Learatni az igazlelkűség jutalmát
Írta: Quentin L. Cook elder
a Tizenkét Apostol Kvórumából
Elhangzott a The Rewards of Righteousness [Az igazlelkűség jutalma] című beszéd részeként, 2014. május 2-án a BYU Női Konferenciáján.
Semmi jó dolog nem tartatik vissza azoktól, akik egyenes derékkal járnak.
A szó szoros értelmében véve zűrzavaros világban élünk (lásd T&Sz 45:26). Sok kihívásunk lelki természetű – társadalmi problémák, melyeket egyénekként nem feltétlenül tudunk megoldani. Mindamellett vannak tényleges jutalmak, amelyeket személyesen elérhetünk még egy ilyen korszakban is, amikor az igazlelkűség világszerte hanyatlóban van.
Az „igazlelkűség jutalma” olyan fogalom, mely ostrom alatt áll a mai világban. Meggyőzni az embereket arról, hogy az igazlelkűséget válasszák, régóta kihívást jelent. „A természetes ember ellensége Istennek” (Móziás 3:19). Mindig is „ellentétnek kell[ett] lennie” minden dologban (2 Nefi 2:11).
A különbség abban áll, hogy napjainkban a „nagy és tágas épület” (1 Nefi 8:31) szkeptikus lakói hangosabbak, sokkal ellenségesebbek és kevésbé toleránsak, mint eddigi életem során bármikor. Megcsappant hitükről tesznek tanúságot, amikor számos közüggyel kapcsolatban jobban aggódnak amiatt, hogy kiváltják a társadalom ellenszenvét, mint amiatt, hogy kiváltják Isten haragját. Volt egy olyan korszak, amikor az emberek túlnyomó többsége tisztában volt azzal, hogy Isten parancsolatai szerint lesznek megítélve, nem pedig a kor uralkodó nézetei és meghatározó filozófiai irányzatai szerint. Némelyeket jobban aggaszt az, hogy mások kigúnyolják őket, mint az, hogy Isten ítéletet mond felettük.
A jó és a gonosz közötti harc nem új keletű, azonban manapság az emberek sokkal nagyobb százaléka gondolja tévesen úgy, hogy nincs egy jól meghatározott erkölcsi mérce, amelyhez minden embernek igazodnia kellene.
Mindazonáltal Az Utolsó Napok Szentjeinek Jézus Krisztus Egyházának sosem volt még több hithű tagja. Az egyház tagjai – azokkal karöltve, akik hasonló erkölcsi értékeket vallanak – a hit szigetét jelentik a kétség és a hitetlenség tengerén. Alma próféta kijelentése alapján tudjuk, hogy a „gonoszság sohasem volt boldogság” (Alma 41:10), valamint hogy az Atya terve gyermekei számára a „boldogság terv[e]” (lásd Alma 42:8, 16).
Szeretnék néhány olyan javaslatot tenni, amelyek egyénileg és családként egyaránt segítségetekre lehetnek, hogy jobban megértsétek és elnyerjétek az igazlelkűség jutalmát.
A lelkiség jutalma
„Hogyan helyezzem megfelelő nézőpontba az anyagi ügyeimet, miközben lelki fejlődésre törekszem?”
Oly nagy mértékben ebben a világban élünk. Mindennapi életünk anyagi oldala konkrét kihívások elé állít bennünket. A társadalom hajlamos arra, hogy mindent a világi jutalmak lencséjén keresztül nézzen.
A Tan és a szövetségek előszava kiemeli ezt a nagyon is valós problémát, hogy figyelmeztessen minket a veszélyekre; útmutatást adjon ahhoz, hogy felkészüljünk és megvédjük magunkat most és a jövőben egyaránt; és mélyebben elmagyarázza ezt a témát: „Nem keresik az Urat, hogy megalapozzák az ő igazlelkűségét, hanem minden ember a saját útján jár, saját istenének képmása szerint, akinek képmása a világra hasonlít, és aki lényegét tekintve bálvány” (lásd T&Sz 1:16).
