A hit alapjai
Quentin L. Cook elder
a Tizenkét Apostol Kvórumából
Azért könyörgök, hogy meghozzuk azokat az áldozatokat, és rendelkezzünk azzal az alázattal, ami az Úr Jézus Krisztusba vetett hitünk alapjainak megerősítéséhez szükséges.
Igazán pompás általános konferencia volt ez, ahol lelkileg valóban épültünk. A legfontosabb célja az általános konferenciának talán az Atyaistenbe és a Szabadítónkba, Jézus Krisztusba vetett hit építése.
Beszédem e hit alapjaival foglalkozik.
A személyes alapok – számos méltó törekvéshez hasonlóan – általában lassan épülnek ki: egyszerre egy rétegen, egy tapasztalaton, egy kihíváson, egy kudarcon és egy sikeren keresztül. Az egyik legbecsesebb fizikai tapasztalatot a kisgyermek első lépései jelentik. Mily nagyszerű élmény ezt látni! A semmivel fel nem érő arckifejezés – melyben egyesül az eltökéltség, az öröm, a meglepetés és a siker – a fejlődés szempontjából igazán meghatározó esemény.
A családunkban van még egy hasonló természetű, kiemelkedő esemény. Amikor legkisebb fiunk úgy négyéves lehetett, a házba lépve, büszkeségtől ragyogó arccal jelentette be a családnak: „Most már mindenre képes vagyok. Tudok kötni, kerekezni és húzni.” Tisztában voltunk vele, mire gondol: tudomásunkra hozta, hogy meg tudja kötni a cipőjét, tudja hajtani a nagy kerekű triciklijét, és fel tudja húzni a kabátján a cipzárt. Mind nevettünk, de tudtuk, hogy számára mindez eget rengető teljesítményt jelentett. Tényleg úgy érezte, hogy célba ért, és felnőtt.
A fizikai, szellemi és lelki fejlődésünk számos hasonlóságot mutat. A fizikai fejlődés viszonylag jól látható. Botladozó baba-léptekkel kezdődik, majd napról napra, évről évre növekedve és fejlődve érjük el a végső fizikai állapotunkat. A fejlődés folyamata persze mindenkinél különböző.
Amikor egy kiváló sportteljesítményt vagy művészeti előadást látunk, gyakran mondjuk, hogy ez az ember mennyire tehetséges, ami rendszerint igaz is. Az előadás vagy a teljesítmény azonban hosszú évek felkészülésének és gyakorlásának az eredménye. Malcolm Gladwell, az ismert író, a 10 000 órás szabálynak nevezte ezt. A kutatók megállapították, hogy ilyen mennyiségű gyakorlás szükséges a sportok, a zene, a tudományok, a szaktudás, az orvosi és jogi képzettség, valamint sok egyéb készség elsajátításához. Az egyik ilyen kutató szakember megállapította, hogy „bármely területen tízezer órányi gyakorlás szükséges a világszintű szakismeret elsajátításához”1.
A legtöbben elismerik, hogy a fizikai vagy szellemi csúcsteljesítmény eléréséhez elengedhetetlen az efféle felkészülés és gyakorlás.
