogy segítünk Mennyei Atyánknak ebben a dicsőséges munkában, mely szerte a földön véghezviszi az Ő fiainak és leányainak halhatatlanságát és örök életét.9
Utolsó napi szentekként nyújtsuk ki kezünket azok felé, akik nem a mi hitünkön vannak. Soha ne viselkedjünk fennhéjázón vagy szenteskedő hozzáállással. Inkább tanúsítsunk irántuk szeretetet, tiszteletet és segítőkészséget. Nagyon félreértenek minket, és attól tartok, hogy ez nagyrészt saját magunknak köszönhető. Lehetünk toleránsabbak, barátságosabbak, példamutatóbbak és jobb szomszédok, mint eddig voltunk. Tanítsuk meg gyermekeinknek, hogy bánjanak másokkal barátságosan, tisztelettel, szeretettel és megbecsüléssel. Ez sokkal jobb eredményhez vezet, mint a beképzeltség. […]
Forduljunk a világ felé misszionáriusi szolgálatunkban, tanítva mindazokat, akik hajlandóak meghallgatni az evangélium visszaállításának üzenetét, félelem és ugyanakkor önteltség nélkül is szólva az első látomásról, bizonyságot téve a Mormon könyvéről és a papság visszaállításáról. Térdeljünk le, testvéreim, és imádkozzunk a lehetőségért, hogy elvihessük másokhoz az evangélium örömét.10
Bámulatos és csodálatos dolog, hogy ezreket érint meg a Szent Lélek csodája, hogy hisznek, elfogadják és egyháztagok lesznek. Megkeresztelkednek. Életüket megérinti valami, ami örökre jó hatással van rá. Csodák történnek. A hit magja bekerül a szívükbe. Növekszik, ahogy tanulnak. Tantételt tantételre fogadnak el, mígnem minden olyan csodálatos áldás az övék lesz, mely azokat éri, akik hittel járnak itt, Az Utolsó Napok Szentjeinek Jézus Krisztus Egyházában.11
2
Segítenünk kell a teljes idejű misszionáriusoknak elhozni másokat az igazság ismeretéhez.
Dél-Amerikában találkoztam egy hölggyel, aki nemrég csatlakozott az egyházhoz. Az iránti hatalmas szeretettől vezérelve, amire rálelt, lelkesen mesélt róla másoknak. A keresztelkedése óta eltelt mindössze hét hónapban már háromszáz ismerősét ajánlotta a misszionáriusoknak, hogy kifejthessék nekik az evangéliumot. Addig a pontig hatvanan csatlakoztak az egyházhoz. Azóta valószínűleg még többen is. A brazíliai São Paulóban találkoztam azzal a fiatal misszionáriussal, aki eredetileg megismertette vele az evangéliumot. Ő is megtért volt, és jelentős pénzügyi áldozatot hozva ment misszióba azért, hogy az egyházat képviselje. A hölgy, akit említettem, a negyvenharmadik volt azok között, akiknek addig segített az egyházba jönni. Ez a brazil fiatalember már száznál többször megsokszorozta magát – negyvenhárom általa megtérített ember, további hatvan az egyik megtért által, és továbbiak várhatóak a többi megtérten keresztül.12
Közülünk oly sokan tekintenek a misszionáriusi munkára úgy, mint egyszerű kopogtatásra. Mindenki, aki ismeri ezt a munkát, tudja, hogy van ennek jobb módja is. Az út az egyháztagokon át vezet. Valahányszor van egy olyan egyháztag, aki bemutat egy érdeklődőt, azonnal beindul egy támogatási rendszer. Az egyháztag bizonyságot tesz a munka igaz voltáról. Vágyik arra hogy az érdeklődő barátja boldog legyen. Izgalommal tölti el, amikor barátja továbblép az evangélium megismerésében.
Ugyan a teljes idejű misszionáriusok végzik a tulajdonképpeni tanítást, de az egyháztag, ahol csak lehet, segíti ezt azzal, hogy felkínálja otthonát e misszionáriusi szolgálat elvégzéséhez. Őszinte bizonyságot tesz a munka isteni eredetéről. Amikor a misszionáriusok nincsenek a közelben, ő ott lesz, hogy megválaszolja a kérdéseket. Barátja lesz annak a megtértnek, aki nagy s gyakran nehéz változásnak néz elébe.
Az evangéliumban nincs semmi szégyellni való. Ez olyan valami, amire büszkék lehetünk. „Ne szégyeneld hát a mi Urunk bizonyságtételét” – írta Pál Timótheusnak (2 Tim. 1:8). Mindenütt kínálkozik lehetőség az evangélium megosztására. […]
„Mindenütt kínálkozik lehetőség az evangélium megosztására.”
