A cselekvéshez szükséges látomás

Írta: O. Vincent Haleck elder

a Hetvenektől

Ha boldogulni szeretnénk, nem pedig „elvadulni”, vagyis elveszni, akkor úgy kell látnunk magunkat, ahogyan a Szabadító lát minket.

Mint minden jó szülő, az én szüleim is fényes jövőt szántak a gyermekeiknek. Édesapám nem volt egyháztag, és az abban az időben fennálló szokatlan körülmények miatt szüleim úgy döntöttek, hogy testvéreimmel együtt ne otthon, a Csendes-óceán déli részén található Amerikai Szamoán, hanem az Egyesült Államokban járjunk iskolába.

Szüleimnek, különösen édesanyámnak nehéz volt meghoznia ezt a döntést, amely elválasztott tőlük. Tudták, hogy ismeretlen kihívások várnak ránk az új környezetben, azonban hittel és eltökéltséggel keresztülvitték a tervüket.

Utolsó napi szent neveltetése révén édesanyám ismerte a böjt és az ima tantételét, és mindkét szülőm úgy érezte, szükségük van a menny áldásaira ahhoz, hogy segítsenek a gyermekeiknek. Ebben a lelkületben elkezdtek minden héten elkülöníteni egy napot arra, hogy böjtöljenek és imádkozzanak értünk. Látomásuk az volt, hogy fényes jövőre készítik fel a gyermekeiket. E látomás szerint cselekedtek, és hitet gyakoroltak azáltal, hogy az Úr áldásaira törekedtek. Böjt és ima által megkapták annak bizonyosságát, vigaszát és békességét, hogy minden rendben lesz.

Vajon mi, életünk kihívásai közepette, hogyan teszünk szert az ahhoz szükséges látomásra, hogy megtegyük mindazt, ami közelebb visz a Szabadítóhoz? A Példabeszédek könyve ezt az igazságot tanítja a látomásról: „Mikor nincs mennyei látás, a nép elvadul” (Példabeszédek 29:18). Ha boldogulni szeretnénk, nem pedig „elvadulni”, vagyis elveszni, akkor úgy kell látnunk magunkat, ahogyan a Szabadító lát minket.

Ő többet látott azokban az alázatos halászokban, akiket elhívott, hogy kövessék, mint amit ők eredetileg magukban láttak. Látta, kivé válhatnak. Ismerte a jóságukat és a lehetőségeiket, és elhívta őket. Először még nem voltak tapasztaltak, de miközben követték, látták a példáját, érezték a tanításait és a tanítványaivá váltak. Egyszer néhány tanítványa otthagyta Őt, mert nehéznek találták mindazt, amit mondott. Tudván, hogy mások is elmehetnek, Jézus azt kérdezte a Tizenkettektől: „Vajjon ti is el akartok-é menni?” (János 6:67). Péter válasza megmutatja, hogyan változott meg, és ragadta meg annak látomását, hogy ki a Szabadító. „Kihez mehetnénk? Örök életnek beszéde van te nálad” (János 6:68) – felelte.

Ezzel a látomással ezek a hű és odaadó tanítványok nehéz dolgok megtételére is képesek voltak, amikor a Szabadító eltávozása után elmentek, hogy hirdessék az evangéliumot, és megalapítsák az egyházat. Végül némelyikük a végső áldozatot is meghozta a bizonyságáért.

Más példák is vannak a szentírásokban olyan emberekre, akik megragadták az evangélium látomását, majd elmentek, hogy e látomás szerint cselekedjenek. Alma próféta akkor nyerte el látomását, amikor hallotta Abinádit merészen tanítani és bizonyságot tenni Noé király előtt. Alma Abinádi tanításai szerint cselekedett, tanítani kezdte mindazt, amit megtanult, és sokakat megkeresztelt, akik hittek a szavaiban (lásd Móziás 17:1–4; 18:1–16). Pál apostol a korai szentek üldözése közben tért meg a damaszkuszi úton, majd cselekedett azáltal, hogy tanított és bizonyságot tett Krisztusról (lásd Cselekedetek 9:1–6, 20–22, 29).

Napjainkban sok fiatal férfi, nő és idős házaspár válaszol Isten prófétájának hívására, és szolgál missziót. Hittel, bátran maguk mögött hagyják az otthonukat és mindent, amit ismernek, mert hisznek abban a hatalmas jóban, amit misszionáriusként elvégezhetnek. Szolgálatuk látomása szerint cselekednek, sokak életét megáldják, és közben saját életük is megváltozik. A legutóbbi általános konferencián Thomas S. Monson elnök megköszönte nekünk az egymásnak nyújtott szolgálatunkat, és emlékeztetett minket arra, hogy Isten kezének kell lennünk gyermekei megáldásában itt a földön (lásd Míg újra találkozunk. Liahóna, 2011. nov. 108.). E megbízás beteljesítése szívet melengető, amint az egyház tagjai a látomása szerint cselekednek.

Mielőtt a Szabadító eltávozott volna, tudván, hogy segítségre lesz szükségünk, azt mondta: „Nem hagylak titeket árvákul” (János 14:18). Azt tanította a tanítványainak: „Ama vígasztaló pedig, a Szent Lélek, a kit az én nevemben küld az Atya, az mindenre megtanít majd titeket, és eszetekbe juttatja mindazokat, a miket mondottam néktek” (János 14:26). Ugyanez a Szentlélek erőt adhat nekünk és motiválhat minket azon dolgok megtételében, amelyeket a Szabadító, valamint mai prófétáink és apostolaink tanítanak.

