Az Ő mindennap irányító keze
M. Joseph Brough
második tanácsos a Fiatal Férfiak Általános Elnökségében
Mennyei Atya mindenki másnál jobban tudja, hogy nektek és nekem mire van szükségünk.
Az igazlelkű nagyszülők jelentik Mennyei Atya egyik előszeretettel alkalmazott eszközét gyermekei irányításában. Édesapám anyja is ilyen asszony volt. Egy alkalommal – amikor még olyan fiatal voltam, hogy nem is maradtak róla emlékeim – édesapám ráncba szedett engem. Nagymamám, aki tanúja volt ennek a fegyelmezésnek, megjegyezte: „Monte, azt hiszem, hogy túl keményen regulázod meg a fiút.”
Édesapám így felelt: „Anya, úgy teszem helyre a gyerekeimet, ahogy akarom.”
Mire a bölcs nagymamám halkan ennyit mondott: „Én is.”
Biztos vagyok benne, hogy édesapám aznap meghallotta édesanyja bölcs iránymutatását.
Amikor az irányításra gondolunk, eszünkbe juthat a mindannyiunk által ismert és szeretett himnusz, az Isten gyermeke vagyok. A refrénben ezeket a szavakat találjuk: „Vezess engem, járj mellettem, mutasd az utat”1.
A közelmúltig úgy értelmeztem, hogy ez a refrén a szülőknek szóló isteni útmutatás. Miközben ezeken a szavakon gondolkoztam, rájöttem, hogy bár valóban tartalmaznak ilyen útmutatást, létezik egy sokkal tágabb értelmük is. Egyénileg mindannyian naponta fohászkodunk azért, hogy Mennyei Atya mutasson irányt nekünk, vezessen minket és járjon mellettünk.
Dieter F. Uchtdorf elnök kifejtette: „Mennyei Atyánk mindenki másnál jobban tudja, mire van szüksége a gyermekeinek. Ez az Ő munkája és dicsősége, hogy segítsen nekünk minden fordulónál, és csodálatos fizikai és lelki forrásokat biztosítson, hogy segítsen bennünket a hozzá visszavezető ösvényen.”2
Hallgassátok ezeket a szavakat: Mennyei Atya mindenki másnál jobban tudja, hogy nektek és nekem mire van szükségünk. Ennek eredményeképpen olyan személyes segélycsomagot alakított ki, amelyet mindegyikünk használhat. Sok alkotóeleme van. Része az Ő Fia és az engesztelés, a Szentlélek, a parancsolatok, a szentírások, az ima, a próféták, az apostolok, a szülők, a nagyszülők, a helyi egyházi vezetők, és sokan mások – mindannyian segítenek nekünk abban, hogy egy nap majd visszatérjünk és Ővele éljünk.
Hadd osszak meg ma veletek csupán néhányat a segélycsomag alkotóelemei közül, amelyek segítettek felismernem, hogy egy szerető Atya vezet, irányít és jár mellettem és a családommal. Azért imádkozom, hogy mindegyikőtök felismerje a saját tapasztalataiból, hogy Mennyei Atya vezet titeket, irányt mutat és mellettetek jár; e tudás birtokában pedig magabiztosan haladjatok előre, tudva azt, hogy igazából soha nem vagytok egyedül.
Mennyei Atya parancsolatai a segélycsomag kulcsfontosságú alkotóelemei. Alma kijelentette: „[A] gonoszság sohasem volt boldogság”3. A helytelen viselkedés helyreigazítás nélküli eltűrése hamis együttérzés, és ráerősít arra a közkeletű vélekedésre, hogy a gonoszság mégiscsak lehet boldogság. A lámánita Sámuel világosan szembement ezzel a vélekedéssel: „[G]onosz cselekedetekben kerestétek a boldogságot, mely ellentétben áll azon igazlelkűség természetével, mellyel a mi nagyszerű és Örökkévaló Főnk rendelkezik.”4
Prófétái révén Mennyei Atya állandóan emlékeztet minket arra, hogy az igazlelkűségben van a boldogság. Benjámin király például azt tanította, hogy Mennyei Atya „megköveteli tőletek, hogy úgy tegyetek, ahogyan azt megparancsolta nektek; amit ha megtesztek, akkor rögtön megáld benneteket”5. Egy másik himnuszban hasonló emlékeztetőt találunk:
A 14. születésnapom környékén többet is megtudtam néhány ilyen áldásról. Észrevettem, hogy a szüleim másképpen kezdtek viselkedni. Átgondolva mindazt, amit megfigyeltem, rákérdeztem: „Misszióba megyünk?” Édesanyám megdöbbent arckifejezése igazolta a gyanúmat. Később, a családi tanácsunk során a testvéreimmel megtudtuk, hogy a szüleinket elhívták, hogy az egyik misszió felett elnököljenek.
