Maradjatok az Úr oldalán!

Írta: Ulisses Soares elder

a Hetvenektől

A következő kérdést kell feltennünk napi szinten: „Vajon tetteim az Úr oldalára vagy az ellenség oldalára visznek-e engem?”

Thomas S. Monson elnök egyszer azt mondta: „Hadd adjak egy egyszerű receptet, mellyel felmérhetitek az előttetek álló döntéseket! Könnyen megjegyezhető: »Nem lehet igazad, ha rosszat cselekszel, és nem tévedhetsz, ha jót cselekszel«” (A tökéletességhez vezető út. Liahóna, 2002. júl. 112.). Monson elnök receptje egyszerű és célirányos. Ugyanúgy működik, mint a Liahóna, melyet Lehi kapott. Ha hitet gyakorlunk és szorgalmasan engedelmeskedünk az Úr parancsolatainak, könnyen rálelünk a követendő helyes irányra, különösen a mindennapi döntéseink során.

Pál apostol annak fontosságára figyelmeztet minket, hogy a Léleknek vessünk, ne pedig a testnek. Ezt mondta:

„Ne tévelyegjetek, Isten nem csúfoltatik meg; mert a mit vet az ember, azt aratándja is.

Mert a ki vet az ő testének, a testből arat veszedelmet; a ki pedig vet a léleknek, a lélekből arat örök életet.

A jótéteményben pedig meg ne restüljünk, mert a maga idejében aratunk, ha el nem lankadunk” (Galátziabeliek 6:7–9).

A Léleknek vetni azt jelenti, hogy minden gondolatunk, szavunk és cselekedetünk mennyei szüleink istenségének szintjére kell, hogy felemeljen bennünket. A testre azonban úgy utalnak a szentírások mint a természetes ember fizikai vagy érzéki természetére, amelynek köszönhetően az embereket a test szenvedélyei, vágyai, étvágyai és ösztönei befolyásolják ahelyett, hogy a Szentlélek sugalmazására törekednének. Ha nem vagyunk óvatosak, e hatások a gonosztól érkező világi nyomásokkal együtt közönséges és meggondolatlan viselkedésre vezethetnek bennünket, amely akár jellemünk részévé is válhat. Ahhoz, hogy elkerüljük e rossz befolyásokat, követnünk kell azt az utasítást, melyet az Úr Joseph Smith prófétának adott a Léleknek történő vetéssel kapcsolatban: „Ne fáradjatok bele tehát a jó tevésébe, mert nagyszerű munka alapját fektetitek le. És kis dolgokból jő elő az, ami nagyszerű” (T&Sz 64:33).

Lelkünk erősítéséhez elengedhetetlen, hogy „minden mérgesség és fölgerjedés és harag és lárma és káromkodás kivettessék [közülünk] minden gonoszsággal együtt” (Efézusbeliek 4:31), és hogy bölcsek legyünk próbatételünk napjaiban, valamint levessünk magunkról minden tisztátalanságot (lásd Mormon 9:28).

A szentírások tanulmányozása során megtanuljuk, hogy az Úr nekünk tett ígéretei engedelmességünk függvényei, és igazlelkű életre ösztönöznek minket. Ezeknek az ígéreteknek táplálniuk kell a lelkünket, reménységet hozva azáltal, hogy kitartásra ösztönöznek minket életünk mindennapi kihívásai közepette is egy olyan világban, melynek etikai és erkölcsi értékei kihalóban vannak, s így még inkább arra motiválja az embereket, hogy a testnek vessenek. De hogyan bizonyosodhatunk meg arról, hogy döntéseink a Léleknek, nem pedig a testnek történő vetést segítik elő?

George Albert Smith elnök, nagyapja tanácsát megismételve, ezt mondta: „Létezik egy jól meghatározott demarkációs vonal az Úr területe és az ördög területe között. Ha az Úr oldalán maradtok, az Ő hatása alá kerültök, és nem vágytok arra, hogy rosszat tegyetek; ha azonban egy centire is átléptek az ördög oldalára, a kísértő hatalma alá kerültök, és ha sikerrel jár, nem lesztek képesek tisztán gondolkodni vagy érvelni, mert elveszítettétek az Úr Lelkét” (Az egyház elnökeinek tanításai: George Albert Smith [2011]. 189.).

Így hát a következő kérdést kell feltennünk napi szinten: „Vajon tetteim az Úr oldalára vagy az ellenség oldalára visznek-e engem?”

Mormon próféta népét annak fontosságára figyelmeztette, hogy legyenek képesek megkülönböztetni a jót a gonosztól:

„Tehát minden olyan dolog, ami jó, Istentől való; és az, ami gonosz, az ördögtől való; mert az ördög ellensége Istennek, és állandóan ellene harcol, és állandóan bűnre és annak megtételére hív és csábít, ami gonosz dolog.

