Isten miért nem figyelmeztetett?
Lark Montgomery
USA, Texas
Illusztrálta: Tim Zeltner
Amikor a két legidősebb gyermekünk négy-, illetve kétéves volt, a férjemmel még a Texasi Állami Műszaki Egyetem diáklakásainak egyikében laktunk az iskola kampuszán. Ekkor laktunk először Texas dimbes-dombos részén, és nem tudtunk betelni vele! Közép-Texas minden tavasszal virágba borul. A kertekben, a ligetekben, a parlagon heverő mezőkön – bárhova néztem, újabb és újabb színpompás szirmokon akadt meg a szemem.
Szinte mindennap fogtam a babakocsit, és elvittem a gyerekeket sétálni. Újabb és újabb felfedezésre váró helyekre bukkantunk, és a gyerekek annyi vadvirágot szedhettek, amennyit csak akartak. A sétánk utolsó szakasza mindig egy olyan környéken vezetett keresztül, ahol a legtöbb háznak gyönyörűen rendben tartott, virágos előkertje volt.
Amikor az egyik nap megint befordultunk azon a sarkon, azt vettük észre, hogy az egyik virágoskertben egy nagy halom papír hever szanaszét. A szél hamar szétterítette a papírokat az előkertben. Úgy döntöttem, hogy felszedem a szemetet, mielőtt még jobban szétszóródna. Felragadtam egy köteg papírt, és beletömtem a pelenkázótáskámba.
Ahogy lepillantottam, rájöttem, hogy pornográf anyagokat tartok a kezemben. Elhűlve szóltam a gyerekeknek, hogy maradjanak a babakocsiban, amíg a többi lapot is felszedem. Kezdtem kijönni a sodromból, miközben olyan dolgok kerültek a szemem elé, amit soha nem akartam látni. A szívem mélyén panaszkodni kezdtem: „Isten miért nem figyelmeztetett, hogy más úton menjek haza?”
Aztán meghallottam az iskolabusz légfékének semmivel össze nem téveszthető fújtatását. Úgy egy tucat nebuló kászálódott le a buszról. Mindannyian elmentek az előkert mellett, amely pillanatokkal korábban még be volt terítve pornográf anyagokkal.
Abban a pillanatban máris teljesen másként láttam az egészet. Most már tudtam, miért nem kaptam figyelmeztetést, hogy másfelé menjek. Hálás voltam, amiért ott lehettem, hogy felszedjem azokat a lapokat, és így a gyerekek meg lettek kímélve ezeknek a káros képeknek a látványától. Hazafelé menet elgondolkodtam: „Mi lett volna, ha később érkezik az iskolabusz? Mi lett volna, ha soha nem derül ki számomra a történtek oka? Meddig lettem volna dühös Istenre?”
Az Úr akkor lehetőséget adott, hogy lássam a történtek miértjét, és ez azóta is segít bízni abban, miszerint az Ő bölcsessége és a céljai nagyobbak az enyémeknél.
Időnként tudni fogom, hogy miért történik valami. Máskor nem. De bárhogy legyen is, tudom, hogy muszáj hitet gyakorolnom abban, hogy az Úrnak olyan nagyobb céljai vannak, amelyeket én nem mindig vagyok képes meglátni.