A legjobb munkanapom!
Írta: Joni L. Koch elder
a Hetvenektől
Amikor megtanulod szeretni és értékelni a munkát, egyúttal az öröm egyik nagyszerű forrását is felfedezed.
Fényképek a Getty Images jóvoltából
Néhány évvel ezelőtt az akkori munkáltatóm az angliai Cambridge-i Egyetem Churchill College-ének előadótermében tartotta az éves összejövetelei egyikét. Abban a kiváltságban volt akkor részem, hogy a csapatom nevében átvehettem a vállalat elnök-vezérigazgatójától egy díjat, melyet az abban az évben nyújtott kiváló teljesítményért kaptunk.
Amikor a 80 000 alkalmazott képviseletében a világ minden részéről összegyűlt cégvezetők megtapsolták és megdicsérték a csapatunkat az elért eredményekért, ez járt a fejemben: „Szerintem mind közül ez a legjobb munkanapom!” A pillanat vérpezsdítő volt.
A megtört kenyér
Aztán visszagondoltam a majdnem 40 évvel korábbi első munkanapomra. Édesapámnak volt egy péksége, és a mi dél-brazíliai városunk számos kicsinyke piacára szállítottak az általa sütött kenyérből. Kiskoromban mindig kérleltem édesapámat, hogy egyszer vigyen el magával dolgozni. Egy nap végül igent mondott!
Édesanyám varrt nekem egy fehér köténykét és péksapkát, aztán pedig Apával elmentünk a pékségbe. Együtt kevertük be és készítettük el a kenyértésztát, kézzel vekniket szaggattunk belőle, majd beraktuk azokat a téglakemencébe. Miután megsültek, egy hosszú nyelű sütőlapáttal óvatosan kiemeltük a kenyereket. Vártunk pár másodpercet, majd fogtuk az egyik veknit, és törtünk a még forró kenyérből. Csodálatos íze volt!
Erre visszagondolva arra jutottam, hogy a Cambridge-i díjkiosztó csak az életem második legjobb munkanapja volt. A legjobb és legboldogabb munkanapom sokkal szerényebb helyen zajlott: egy apró pékségben, nézők és üdvrivalgás nélkül. Nem volt ott más, csak Apa és én. Aznap megtanított rá, hogy szeressem és értékeljem a munkát, és segített átérezni, mekkora öröm is az, amikor a saját kezeddel hozol létre valamit az alapoktól. Megtanultam, hogy a kemény munka a testnek és a léleknek is elégedettséget hoz.
A munka áldás
Amikor az Úr azt mondta Ádámnak és Évának, hogy „orczád verítékével egyed a te kenyeredet, míglen visszatérsz a földbe” (1 Mózes 3:19), akkor az úgy hangzik, mintha megfeddte volna őket. Valójában lehetőséget adott nekik arra, hogy megtapasztalják az önellátóvá válásnak – a saját vágyaik és szükségleteik ellátásának – örömteli és kielégítő érzését.
Sokan csupán úgy tekintünk a munkára, mint eszközre a saját és családunk fizikai szükségleteinek kielégítéséhez, vagy esetleg ahhoz, hogy egy jól csengő munkaköri megnevezés által kivívjuk a társadalom elismerését. Azonban ennél sokkal fontosabb az, miszerint Isten azért akarja, hogy dolgozzunk, hogy részünk lehessen a beteljesedés erőteljes érzésében, amikor elvégzünk egy feladatot, alkotunk valami újat, megújítunk vagy jobbá teszünk valami meglévőt, és értéket adunk hozzá a világhoz, melyben élünk.
Lelki értelemben fogalmazva az evangélium szerinti életnek mindig része a munka. D. Todd Christofferson elder a Tizenkét Apostol Kvórumából kijelentette: „A megszentelt élet munkával teljes, mely néha monoton, néha alantas, néha kevés megbecsüléssel jár, azonban mindig jobbá tesz, rendet teremt, megtart, felemel, szolgál és előrébb visz.”1
Gyermekkorodban biztosan kérdezgették tőled: „Mi leszel, ha nagy leszel?” Aztán az ember tizenéves korában ez a kérdés általában így hangzik: „Milyen szakon fogsz tanulni?”
Szenvedély, tisztesség és céltudatosság
Bármilyen hivatást válassz is magadnak, bármilyen munkát is fogsz végül végezni, törekedj arra, hogy szenvedéllyel, tisztességgel és céltudatosan végezd a munkádat. Mindig igyekezz keményen dolgozni, és mindig törekedj a legjobb eredmények elérésére. Ha ezzel a hozzáállással közelítesz a munkához, az hozzá fog járulni a fizikai, érzelmi és lelki biztonságodhoz. A munka lehetősége Istentől kapott áldás. Ahogy megtanulod megbecsülni és szeretni a munkát, meg fogod látni, hogy miként költözik az önellátás révén öröm és céltudatosság az életedbe.
Máig a fülembe cseng a hallgatóság tapsa és biztató szavai a Cambridge-i Egyetemen, de ennél is értékesebb számomra annak a napnak az emléke, melyet édesapámmal töltöttem a pékségben, magamba szívva a kemencéből frissen kiemelt kenyerek illatát.