De íme, ami Istentől való, az állandóan jócselekedetekre hív és csábít” (Moróni 7:12–13).

Krisztus Világosságának és a Szentlélek társaságának segítenie kell nekünk meghatározni, hogy életvitelünk az Úr oldalára helyez-e bennünket, vagy sem. Ha a viselkedésünk jó, akkor Isten sugalmazta azt, mivel minden jó dolog Istentől származik. Ha azonban viselkedésünk rossz, akkor az ellenség befolyása alatt vagyunk, mivel ő arra veszi rá az embereket, hogy gonoszul cselekedjenek.

Az afrikai emberek megérintették a szívemet arra irányuló elkötelezettségükkel és szorgalmukkal, hogy az Úr oldalán maradjanak. Azok, akik elfogadják a hívást, hogy Krisztushoz jöjjenek, még az élet mostoha körülményei közepette is a világ világosságává válnak. Néhány héttel ezelőtt, amikor Dél-Afrika egyik egyházközségébe látogattam, abban a kiváltságban volt részem, hogy két fiatal papot, a püspöküket és a cövekelnöküket elkísérhettem kvórumuk néhány kevésbé tevékeny fiatal férfiához. Mélyen megérintett a két pap bátorsága és alázata, amikor arra kérték a kevésbé tevékeny fiatal férfiakat, hogy térjenek vissza az egyházba. Miközben e kevésbé tevékeny fiatal férfiakhoz beszéltek, feltűnt, hogy arcuk a Szabadító világosságát tükrözi, és e világosság a körülöttük lévőket is eltöltötte. Teljesítették azon kötelességüket, hogy „segíts[ék] a gyengéket, emel[jék] fel a lecsüggesztett kezeket, és erősíts[ék] meg az ellankadt térdeket” (T&Sz 81:5). E két pap viselkedése az Úr oldalára helyezte őket, és eszközökként szolgáltak az Ő kezében, miközben arra buzdítottak másokat, hogy ugyanezt tegyék.

A Tan és a szövetségek 20:37-ben az Úr megtanítja nekünk, mit jelent a Léleknek vetni, és mi az, ami valójában az Úr oldalára helyez bennünket. Ez pedig a következő: alázkodjunk meg Isten előtt; tanúsítsuk, hogy megtört szívvel és töredelmes lélekkel állunk elő; tegyük bizonyságunkat az egyháznak, hogy őszintén megbántuk az összes bűnünket; vegyük magunkra Jézus Krisztus nevét; kötelezzük el magunkat, hogy mindvégig Őt szolgáljuk; és cselekedeteink által mutassuk ki, hogy elnyertük Krisztus Lelkét, és keresztelés által az Ő egyházába fogadtak minket. E szövetségek teljesítése iránti hajlandóságunk felkészít minket arra, hogy felmagasztosult lényekként Isten jelenlétében éljünk. E szövetségek észben tartásának kell vezérelnie bennünket a családunkkal való viselkedésünkben, a másokkal való társas kapcsolatunkban, és különösen a Szabadítóval való kapcsolatunkban.

Jézus Krisztus megteremtette azt a tökéletes viselkedési formát, mellyel építhetjük jellemünket, hogy képesek legyünk eleget tenni e szent szövetségeknek. A Szabadító minden olyan befolyást kizárt az életéből, amely elterelhette volna figyelmét szent küldetéséről, különösen amikor földi szolgálata során az ellenség vagy saját követői kísértették meg. Habár soha nem követett el bűnt, megtört szívvel és töredelmes lélekkel rendelkezett, telve szeretettel Mennyei Atyja és minden ember iránt. Saját akaratát megtagadva megalázkodott Mennyei Atyánk előtt, hogy betöltse mindazt, amit Atyja kért Tőle, minden dologban, az idők végezetéig. Még a rendkívüli fizikai és lelki fájdalom pillanatában is, amikor az egész emberiség bűneinek terhét cipelte a vállain, és pórusaiból vér folyt, azt mondta az Atyának: „[N]e az én akaratom legyen meg, hanem a tied” (Márk 14:36).

Azért imádkozom, testvéreim, hogy miközben szövetségeinkre gondolunk, erősek tudjunk maradni „az ellenség kísértései és tüzes nyilai” (1 Nefi 15:24) ellen, a Szabadító példáját követve, hogy a Léleknek vessünk, és az Úr oldalán maradjunk. Ne feledjük Monson elnök receptjét: „Nem lehet igazad, ha rosszat cselekszel, és nem tévedhetsz, ha jót cselekszel.” Mindezeket Jézus Krisztus nevében mondom, ámen.