Krisztus tanának erőteljes, erényes körforgása
Felhívást intézek hozzátok, hogy éljetek ismételten, fokozódóan és szándékosan Krisztus tana szerint, és segítsetek másokat ezen az úton.
Évekkel ezelőtt a feleségem, Ruth, a lányunk, Ashley, valamint jómagam más turistákhoz csatlakozva kajaktúrára indultunk Hawaiin. A kajak pereme közel van a vízfelszínhez, az evezős előre nézve ül benne, és hol az egyik, hol a másik oldalon elölről hátra húzza a mindkét végén tollas evezőlapátot. Úgy terveztük, hogy kievezünk az Oahu partjától kissé távolabb fekvő két kis szigethez, majd vissza. Magabiztos voltam, mert fiatalemberként eveztem már hegyi tavakon. Az önhittség sosem vezet jóra, ugye?
A túravezetőnk ellátott minket utasításokkal, és megmutatta nekünk az óceánjáró kajakokat, amelyeket használni fogunk. Mások voltak, mint azok, amelyekben korábban eveztem. Nem bele, hanem rá kellett ülnöm. Ennélfogva beszállás után a szokottnál magasabban volt a súlypontom, és kevésbé voltam egyensúlyban a vízen.
Amikor elindultunk, gyorsabban eveztem, mint Ruth, illetve Ashley. Egy idő után már messze előttük jártam. Bár büszke voltam szélsebes haladásomra, abbahagytam az evezést, hogy bevárjam őket. Egy hatalmas hullám – nagyjából 13 centis – oldalba kapta a kajakomat, és beborított a vízbe. Mire visszafordítottam a kajakot és felszenvedtem magamat a tetejére, Ruth és Ashley már elhúztak mellettem, de én túlságosan ki voltam fulladva ahhoz, hogy folytassam az evezést. Mielőtt kifújhattam volna magam, egy másik, immár tényleg óriási hullám – legalább 20 centiméteres – találta el a kajakomat, és ismét beborított a vízbe. Mire vissza tudtam fordítani a kajakot, annyira kifulladtam, hogy attól tartottam, nem tudok majd felmászni a tetejére.
A helyzetem láttán a túravezető odaevezett, és megtartotta a kajakomat, megkönnyítve számomra, hogy felmásszak rá. Amikor látta, hogy még mindig túlságosan ki vagyok fulladva az önálló evezéshez, vontatókötelet erősített a kajakomhoz, és evezni kezdett, maga után húzva engem. Hamarosan kifújtam magam, és elkezdtem rendesen, önállóan evezni. Ekkor elengedte a kötelet, és én további segítség nélkül odaértem az első szigethez. Amikor megérkeztem, kimerülten lerogytam a homokba.
Miután a csoportunk kipihente magát, a túravezető halkan így szólt hozzám: „Rendlund úr, ha a lendületét megtartva evez tovább, akkor szerintem minden rendben lesz.” Követtem a tanácsát, miközben áteveztünk a másik szigetre, majd vissza a kiindulási pontunkra. A túravezetőnk kétszer is elevezett mellettem, és odaszólt: „Nagyon jól megy!” Oldalról nagyobb hullámok is érték a kajakomat, de nem borultam fel.
A folyamatos evezéssel fenntartottam a lendületemet és a haladásomat, ami mérsékelte az oldalról becsapódó hullámok hatását. Ugyanez az alapelv vonatkozik a lelki életünkre. Amikor lelassítunk – és különösen, amikor megállunk –, sebezhetővé válunk. Ha fenntartjuk a lelki lendületünket azáltal, hogy folyamatosan a Szabadító felé „evezünk”, akkor nagyobb biztonságban leszünk, mert az örök életünk az Őbelé vetett hitünktől függ.
A lelki lendület kialakítása „egy életen át tart, miközben újra és újra befogadjuk Krisztus tanát”. Russell M. Nelson elnök tanítását idézve ez „erőteljes erényes körforgást” idéz elő. Krisztus tanának az egyes elemei – amilyen az Úr Jézus Krisztusba vetett hit, a bűnbánat, a keresztelkedés általi szövetséges kapcsolatra lépés az Úrral, a Szentlélek ajándékának az elnyerése, valamint a mindvégig kitartás – nem azért vannak, hogy csak egyszer megtapasztalva kipipáljuk azokat. Különösen pedig a mindvégig kitartás nem egy különálló lépés Krisztus tanában – mintha az első négy lépést elvégeznénk, aztán lekuporodnánk, összeszorítanánk a fogunkat, és csak várnánk a halált. Nem, a mindvégig kitartás azt jelenti, hogy ismétlődően és fokozódóan alkalmazzuk Krisztus tanának a többi elemét, létrehozva ezzel a Nelson elnök által említett erőteljes, erényes körforgást.
