Fiatal felnőtteknek
Ha idő előtt ért véget a missziód, ne add fel!
A szerző az Amerikai Egyesült Államokban, Utah-ban él.
Nem csökken az értéked attól, hogy idő előtt kellett hazatérned a missziódból.
Illusztrálta: David Green
Ha ezeket a sorokat olvasod, valószínűleg már tisztában vagy vele, milyen letaglózóan nehéz tud lenni a misszióból való idő előtti hazatérés. A szolgálatukat végző fiatal felnőttekkel előfordulhatnak fizikai sérülések, mentálhigiénés gondok, katasztrófahelyzetek, felmerülhetnek érdemességi aggályok, súlyos összetűzés másokkal, vagy a missziós szabályok megszegése, ami mind oda vezethet, hogy a felmentésük tervezett időpontja előtt kényszerülnek elhagyni a missziót.
Függetlenül attól, hogy mi váltja ki, Isten nem szeretné, ha bármelyik gyermeke lelkileg belerokkanna egy-egy ilyen kedvezőtlen fordulatba. Hogyan léphetnek hát tovább az idő előtt visszatért misszionáriusok egy ilyen rázós átállás után? És miként segíthetnek nekik a szüleik, az egyházi vezetőik és a szeretteik?
Egy Mormon könyve-beli misszionárius
Alma könyvében van egy történet, amely hasznos példával szolgál számunkra. Alma, a nefita próféta, missziót vezetett a gonosz zorámiták közé, ahová több bizalmas ismerőse is elkísérte. Az egyikük – a saját fia, Koriánton – abbahagyta a szolgálattételt, és átment „Sziron földjére, a lámániták határain belülre, a parázna Izabella után” (Alma 39:3). Ebből következően Alma élesen megfeddte Koriántont, és e szavakkal szólította fel bűnbánatra: „Nem időznék a bűntetteidnél, hogy felszaggassam a lelkedet, ha ez nem a javadat szolgálná” (Alma 39:7).
Koriánton alázattal fogadta édesapja dorgálását, megbánta bűneit, és visszatért, hogy misszionáriusként szolgáljon a zorámiták között, „prédikál[va] az igét igaz módon és megfontoltan” (Alma 42:31). A beszámoló úgy folytatódik, hogy miután Alma beszélt a fiaival, ők – vagyis Siblon és Koriánton – „elmentek a nép közé, hogy prédikálják nekik az igét” (Alma 43:1).
Lehetőségteljes hazatérés
Mit tanulhatunk ebből a történetből? Először: az a misszionárius, aki idő előtt távozik – még ha elkerülhető okok miatt is –, továbbra is képes arra, hogy nagy dolgokat vigyen véghez. Igaz, hogy Koriánton súlyos hibákat követett el, ám ennek ellenére később nagy munkát vitt véghez. Ugyanígy igaz az is, hogy még azoknak a misszionáriusoknak sem kell úgy érezniük, hogy megsemmisítették a lelki lehetőségeiket, akik a saját tetteik következményeként térnek haza. Koriánton tanult a hibáiból, és eljutott oda, hogy roppant módokon építse Isten királyságát. Ugyanez a lehetőség megvan mindenkiben, bármennyire is azt érzi valaki, hogy kudarcot vallott.
Másodszor: megtanuljuk belőle, hogy milyen létfontosságú szerepet játszanak más emberek egy idő előtt visszatért misszionárius lelki felépülésében. Alma – Koriánton édesapja és papsági vezetője – éles szavakkal adott tanácsot a fiának, de egyúttal biztos volt abban, hogy Koriánton továbbra is képes kiaknázni a lelki lehetőségeit. Amint az Koriánton esetében is történt, a misszió során tanúsított engedetlenségnek következményekkel kell járnia, ám bármiféle fegyelmezésnek szeretettel, megbocsátással és irgalommal kell társulnia (lásd Tan és szövetségek 121:41–44).
Gyógyító hazatérés
A remény ugyanezen üzenete hangzik fel napjaink idő előtt visszatért misszionáriusai esetében is. Marshall, aki fizikai és mentális nehézségek miatt tért haza idő előtt, időnként megbánással gondolt azokra az egészségügyi akadályokra és személyes hiányosságokra, amelyek megakadályozták abban, hogy egy maradéktalanul jól működő misszionárius legyen. Mindezek ellenére úgy érzi, hogy a szolgálat teljességgel megérte.
„Misszionáriusokként nem vagyunk tökéletesek – véli Marshall. – Továbbra is ki vagyunk téve kísértéseknek; továbbra is követhetünk el bűnt. Csakhogy Sátán valószínűleg pont azt akarja, hogy a tökéletlenségeidre összpontosíts – hogy úgy érezd, az Úr nem fogadta el a felajánlásodat, mert időnként nem a legjobb misszionárius voltál.”
Marshall meggyőződése, hogy az Úr azt szeretné, ha a misszionáriusok tudnák, hogy Ő még akkor is elégedett az általuk nyújtott szolgálattal, ha azt a szolgálatot a saját döntésük vagy a körülmények összjátéka miatt tökéletlenül végezték.
Marshall megtanult azáltal alkalmazkodni és gyógyulni, hogy megtesz minden tőle telhetőt, hogy közel maradjon Mennyei Atyához és Jézushoz Krisztushoz.
