Szövetség alatt álló családok
Írta: Henry B. Eyring elnök
első tanácsos az Első Elnökségben
Nincs és nem is lesz semmi a családotok életében, ami fontosabb lenne, mint a pecsételő áldások elnyerése.
Örülök, hogy itt lehetek veletek ezen a gyűlésen, amelyre az egész földön meghívták Isten papságának viselőit. Áldottak vagyunk, amiért Thomas S. Monson elnök elnököl felettünk. Az egyház elnökeként az élők között ő az, aki felel a családokat egymáshoz pecsételő és az örök élet, Isten legnagyobb ajándéka elnyerését elősegítő papsági szertartások kulcsaiért.
Van a hallgatóságban egy édesapa, aki azért jött vissza az inaktivitásból, mert teljes szívvel vágyik eme ajándék bizonyosságára. Feleségével nagyon szeretik két kisgyermeküket, egy kisfiút és egy kislányt. Más szülőkhöz hasonlóan az ő lelki szemei előtt is megjelenik a mennyei boldogság e szavak hallatán: „És ugyanazok a kapcsolatok, amelyek itt vannak közöttünk, ott is létezni fognak közöttünk, csak örök dicsőséggel párosulnak majd, amely dicsőséget jelenleg nem élvezünk.”1
Ez az édesapa, aki most hallgat engem, tudja, milyen út vezet ehhez a dicső végcélhoz. Nem könnyű. Ezt már tudja. Jézus Krisztusba vetett hitet, mély bűnbánatot, és olyan szívbéli változást igényel, mellyel egy kedves püspök ismertette meg, aki segített neki, hogy érezze az Úr szerető megbocsátását.
A csodás változások folytatódtak, amikor elment a szent templomba a felruházásért, amelyet az Úr így jellemzett azoknak, akiknek adományozási korszakunk első templomában megadta ezt az Ohio állambeli Kirtlandben. Az Úr azt mondta:
„Ezért, ez okból adtam nektek azt a parancsolatot, hogy menjetek Ohióba; és ott meg fogom adni nektek a törvényemet; és ott felruháztattok hatalommal a magasságból;
És onnan, …mert nagy munka van nálam félretéve, mert Izráel meg fog szabadulni, és én oda vezetem őket, ahová akarom, és semmilyen hatalom nem tartja majd vissza a kezemet.”2
Nemrég tevékennyé vált barátom és a papság egésze előtt is hatalmas munka áll, mégpedig az, hogy élre álljon Izráel azon részének megszabadításában, amelyért felelős, a családjának a megszabadításában. Barátom és felesége tudta, hogy ehhez arra van szükség, hogy Isten szent templomában egymáshoz pecsételje őket a melkisédeki papság hatalma.
Engem kért meg a pecsételés elvégzésére. Feleségével mielőbb szerettek volna részesülni e szertartásban. Mivel közeledett az általános konferencia elfoglalt időszaka, a házaspárra és püspökükre bíztam, hogy találják meg titkárommal a legjobb időpontot.
Képzeljétek el meglepetésemet és örömömet, amikor az apa elmondta nekem istentiszteleten, hogy a pecsételés kitűzött időpontja április 3.! 1836-ban ezen a napon küldetett el Illés, az átváltozott próféta a Kirtland templomba, hogy átadja Joseph Smithnek és Oliver Cowderynek a pecsételő hatalmat. Ezek a kulcsok ma is az egyházban vannak, és ez így lesz az idők végezetéig.3
Ugyanezen isteni felhatalmazást adta meg az Úr Péternek, miként azt megígérte: „És néked adom a mennyek országának kulcsait; és a mit megkötsz a földön, a mennyekben is kötve lészen; és a mit megoldasz a földön, a mennyekben is oldva lészen.”4
Illés visszatérte mindazokat megáldotta, akik viselik a papságot. Joseph Fielding Smith elnököt idézve Harold B. Lee elder nyilvánvalóvá tette ezt egy általános konferencián. Jól figyeljetek: „Viselem a papságot. Férfitestvéreim, ti is viselitek a papságot. Megkaptuk a melkisédeki papságot, amellyel Illés és más próféták, valamint Péter, Jakab és János is rendelkezett. És bár felhatalmazásunk van a keresztelésre, felhatalmazásunk van a Szentlélek ajándékának kézrátétel általi adományozására, valamint mások elrendelésére, hogy megtegyék ezeket, a pecsételő hatalom nélkül semmit nem tehetnénk, mert nem lenne érvényes mindaz, amit teszünk.”
