Látogatótanítói üzenet
Jézus Krisztus isteni tulajdonságai: megbocsátó és irgalmas
Imádságos lélekkel tanulmányozd ezt az anyagot, és törekedj rá, hogy megtudd, mit kell megosztanod. Hogyan fog segíteni a Szabadító életének és szerepeinek megértése az Őbelé vetett hited gyarapodásában, és abban, hogy áldásban részesíthesd azokat, akik felett látogatótanítóként őrködsz? További információkért látogass el a reliefsociety.lds.org oldalra!
Hit, család, segítségnyújtás
Ha megértjük, hogy Jézus Krisztus megbocsát nekünk és irgalmas hozzánk, az segíthet bennünket abban, hogy mi is megbocsátók és irgalmasok legyünk másokhoz. „Jézus Krisztus… a Példaképünk… – mondta Thomas S. Monson elnök. – Élete a szeretet öröksége volt. Meggyógyította a betegeket, felemelte az elesetteket, megszabadította a bűnösöket. A dühös csőcselék végül az életét vette, a Golgota hegyéről mégis e szavak visszhangoznak: »Atyám! Bocsásd meg nékik; mert nem tudják mit cselekesznek« – a könyörület és a szeretet megkoronázó kifejezései a halandóságban.”1
Ha megbocsátjuk másoknak az ellenünk elkövetett vétkeiket, akkor Mennyei Atyánk is meg fog nekünk bocsátani. Jézus arra kér minket, hogy „legyetek azért irgalmasok, mint a ti Atyátok is irgalmas” (Lukács 6:36). „A [mi] bűneinkre kapott bocsánat bizonyos feltételekkel jár – mondta Dieter F. Uchtdorf elnök, az Első Elnökség második tanácsosa. – Bűnbánatot kell tartanun[k]. […] Nem járultunk-e már mindannyian legalább egyszer a könyörület trónusa elé, hogy irgalomért esedezzünk? Nem vágytunk-e lelkünk minden erejével a kegyelemre – hogy bocsánatot nyerjünk a hibákra, melyeket vétettünk, és a bűnökre, melyeket elkövettünk? […] Engedjétek, hogy Krisztus engesztelése megváltoztassa és meggyógyítsa a szíveteket! Szeressétek egymást! Bocsássatok meg egymásnak!”2
További szentírások
A szentírásokból
„Úgy kell megbocsátanunk az ellenünk vétkezőknek, amint mi nyerünk megbocsátást” – mondta Jeffrey R. Holland a Tizenkét Apostol Kvórumából.3 A tékozló fiú története bemutatja a megbocsátás mindkét oldalát: az egyik fiúnak megbocsátottak, a másik fiú viszont küszködik azzal, hogy meg tudjon bocsátani.
A fiatalabb fiú kikérte az örökségét, és gyorsan eltékozolta. Amikor pedig éhínség támadt, disznólegeltetéssel kereste a kenyerét. A szentírás azt mondja: „mikor aztán magába szállt”, hazatért, és közölte az apjával, hogy már nem méltó arra, hogy a fia legyen. Az apja azonban megbocsátott neki, és levágatott egy hízott tulkot az ünnepléshez. Amikor az idősebb fiú hazaért a mezőről, ahol dolgozott, nagyon dühös lett. Emlékeztette az apját arra, hogy sok esztendőtől fogva szolgált neki, soha át nem hágta a parancsolatait, ennek ellenére „nékem soha nem adtál egy kecskefiat, hogy az én barátaimmal vígadjak”. Az apja erre így felelt: „Fiam, te mindenkor én velem vagy, és mindenem a tiéd! Vígadnod és örülnöd kellene hát, hogy ez a te testvéred meghalt, és feltámadott; és elveszett, és megtaláltatott” (lásd Lukács 15:11–32).