Tegyük az első helyre Atemplomi házasságot!
Vitalij és Jekatyerina (Katya) Smakov mindketten Oroszországban születtek, egyikük Omszkban, másikuk pedig Jekatyerinburgban. Mindketten tizenévesen csatlakoztak Az Utolsó Napok Szentjeinek Jézus Krisztus Egyházához, és mindketten szolgáltak misszionáriusként is: Vitalij a Csehországi Prága Misszióban, Katya pedig az Oroszországi Novoszibirszk Misszióban. Úgy érzik, megtérésük megnyitotta elméjüket a boldog, magabiztos és teljes élet előtt, a missziójuk pedig megszilárdította azon vágyukat, hogy evangélium-központú otthont teremtsenek, amely a templomi házassággal kezdődik. Ez itt az ő történetük.
Vitalij: Néhány hónappal azután, hogy hazaérkeztem a missziómból, felkértek, hogy legyek tanácsos az egyik helyi ifjúsági konferencián. Steven C. Smith, az Oroszországi Novoszibirszk Misszió elnöke behívott az irodájába. Azt hittem egy új elhívást kapok, vagy egy hivatalos interjún kell részt vennem. Ehelyett Smith elnök mesélt valakiről, akivel nagyon szerette volna, ha találkozok. Egy fiatal nőről beszélt nekem, aki nemrég fejezte be a misszióját, és aki Oroszország másik felén él, de a városunkba érkezik a konferencia idejére.
Ezt megelőzően még soha nem láttam Katyát, amikor azonban megérkezett a konferenciára, azonnal bemutatkoztam neki, és néhány percre elbeszélgettünk. Még aznap este felkértem Katyát egy táncra. Másnap pedig újra felkértem.
Katya: Fiatalabb koromban nem sok fiatal egyedülálló papságviselőt ismertem, de mindig abban reménykedtem, hogy az Úr majd gondoskodik egy érdemes fiatal férfiról a számomra, akivel majd összeházasodhatok. Fogalmam sem volt arról, hogy mikor vagy hogyan fogunk találkozni, de bíztam az Úrban, és hittem az ígéreteiben.
A misszióm után meghívtak, hogy segítsek felügyelni egy ifjúsági konferencián. Amikor megláttam Vitalijt a konferencián, azonnal éreztem, hogy szeretném jobban megismerni. Csodálatos és felejthetetlen három napot töltöttünk együtt azon a konferencián.
Már nagyon korán erős benyomásom volt arról, hogy Vitalij lesz az a férfi, akivel összeházasodok. Természetesen nem mindenkinek lesznek ilyen erős érzései már az együtt járásuk elején. Akkor honnan tudhatjuk, hogy a megfelelő irányba tartunk? A missziómon megtanultam felismerni a Lelket, és hogy kételkedés nélkül kell követnünk. Így amikor ösztönzést éreztem, hogy meg kell ismernem Vitalijt, úgy határoztam, hogy ezt is fogom tenni.
Tudom, hogy a Lélek mindannyiunkat vezet, ha keressük a társaságát. Nagyon fontos, hogy a saját ösvényünket ne hasonlítsuk másokéhoz. A Lélek nem mindannyiunkat egyformán vezet, de ha követjük ösztönzéseit, akkor bízhatunk abban, hogy a helyes ösvényen járunk.
Legyőzni az akadályokat
Vitalij: Azalatt a három nap alatt rájöttem, hogy egy nagyon különleges lányra bukkantam. Rettentő csalódott voltam, amikor véget ért a konferencia, és el kellett válnom Katyától. Szerencsére a következő hónapban volt egy fiatal felnőtteknek rendezett konferencia. Alig bírtam kivárni azt az egy hónapot.
A konferencia a várakozásomnak megfelelően nagyon jól sikerült. Katya és én nagyon sok időt töltöttünk együtt, hogy jobban megismerhessük egymást. Az esemény végén telefonszámot cseréltünk, majd mindketten hazamentünk.
A következő hetekben telefonon és SMS-ek útján tartottuk egymással a kapcsolatot. (Szerintem egy hónap leforgása alatt gyorsabban tudtam SMS-t írni a telefonomon, mint ahogy a legtöbb ember gépelni tud a laptopján!)