Smith elnök így folytatta:
„A magasabb szertartásokban, a magasabb áldásokban, amelyek elengedhetetlenek a felmagasztosuláshoz Isten királyságában, csak bizonyos helyeken lehet részesülni. Senkinek nincs joga ezek elvégzésére, ha nem kap felhatalmazást attól, aki rendelkezik a kulcsokkal. […]
Nincs olyan ember a föld színén, akinek jogában állna elmenni és elvégezni ezen evangélium bármely szertartását, hacsak nem hagyja azt jóvá az egyház elnöke, akinél ott vannak a kulcsok. Ő adott nekünk felhatalmazást, ő egészítette ki papságunkat a pecsételő hatalommal, mert nála vannak a kulcsok.”5
Ugyanerről biztosított minket Boyd K. Packer elnök, amikor a pecsételő hatalomról írt. Tudom, hogy ezek a szavak igazak, és ez sokat jelent nekem, miként annak a családnak is, akiket április 3-án fogok egymáshoz pecsételni: „Péter volt az, akinek birtokolnia kellett a kulcsokat. Péter volt az, akinek birtokolnia kellett a pecsételő hatalmat, azt a felhatalmazást, mely azon hatalmat hordozza, hogy amit megköt vagy megpecsétel, illetve megold a földön, az úgy lesz a mennyekben is. Ezek a kulcsok az egyház elnökét illetik – a prófétát, látnokot és kinyilatkoztatót. Ez a szent pecsételő hatalom ma az egyházban van. Ezt mindennél szentebbnek tartják azok, akik ismerik e felhatalmazás jelentőségét. Semmit sem őriznek közelebb a szívükhöz. Viszonylag kevés olyan férfi van, aki ezt a pecsételő hatalmat birtokolja a földön egy adott időben – minden templomban vannak olyan férfitestvérek, akiknek megadatott ez a pecsételő hatalom. Senki sem kaphatja meg ezt, csak a prófétától, látnoktól és kinyilatkoztatótól, Az Utolsó Napok Szentjeinek Jézus Krisztus Egyháza elnökétől.”6
Illés eljövetelekor nem csupán hatalom adatott a papságnak, de a szívekben is megindult a változás: „Illés lelke, hatalma és elhívása abból áll, hogy hatalmatok van a melkisédeki papság és Isten földi királysága teljességéhez tartozó kinyilatkoztatás, szertartások, jövendölések, hatalmak és felruházások kulcsait viselni; továbbá megkapni, elnyerni s elvégezni minden olyan szertartást, amely Isten királyságához tartozik, méghozzá az atyák szívét a gyermekek felé fordítani, és a gyermekek szívét az atyákhoz, mégpedig azokhoz, akik a mennyben vannak.”7
Már barátom és családja is érzi a szívek e fordulását. Talán titeket is elért ezen a gyűlésen. Talán hozzám hasonlóan lelki szemeitek előtt láttátok édesapátok vagy édesanyátok arcát. Esetleg egy testvéretekét. Talán egy fiatokét vagy leányotokét.
Lehet, hogy a lélekvilágban vannak, vagy talán földrészek választanak el tőlük, azonban örömöt ad annak érzése, hogy biztos kötelékek fűznek egymáshoz, mert olyan papsági szertartások kötnek össze, amelyeket Isten elismer.
Azok a melkisédeki papság viselők, akik apák egy egymáshoz pecsételt családban, tudják, mit kell tenniük. Nem érheti családotokat semmi, ami fontosabb lenne a pecsételés áldásainál. Nincs fontosabb az általatok kötött házassági és családi szövetségek betartásánál, akár megkötöttétek már, akár most fogjátok megkötni őket Isten templomában.