Az ismétlődően azt jelenti, hogy életünk során újra és újra megtapasztaljuk Krisztus tanának az alkotóelemeit. A fokozódóan pedig azt, hogy minden egyes ismétléssel építünk a korábbiakra és fejlődünk. Bár ismétlődően alkalmazzuk az egyes elemeket, mégsem egy helyben keringünk csupán. Ehelyett minden újabb fordulattal közelebb kerülünk Jézus Krisztushoz.
A lendületnek sebessége és iránya is van. Ha buzgón a rossz irányba eveztem volna a kajakkal, akkor – bár nagy lehetett volna a lendületem – nem értem volna el a kívánt úti célt. Hasonlóképpen, az életben is a Szabadító felé kell „eveznünk” ahhoz, hogy Őhozzá jöjjünk.
Napról napra táplálnunk kell a Jézus Krisztusba vetett hitünket. Azzal tápláljuk, ha naponta imádkozunk, naponta tanulmányozzuk a szentírásokat, naponta eltűnődünk Isten jóságán, naponta bűnbánatot tartunk, és naponta követjük a Szentlélek késztetéseit. Éppen úgy, ahogyan nem egészséges vasárnapig halogatni az összes étkezésünket, majd rávetni magunkat a heti táplálékunkra, lelkileg sem egészséges a hét egyetlen napjára korlátozni a bizonyságot tápláló viselkedésmódunkat.
Ha felelősséget vállalunk a saját bizonyságunkért, akkor lelki lendületre teszünk szert, fokozatosan sziklaszilárd hitet fejlesztünk ki Jézus Krisztusban, Krisztus tana pedig központi szerepet kap az életünk céljában. Az is növeli a lendületünket, ha igyekszünk engedelmeskedni Isten törvényeinek és bűnbánatot tartani. A bűnbánat örömteli, és lehetővé teszi számunkra, hogy tanuljunk a hibáinkból, ami az örök fejlődésünk módja. Kétségkívül lesznek olyan alkalmak, amikor beborulunk a kajakunkkal, és mély vízben találjuk magunkat. Bűnbánat által vissza tudunk mászni a tetejére, és folytathatjuk az utunkat, függetlenül attól, hogy már hányszor estünk le róla. A legfontosabb ebben az, hogy ne adjuk fel.
Krisztus tanának a következő eleme a keresztelkedés, amelyhez hozzátartozik a víz általi keresztség, valamint konfirmáció által a Szentlélek keresztsége. Bár a keresztelkedés egyszeri esemény, az úrvacsoravételkor ismétlődően megújítjuk a keresztelési szövetségünket. Az úrvacsora nem helyettesíti a keresztelkedést, azonban összekapcsolja Krisztus tanának az első elemeit – a hitet és a bűnbánatot – a Szentlélek befogadásával. Ha tudatosan veszünk az úrvacsorából, azzal meghívjuk az életünkbe a Szentlelket, éppen úgy, mint amikor megkereszteltek és konfirmáltak minket. Az úrvacsorai imákban leírt szövetséget megtartva társunk lesz a Szentlélek.
Amint a Szentlélek egyre nagyobb hatással van az életünkre, folyamatos és fokozódó módon Krisztusi tulajdonságokat fejlesztünk ki. Megváltozik a szívünk. Visszaszorul az arra való hajlandóságunk, hogy gonoszságot tegyünk. Egyre inkább arra hajlunk, hogy jót tegyünk, mígnem már állandóan csak jót akarunk tenni. És ezzel hozzáférünk a mindvégig kitartáshoz szükséges mennyei hatalomhoz. Gyarapszik a hitünk, és készen állunk az erőteljes, erényes körforgás megismétlésére.