Katya Jekatyerinburgban lakott, amely vonattal 11 óra távolságra van a szibériai Omszktól, ahol én éltem. Ennek ellenére mindketten nagyon szerettük volna újra látni egymást. A hétvégeken rendszeresen elutaztunk egymáshoz. Az egyik hétvégén én utaztam hozzá, majd néhány héttel később ő látogatott meg engem. Amikor Katyához utaztam néhány ott élő közös barátunknál szálltam meg. Amikor pedig ő jött hozzám, az én városomban élő közös barátainknál aludt. Gyakran voltunk együtt ezekkel az egyházi barátainkkal is a látogatásaink során.
Katya: A tizenegy órányi utazás talán hosszúnak tűnhet, de itt Oroszországban az csak egy rövidebb sétának számít. A távolság miatt azonban jóval kevesebbszer tudtunk randevúzni, mint ahogy szerettük volna. Több hét is eltelt, mire találkozni tudtunk, és akkor is csak két vagy három napot lehettünk együtt, mielőtt egyikünknek haza kellett volna utaznia. Gyakran úgy éreztük, hogy ennél bizony sokkal több időre lenne szükségünk, és a búcsúzás is nagyon nehéz volt. Mivel azonban ilyen áldozatok árán tudtunk csak találkozni, ezért a közösen eltöltött idő minden egyes percét megbecsültük. Amikor szorosabbá vált a kapcsolatunk, egyre inkább várni kezdtük azt az időt, amikor már nem kell búcsút vennünk egymástól.
A randevúink nagyon érdekesek és változatosak voltak: bicikliztünk és lovagoltunk, múzeumokba jártunk, olvastuk a szentírásokat, együtt főztünk, sétáltunk a parkban (az egyikben még táncoltunk is), de szolgálatot is végeztünk az egyik helyi árvaházban, ahol játszottunk a gyerekekkel.
Minden egyes alkalommal, amikor találkoztunk, valami újat csináltunk, ezért nagyon sok örömben volt részünk. Nagyon tetszett, hogy Vitalij mennyire ötletes randevúkat talált ki. Az általa tervezett tevékenységek segítettek, hogy jobban megismerhessük egymást.
Vitalij: Mivel még tanuló voltam, sok szórakoztató tevékenységre egyszerűen nem volt elég pénzem. A pénzem javát utazásra költöttem, hogy láthassam Katyát, és persze a telefonszámlákra. A korlátozott költségvetés azonban nem azt jelenti, hogy a randevúink csak unalmasak és eseménytelenek lehetnek. Sőt, a legjobb randevúink egy árva garasba sem kerültek.
Lehet, hogy furcsán hangzik, de én szerettem volna látni, hogyan viselkedik Katya a gyermekekkel, ezért elmentünk egy árvaházba. A legtöbb randevúnk hasonlóan telt. Olyan dolgokat igyekeztünk csinálni, melyek által a lehető legjobban megismerhettük egymást.
Az Úr útja szerint élni
Vitalij: Oroszországban, ahogy sok más helyen is, teljesen normálisnak számít, hogy az emberek már a házasság előtt összeköltöznek. Miután megkértem Katya kezét, több barátom megkérdezte tőlem, hogyan vehetem őt feleségül, hiszen még nem is tudom, hogy egyáltalán összeillünk-e. Azzal érveltek, ahogy azt többen Katyának is felvetették, hogy csakis úgy tudhatom meg, hogy valóban ő számomra a megfelelő személy, ha először hosszabb ideig együtt élünk.
Azt feleltem nekik, hogy nem kell ahhoz együtt élni valakivel, hogy igazán megismerjük. Azt is megpróbáltam elmagyarázni a barátaimnak, hogy imában megkérdeztem és választ is kaptam arra, hogy nekem Katyát kell feleségül vennem. Mivel imádkoztam a döntésemmel kapcsolatban, ezért egyáltalán nem féltem a házasélettől. Nagyon izgatott voltam, és úgy éreztem, hogy egy egészen új élet tárul fel előttem. Soha senki nem ellenezte vagy kritizálta ezt a döntésemet. Sőt, inkább támogattak benne.