Spencer W. Kimball elnök (1895–1985) azt tanította, hogy a bálványok alatt érthetünk bizonyítványokat, diplomákat, ingatlanokat, házakat, berendezési tárgyakat és más anyagi javakat is. Azt mondta, hogy amikor olyan módon magasztaljuk fel ezeket az egyébként becses dolgokat, hogy azok csökkentik az Úr iránti hódolatunk mértékét, valamint meggyengítik az Ő igazlelkűségének megalapítására és a Mennyei Atya gyermekeinek szabadítására tett erőfeszítéseinket, akkor bálványokat teremtünk. 1
Időnként a világ szerinti szemlélet arra késztet minket, hogy olyan dolgokra összpontosítsunk, amelyek nem annyira drámaiak ugyan, mint a hatalmas gazdagságra való törekvés, ám ennek ellenére eltávolítanak minket lelki kötelezettségeinktől.
Évekkel ezelőtt figyelmembe ajánlottak egy érdekes kiállítást, amely több, a maga nemében egyedülálló jelenetből állt. A különböző jeleneteket egy nagyméretű szalagcím alá helyezték el: „Ha Krisztus eljönne ma éjjel, kihez jönne el?” Ha jól emlékszem a képekre, a következő jeleneteket ábrázolták:
-
Egy beteg, idős hölgy, aki ágyban fekszik, és egy ápoló gondozza.
-
Egy örömteli fiatal anya újszülött csecsemőjével.
-
Egy család éhes, síró gyermekekkel.
-
Egy jómódú család.
-
Egy szeretetre méltó, ám szerény család sok gyermekkel, akik örvendezve együtt énekelnek.
Tudjuk, hogy nem ismerhetjük előre azt a napot és órát, amikor a Szabadító ismét eljön. Azt is tudjuk, hogy keresztényekként gondoskodunk a szegényekről, a szűkölködőkről, az özvegyekről és az árvákról. A szalagcím mégis találóbb lett volna, ha az lett volna ráírva: „Ha Krisztus eljönne ma éjjel, ki állna készen a fogadására?”
A második gondolatom az volt, hogy a jelenetek mindent elmondtak az emberek fizikai állapotáról, ellenben semmit nem árultak el a lelkiségükről és a Krisztus iránti elkötelezettségükről.
A keresztelés a kiindulópontja annak, hogy felülvizsgáljuk az életünket, valamint a Szabadító és az Ő evangéliuma iránti elkötelezettségünket. Az újonnan megtérteket és a nagyon fiatalokat kivéve a keresztelőnk évekkel ezelőtt történt.
Alma, a nagyszerű próféta ékes szavakkal szól hozzánk, amikor így szól: „És most íme, azt mondom nektek, testvéreim, hogy ha megtapasztaltatok már egy szívbéli változást, és ha éreztétek már úgy, hogy a megváltó szeretet énekét szeretnétek énekelni, akkor azt kérdezem, hogy tudtok-e most úgy érezni?” (Alma 5:26).
Ezután Alma mélyreható üzenetével folytatja, amely napjainkban sem veszített aktualitásából. Lényegében azt kérdezi a szentektől, hogy ha meghalnának, készen állnának-e az Istennel való találkozásra, majd négy tulajdonságot emel ki, amelyekre szükségünk van ahhoz, hogy makulátlanul állhassunk Isten elé:
Először is: „Elég alázatosak volt[unk]?” Ez bizonyos értelemben nem más, mint a keresztelkedés követelményeihez való visszatérés – hogy megalázkodjunk, továbbá megtört szívvel és töredelmes lélekkel rendelkezzünk.
Másodszor: „Levetett[ük] mag[un]król a kevélységet?” Alma óva int minket attól, hogy lábunk alá tapossuk a Szentet és hogy kevélységünkben felfuvalkodjunk – vagyis hogy a világ hiábavaló dolgaira helyezzük a szívünket, és azt feltételezzük, hogy jobbak vagyunk másoknál.
Harmadszor: Levetettük magunkról az irigységet? Azok számára, akik nagyszerű áldásokat kaptak ugyan, mégsem éreznek hálát – mert arra összpontosítanak, hogy másoknak mi mindenük van –, az irigység lehet a legveszélyesebb. Az „életmód iránti irigység”2 egyre elterjedtebb, miközben a hit és a család helyett a hírnév és a vagyon válik a társadalom nagy részének fő törekvésévé.
Negyedszer: Csúfot űzünk-e testvéreinkből, vagy üldözzük-e őket? A mai világban ezt valószínűleg erőszakoskodásnak neveznénk (lásd Alma 5:27–30, 53–54).