Wyomingban éltünk, egy gyönyörű birtokon. Az én szempontomból az élet tökéletes volt. Hazajöttem az iskolából, elvégeztem a feladataimat, aztán mehettem vadászni, horgászni vagy felfedezőutakat tenni a kutyámmal.
Nem sokkal azt követően, hogy értesültem az elhívásról, rájöttem, hogy meg kell majd válnom a kutyámtól, Blue-tól. Nekiszegeztem a kérdést édesapámnak, hogy mit is tegyek Blue-val. Ki akartam hangsúlyozni, hogy micsoda igazságtalanságot kér Isten. Soha nem felejtem el a válaszát. Ezt mondta: „Nem is tudom. Valószínűleg nem jöhet velünk, úgyhogy jobb, ha megkérdezed Mennyei Atyát.” Nem erre a válaszra számítottam.
Elkezdtem olvasni a Mormon könyvét. Buzgón imádkoztam, hogy megtudjam, el kell-e ajándékoznom a kutyámat. Nem érkezett meg azonnal a válasz, viszont egy konkrét gondolat hatolt újra és újra az elmémbe: „Ne légy terhükre a szüleidnek. Ne légy terhükre. Én hívtam el a szüleidet.”
Tudtam, hogy mit vár tőlem Mennyei Atya. Ez a tudás nem enyhítette a kutyám elajándékozása feletti fájdalmamat. Azonban e kis áldozat révén meglágyult a szívem, és békességet találtam Mennyei Atya akaratának keresésében.
Köszönöm Mennyei Atyámnak azokat az áldásokat és azt a boldogságot, amelyet a szentírások, az ima, a Szentlélek, valamint egy olyan érdemes földi apa által kaptam, aki felvállalta azt a szerepét, hogy a gyermekei elsődleges evangéliumi tanítója legyen. Vezettek engem, irányt mutattak nekem, sőt, még mellettem is jártak, hogy segítsenek megtalálnom az utat – különösen, amikor valami nehezet kellett megtennem.
A segélycsomag előbb említett alkotóelemein kívül mindegyikünknek része van abban az áldásban is, hogy egy papsági vezető vezet minket és mutat irányt nekünk.
Boyd K. Packer elnök ezt mondta: „A püspökök sugalmazottak! Mindegyikünknek van önrendelkezése, hogy elfogadjuk vagy visszautasítsuk a tanácsot vezetőinktől, de soha ne hagyjátok figyelmen kívül a püspökötök tanácsát, akár a szószékről, akár személyesen kapjátok azt.”7
E férfiak arra törekednek, hogy az Urat képviseljék. Legyünk akár fiatalok, akár idősek, amikor Sátán azt akarja elhitetni velünk, hogy minden elveszett, a püspökök ott vannak, hogy irányt mutassanak nekünk. Amikor püspökökkel beszélgetek, megfigyeltem, hogy az engedetlenség megvallása vagy a szörnyű sérelmektől szenvedő ártatlanok kapcsán nagyon hasonlóan reagálnak. A püspökök azonnal Mennyei Atya szeretetét akarják kifejezésre juttatni az egyén iránt, valamint azt a vágyat, hogy mellette járjanak, miközben az illető rálel a hazavezető útra.
Mennyei Atya segélycsomagjának legnagyszerűbb alkotóelemét pedig talán a következő szavak tárják elénk: „Mert úgy szerette Isten e világot, hogy az ő egyszülött Fiát adta”8.
Hogy minden teendőnkre megtanítson, Jézus Krisztus utat mutatott, olyan tökéletes példát állítva elénk, melyet meg kell próbálnunk utánozni. Kitárt karral kérlel minket, hogy menjünk és kövessük Őt.9 Amikor pedig kudarcot vallunk – ami mindannyiunkkal megtörténik –, akkor így emlékeztet minket: „Mert íme, én, Isten, mindenkiért elszenvedtem ezeket a dolgokat, hogy ha bűnbánatot tartanak, akkor ne szenvedjenek”10.
Mily csodálatos ajándék! A bűnbánat nem büntetés: kiváltság. Olyan kiváltság, amely vezet minket és irányt mutat nekünk. Nem csoda, hogy a szentírások kijelentik, hogy semmit ne tanítsunk, kivéve a bűnbánatot.11
Számos eszköz áll Mennyei Atya rendelkezésére, de gyakran egy másik személy segítségét használja fel. Naponta ad nekünk lehetőséget arra, hogy egy szükséget látót vezessünk, irányt mutassunk neki és mellette járjunk. A Szabadító példáját kell követnünk. Nekünk is Mennyei Atya munkájában kell foglalatoskodnunk.
