Egy gyermeknek tett ígéret
Lluvia Paredes Cabrera
Mexikó, Yucatán
Illusztrálta: Pascal Campion
Néhány évvel ezelőtt rendkívül depressziós voltam. Az egyetlen, ami legalább egy kicsit is fel tudta kelteni az érdeklődésemet, az a legjobb barátnőm és a gyerekei voltak. Hétvégenként sétálni mentünk, amit élveztem. Egy idő után azonban egyre ritkábbak lettek ezek a sétáink. Elkezdett hiányozni a barátnőm és a családja. Később megtudtam, hogy azért ritkultak meg a sétáink, mert a barátnőm és családja újrakezdte egy sok évvel korábban megszakított szokását: istentiszteletre jártak.
Egy nap meghívtak ebédre. Nagyon boldoggá tett, hogy ismét láthatom őket. Elmondtam nekik, mennyire hiányoztak. A barátnőm hatéves lánya erre azt a megoldást javasolta, hogy járjunk együtt istentiszteletre. Azonnal meg is hívott, hogy tartsak velük.
Jaj, ne! Hogyan értessem meg ezzel a családdal, hogy az istentisztelet nekik talán jó, de nekem unalmas? Akkor már évek óta nem jártam semmilyen egyház gyűlésén, de hát hogy is mondhatnék nemet egy gyereknek? Azt mondtam, hogy ott leszek, de igazság szerint a legkevésbé sem állt szándékomban betartani ezt az ígéretet.
Vasárnap leültem reggelizni az édesapámmal. Állandóan csöngött a mobilom, folyamatosan emlékeztetve engem, miszerint megígértem egy kislánynak, hogy elmegyek vele istentiszteletre. Nem is foglalkoztam a mobilommal, amíg aztán édesapám rá nem kérdezett, hogy miért nem veszem fel. Bevallottam, hogy meghívtak egy egyházi gyűlésre, de én nem akarok elmenni. Mosolyogva ennyit mondott: „Lluvia, soha ne ígérj meg olyasmit egy gyereknek, amit nem vagy hajlandó teljesíteni.” Elhatároztam, hogy betartom az ígéretemet.
Amikor megérkeztem az istentiszteletre, elfogott valami más, valami leírhatatlan érzés. Magam sem tudom, hogyan történt, de a következő vasárnap ismét ott találtam magam, ahogy az utána következő és az azt követő vasárnap is, mígnem megértettem, hogy mit is érzek: a Szentlelket.
Az egyháztagoknak köszönhetően elkezdtem otthonosan érezni magamat. Kétségtelenül érdekelni kezdett az egyház. Elkezdtem találkozgatni a misszionáriusokkal és bizonyságot szerezni. A misszionáriusok látogatásai egyre inkább állandósultak, az evangéliumról való tudásom pedig addig növekedett, mígnem hatalmas vágyat éreztem arra, hogy megkeresztelkedjek. Nem sokkal később megkeresztelkedtem, és ma az evangélium áldásait élvezem. Így hát hálás vagyok, amiért megtartottam egy hatéves kislánynak tett ígéretemet.