Álljunk talpra belül, és adjunk bele mindent!
Gary B. Sabin elder
a Hetvenektől
Kívánom, hogy tegyük meg az utunkon a szükséges kiigazításokat, majd nagy reménységgel és hittel tekintsünk előre. Kívánom, hogy „álljunk talpra belül” azáltal, hogy elszántak vagyunk és „mindent beleadunk”.
Évekkel ezelőtt a kis lányunokánk odaszaladt hozzám, és izgatottan közölte: „Nagyapa, nagyapa! Én rúgtam mindhárom gólt a mai focimeccsünkön!”
„Ez nagyszerű, Sarah!” – feleltem lelkesen.
Édesanyja vidáman rám nézett, és azt mondta: „A végeredmény 2 : 1 lett.”
Nem mertem megkérdezni, hogy ki nyert!
A konferencia az elmélkedés, a kinyilatkoztatás és – olykor – az újratervezés időszaka.
Van egy autókölcsönző cég, amelynek a GPS-rendszerét úgy hívják, hogy NeverLost („soha el nem téved”). Ha a kívánt úti cél bevitele után az ember rossz irányba fordul, az irányító hang nem azt mondja, hogy „Megőrültél?!”, hanem inkább igen kellemes hangon így szól: „Újratervezés – a következő lehetőségnél forduljon vissza.”
Ezékielnél ezt a csodálatos ígéretet olvassuk:
„…ha a gonosztevő megtér minden vétkéből, melyeket cselekedett, és megtartja minden parancsolatimat, és törvény szerint és igazságot cselekszik: élvén éljen, és meg ne haljon.
[Minden] gonoszságáról, melyet cselekedett, emlékezés nem lészen”1.
Mily mesés ígéret! Ám kell hozzá két „minden”, hogy elnyerhessük a harmadikról szóló ígéretet. Megtérni mindentől, megtartani mindent – akkor minden megbocsáttatik. Ehhez az kell, hogy „mindent beleadjunk”!
Ne legyünk olyanok, mint az az ember, aki a Wall Street Journal beszámolója szerint pénzzel teli borítékot küldött az adóhivatalnak egy névtelen levél kíséretében, melyben ez állt: „Tisztelt Adóhivatal! Mellékelem a pénzt az adóhátralékaim miatt fennálló tartozásomért. Utóirat: Ha ezek után még gyötörne a lelkiismeretem, akkor majd elküldöm a többit is.”2
Mi nem így csináljuk! Nem fogjuk vissza magunkat, hogy kiderüljön, mi az a legkevesebb, amivel megúszhatjuk. Az Úr a szívet és a készséges elmét követeli meg.3 A teljes szívünket! Amikor megkeresztelkedünk, az teljes alámerítéssel történik, azon ígéretünket jelképezve, hogy teljességgel – és nem fél szívvel – követjük a Szabadítót. Amikor teljesen elköteleződünk és „mindent beleadunk”, akkor az egek megrázatnak érettünk.4 Amikor közömbösek vagy csupán részlegesen elkötelezettek vagyunk, elszalasztjuk a menny legkiválóbb áldásainak egyikét-másikát.5
Sok évvel ezelőtt táborozni vittem a cserkészeket a sivatagba. A fiúk az általuk rakott nagy tábortűz közelében aludtak, én pedig – jó cserkészvezetőhöz illően – a kisteherautóm platóján. Reggel, amikor felültem és szétnéztem a táborhelyen, észrevettem az egyik cserkészt – nevezzük most Paulnak –, aki különösen megviseltnek tűnt. Megkérdeztem, hogy aludt, mire azt felelte: „Nem túl jól.”
Rákérdeztem, hogy miért. Ezt mondta: „Fáztam. Elaludt a tűz.”
„Hát, az ilyesmi előfordul a tüzekkel – válaszoltam. – A hálózsákod nem volt elég meleg?”
Semmi válasz.
Ekkor egy másik cserkész hangosan odakiáltott: „Nem is használta a hálózsákját!”