Egyre inkább elvilágiasodó korunkban azonban kevesebb hangsúly kerül arra, milyen mennyiségű lelki növekedés szükséges ahhoz, hogy krisztusibbá váljunk, és lefektessük a maradandó hithez vezető alapokat. Hajlamosak vagyunk a magasztos lelki megvilágosodás pillanatait hangsúlyozni. Ezek kivételes alkalmak, amikor tudjuk, hogy a Szentlélek különleges lelki meglátásokról tett tanúbizonyságot a szívünknek vagy az elménknek. Örvendezünk ezen eseményekben, és semmiképpen sem szeretnénk lebecsülni őket. Azonban a kitartó hit és a Szentlélek állandó társaságának elérésére nincs más mód, mint a fizikai és szellemi fejlődéshez hasonlítható egyéni vallásgyakorlás. Ezekre az élményekre kell építenünk, melyek olykor a kezdeti, botladozó lépésekre emlékeztetnek. Ezt pedig úgy valósíthatjuk meg, ha szent elkötelezettséget vállalunk a szentséges úrvacsorai gyűlések, a szentírások tanulmányozása, az ima, valamint az elhívásunk szerinti szolgálat mellett. Egy 13 gyermekes édesapa közelmúltban kiadott gyászjelentésében elhangzott, hogy „gyermekeire mély hatást gyakorolt a napi ima és szentírás-tanulmányozás iránti hűsége, melynek révén az Úr Jézus Krisztusba vetett hit megingathatatlan alapját fektette le bennük.”2
Számomra is alapvető volt egy élményem, amelyben 15 évesen volt részem. Hithű édesanyám hősiesen igyekezett segíteni nekem a hit alapjainak lefektetésében. Jártam az úrvacsorai gyűlésekre, az Elemibe, majd pedig a Fiatal Férfiakhoz és az ifjúsági hitoktatásra. Elolvastam a Mormon könyvét, és mindig imádkoztam egyénileg. Aztán egy megrázó esemény következett be a családunkban, amikor szeretett bátyám a misszióját fontolgatta. Csodás édesapám, aki kevésbé tevékeny egyháztag volt, szerette volna, ha inkább a tanulmányait folytatná, és nem szolgálna misszionáriusként. Ez viszályt szított.
A nálam öt évvel idősebb bátyám által vezetett figyelemre méltó beszélgetés során arra jutottunk, hogy a misszionáriusi szolgálatával kapcsolatos döntése három tényezőn múlik: (1) Istentől való volt-e Jézus Krisztus? (2) Igaz-e a Mormon könyve? (3) Joseph Smith a visszaállítás prófétája volt-e?
Miközben őszintén imádkoztam aznap este, a Lélek megerősítette számomra az igazságot mindhárom kérdésben. Megértettem azt is, hogy az életem során innentől meghozott szinte minden döntés az e három kérdésre adott válaszokon nyugszik majd. Legfőképpen azt ismertem fel, milyen elengedhetetlen az Úr Jézus Krisztusba vetett hit. Visszatekintve azt látom, hogy – elsősorban édesanyámnak köszönhetően – az alapok a helyükön voltak számomra e lelki megerősítés elnyeréséhez aznap este. A bátyám, akinek már volt bizonysága, meghozta a döntést a misszionáriusi szolgálattal kapcsolatosan, és végül elnyerte édesapánk támogatását is.
A lelki iránymutatás szükség szerint érkezik, az Úr idejében és az Ő akarata szerint.3 A Mormon könyve: egy másik tanúbizonyság Jézus Krisztusról kiváló példa erre. Nemrégiben láttam a Mormon könyve egyik első kiadását. Joseph Smith 23 évesen készítette el a fordítást. Vannak információink a folyamatról és a fordítás során használt eszközökről. Ebben az 1830-as kiadásban Joseph megjelentetett egy rövid előszót is, illetve egyszerűen és tisztán kijelentette, hogy a fordítás „Isten ajándéka és hatalma által”4 történt. Mi a helyzet a fordítási segédletekkel – az Urim és Tummimmal, a látókövekkel? Vajon elengedhetetlenek voltak, vagy inkább a kerékpárra szerelt pótkerekekhez hasonlóan segítettek, amíg Joseph gyakorolni tudta a közvetlenebb kinyilatkoztatáshoz szükséges hitet?5
Éppúgy, ahogyan ismétlés és következetes erőfeszítés szükségeltetik a fizikai vagy szellemi teljesítmény növeléséhez, ugyanez igaz a lelki dolgokban is. Ne feledjük, hogy Joseph prófétához ugyanaz a látogató – Moróni – pontosan ugyanazzal az üzenettel négyszer is eljött a lemezek átvételére való felkészülés során. Úgy hiszem, hogy a heti rendszerességgel való részvétel a szent úrvacsorai gyűlésen olyan lelki vonatkozásokkal bír, melyeket nem teljesen értünk. A szentírásokon való rendszeres elmélkedés – az alkalmi olvasás helyett – a felszínes ismereteket hitünk mélyreható, sorsfordító gazdagítására változtathatja.