Lehet-e bármi is találóbb a mindennapi problémáinkkal kapcsolatban, mint ez az alázatosságról, kevélységről, irigységről és üldözésről szóló üzenet? Világszerte leginkább az időleges, mindennapi gazdasági kérdések foglalkoztatják az embereket, ugyanakkor alig esik szó a krisztusi tantételekhez való visszatérésről – mely célja, hogy felkészüljünk az Istennel való találkozásra – , vagy a lelkünk állapotáról. Szükséges, hogy nagyobb hangsúlyt fektessünk a lelki dolgokra, és azokra összpontosítva éljünk.
Az igazlelkű családok jutalma
„Helyénvaló-e olyan környéken felnevelni a családunkat, ahol kevés az egyháztag, és ahol oly rengeteg gonoszsággal, viszálykodással és az igazlelkűséggel szembeni ellenállással vagyunk körülvéve?”
A feleségemmel, Maryvel emiatt aggódtunk, amikor gyermekeinket a Kalifornia állambeli San Francisco-öböl menti régióban kezdtük felnevelni az 1960-as évek végén. Viszonylag kevés utolsó napi szent lakott arrafelé, és bár az emberek túlnyomó többsége csodálatos volt, az öböl menti régió vonzotta a kábítószer-használókat és a szabados, illetve bűnös viselkedés minden fajtáját.
A társadalomban végbement változás olyan jelentős volt, hogy egy aggódó cövekelnök megkérdezte az egyház vezetőségét, hogy bátorítsa-e az egyháztagokat arra, hogy ezen a területen maradjanak. Harold B. Lee eldert (1899–1973) – aki akkor a Tizenkét Apostol Kvórumának rangidős tagja volt – bízták meg a probléma megoldásával. Lee elder elmagyarázta, hogy az Úr nem azért sugalmazta egy templom felépítését a területünkön, hogy aztán az egyháztagok elhagyják azt. Tanácsa egyszerű, de mélyreható volt:
-
Teremtsük meg Siont a szívünkben és az otthonunkban!
-
Legyünk világosság azok számára, akik között élünk!
-
Összpontosítsunk a templomi szövetségekre és az ott tanított tantételekre!
Nagy becsben tartottuk Lee elder tanácsát, és annak követésére törekedtünk a családunkban.
Sion szívünkben és otthonunkban való felépítése során hangsúlyoznunk kell az otthoni vallásgyakorlást, ami a mindennapos családi imát és szentírás-tanulmányozást, illetve a hetenkénti családi est megtartását jelenti. Az ilyen környezet alkalmas arra, hogy tanítsuk és neveljük a gyermekeinket. Mindezt szeretetteljesen és kedvesen tesszük, elkerülve gyermekeink és házastársunk alaptalan kritizálását.
Függetlenül attól, hogy hol élünk, és még ha mindent helyesen teszünk is, előfordulhat, hogy némelyik gyermekünk meggondolatlan döntéseket hoz, ami tiltott utakra vezeti. Következésképpen fontos, hogy segítsünk a fiataljainknak előre eldönteni, hogy mit fognak mondani vagy tenni akkor, amikor mások helytelen vagy erkölcstelen viselkedésre csábítják őket.
A gyermekeink olyan iskolákba jártak, ahol csak két vagy három utolsó napi szent tanuló volt. Minden tanév elején és az iskolai programok előtt a családi esten megbeszéltük, hogyan viselkedjenek, ha kompromittáló helyzetbe kerülnének. Megkérdeztük őket, mit válaszolnának a barátaiknak, ha azt mondanák nekik, hogy „ugyan már, ezt mindenki csinálja”, „a szüleid nem fogják megtudni”, vagy „ha csak egyszer teszed, az nem számít”.
Beszéltünk arról, hogy az Úrnak felelősséggel tartozunk.
Rávilágítottunk, hogy Krisztus példáját követjük, amikor visszafogottan öltözködünk, tiszta és helyénvaló nyelvezetet használunk, és távol tartjuk magunkat a pornográfiától – melynek elkerülését most már az elemis korú gyermekeknek is tanítanunk kell, hogy tiszta életet élhessenek.
Beszéltünk az egyiptomi Józsefről, aki elmenekült, amikor Pótifár felesége erkölcstelen módon megkörnyékezte (lásd 1 Mózes 39:7–12).
Mindegyik gyermekünknek volt legalább egy olyan élménye, amikor ez a felkészültség szükségesnek mutatkozott. A legtöbb alkalommal azonban a barátaik megvédték őket, mert ismerték a normáikat és a hitelveiket.