„Miért nem használtad, Paul?” – kérdeztem hitetlenkedve.
Csönd. Végül szégyenlősen annyit mondott: „Hát, úgy gondoltam, hogy ha nem tekerem ki a hálózsákomat, akkor nem kell majd újból összetekernem.”
Igaz történet: órákon át fagyoskodott, hogy megspóroljon egy ötperces munkát. „Ez őrület! – gondolhatnánk. – Ki tenne már ilyet?” Nos, mi is állandóan ezt tesszük, és sokkal veszélyesebb módokon. Amikor nem szánunk időt az őszinte imára, a tanulmányozásra, és az evangélium szerinti őszinte életre, akkor gyakorlatilag nem vagyunk hajlandóak kitekerni a lelki hálózsákunkat: így nemcsak a tűz fog kialudni, de mi is védtelenek leszünk és lelkileg kihűlünk.
Amikor önteltek vagyunk a szövetségeinkben, cinkosok vagyunk a következményekben. Az Úr azt tanácsolta nekünk, hogy „[figyelmezzetek] önmagatokat és azt illetően, hogy szorgalmasan megszívleljétek az örök élet szavait”6. Kijelentette továbbá: „… vérem nem tisztítja meg őket, ha nem hallanak meg engem.”7
Amikor csak részlegesen vagy egyáltalán nem adunk bele mindent, akkor – a Csillagok háborújának szóhasználatával élve – „zavar támad az erőben”. Akkor nem vagyunk összhangban Isten akaratával, úgy pedig nem vagyunk összhangban a boldogság természetével sem.8 Ésaiás ezt mondta:
„És a hitetlenek olyanok, mint egy háborgó tenger, a mely nem nyughatik, és a melynek vize iszapot és sárt hány ki.
Nincs békesség, szól Istenem, a hitetleneknek!”9
Szerencsére bárhol legyünk is vagy bárhol voltunk is, nem vagyunk elérhetetlenek a Szabadító számára, aki ezt mondta: „Aki tehát bűnbánatot tart, és úgy jön hozzám, mint egy kisgyermek, azt befogadom, mert az olyanoké Isten királysága. Íme, az olyanokért tettem le az én életemet, és vettem azt fel újra”10.
Amikor folyamatosan bűnbánatot tartunk és az Úrra támaszkodunk, erőt nyerünk, miközben egy teljes kört megtéve ismét egy kisgyermek alázatossága és hite jár át minket,11 amelyeket a tapasztalatteli életből fakadó bölcsesség gazdagít. Jób kijelentette: „Ám az igaz kitart az ő útján, és a tiszta kezű ember még erősebbé lesz.”12 Tennyson ezt írta: „Erőm mint tíz ereje, / Mert a szívem tiszta.”13 „Álljatok… szent helyeken, és ne mozduljatok el.”14
A fiunk, Justin, 19 évesen hunyt el egy olyan betegségben, amellyel egész életében küzdött. Nem sokkal azelőtt, hogy itthagyott bennünket, az egyik úrvacsorai gyűlésen beszédében megosztott egy történetet, amely bizonyára megérintette. Egy apáról és a kisfiáról szólt, akik elmennek egy játékboltba, ahol van egy embert formázó felfújható bokszzsák. A fiú püföli a felfújható embert, aki minden ütés után feldől és azonnal vissza is pattan. Az apa megkérdi a fiától, hogy miért pattan fel mindig az emberke. A fiú gondolkodik egy darabig, majd azt mondja: „Nem tudom. Talán azért, mert belül talpra áll.” Ahhoz, hogy „mindent beleadjunk”, az kell, hogy „belül talpra álljunk”, aztán „jöjjön, aminek jönnie kell”15.
Akkor állunk talpra belül, amikor türelmesen várunk az Úrra, hogy eltávoztassa a töviseket a testünkből vagy erőt adjon az elviselésükhöz.16 Ilyen tövis lehet a testi betegség, a fogyatékosság, a mentális betegség, egy szerettünk halála, és oly sok egyéb gond.