A hit az erő tantétele. Íme egy szemléltetés: Fiatal misszionáriusként egy nagyszerű misszióelnök6 ismertette meg velem mélyrehatóan a Lukács 8-ban található történetet a 12 éve vérfolyásban szenvedő asszonyról, aki mindenét orvosokra költötte, teljesen eredménytelenül. A mai napig ez az egyik kedvenc szentírásrészem.
Emlékezzetek vissza, hogy az asszony hitt abban, hogy elegendő csupán megérintenie a Szabadító ruhájának szegélyét a gyógyuláshoz. Amikor ezt megtette, azonnal meggyógyult. A Szabadító, aki a tanítványaival volt, azt kérdezte: „Ki az, a ki engem illete?”
Péter azt felelte, hogy mindenki, hiszen a tömeggel együtt haladtak, így mindenki hozzáért.
„Jézus pedig monda: Illete engem valaki; mert én észrevettem, hogy erő származék ki tőlem.”
Az angolban szereplő erény kifejezést sok nyelven „erőnek” fordítják, például spanyolul és portugálul is. Bárhogy is legyen, a Szabadító nem látta őt; nem is figyelt a szükségleteire. Az asszony hite azonban olyan hatalmas volt, hogy már a ruhaszegély érintésével is magára vonta Isten Fiának gyógyító erejét.
Ahogy a Szabadító is mondta neki: „Bízzál leányom, a te hited megtartott téged; eredj el békességgel!”7
Egész felnőtt életemben sokat gondolkodtam ezen a történeten. Tudatában vagyok annak, hogy a szerető Mennyei Atyánkhoz Jézus Krisztus nevében intézett személyes imáink és fohászaink olyan áldásokat hozhatnak az életünkbe, melyeket fel sem foghatunk. A hit – az eme asszony által példázott hit – alapjának kell szívünk hő vágyának lennie.
A hit kezdeti alapjai, sőt még a lelki megerősítés sem jelenti azonban azt, hogy nem kerülünk szembe kihívásokkal. Az evangéliumhoz való megtérés nem jelenti azt, hogy minden gondunk megoldódik.
Az egyház korai történelme és a Tan és a szövetségekben feljegyzett kinyilatkoztatások a hit alapjai lefektetésének, valamint a mindenki által megtapasztalt hányattatások és kihívások kezelésének kiváló példái.
A Kirtland templom elkészülte alapvető jelentőségű volt az egész egyház számára. Lelki kiáradások, tanbéli kinyilatkoztatások, valamint az egyház további megalapozásához szükséges elengedhetetlen kulcsok visszaállítása kísérték. A pünkösd napi ősi apostolokhoz hasonlóan számos egyháztag élt át csodás lelki élményeket a Kirtland templom felszenteléséhez kapcsolódóan.8 Ez azonban – a mi életünkhöz hasonlóan – nem jelentette azt, hogy továbblépve nem kerülnek majd szembe kihívásokkal vagy nehézségekkel. Aligha tudták e korai egyháztagok, hogy az Amerikai Egyesült Államok egyik pénzügyi válságával – az 1837-es pánikkal – fognak szembesülni, ami lelkük mélyéig próbára teszi majd őket.9
Az ezen pénzügyi válsághoz kapcsolódó kihívások egyike éppen Parley P. Pratt eldert – a visszaállítás korának egyik nagyszerű vezetőjét – érte, aki a Tizenkét Apostol Kvórumának egyik első tagja volt. Szeretett felesége, Thankful, 1837 elején, első gyermekük világrahozatalát követően elhunyt. Parley és Thankful közel 10 éve voltak házasok, és az asszony halála letaglózta őt.