Az a folyamat, melynek során új emberek kerülnek az egyházba, nem csupán a misszionáriusok felelőssége. A misszionáriusok akkor járnak a legnagyobb sikerrel, amikor az egyháztagok olyan forrássá válnak, amelyek által új érdeklődőket találnak. […]
Mindegyik egyháztag szívében fejlesszük ki azt a felismerést, hogy ő maga is képes az igazság ismeretére vezetni másokat! Hadd dolgozzon ezen! Nagy buzgósággal imádkozzon erről! […]
…testvérek, hagyhatjuk, hogy a misszionáriusok egyedül próbálkozzanak, vagy segíthetünk nekik. Ha egyedül csinálják, akkor nap nap után kopogtatni fognak az ajtókon, és szerény lesz az aratás. Vagy egyháztagokként segíthetünk nekik az érdeklődők megtalálásában és tanításában. […]
Minden cövekben alakuljon ki az a tudat, hogy van lehetőség olyan embereket találni, akik meg fogják hallgatni az evangéliumi üzenetet. Ebben a folyamatban nem szabad támadóan fellépni. Nem szabad önteltnek lenni. A leghatékonyabb magunkkal vitt röpirat saját életünk és példánk jósága lesz. És amint belekezdünk ebbe a szolgálatba, jobb lesz az életünk, mert még inkább oda fogunk figyelni arra, hogy ne tegyünk vagy mondjunk semmi olyat, ami esetleg gátolná azok fejlődését, akiket az igazság felé próbálunk vezetni. […]
Az egyház minden szintjén nagyobb lelkesedésre van szükség. Alkalmanként foglalkozzunk [a misszionáriusi munka témájával] az úrvacsorai gyűlésen! Heti gyűlésein beszélgessen erről a papság és a segítőegylet! A fiatal férfiak és fiatal nők is beszélgessenek erről és tervezzék meg, hogyan segíthetnek ebben az igen fontos munkában. Még az Elemibe járó gyerekek is gondolják meg, hogyan segíthetnének! Sok szülő azért jött az egyházba, mert egy gyermek meghívást kapott az Elemibe. […]
Testvérek az egyházközségekben, a cövekekben, a kerületekben és a gyülekezetekben, mindegyikőtöket arra biztatlak, hogy e munka iránti lelkesedéssel és mindent átívelő vággyal váljatok egy hatalmas sereggé, és segítsétek a misszionáriusokat abban a roppant nagy feladatukban, hogy minden nemzethez, nemzetséghez, nyelvhez és néphez elvigyék az evangéliumot. „A mező fehér, készen az aratásra” (T&Sz 4:4). Az Úr ezt ismételten kijelentette. Nem kellene szaván fognunk Őt?13
A misszionáriusok nevében …könyörögve kérem a szenteket, hogy minden tőlük telhetőt megtéve ajánljanak nekik [olyan embereket], akiket taníthatnak. Boldogok lesztek, ha így tesztek. Boldogságot fog hozni az életetekbe mindenki, aki a ti erőfeszítéseiteknek köszönhetően jön az egyházba. Ezt ígéretként mondom mindannyiótoknak.14
3
A teljes idejű misszionáriusi szolgálat tartós boldogságot hoz azoknak, akik szolgálnak.
Fel kell emelnünk az érdemesség és a követelmények szintjét mindazok esetében, akik az Úr Jézus Krisztus követeiként mennek a világba.15
A világnak ma szüksége van a tiszta bizonyság erejére. Szüksége van Jézus Krisztus evangéliumára, és a világ csak akkor hallhatja ezt az evangéliumot, ha vannak hírnökök, akik megtanítják.
