Hívd a mentőket!

Simon Heal, Queensland, Ausztrália

1991-ben egy nap a házunk padlásterét deszkáztam, mikor váratlanul éles fájdalmat éreztem a bal szememben. Olyan volt, mintha csak szilánk ment volna bele, de hamarosan az egész fejem hasgatott. Folytattam a munkát, de a fájdalom miatt végül le kellett feküdnöm.

Abban a pillanatban, amikor ledőltem az ágyra, a halk és szelíd hang így figyelmeztetett: „Kelj fel! – mondta a Lélek. – Ne aludj el!”

Miközben a figyelmeztetésen tűnődtem, megpróbáltam kitalálni, mitévő legyek. Végül arra jutottam, hogy beveszek egyet abból a tablettából, melyet az édesanyám szedett a migrénes fejfájására. Bementem a szüleim szobájába, ahol meg is találtam a gyógyszert, de amikor kinyitottam a dobozt, a hang ismét szólt hozzám: „Ne vegyél belőle!”

Kisvártatva harmadszorra hallottam a hangot: „Mentőt kell hívnod, azonnal!”

Addig még soha életemben nem hívtam ki a mentőket, de most rögtön megtettem. Hamarosan megérkeztek, és felfektettek a hordágyra. Az utolsó dolog, amire még emlékszem, az volt, hogy megkérdezték a nevemet. Ezután minden elsötétült.

Később a kórház intenzív osztályán tértem magamhoz. Az altatás miatt még nagyon gyenge voltam, de emlékszem, hogy éreztem az édesapám és a püspököm kezét a fejemen, amikor áldást adtak nekem. Hallottam a szavakat is: „Az egészséged helyre fog állni, mintha semmi sem történt volna.”

Az intenzív osztályon eltöltött három, majd a kórházban töltött további négy nap után végre hazamehettem. Csak ekkor tudtam meg, hogy agyvérzésem volt. A sebészem később elmondta, hogy „csak egy hajszál választott el a haláltól”, és akkor is meghaltam volna, ha beveszem a migrénre írt gyógyszert.

Ma már egészséges vagyok, és nagyon hálás vagyok az Úrnak, hogy aznap irányította a gondolataimat. A templomban összepecsételtek a feleségemmel, akivel öt csodálatos gyermekünk van.

Hálás vagyok Mennyei Atyámnak és a Szabadítómnak, Jézus Krisztusnak, az élet csodájáért. Minden egyes nap igyekszem a lehető legtöbbet kihozni abból az időből, melyet Ők adtak nekem, és hálás szívvel idézem fel a Lélek gondoskodó hangját.

A bal szememben érzett fájdalom hamarosan kisugárzott az egész fejemre. Abban a pillanatban, amikor lefeküdtem, a halk és szelíd hang így figyelmeztetett: „Kelj fel! Ne aludj el!”