Amikor a lányunk, Kathryn, felhívta az édesanyját, miután egyetemi tanulmányai miatt elköltözött otthonról, Mary azokról a dolgokról beszélt neki, amelyeket a Szabadítóval kapcsolatban szeretett. Mary állandóan az Ő példájára és jellemvonásaira hivatkozott, hogy segítsen Kathrynnek megoldani azt a problémát, ami miatt felhívta.
Hiszek abban, hogy lehetséges a világ szinte bármely részén igazlelkű gyermekeket felnevelnünk, ha szilárd alappal rendelkeznek, Jézus Krisztusra és az Ő evangéliumára építve. Nefi így írta le családja és népe tanítását: „Krisztusról beszélünk, Krisztusban örvendezünk, Krisztusról prédikálunk, Krisztusról prófétálunk, és próféciáink szerint írunk, hogy gyermekeink tudhassák, milyen forráshoz forduljanak bűneik bocsánatáért” (2 Nefi 25:26).
Ha ezt tesszük, akkor gyermekeink tudni fogják, hogy amikor meggondolatlan döntéseket hoznak, akkor sincs minden elveszve, és megtalálhatják a hazavezető utat. Arról szeretnélek biztosítani benneteket, hogy családotokkal együtt áldásokban fogtok részesülni, amint arra törekedtek, hogy családotok minden tagját megerősítsétek az Úr Jézus Krisztusba vetett hit által.
Ha követjük Lee elder tanácsát, és világosság leszünk azok számára, akik között élünk, akkor nem rejthetjük véka alá, hogy kik vagyunk. Viselkedésünknek tükröznie kell az értékeinket és a hitünket. Amikor helyénvaló, vegyünk részt a közéletben.
A templomi ajánlásra méltó élet, a templomi szertartások elvégzése és a szövetségeinkhez való hűség világos szempontokat és jövőképet biztosítanak ahhoz, hogy a szövetség ösvényén maradjunk. Amikor a fiataljaink arra méltóan élnek, hogy kereszteléseket végezzenek a halottakért, akkor az életük is rendben lesz.
Energiánkat a családunk megerősítésére kell összpontosítanunk, méghozzá úgy, hogy Krisztusról beszélünk, benne örvendezünk, róla prédikálunk és prófétálunk, hogy élvezhessük az igazlelkű család jutalmát, és örökkévaló családdá válhassunk.
Azok számára akik egyedülállók, akik igaz életet élnek, ez a megnyugtató tanunk: „Azok a hithű egyháztagok, akiknek a körülményei nem teszik lehetővé, hogy már ebben az életben részesüljenek az örökkévaló házasság és a szülői mivolt áldásaiban, az örökkévalóságban majd elnyernek minden megígért áldást, feltéve, ha betartják az Istennel kötött szövetségeiket.”3
A boldogság jutalma
„Milyen előnyöket biztosítsak a gyermekeimnek, hogy boldogok és sikeresek legyenek az életben?”
Lucifer meghamisította a boldogság fogalmát, és egy olyan illúziót hozott létre, amely nem egyeztethető össze az igazlelkűséggel, és tévútra vezet minket, ha nem vagyunk elég éberek. Korunk sok problémája abból ered, hogy a világ a boldogság helytelen meghatározását hajszolja. A Mormon könyvének köszönhetően tudjuk, hogy ez a probléma valamennyi nemzedék során fennállt. Ismerjük a parancsolatok szerinti életből eredő áldásokat is.
Benjámin király ezt mondta: „Továbbá pedig azt szeretném kérni, ha azoknak az áldott és boldog állapotán is elgondolkodnátok, akik betartják Isten parancsolatait. Mert íme, áldottak ők minden dologban, mind a fizikai, mind a lelki dolgokban; és ha mindvégig hűségesen kitartanak, befogadják őket a mennybe, hogy ezáltal Istennel lakhassanak a boldogság egy soha véget nem érő állapotában. Ó, emlékezzetek, emlékezzetek rá, hogy ezek a dolgok igazak; mert az Úristen mondta ezt” (Móziás 2:41).
Sok éven át figyelemmel kísértem egy kutatást, amelyet az 1930-as években kezdtek. Induláskor a tanulmány alanya 268 férfi volt, akiket egy elsőrangú egyetem hallgatói közül választottak ki, és akiket egész életük során rendszeres időközönként tanulmányoztak. Később nőkre is kiterjesztették a kutatást. A tanulmány körülbelül 70 évet ölelt fel. Az eredeti tanulmány célja az volt, hogy a sikerről és a boldogságról mindent megtudjunk, amit csak lehet.