Néhány hónappal később Pratt elder az egyház által megtapasztalt egyik legnehezebb időszak közepén találta magát. Az országos válság mellett a helyi gazdasági nehézségek – köztük telekspekulációk, illetve egy Joseph Smith és más egyháztagok által alapított pénzügyi intézmény kudarca – széthúzást és feszültséget okoztak Kirtlandben. Az egyházi vezetők nem mindig hoztak bölcs anyagi döntéseket a saját életükre vonatkozóan. Parley jelentős pénzügyi veszteségeket szenvedett, és egy időre elidegenedett Joseph prófétától.10 Írásában élesen bírálta Josephet, és a szószékről is szólt ellene. Ugyanakkor Parley azt is kijelentette, hogy továbbra is hisz a Mormon könyvében és a Tan és a szövetségekben.11
Pratt elder elveszítette a feleségét, a földjét és az otthonát. Parley anélkül indult Missouriba, hogy szólt volna Josephnek. Útközben váratlanul találkozott a Kirtlandbe visszaigyekvő apostoltársaival, Thomas B. Marsh-sal és David Pattennel. Ők komoly szükségét érezték annak, hogy helyreállítsák az összhangot a Kvórumban, és meggyőzték Parley-t, hogy térjen vissza velük. Ráébredt, hogy Joseph Smithnél és családjánál senki sem veszített többet.
Parley felkereste a Prófétát, zokogott, és megvallotta, hogy helytelenül cselekedett. A felesége, Thankful halálát követő hónapokban Parley „sötét köd alatt” volt, és felülkerekedett rajta a félelem és a csalódottság.12 Joseph – tudván, mit jelent ellenkezéssel és kísértéssel küszködni – „őszintén megbocsátott” Parley-nak, imádkozott érte, és áldást adott neki.13 Parley-nak és másoknak is, akik hithűek maradtak, a javára váltak a kirtlandi kihívások. Gyarapodtak bölcsességben, nemesebbek és erkölcsösebbek lettek. Ez az élmény hitük alapjának részévé vált.
A csapásokat nem szabad sem az Úr büntetésének, sem pedig az Ő áldásai visszavonásának tekinteni. A minden dologban megnyilvánuló ellentét része a tisztító tüzének, mely felkészít bennünket örökkévaló celesztiális rendeltetésünkre.14 Amikor Joseph próféta Liberty fogházában raboskodott, az Úr hozzá intézett szavai mindenféle kihívást – gyötrelmet és hamis vádaskodást – leírtak, majd így zárultak:
„…ha magának a pokolnak az állkapcsa tárja is ki nagyra a száját utánad, tudjad, fiam, hogy mindezen dolgok tapasztalatot adnak neked, és a javadra válnak majd.
Az Ember Fia mindezek alá ereszkedett. Te talán nagyobb vagy őnála?”15
Az Úr a Joseph Smithnek adott utasításaiban azt is egyértelművé tette, hogy napjai ismertek Őelőtte, és nem számláltatnak kevesebbnek. Az Úr így fejezte be: „…ne félj tehát attól, amit az emberek tehetnek, mert Isten örökkön örökké veled lesz.”16
Mik tehát a hit áldásai? Mit valósít meg a hit? A felsorolás szinte végtelen.
Bűneink megbocsáttathatnak a Krisztusba vetett hitnek köszönhetően.17
Akinek hite van, közösségre jut a Szent Lélekkel.18
A szabadítás a Krisztus nevébe vetett hitből származik.19
A Krisztusba vetett hitünk szerint kapunk erőt.20
Senki sem lép az Úr nyugalmába, csak azok, akik hitük révén tisztára mossák a ruhájukat Krisztus vérében.21
Az imák a hit szerint kerülnek megválaszolásra.22
Az emberek közötti hit nélkül Isten nem képes csodát tenni közöttük.23
Végül pedig a Jézus Krisztusba vetett hitünk örökkévaló szabadításunk és felmagasztosulásunk elengedhetetlen alapja. Ahogyan Hélamán tanította fiainak: „…emlékezzetek rá, hogy Megváltónk sziklájára, aki Krisztus, Isten Fia, arra kell építenetek az alapotokat; …mely biztos alap – egy olyan alap, melyről nem bukhat le az ember, ha arra épít.”24
Hálás vagyok a hit alapjainak e konferenciából származó megerősítéséért. Azért könyörgök, hogy meghozzuk azokat az áldozatokat, és rendelkezzünk azzal az alázattal, ami az Úr Jézus Krisztusba vetett hitünk alapjainak megerősítéséhez szükséges. Őróla teszem szilárd bizonyságomat Jézus Krisztus nevében, ámen.