Katya: Amikor Vitalij megkérte a kezemet, a szüleim megpróbáltak lebeszélni a házasságról. Szerintük túl korán jegyzetük el egymást, és még sokkal jobban meg kellett volna őt ismernem. A munkahelyemen a főnököm ugyanezen a véleményen volt: „Együtt kell élnetek egy ideig, mielőtt meghoznál egy ilyen döntést.”
Elszomorít, hogy az emberek így gondolkodnak a házasságról és a családról. Szerintem nem értik, hogy milyen boldog lehet egy pár, amikor összeházasodnak, és összepecsételik őket a templomban. Az a szeretet és boldogság, amelyet Vitalij és én éreztünk még a házasság előtt, sokkal erősebbé vált attól, hogy összepecsételtek bennünket az örökkévalóságra.
Vitalij: Katyával 2006. február 25-én házasodtunk össze Omszkban. (Több más országéhoz hasonlóan az orosz törvények értelmében a templomi pecsételés előtt polgári házasságot kell kötni.) Másnap reggel útnak indultunk a Svédországi Stockholm templomba. Omszkban repülőre szálltunk, majd három óra múlva megérkeztünk Moszkvába, ahol a nap további részét töltöttük. Másnap vonattal Szentpétervárra mentünk. Ott több más utolsó napi szenttel együtt buszra szálltunk, és nyolc órát utaztunk a finnországi Helsinkibe. Innen hajóval indultunk tovább, és 11 óra múlva voltunk Stockholmban.
Végül megérkeztünk a templomba.
Vannak olyanok, akiknek ez a hosszú út kihívást jelentett volna, de számunkra az Európát átszelő utazás nagyszerű nászútnak bizonyult.
Az összepecsételésünk napja, 2006. március 1., nagyszerű nap volt. A békesség és bizonyosság napját jelentette nekünk. Tudtam, hogy az, akinek a kezét fogtam, ugyanaz, akivel szeretném megosztani az örökkévalóságot. Ez a gondolat már önmagában is hatalmas örömmel és hálával töltött el azért, hogy Mennyei Atyám feleségként rám bízta egyik kedves leányát. Sokkal közelebb éreztem magam Hozzá, mint korábban bármikor.
Krisztusi tulajdonságok keresése
Katya: Most már van egy kislányunk. Csodálatos gyermek. Szeretném, ha egy nap ő is a templomban kötne házasságot, és legjobban úgy tudjuk őt ebben támogatni, hogy szerető társai és szülei leszünk.
Remélem talál majd egy érdemes papságviselőt, aki rengeteg krisztusi tulajdonsággal rendelkezik. Az segített megtudnom, hogy hozzámehetek Vitalijhoz, hogy felfedeztem benne ezeket a tulajdonságokat.
Mi vonzott Vitalijhoz? Na persze jóképű és okos, és tudja, hogyan kell udvarolni egy nőnek. De nem ez volt a döntő indok. Úgy ragyognak a szemei, mint Krisztus egy tanítványának. Megéreztem a benne lévő világosságot. Vitalij igazlelkű papságviselő.
Vitalij: Természetesen nagyszerű érzés azzal összeházasodni, akihez vonzódunk. Ha azonban kizárólag a fizikai tulajdonságokra összpontosítunk, akkor elkerülhetetlenül elmulasztjuk a legfontosabb tulajdonságokat: a személyiséget, a lelkiséget és a többi olyan tulajdonságot, amely igazán fontos egy tartós házassághoz.
Tudom, hogy néhány fiatal felnőttnek óriási kihívás lesz párt találni az egyházban, egyszerűen azért, mert ahol élnek, nincs túl sok utolsó napi szent. Mélységesen együtt érzek velük. Ennek ellenére tudom, hogy nem számít, milyen körülmények között élünk, ha megtesszük a részünket, és felkészítjük magunkat, hogy összepecsételjenek bennünket a templomban, akkor Mennyei Atyánk utat biztosít számunkra.
Balra: A Smakov házaspár 2006-ban, az összepecsételésük napján. 30 órát utaztak a Svédországi Stockholm templomba.
Jobbra: Smakovéknak ma már van egy kislányuk. „Szeretném – mondta Katya –, ha egy nap ő is a templomban kötne házasságot, és legjobban úgy tudjuk ebben őt támogatni, hogy szerető társai és szülei leszünk.”
A családi képek Smakovék engedélyével kerültek felhasználásra.