A tanulmány azt mutatta ki, hogy az egyetemi felvételi pontszámok és a tanulmányi átlagok nem vetítették előre sem a későbbi élet során elért sikert, sem a boldogságot. Azonban volt egy terület, ahol szoros volt a kapcsolat: a gyermekkori családi boldogság. A boldog, sikeres felnőttek általában arról számoltak be, hogy különösen az édesanyjuk szavakba öntötte a szeretetét és az odaadását, és nem alkalmazott szigorú fegyelmezést; mindkét szülőjük láthatóan gyengéd volt a másikhoz; elérhetőek és hozzáférhetőek volt a gyermekeik számára, akikkel bensőséges kapcsolatot ápoltak, és gyakran kifejezték az érzelmeiket egymásnak. A szülők stabil családi környezetet teremtettek, és a gyermekeik érezték, hogy tiszteletben tartották a függetlenségüket.
Egy könyv, amelyet a tanulmány zárásaként adtak ki 2012-ben, erről számol be: „Az életük során elért siker mértékét kevésbé megbízhatóan jelzi előre a korai anyagi vagy társadalmi előny, mint a szeretett és szeretetteljes gyermekkor.” A bensőséges gyermekkori légkör szorosabb összefüggésben van az elért eredményekkel, mint az intelligencia, a társadalmi hovatartozás vagy a sportos alkat. Ezen túlmenően a tanulmány azt is megállapította, hogy „ami rendben van a gyermekkorban, az sokkal jobban befolyásolja a jövőt, mint az, ami nincs rendben”4.
A tanulmány egésze azt mutatja, hogy még abban az esetben is, amikor jelentős kihívások vannak, és egyes dolgok nagyon rosszul mennek, a legtöbb gyermek rugalmasan kezeli ezeket, és a bizalom, amelyet a szülőkkel – különösen az anyával – való szeretetteljes kapcsolat épít fel, hosszan tartó, egész életre szóló boldogsághoz vezethet. Érdekes, bár cseppet sem meglepő volt számomra, hogy a tanulmány eredményei teljesen megegyeztek azzal, amit a szentírások és az egyház tanít a családról. Az egyház hangsúlyozza a családi estet, a családi imát, a szeretet kifejezését, a családi együttléteket és a családi hagyományokat. Ezek pontosan olyan tevékenységek, amelyek a tanulmány szerint is boldog, sikeres felnőtteket eredményeznek.
Nefi azzal kezdi a Mormon könyvét, hogy kifejezi háláját a „jó szülők[ért]” (1 Nefi 1:1), de az igazi tanulság az, hogy mindegyikünk maga határozza el, hogy milyen szülőnek kell lennünk ahhoz, hogy a leszármazottaink boldogan mondhassák, hogy ők is jó szülőktől származnak.
A legfontosabb, amit megtehetsz, hogy megbizonyosodsz róla: a gyermekeid és azok, akikről gondoskodsz, tudják, hogy szereted őket. A szeretet a boldogság kulcsa.
A földön való boldogulás jutalma
„A családunk nem ért el jelentős anyagi sikereket. Ez talán azért van, mert nem vagyunk eléggé igazlelkűek?”
A szentírások egyértelműek abban, hogy a parancsolatok szerinti élet lehetővé teszi számunkra, hogy boldoguljunk a földön. Azonban hadd biztosítsalak titeket afelől, hogy a földön való boldogulás mértékét nem a bankszámlátok egyenlege határozza meg – sokkal mélyebb értelme van ennél.
A fiához, Hélamánhoz szólva Alma ezt tanította: „…amennyiben betartod Isten parancsolatait, boldogulni fogsz ezen a földön; és azt is tudnod kell, hogy amennyiben nem tartod be Isten parancsolatait, kivágatsz a színe elől” (Alma 36:30).
Ennek megfelelően a földön való boldogulásunknak a fő összetevője a Lélek jelenléte az életünkben. Ha betartjuk a parancsolatokat, bizonyos konkrét ígéreteket is kapunk (lásd Efézusbeliek 6:1–3). Például a Tan és a szövetségek 89. szakasza megígéri, hogy amennyiben a Bölcsesség szava szerint élünk, élvezni fogjuk az egészség áldásait és a tudás hatalmas kincseit.