Arra kérjük a szülőket, hogy már korán kezdjék el felkészíteni gyermekeiket [a misszionáriusi szolgálatra]. Ahol van családi ima, ahol vannak családi estek, ahol van szentírás-olvasás, ahol az apa és az anya tevékenyek az egyházban és lelkesedéssel beszélnek az egyházról és az evangéliumról, ott, az ilyen otthonokban a gyermekek természetes módon magukba szívják annak vágyát, hogy tanítsák másoknak az evangéliumot. Az ilyen otthonokban általában hagyománya van a misszionáriusi munkának. Takarékszámlákat nyitnak már akkor, amikor még kicsik a gyerekek. A fiúk úgy nőnek fel, hogy természetes módon várják az elhívást, hogy az egyház misszionáriusaiként szolgálhassanak. A misszió éppúgy részét képezi a fiúk életútjának, mint a továbbtanulás.16
A misszionáriusi munka alapvetően papsági feladat. Ebből adódóan a teher nagy részét a fiatal férfiaknak kell viselniük. Ez az ő felelősségük, az ő kötelezettségük.17
Kedves fiatal [férfiak], remélem, mindenki a misszionáriusi szolgálat felé tart. Nem ígérhetek nektek szórakozást. Nem ígérthetem, hogy könnyű és kényelmes lesz. Nem ígérhetem, hogy mentesek lesztek a csüggedéstől, félelemtől, olykor valóságos gyötrelmektől. Azt azonban megígérhetem nektek, hogy annyit fogtok fejlődni, mint egész életetekben ennyi idő alatt soha. Egyedülálló és csodálatos és maradandó boldogságot ígérhetek nektek. Megígérhetem, hogy át fogjátok értékelni az életeteket, új fontossági sorrendet állítotok fel, közelebb kerültök az Úrhoz, hogy az imádság valódi és csodálatos élménnyé válik, hogy hitben jártok majd az általatok véghezvitt jó dolgokból adódóan.18
Szükség… van néhány fiatal nőre [a misszionáriusi szolgálatban]. Jelentős munkát végeznek. Bejutnak azokba az otthonokba, ahova az elderek nem. […]
A fiatal nőknek [azonban] nem szükséges úgy érezniük, hogy a fiatal férfiakhoz hasonló kötelezettségük van. Néhányan nagyon szeretnének majd misszióba menni. Ez esetben püspökükkel és persze szüleikkel kell megbeszélniük a dolgot. …azt mondom a nőtestvéreknek, hogy ugyanúgy tisztelni fognak titeket, ugyanolyan tevékenynek fogtok számítani; az egyház és az Úr szemében erőfeszítéseitek ugyanúgy el lesznek ismerve, akár elmentek misszióba, akár nem.19
Amellett, hogy szükség van fiatal elderekre és nővérekre, a misszió mezején egyre inkább házaspárokra is szükség van. Az idősebb házaspárok csodálatos munkát végeznek a missziókban. Sokkal többre van szükség belőlük. Különösen azokra van szükségünk, akik beszélnek idegen nyelveket. Érzékeny és figyelmes misszióelnökök irányítása alatt sokféle feladatkörben szolgálhatnak.
Egyre több olyan ember vonul nyugdíjba, aki még jó egészségnek örvend és életerős, és sokukra óriási szükség van az Úr munkájában.20
Vannak nyugdíjas férfiak és nők, akik jelentőségteljes misszionáriusi minőségben szolgálnak ezen egyháznak világszerte. Számuk egyre nő. Oda mennek, ahová elhívják őket. Ott szolgálnak, ahol szükség van rájuk. Barátságokat kötnek, megosztják a tehetségeiket, lehetőségeket nyitnak meg azok előtt, akik soha nem fogják elfelejteni azokat a férfiakat és nőket, akik teljesen önzetlenül jöttek hozzájuk azért, hogy tanítsák őket és jót tegyenek. Nem kapnak pénzt. Saját költségükön mennek. Odaadásuk mértéke határtalan. Erőfeszítéseik gyümölcsei megszámlálhatatlanok.21
„A világnak ma… szüksége van Jézus Krisztus evangéliumára, és a világ csak akkor hallhatja ezt az evangéliumot, ha vannak hírnökök, akik megtanítják.”
4
Ha megismertetünk valakit az evangéliummal, akkor az Úr Lelke segít áthidalni a köztünk lévő különbözőségeket.
Mivel [Isten gyermekeiként] mindannyian ugyanazon szülőktől származunk, fogékonyak vagyunk ugyanarra az igazságra. Annak ténye, hogy valakinek egy kicsit más a bőrszíne, hogy egy kicsit másképp áll a szeme, hogy esetleg másfajta ruhát visel, egyáltalán nem teszi őt másmilyen egyénné. A férfiak és a nők világszerte alapvetően egyformán válaszolnak az azonos ingerekre. Melegedni szeretnének, ha fáznak, ugyanolyan fájdalmat éreznek, megtapasztalják a szomorúságot és ismerik az örömöt. […]
Ha a különbözőségek – a felebarátaink vagy más kultúrák között – gátaknak tűnnek az evangélium megosztása során, akkor a csendes udvariasság általában eltávolítja ezeket a gátakat. Bizonyságomat teszem arról, hogy ha az Úr parancsolatát betartva megismertetünk valakit az evangéliummal, akkor az Úr Lelke segít áthidalni a tanító és a tanított között lévő különbözőségeket. Az Úr világossá tette ennek folyamatát, amikor azt mondta: „Aki tehát [a Lélek által] prédikál, és aki [a Lélek által] fogadja, megértik egymást, és mindketten épülnek, és együtt örvendeznek” (T&Sz 50:22).