Szintén a minket előrevivő lelki lendület juttat el minket oda, hogy az Úr házában további szövetségeket kössünk Istennel. A többszörös szövetség közelebb visz minket Krisztushoz, és még erősebben Őhozzá kapcsol minket. E szövetségek által még inkább hozzáférünk az Ő hatalmához. Legyünk tisztában azzal, hogy a hatalom forrását nem maguk a keresztelési és a templomi szövetségek képezik. A hatalom forrása az Úr Jézus Krisztus, valamint a mi Mennyei Atyánk. A szövetségek megkötése és megtartása vezeti el az Ő hatalmukat az életünkbe. E szövetségek szerint élve végül az örököseivé válunk mindannak, amivel Mennyei Atya rendelkezik. A Krisztus tana szerinti élet lendülete nem csupán az isteni természetünket alakítja át örök rendeltetésünkké, hanem mások megfelelő módon történő segítésére is ösztönöz minket.
Gondoljatok csak bele, hogyan segített nekem a túravezetőnk, miután beborultam a kajakkal. Nem kiabált messziről olyan haszontalan kérdést, mint hogy: „Renlund úr, mit csinál ott a vízben?” Nem evezett oda hozzám és nem oktatott ki azzal, hogy: „Renlund úr, nem került volna ebbe a helyzetbe, ha edzettebb lenne.” Nem kezdte el vontatni a kajakomat, miközben megpróbáltam visszamászni rá. És nem a csoport előtt igazított helyre. Inkább megadta nekem a szükséges segítséget akkor, amikor kellett. Akkor adott tanácsokat, amikor be tudtam fogadni. És mindent elkövetett azért, hogy buzdítson.
Másoknak szolgálattételt nyújtva nekünk sem kell haszontalan kérdéseket feltennünk vagy megállapítanunk azt, ami nyilvánvaló. A legtöbben, akik küszködnek, tudják, hogy küszködnek. Ne ítélkezzünk! Annak semmi haszna, nem veszik szívesen, és gyakran tájékozatlanságon alapszik.
Veszedelmes hibákat véthetünk azzal, ha másokhoz hasonlítgatjuk magunkat, különösen akkor, ha arra a következtetésre jutunk, hogy igazlelkűbbek vagyunk a küszködőknél. Ez az összehasonlítás olyan, mintha három méter mély vízben menthetetlenül fulladozva azt látnánk, ahogy az ismerősünk négy méteres vízben fulladozik, és jól éreznénk magunkat attól, hogy őt tartjuk a nagyobb bűnösnek. Végül is mindannyian küszködünk a magunk módján. Egyikünk sem érdemli ki a szabadítást. Soha nem is tudjuk kiérdemelni. A Mormon könyvében Jákób ezt tanította: „emlékezzetek rá, miután Istennel megbékéltetek, hogy csak Isten kegyelmében és kegyelme által van az, hogy megszabadítanak benneteket”. Mindannyiunknak szükségünk van a Szabadító végtelen engesztelésére, és nem csupán annak egy részére.
A körülöttünk lévőkhöz viszonyulva igenis szükségünk van minden könyörületünkre, együttérzésünkre és szeretetünkre. A küszködőknek „arra van szükségük, hogy megtapasztalják Jézusnak a szavai[n]kban és tettei[n]kben tükröződő tiszta szeretetét”. Szolgálattételt nyújtva gyakran buzdítunk másokat és felajánljuk a segítségünket. Még ha valaki nem is fogékony rá, továbbra is szolgálattételben részesítjük, amennyire engedi. A Szabadító azt tanította, hogy „továbbra is szolgáljatok az ilyeneknek; mivel nem tudjátok, talán majd visszajönnek és bűnbánatot tartanak, és szívük minden szándékával hozzám jönnek, és én meg fogom gyógyítani őket; és ti lesztek az eszközök, melyek szabadítást hoznak nekik”. A gyógyítás a Szabadító feladata. A mi feladatunk a szeretet – az oly módon történő szeretet és szolgálattétel, amely Jézus Krisztushoz vonz másokat. Ez Krisztus tana erőteljes, erényes körforgásának az egyik gyümölcse.
Felhívást intézek hozzátok, hogy éljetek ismételten, fokozódóan és szándékosan Krisztus tana szerint, és segítsetek másokat ezen az úton. Bizonyságot teszek arról, hogy Krisztus tana központi helyen áll Mennyei Atya tervében; hiszen ez végül is az Ő tana. Amikor hitet gyakorlunk Jézus Krisztusban és az Ő engesztelésében, az egyre hajt minket előre a szövetség ösvényén, és arra ösztönöz, hogy segítsünk másoknak Jézus Krisztus hithű tanítványaivá válni. Mennyei Atya királyságának az örököseivé válhatunk, ami annak a betetőzése, hogy hithűen Krisztus tana szerint élünk. Jézus Krisztus nevében, ámen.