Ha cselekvésre váltjuk vezetőink tanításait, jobban megértjük a Szabadító ránk vonatkozó látomását. Ezen a konferencián ihletett tanácsokat hallottunk prófétáktól és apostoloktól. Tanulmányozzátok a tanításaikat, és gondoljátok át azokat a szívetekben, miközben azt kéritek, hogy a Szentlélek segítsen nektek megragadni e tanítások látomását az életetekben! Ezzel a látomással aztán gyakoroljatok hitet és cselekedjetek tanácsaik szerint!

Kutassátok és tanulmányozzátok a szentírásokat azzal a céllal, hogy további világosságot és tudást nyerjetek a nektek szóló üzeneteikből! Gondolkozzatok el ezeken a szívetekben, és engedjétek, hogy sugalmazást adjanak nektek! Ezt követően cselekedjetek a kapott sugalmazás szerint!

Miként azt a családunkban megtanultuk, a cselekvés egyik módja a böjtölés és az ima. Alma a bizonyosság elnyerésének módjaként említette a böjtölést és az imát, amikor azt mondta: „böjtöltem és imádkoztam, hogy magam tudhassam ezeket a dolgokat” (Alma 5:46). Böjtölés és ima által mi is megtudhatjuk, hogyan kezeljük életünk kihívásait.

Életünk során nehézségeket tapasztalunk meg, melyek elhomályosítják az ahhoz szükséges látásunkat és hitünket, hogy megtegyük, amit meg kell tennünk. Annyira elfoglaltakká válunk, hogy úgy érezzük, nem tudunk többet tenni. Bár mindannyian különbözőek vagyunk, én alázatosan azt javaslom, hogy látomásunkban összpontosítsunk a Szabadítóra és az Ő tanításaira. Vajon mit látott Péterben, Jakabban és Jánosban, valamint a többi apostolban, ami arra késztette, hogy cselekedjen és hívja őket, hogy kövessék? A Szabadító róluk való nagyszerű látomása azt is magában foglalja, hogy mi magunk kivé válhatunk. Az első apostolokéhoz hasonló hitre és bátorságra lesz szükség ahhoz, hogy újra azokra a dolgokra összpontosítsunk, amelyek leginkább számítanak, amelyek tartós boldogságot és hatalmas örömöt hoznak.

Ha tanulmányozzuk Szabadítónk életét és tanításait, látjuk, hogyan tanított, imádkozott, gyógyított az emberek között, és hogyan emelte fel őket. Ha példáját követve megtesszük azokat a dolgokat, amelyeket Tőle láttunk, mi is elkezdjük látni, hogy kivé válhatunk. A Szentlélek segítségével meglátásokkal áldatunk meg, és még több jót tehetünk. Elkezdenek változások történni, és más rendje lesz az életeteknek, ami aztán megáld benneteket és a családotokat. A nefitáknál végzett szolgálata idején a Szabadító azt kérdezte: „Milyen embereknek kell hát lennetek?” Majd így felelt: „éppen olyannak, amilyen én vagyok” (3 Nefi 27:27). Szükségünk van a segítségére, hogy olyanokká váljunk, mint Ő, és Ő megmutatta nekünk az utat: „Kérjetek tehát, és adatik nektek; kopogtassatok, és megnyittatik nektek; mert aki kér, az kap; és aki kopogtat, annak megnyittatik” (3 Nefi 27:29).

Tudom, hogy ha úgy látjuk magunkat, ahogyan a Szabadító lát minket, és e látomás szerint cselekszünk, olyan áldások érik az életünket, melyekre nem is számítunk. Szüleim látomása nemcsak a tanulmányaim során szerzett élményekkel áldotta meg életemet, de olyan körülmények közé is kerültem, ahol rátaláltam az evangéliumra, és befogadtam azt. Ami nagyon fontos, megtanultam a jó és hű szülők jelentőségét. Más szavakkal, örökre megváltozott az életem.

Miként szüleim látomása böjtölésre és imádkozásra késztette őket gyermekeik jólétéért, és miként a korai apostolok látomása a Szabadító követésére késztette őket, ugyanez a látomás nekünk is rendelkezésünkre áll, hogy sugalmazást adjon és segítsen cselekednünk. Testvéreim, népünk története tele van látomásokkal, hittel és a cselekvéshez szükséges bátorsággal. Nézzétek, hová jutottunk, és milyen áldásokat kaptunk! Higgyetek benne, hogy Ő megáldhat titeket látomással az életetekben és a cselekvéshez szükséges bátorsággal!

Tanúbizonyságot teszek a Szabadítóról és arról, hogy szeretné, ha visszatérnénk Őhozzá. Ehhez hittel kell rendelkeznünk – hogy cselekedvén kövessük Őt és hasonlóvá váljunk Őhozzá. Életünk különböző időszakaiban kinyújtja felénk a kezét és így hív minket:

„Vegyétek föl magatokra az én igámat, és tanuljátok meg tőlem, hogy én szelid és alázatos szívű vagyok: és nyugalmat találtok a ti lelkeiteknek.

Mert az én igám gyönyörűséges, és az én terhem könnyű” (Máté 11:29–30).

A Szabadító hatalmas lehetőségeket látott első tanítványaiban, és bennünk is ugyanezt látja. Lássuk úgy magunkat, ahogyan a Szabadító lát minket! Azért imádkozom, hogy megadasson nekünk ez a látomás, valamint a cselekvéshez szükséges hit és bátorság, Jézus Krisztus nevében, ámen.