Akkor állunk talpra belül, amikor felemeljük a lecsüggesztett kezeket. Akkor állunk talpra belül, amikor megvédelmezzük az igazságot az olyan gonosz és szekuláris világgal szemben, amely egyre kényelmetlenebbnek találja a világosságot, a gonoszt jónak mondja, és a jót gonosznak,17 „elítélve az igazlelkűeket az igazlelkűségük miatt”18.
A nehézségeink ellenére is lehetséges talpra állni belül, méghozzá a tiszta lelkiismeretnek, a Szentlélektől kapott erősítő és megnyugtató bizonyosságnak, valamint egy olyan örökkévaló látásmódnak köszönhetően, amely felülmúlja a halandó értelmet.19 A halandóság előtti életben ujjongtunk örömünkben, hogy lehetőséget kapunk a halandóság megtapasztalására.20 „Mindent beleadtunk”, amikor izgatottan úgy döntöttünk, hogy Mennyei Atyánk tervének elszánt védelmezői leszünk. Ideje ismét kiállni és megvédeni az Ő tervét!
Édesapám nemrégiben hunyt el, 97 éves korában. Amikor valaki megkérdezte tőle, hogy hogy van, következetesen ezt válaszolta: „Egy 1-től 10-ig terjedő skálán én körülbelül 25-ön állok!” Még akkor is, amikor ez a drága ember már sem állni, sem ülni nem volt képes, és a beszéd is nagyon nehezére esett, a válasza ugyanez volt. Belül mindig talpra állt.
Egyszer, amikor édesapám 90 éves volt, az egyik repülőtéren megkérdeztem tőle, hogy hozhatok-e neki egy kerekesszéket. „Nem, Gary, talán majd ha megöregszem” – felelte. Majd hozzátette: „Amúgy pedig, ha elfáradok a sétában, még mindig futhatok.” Ha nem vagyunk képesek „mindent beleadni” úgy, ahogy most sétálunk, akkor talán futnunk kell; talán újra kell terveznünk az útvonalunkat. Még az is lehet, hogy meg kell fordulnunk. Lehet, hogy figyelmesebben kell végeznünk a tanulmányozást, buzgóbban az imádkozást, vagy csak el kell engednünk némely dolgot, hogy abba kapaszkodhassunk, ami valóban számít. Lehet, hogy el kell engednünk a világot, hogy az örökkévalóságba kapaszkodhassunk. Édesapám értette ezt.
Amikor a második világháborúban a haditengerészetnél szolgált, voltak a nagy és tágas épületben21 olyanok, akik kigúnyolták az elveit; két tengerésztársa, Dale Maddox és Don Davidson viszont figyelt és nem gúnyolódott. Azt kérdezték: „Sabin, miért különbözöl ennyire mindenkitől? Magas erkölcsökkel rendelkezel, és nem iszol, nem dohányzol és nem káromkodsz, viszont nyugodtnak és boldognak tűnsz.”
Az édesapámról alkotott kedvező benyomásuk nem vágott egybe azzal, amit korábban a mormonokról hallottak, édesapám pedig taníthatta és meg is keresztelhette mindkét tengerésztársát. Dale szülei nagyon feldúltak voltak, és figyelmeztették, hogy ha csatlakozik az egyházhoz, el fogja veszíteni a kedvesét, Mary Olive-ot. Dale kérésére azonban a lány találkozott a misszionáriusokkal, és szintén megkeresztelkedett.
A háború befejeztének közeledtével Heber J. Grant elnöknek misszionáriusokra volt szüksége, köztük néhány nős férfira is. 1946-ban Dale és a felesége, Mary Olive úgy döntöttek, hogy Dale-nek el kellene mennie szolgálni, annak ellenére, hogy az első gyermeküket várták. Végül aztán kilenc gyermekük lett: három fiú és hat lány. Mind a kilencen szolgáltak missziót, utánuk pedig Dale és Mary Olive is így tett még három misszió erejéig. Unokáik közül is tucatnyian szolgáltak. Fiaik közül ketten, John és Matthew Maddox jelenleg a Tabernákulum Kórus tagjai, Matthew vejével, Ryannel együtt. A Maddox család ma 144 tagot számlál, és csodálatosan példázzák, hogy milyen „mindent beleadni”.