A Fiatal Férfiak elnökségeként tudjuk, hogy áldottak azok a fiatalok, akiknek a szülei és vezetői Mennyei Atya képviseletében cselekedve vezetik őket, mutatnak irányt nekik és járnak mellettük. Van három tantétel,12 amelyek segítségünkre lesznek abban, hogy részei legyünk Mennyei Atya mások számára készített segélycsomagjának:
Először is: Legyetek a fiatalokkal! Henry B. Eyring elnök kihangsúlyozta ezt a pontot: „Van néhány dolog, amelyet megtehetünk, és amely kiemelt jelentőségű lehet. A tan tanítása során használt szavainknál még erőteljesebb a példánk, amelyet a tanok szerinti élettel mutatunk.”13 A fiatalok vezetéséhez az kell, hogy velük legyünk. A nekik szentelt idő a szeretet olyan kifejezése, amely lehetővé teszi, hogy szavakkal és példával tanítsunk.
Másodszor: Ahhoz, hogy valóban irányt mutassunk a fiataloknak, kapcsolatba kell hoznunk őket a mennyel. Mindig, mindenkinél eljön az idő, amikor egyedül kell állnia. Csak Mennyei Atya lehet ott, hogy minden időben és helyen irányt mutasson. A fiataljainknak tudniuk kell, hogyan keressék Mennyei Atya iránymutatását.
Harmadszor: Engednünk kell, hogy a fiatalok vezessenek. Ahogy a szerető szülőnek is el kell engednie járni tanuló kisgyermeke kezét, úgy nekünk is el kell engednünk a fiatalokat, hogy fejlődhessenek. Türelmet és szeretetet igényel annak megengedése, hogy a fiatalok vezessenek. Nehezebb és időigényesebb, mint ha magunk tennénk. Lehet, hogy megbotlanak az úton, de mi ott járunk mellettük.
Testvérek, lesznek olyan időszakok az életünkben, amikor az iránymutatás áldásai távolinak vagy nem létezőnek tűnnek majd. Az ilyen embert próbáló időszakokat illetően D. Todd Christofferson elder ezt ígérte: „[E]lszántan ragaszkodjatok szövetségeitekhez, és tanúsítsatok szigorú engedelmességet. Akkor majd kérhettek hittel, semmit sem kételkedve, szükségleteitek szerint, és Isten válaszolni fog. Meg fog tartani benneteket, míg dolgoztok és Reá tekintetek. Az Ő saját idejében és módján Isten ki fogja nyújtani kezét felétek, így szólva: »Itt vagyok!«”14
Az egyik ilyen alkalommal Mennyei Atya tanácsáért folyamodtam, több mint egy éven át tartó állandó és szívből jövő ima által, hogy megoldást találjak egy nehéz helyzetre. Az eszemmel tudtam, hogy Mennyei Atya minden imát megválaszol. Idővel mégis annyira kétségbeestem, hogy az egyik napon egyetlen kérdéssel mentem el a templomba: „Mennyei Atyám, törődsz Te ezzel valójában?”
A Utah-i Logan templom várószobájának hátsó részében ültem, amikor – meglepetésemre! – belépett a helyiségbe Vaughn J. Featherstone templomelnök, a család jó barátja. Megállt az ott egybegyűltekkel szemben, és mindannyiunkat üdvözölt. Amikor észrevett a templom látogatói között, megállt, a szemembe nézett, majd ezt mondta: „Brough testvér! De jó látni téged ma a templomban!”
Soha nem felejtem el azt az érzést, amely ezen egyszerű pillanatban fogott el. Olyan volt, mintha ebben az üdvözlésben Mennyei Atya nyújtotta volna felém a karját, mondván: „Itt vagyok.”
Mennyei Atya valóban törődik minden gyermek imájával, és meghallgatja és megválaszolja azokat.15 Az Ő egyik gyermekeként tudom, hogy az imáimra adott válaszok az Úr idejében érkeztek. Ezen élmény révén pedig minden korábbinál jobban megértettem, hogy Isten gyermekei vagyunk, és Ő azért küldött minket ide, hogy érezhessük most a jelenlétét, egy nap pedig visszatérhessünk, hogy Ővele éljünk.
Bizonyságomat teszem, hogy Mennyei Atya valóban vezet minket, irányt mutat nekünk és mellettünk jár. Amikor követjük Fiát, valamint hallgatunk az Ő szolgáira – az apostolokra és a prófétákra –, rá fogunk lelni az örök élethez vezető útra. Jézus Krisztus nevében, ámen.