Tanulságos a Bölcsesség szavának egyik pontját, az alkohol elkerülését külön is megvizsgálnunk. A longitudinális tanulmány, amelyet korábban említettem megállapította, hogy a túlzott alkoholfogyasztás minden harmadik amerikai családot érinti, és a kórházba kerülések negyedéhez is köze van. Továbbá fontos szerepet játszik az elhalálozások, a válások, a rossz egészségi állapot és a csökkent teljesítőképesség gyakoriságában.
Egy másik hosszú távú tanulmány, amely a tevékeny egyháztagokat vizsgálta Kaliforniában megállapította, hogy a nők 5,6 évvel, a férfiak pedig 9,8 évvel élnek tovább, mint a korukbeli amerikai nők és férfiak. A tanulmányt készítő orvosok kimutatták, hogy ennek egyik oka a Bölcsesség szavának betartása. A Bölcsesség szava szerinti élet lehetővé teszi számunkra, hogy boldoguljunk a földön.5
Egy beszélgetés során, melyet Gordon B. Hinckley elnökkel (1910–2008) folytattam egy repülőút során – miközben egy templom felszentelésére igyekeztünk –, örömmel számolt be arról, hogy az egyháznak azért álltak rendelkezésére a megfelelő anyagi források ahhoz, hogy növeljék a templomok számát, mivel az utolsó napi szentek boldogultak a földön. Hűséges tizedfizetőkként ők biztosították a templomok felépítéséhez szükséges forrásokat.
A földön való boldogulás és a gazdagság nem feltétlenül azonos jelentésűek. A földön való boldogulásnak egy sokkal jobb evangéliumi definíciója az, hogy megvan mindaz, amire szükségünk van, miközben a lélek bőséges áldása is jelen van az életünkben. Amikor gondoskodunk a családunkról, szeretjük és szolgáljuk a Szabadítót, élvezni fogjuk a Lélek jelenlétének jutalmát, és boldogulni fogunk a földön.
A békesség jutalma
Az igazlelkűség legnagyobb megígért jutalmát világosan elmagyarázza a Tan és a szövetségek 59:23: „Inkább tanuljátok meg, hogy aki az igazlelkűség cselekedeteit teszi, elnyeri jutalmát, méghozzá békességet ebben a világban és örök életet az eljövendő világban.”
Több mint 35 évvel ezelőtt Kimball elnök azt tanította, hogy jelentős növekedés fog bekövetkezni az egyházban, mert sok „jóságos nő… tömegesen vonzódik majd az egyházhoz”. Kijelentette: „Ez pedig annak függvényében történik majd, hogy az egyház asszonyai milyen mértékben tanúsítanak igazlelkűséget és tisztaságot életükben, valamint hogy milyen mértékben látszanak majd különbözőnek és másnak – jó értelemben – a világ asszonyaitól…”6
Ez már valójában megtörtént és folytatódni fog a jövőben is.
Az Úristen csakugyan nap és pajzs, aki kegyelmet és dicsőséget ad. Semmi jó nem lesz megvonva azoktól, akik egyenes derékkal járnak (lásd Zsoltárok 84:12). Azért imádkozom, hogy learathassátok az igazlelkűség jutalmát, amint hithűen követitek Urunkat és Szabadítónkat, Jézus Krisztust.
Ha nem vagyunk óvatosak, a világ szerinti szemlélet arra késztethet minket, hogy olyan dolgokra összpontosítsunk, amelyek eltávolítanak minket lelki kötelezettségeinktől.
A világ az időleges, mindennapi gazdasági kérdésekre összpontosít, mindazonáltal szükséges, hogy mi a lelki dolgokra összpontosítsunk.
A szeretet a boldogság kulcsa.
Akkor vagyunk igazán gazdagok ebben a világban, ha fenn tudjuk tartani az egyensúlyt a családunkról való gondoskodás, valamint a Szabadító szeretete és szolgálata között.
Fényképes illusztráció: LiudmylaSupynska/iStock/Thinkstock; illusztráció a nőről: Stockbyte/Thinkstock; a rizsről készült illusztráció: ririe777/iStock/Thinkstock
illusztráció: Stockbyte/Thinkstock; Fényképes illusztráció: Colin Ligertwood
Fényképes illusztráció: Colin Ligertwood; illusztráció: Stockbyte/Thinkstock
Illusztráció: Stockbyte/Thinkstock; fényképes illusztráció: Massonstock/iStock/Thinkstock