Amikor édesapám papírjait néztük át, kezünkbe került egy levél Jennifer Richardstól, a másik tengerésztárs, Don Davidson öt lányának egyikétől. Ezt írta: „Az ön igazlelkűsége megváltoztatta az életünket. Nehéz elképzelni, milyen lenne az életünk az egyház nélkül. Édesapám a haláláig szerette az evangéliumot, mindvégig igyekezve a szerint élni.”22
Nehéz felmérni, milyen jóravaló hatással lehet minden egyes ember, ha belül talpra áll. Az édesapám és a két tengerésztársa nem volt hajlandó odafigyelni azokra, akik gúnyolódó ujjal mutogattak a nagy és tágas épületből.23 Tudták, hogy sokkal jobb a Teremtőt követni, mint a tömeget.
Pál apostol akár napjainkra is utalhatott volna, amikor azt mondta Timótheusnak, hogy „némelyek eltévelyedvén, hiábavaló beszédre hajlottak”24. Sok „hiábavaló beszéd” zajlik ma a világban. Ez a nagy és tágas épületben tartózkodók beszélgetése.25 Gyakran egyfajta magyarázkodásként jelenik meg a gonoszság igazolására, vagy akkor nyilvánul meg, amikor az emberek eltévednek és még gázt is adnak. Időnként olyanoktól ered, akik nem fizették meg az árat, hogy „mindent beleadjanak”, és szívesebben követik a természetes embert a próféta helyett.
Hálásak lehetünk, hogy tudjuk, miként végződik mindez a hithűek számára. Amikor „mindent beleadunk”, miénk a mindent felölelő bizonyosság, hogy „azoknak, a kik Istent szeretik, minden javokra van”26 Neal A. Maxwell elder ezt mondta: „Ne féljetek, csak éljetek helyesen!”27
Apósom a BYU-n tanított, és rajongott a BYU amerikaifutball-csapatáért, de a meccseket nem bírta megnézni, mert mindig annyira idegeskedett az eredmény miatt. Aztán valami csodás történt: feltalálták a videomagnót, ez pedig lehetővé tette, hogy felvegye a meccseket. Amikor a BYU nyert, olyankor tökéletes bizalommal nézte végig a felvételt, maradéktalanul bízva a végkifejletben! Ha igazságtalanul ítélt a bíró, ha lesérültek, vagy ha a negyedik negyed vége felé még mindig nem ők vezettek, nem idegeskedett, mert tudta, hogy meg fogják oldani! Mondhatjuk, hogy „tökéletesen ragyogó reménységgel”28 rendelkezett!
Így van ez velünk is. Amikor hithűek vagyunk, ugyanilyen biztosan tudhatjuk, hogy a végén minden jól fog alakulni számunkra. Az Úr ígéretei biztosak. Ez nem azt jelenti, hogy ez a halandó egyetem könnyen – vagy könnyek nélkül – fog menni, de ahogy Pál apostol írta, „szem nem látott, fül nem hallott és embernek szíve meg se gondolt, a miket Isten készített az őt szeretőknek”29.
Testvérek, holnap még senki sem vétkezett! Kívánom, hogy tegyük meg az utunkon a szükséges kiigazításokat, majd nagy reménységgel és hittel tekintsünk előre. Kívánom, hogy „álljunk talpra belül” azáltal, hogy elszántak vagyunk és „mindent beleadunk”. Kívánom, hogy legyünk tiszták és bátrak Mennyei Atyánk tervének és az Ő Fia – a mi Szabadítónk – küldetésének megvédésében. Tanúságomat teszem, hogy Atyánk él, hogy Jézus a Krisztus, és hogy a boldogság nagyszerű terve valóságos. Imádkozom az Úr legkiválóbb áldásaiért rátok, Jézus Krisztus nevében, ámen.