Világos, milyen út vezet el oda. Az Ígéret Szent Lelkének engedelmességünk és áldozathozatalunk által meg kell pecsételnie a templomi szövetségeinket ahhoz, hogy valóra váljanak az eljövendő világban. Harold B. Lee elnök kifejtette, mit jelent, ha megpecsétel valamit az Ígéret Szent Lelke. Melvin J. Ballard eldert idézte: „Az embereket megtéveszthetitek, de a Szentlelket nem téveszthetitek meg, és áldásaink nem lesznek örökkévalóak, ha nem pecsételi meg őket az ígéret Szent Lelke. A Szentlélek az, aki olvas az emberek gondolataiban és szívében, és pecsételő jóváhagyását adja a fejükre mondott áldásokhoz. Így lesznek azok érvényesek és bírnak teljes erővel.”8
Amikor Eyring nőtestvérrel egymáshoz pecsételtek minket a Utahi Logan templomban, nem értettem még ennek az ígéretnek a teljes jelentőségét. Még mindig csak próbálom megérteni, mi mindent jelent, de feleségemmel már a mostanra közel 50 éves házasságunk kezdetén eldöntöttük, hogy amennyire csak lehet, meghívjuk a Szentlelket az életünkbe és a családunkba.
Fiatal édesapaként, aki részesült a templomi pecsételésben, és szíve felesége és kis családja felé fordult, találkoztam Joseph Fielding Smith elnökkel. Az Első Elnökség tanácstermében, ahová behívtak, minden kétséget kizáró bizonyságot kaptam, amikor Harold B. Lee elnök a mellette ülő Smith elnökre mutatva azt kérdezte tőlem: „Hiszed-e, hogy ez a férfi Isten prófétája?”
Smith elnök nem sokkal azelőtt lépett be a terembe, és még nem szólt semmit. Örökké hálás leszek azért, hogy határozottan így tudtam válaszolni: „Tudom, hogy az” – és amennyire biztosan tudtam, hogy süt a nap, annyira biztosan tudtam, hogy rendelkezik a papság pecsételő hatalmával az egész föld számára.
Ez az élmény nagy hatalommal töltötte meg szavait számomra és feleségem számára, amikor 1972. április 6-án egy konferenciai ülésszakon Joseph Fielding Smith elnök a következő tanácsot adta: „Az Úr akarata a családi egység megerősítése és megőrzése. Könyörgünk az apáknak, hogy családfőként foglalják el az őket megillető helyet. Arra kérjük az anyákat, hogy támogassák férjüket, és legyenek világosság a gyermekeik előtt.”9
Hadd javasoljak négy olyan dolgot, amelyet papságviselőként megtehettek azért, hogy családotokat felemelve hazavezessétek őket Mennyei Atyánkhoz és a Szabadítóhoz.
Először is nyerjetek és őrizzetek biztos tanúságtételt arról, hogy nálunk vannak a papság kulcsai, és az egyház elnöke viseli azok teljességét. Mindennap imádkozzatok ezért! A választ a családotok vezetéséért érzett még erősebb elkötelezettség, reményteljes érzések és a szolgálat iránti nagyobb boldogság formájában kapjátok majd meg. Vidámabbak lesztek és derűlátóbbak, ami nagy áldás lesz a feleségeteknek és a családotoknak.
Másodszor, szeressétek a feleségeteket! Hitre és alázatra lesz szükségetek ahhoz, hogy az élet küzdelmei közepette sajátjaitok elé helyezzétek az ő érdekeit. Felelősek vagytok azért, hogy együtt gondozzátok és tápláljátok a családot, miközben másokat is szolgáltok. Ez időnként talán minden energiátokat és erőtöket felemésztheti. Az idős kor és a betegség megnövelheti feleségetek szükségleteit. Ha még ekkor is úgy döntötök, hogy boldogságát a sajátotok elé helyezitek, akkor megígérem nektek, hogy még jobban fogjátok szeretni őt.