Bűnbánó hazatérés
Egy másik misszionáriust, aki az Amerikai Egyesült Államok Colorado államában szolgált, fegyelmi okok miatt küldtek haza a misszióból és zártak ki az egyházból, ám később újrakeresztelkedett. „A hazatérés nehéz volt – meséli az egykori misszionárius. – Elveszettnek és üresnek éreztem magam. Alkalmanként az bizonyult a hazatérés legnehezebb részének, hogy megtaláljam magamban az indíttatást arra, hogy eljárjak istentiszteletre, olvassam a szentírásokat, és imádkozzak. Az egyszerű dolgok voltak a legnehezebbek.”
Ő azonban erőt merített a barátok és családtagok támogatásából, valamint abból, hogy a bűnbánatán munkálkodott.
„Célokat kitűzni, találkozni a püspökömmel, eljárni a templomba, amikortól már érdemes voltam rá – ezek jelentették a kulcsot ahhoz, hogy közelebb tudjak kerülni Mennyei Atyámhoz. Emlékszem, előfordult, hogy nem sikerült találkozni a püspökömmel, vagy elérni egy-egy célt. Az ellenség mindig a közvetlen közelemben volt, és kísértett.”
Az tette lehetővé a felépülést, hogy „mindig emlékeztem rá, hogy van egy Mennyei Atyám, aki szeret, és azt szeretné, hogy boldog legyek. Ha rendelkezünk bizonysággal a Szabadító engeszteléséről és a bűnbánatról, akkor mindig közelebb tudunk kerülni Istenhez, bármilyen messze is érezzük magunkat.
Amikor visszatekintek a missziómra – teszi hozzá, utalva a hazaküldését kiváltó eseményeket megelőző szolgálat hónapjaira –, még mindig úgy érzem, hogy az életem legjobb élményei közé tartozik. Sok mindent tanultam, és bár végül nem úgy alakult, ahogy elterveztem, mégis láthattam, ahogy életek változnak meg az evangéliumnak köszönhetően. Elkövettem néhány hibát, de a bizonyságom rengeteget növekedett, amikor arra törekedtem, hogy bűnbánatot tartsak, és tovább haladjak előre.”
Azt szeretné, ha azok, akik szintén a döntéseik miatt tértek haza idő előtt, tudnák, hogy „ezzel nincs vége a világnak. A hazatérés az egyik első lépés a bűnbánat felé. Rengeteget fogsz gyarapodni, miután keresztülmentél a bűnbánatnak ezen a folyamatán. Lekerül rólad a nehéz teher. Nincs is annál jobb érzés, mint tudni, hogy Isten szemében rendben vagy.”
Szeretni azokat, akik korábban térnek haza
Ez a két idő előtt hazatért misszionárius egyaránt nagy hangsúlyt fektet annak fontosságára, hogy az idő előtt hazatért misszionáriusokat szeressék és támogassák a családtagok és a barátok.
„Hagyjatok nekik teret – tanácsolja nekik Marshall –, de azért ügyeljetek rá, hogy közel maradjatok, mert az egész egy kicsit lehangoló tud lenni. Legyetek a barátjuk.” Ha hallgatunk a Lélekre, akkor felmérhetjük a szükségleteiket, és tudhatjuk, hogy mikor kell felkarolni őket, és mikor jobb, ha nem zavarjuk a köreiket.
„Csak szeressétek őket – teszi hozzá a Coloradóban szolgált misszionárius. – Biztassátok őket arra, hogy mindig emlékezzenek Jézus Krisztus engesztelő áldozatára.”
Hogy az idő előtt visszatért misszionáriusok szégyenükben hitehagyottá válnak, vagy inkább hittel mennek előre, nagyban függhet attól, hogy miként viszonyulnak hozzájuk mások. Alapvető fontosságú tehát, hogy ítélkezés nélkül befogadják őket.
Koriántonhoz hasonlóan az idő előtt visszatért misszionáriusokban is ott van a lehetőség, hogy a jelenlegi sebezhető állapotukból kiemelkedve az Úr hatalmas eszközeivé váljanak.
Reményre lelni Isten tervében
Jeffrey R. Holland elder a Tizenkét Apostol Kvórumából szólt néhány vigasztaló szót az idő előtt visszatért misszionáriusokhoz: „Amikor valaki megkérdi, hogy szolgáltál-e missziót, te igennel fogsz felelni – mondta Holland elder. – [B]ecsül[d meg] az általad végzett szolgálatot. Légy hálás a lehetőségért, hogy bizonyságot tehettél, hogy ott lehettél az Úr nevében, hogy viselhetted azt a misszionáriusi névtáblát. […] Kérve kérlek, ne éld ezt át újra és újra; ne rágódj rajta; ne gondold, hogy alkalmatlan lennél, vagy hogy kudarcot vallottál.”1
Azok, akik bűn következtében térnek haza idő előtt, emlékezzenek Joy D. Jones nővérnek, az Elemi általános elnökének e szavaira: „Ha bűnt követünk el, kevésbé vagyunk érdemesek, de soha nem érünk kevesebbet!”2 Meggyőződése szerint Isten segíteni fog nekünk, ha Őhozzá fordulunk, hogy a legsötétebb pillanatainkban is magabiztosságra tehessünk szert.
A Mormon könyve, napjaink idő előtt visszatért misszionáriusai, valamint az egyházi vezetők ugyanazt az üzenetet fogalmazzák meg: soha ne add fel a reményt, mert Istennek még tervei vannak számodra, és ezek nagyszerűbbek, mint amit el tudsz képzelni. Ami pedig e misszionáriusok szeretteit illeti: rengeteget fog jelenteni a gyógyulásuk és a lehetőségeik kiaknázásának elősegítésében az, ahogy a hazatérésükre reagáltok. Emlékezzetek rá, hogy Jézus Krisztus engesztelése minden sebet képes begyógyítani – beleértve ebbe az idő előtti hazatérés sebeit is.