Biztos vagyok benne, hogy az evangélium megosztására szólító elhívásunkban rendelkezésünkre álló leghatásosabb eszköz az Úr Lelke. Mindannyian láttuk már ezt másokban. És az Úr munkáját végezve magunkban is észleltük. Ilyen esetekben mintha hályog hullna le a szemünkről, úgy tűnnek el a közöttünk és az általunk tanítottak között lévő felületes különbözőségek (lásd 2 Nefi 30:6). Olyan rokoni melegség és megértés alakul ki, melyet csodálattal szemlélünk. Tényleg értjük egymást, és szó szerint mindketten épülünk és együtt örvendezünk.22
5
Hittel haladva előre az Úr meg fogja áldani az evangélium másokkal való megismertetésére irányuló erőfeszítéseinket.
Valóban bámulatos mű és csoda az, melyre vállalkoztunk. […] A menny Istene vitte véghez ezt az utolsó napi csodát, és amit eddig láttunk, az csupán ízelítő az ezután következő még nagyszerűbb dolgokból. Alázatos férfiak és nők, fiatalok és idősek fogják véghezvinni a munkát.23
A munka sikerrel fog járni, mert az Úr ígérte meg ezt:
„És aki befogad titeket, ott leszek én is, mert az arcotok előtt járok majd. Ott leszek a jobb és a bal kezeteken, és Lelkem a szívetekben lesz, angyalaim pedig körülöttetek, hogy hordozzanak” (T&Sz 84:88).
Istentől megkaptuk a megbízatásunkat, áldásokat is ígért nekünk, haladjuk hát előre hittel! Az Úr meg fogja áldani az erőfeszítéseinket, midőn így teszünk. Vegyük ki részünket az evangélium megosztásából azokkal, akik körülöttünk vannak, először példamutatás, aztán pedig sugalmazott tanítás formájában.
A kéz nélkül hegyből kivágott kő továbbgördül, mígnem az egész földet betölti (lásd Dán. 2). Tanúbizonyságot teszek nektek ennek igazságáról, és annak igazságáról, hogy mindannyian segíthetünk a körülményeinknek megfelelő módokon, ha Mennyei Atyánk útmutatását és sugalmazását kérjük. Ez Isten munkája, melyet végzünk, és az Ő áldásával nem fogunk kudarcot vallani.24
Javaslatok a tanulmányozáshoz és a tanításhoz
Kérdések
-
Miért félünk időnként megosztani az evangéliumot? Hogyan győzhetjük le ezt a félelmet és nyújthatjuk ki a kezünket mások felé? (Lásd 1. szakasz.) Te a misszionáriusi munka mely csodáinak voltál már tanúja?
-
Miért van az, hogy „a misszionáriusok akkor járnak a legnagyobb sikerrel, amikor az egyháztagok olyan forrássá válnak, amelyek által új érdeklődőket találnak”? (Lásd 2. szakasz.) Még milyen módokon segíthetnek az egyháztagok a teljes idejű misszionáriusoknak?
-
Miért vannak a teljes idejű misszionáriusok olyan nagy hatással azok életére, akiket szolgálnak? Hogyan segíthetnek a szülők gyermekeiknek felkészülni a teljes idejű misszió szolgálatára? (Lásd 3. szakasz.) Hogyan segíthetnek a családok az idősebb házaspároknak felkészülni a szolgálatra?
-
Nézd át a 4. szakaszt. Milyen közös jellemvonásai vannak az embereknek? Hogyan hidalhatjuk át azokat a különbözőségeket, melyek látszólag gátat szabnak az evangélium megosztásának? Mit tapasztaltál, hogyan segít az Úr Lelke az embereknek a különbözőségek áthidalásában?
-
Hinckley elnök kihangsúlyozta, hogy az Úr meg fogja áldani az evangélium megosztására irányuló erőfeszítéseinket, ha hittel haladunk előre (lásd 5. szakasz). Hogyan növelheted az evangélium megosztására irányuló vágyadat és hitedet?
Kapcsolódó szentírások
Ésaiás 52:7; Máté 28:19–20; Alma 26:1–5; T&Sz 1:20–23; 4; 18:15–16; 38:40–41
Tanítási segédlet
„Ne félj a csendtől! Az embereknek gyakran időre van szükségük, hogy elgondolkozzanak és megválaszoljanak egy kérdést, vagy kifejezzék, mit éreznek. Szünetet tarthatsz egy kérdés feltevése után, egy éppen megosztott [lelki] élmény után, vagy amikor valakinek nehéz kifejezni önmagát” (Tanítás, nincs nagyobb elhívás [2000]. 67.).