Harmadszor, ösztönözzétek az egész családot egymás szeretetére! Ezra Taft Benson elnök ezt tanította:
„Örökkévaló értelemben a szabadulás családi vállalkozás. […]
Ami pedig a legfontosabb: a gyermekeknek tudniuk és érezniük kell, hogy szeretik, szívesen látják és értékelik őket. Gyakran meg kell erősíteni ezt bennük. Ez nyilvánvalóan a szülők szerepe, és leggyakrabban az édesanya képes ezt a legjobban betölteni.”10
A szeretet érzésének másik fontos forrása a többi gyermektől érkező szeretet a családban. Egyedül a szülők kitartó erőfeszítéseivel és Isten segítségével valósítható meg az, hogy a testvérek mindig törődjenek egymással. Saját családotokban szerzett tapasztalatból tudjátok, hogy ez így van. És ezt minden alkalommal megerősíti az, amikor az igazlelkű Lehi és felesége, Sária családi konfliktusairól olvastok a Mormon könyvében.
Sikerük nekünk is utat mutat. Olyan jól és olyan kitartóan tanították Jézus Krisztus evangéliumát, hogy gyermekeik és még utódaik egy része is nemzedékeken át meglágyította szívét Isten és egymás iránt. Például Nefi és mások is írtak és segítő kezet nyújtottak olyan családtagoknak, akik egykor ellenségeik voltak. A Lélek időnként ezrek szívét lágyította meg és töltötte el szeretettel a gyűlölet helyett.
Többek között azzal érhetitek el Lehi atya sikereit, ahogyan a családi imákat és a családi időtöltéseket, például a családi esteket vezetitek. Adjatok lehetőséget a gyermekeknek az imádkozásra, amikor azokért imádkozhatnak a körben, akiknek szükségük van áldásokra! Figyeljetek fel gyorsan a széthúzás csírájára, és dicsérjétek meg az önzetlen szolgálatot, különösen amikor egymásnak nyújtják! Ha imádkoznak egymásért és szolgálják egymást, akkor megenyhül a szívük, és egymás, valamint a szüleik felé fordul.
A negyedik lehetőség, mellyel vezetni tudjátok családotokat az Úr útján, akkor kínálkozik, amikor fegyelmezésre van szükség. Eleget tehetünk kötelességünknek, mely szerint az Úr módján igazítsuk helyre és az örök élet felé vezessük a gyermekeinket.
Ismerősen fognak csengeni e szavak, de talán még nem láttátok annak erejét, amikor egy melkisédeki papság viselő felkészíti családját arra, hogy ugyanolyan kapcsolatokban éljenek, amilyenekben majd a celesztiális királyságban fognak. Talán emlékeztek a következő szavakra. Nagyon ismerősek:
„Semmilyen hatalmat vagy befolyást nem lehet vagy szabad máshogy fenntartani a papság jogán, csakis meggyőzéssel, hosszútűréssel, gyengédséggel és szelídséggel, és színleletlen szeretettel;
Kedvességgel és színtiszta tudással, amely nagyon gyarapítja a lelket, képmutatás és álnokság nélkül –
A kellő időben élesen feddve, amikor a Szentlélek arra késztet; azután pedig fokozott szeretetet mutatva az iránt, akit megfeddtél, nehogy ellenségének tartson téged;
Hogy tudhassa, hogy hűséged erősebb a halál kötelékeinél.”11
Később pedig ezt az igen értékes ígéretet kapjuk apákként Sionban: „A Szentlélek állandó társad lesz, jogarod pedig az igazlelkűség és az igazság változatlan jogara; uralmad örökké tartó uralom lesz, és kényszerítő eszközök nélkül száll majd rád örökkön örökké.”12
Magasan van a norma, de ha hittel kordában tartjuk a vérmérsékletünket és legyőzzük a kevélységünket, akkor a Szentlélek jóváhagyását adja, és biztossá válnak számunkra a szent ígéretek és szövetségek.
Sikerrel fogtok járni, abba vetett hitetek által, hogy az Úr visszaküldte a papság kulcsait, amelyek ma is nálunk vannak – a szeretet biztos köteléke fűz majd feleségetekhez, az Úr segít szeretetben egymás és szüleik felé fordítani a gyermekeitek szívét, és a szeretet által vezérelve fegyelmeztek és intetek majd oly módon, hogy az meghívja a Lelket.
Tudom, hogy Jézus a Krisztus, a Szabadítónk. Bizonyságot teszek róla, hogy Thomas S. Monson elnök rendelkezik az összes papsági kulccsal a földön ma, és használja azokat. Szeretem és támogatom őt. Szeretlek titeket és imádkozom értetek. Jézus Krisztus szent nevében, ámen.