Szemek a látásra
A Szentlélek hatalma által Krisztus képessé tesz majd minket arra, hogy úgy lássuk magunkat és úgy lássunk másokat, ahogyan Ő teszi.
Meglátni Isten kezét
Szeretem annak a fiatal férfinak a történetét az Ószövetségben, aki Elizeus prófétát szolgálta. A fiatal férfi korán reggel felébredt, kiment, és látta, hogy a várost hatalmas sereg vette körül, hogy elpusztítsák az ott élőket. Odaszaladt Elizeushoz: „Jaj, jaj, édes uram! mit cselekedjünk?”
Elizeus így felelt: „Ne félj. Mert többen vannak, a kik velünk vannak, mint a kik ő velök.”
Elizeus tudta, hogy a fiúnak többre van szüksége a megnyugtatásnál: egy látomásra volt szüksége. Ezért hát „imádkozott Elizeus és monda: Óh Uram! nyisd meg kérlek az ő szemeit, hadd lásson. És megnyitá az Úr a szolga szemeit és láta, és ímé a hegy rakva volt tüzes lovagokkal és szekerekkel Elizeus körül.” 1
Lehetnek olyan alkalmak, amikor a szolgához hasonlóan nektek is nehezetekre esik meglátni, hogyan munkálkodik Isten az életetekben – amikor ti is ostrom alatt érzitek magatokat –, amikor a halandóság próbatételei térdre kényszerítenek. Várjatok és bízzatok Istenben és az Ő időzítésében, hiszen teljes szívetekkel bízhattok az Ő szívében. De van itt egy második tanulság is. Kedves nővéreim és fivéreim! Ti is imádkozhattok, hogy az Úr megnyissa a szemeteket, hogy azokat a dolgokat is meglássátok, amelyeket rendszerint nem látnátok.
Úgy látni magunkat, ahogy Isten lát minket
Talán a legfontosabb dolgok, amelyeket világosan látnunk kell, azok, hogy kicsoda Isten és valójában kik vagyunk mi: mennyei szülők fiai és leányai, „isteni természettel és örökkévaló rendeltetéssel.” 2 Kérjétek Istent, hogy nyilatkoztassa ki nektek ezeket az igazságokat azzal együtt, hogy mit érez irántatok. Minél jobban megértitek valódi kiléteteket és célotokat, és az a lelketekbe ivódik, az annál nagyobb hatással lesz mindenre az életetekben.
Látni másokat
Amikor megértjük, milyennek lát minket Isten, az előkészíti az utat ahhoz, hogy úgy lássunk másokat, ahogyan Ő. David Brooks cikkíró ezt mondta: „Társadalmunk legfőbb gondjai abból adódnak, hogy az emberek úgy érzik, nem látják őket, nem tudnak róluk. […] Van egy jellemző tulajdonság, amelyben mindannyiunknak jobbá kell válnunk, ez pedig az, hogy mélyrehatóan lássuk a másikat, és minket is mélyrehatóan lássanak.” 3
Jézus Krisztus mélyrehatóan látja az embereket. Ő látja az egyéneket, a szükségleteiket, és azt, hogy kivé válhatnak. Akiket mások halászoknak, bűnösöknek vagy vámszedőknek láttak, azokban Jézus tanítványokat látott; akit mások egy ördögtől megszállott embernek láttak, annak Jézus túltekintett a külső gyötrelmén, tudomást vett a férfiről és meggyógyította őt. 4
Még elfoglalt életünkben is követhetjük Jézus példáját, és megláthatjuk az egyéneket: a szükségleteiket, a hitüket, a küszködésüket, és azt, hogy kivé válhatnak. 5
Miközben azért imádkozom, hogy az Úr megnyissa a szememet, hogy azokat a dolgokat is meglássam, amelyeket rendszerint esetleg nem látnék, gyakran felteszem magamnak e két kérdést, majd odafigyelek a kapott benyomásokra: „Mi olyat teszek, amit abba kellene hagynom?” és „Mi az, amit nem teszek és el kellene kezdenem?” 6
Hónapokkal ezelőtt az úrvacsora szertartása közben feltettem magamnak ezeket a kérdéseket, és meglepett a kapott benyomás. „Ne nézegesd a telefonodat, miközben sorban állsz.” Sorban állás közben szinte automatikussá vált, hogy telefonomat lesem, mert ez jó alkalom arra, hogy egyszerre több mindent elintézzek: utolérjem magam az íméljeimmel, átfussam a hírek főcímeit, vagy átgörgessek a közösségi oldalam hírfolyamán.
Másnap reggel egy hosszú sorban várakozva találtam magamat a boltban. Elővettem a telefonomat, aztán eszembe jutott a benyomás, amelyet kaptam. Eltettem a telefonomat, és körülnéztem. Előttem a sorban megláttam egy idősebb urat. Szinte üres volt a kosara, csak néhány konzerv macskatáp volt benne. Kicsit kínosan éreztem magam, de valami nagyon okosat mondtam, olyasmit, hogy „látom, van egy macskája”. Azt mondta, vihar közeleg, és nem akar macskaeledel nélkül maradni. Pár szót még váltottunk, aztán rám nézett, és azt mondta: „Tudja, nem mondtam senkinek, de ma van a születésnapom.” Nagyon megindított. Boldog születésnapot kívántam neki, és magamban elmondtam egy köszönőimát, amiért nem a telefonommal voltam elfoglalva, és nem szalasztottam el a pillanatot, hogy igazán meglássak valakit, és kapcsolatba lépjek vele, amikor szüksége volt rá.
Teljes szívemből kívánom, hogy ne legyek olyan, mint a pap vagy a lévita a Jerikóba vezető úton – olyan, aki odapillant, majd továbbmegy. 7 De azt hiszem, túl sokszor mégis olyan vagyok.
Meglátni Isten nekem szóló megbízását
Nemrégiben értékes leckét tanultam a mélyreható látásról egy Rozlyn nevű fiatal nőtől.
A történetet egy barátom osztotta meg velem, aki teljesen magába roskadt, miután a férje húszévi házasság után elköltözött otthonról. A gyerekek felváltva voltak a szülőknél, ezért az, hogy egyedül járjon istentiszteletre, nagyon csüggesztőnek tűnt. Így emlékszik vissza:
„Egy olyan egyházban, ahol a család kiemelt fontosságú, magányosan üldögélni fájdalmas tud lenni. Az első vasárnap, amikor bementem, azért imádkoztam, hogy senki ne szóljon hozzám. Szét voltam esve, és alig tudtam visszatartani a könnyeimet. A megszokott helyemre ültem, remélve, hogy senki nem veszi észre, mennyire üresnek tűnik a pad.
Egy fiatal nő az egyházközségünkből hátrafordult és rám nézett. Mosolyt erőltettem az arcomra. Visszamosolygott. Láttam az aggodalmat az arcán. Magamban azon fohászkodtam, hogy ne jöjjön oda beszélgetni hozzám: nem tudtam volna semmi pozitívat mondani, és tudtam, hogy elsírnám magam. Leszegtem a fejem, és kerültem a szemkontaktust.
A következő órában észrevettem, ahogy vissza-vissza néz rám. A gyűlés végén egyenesen hozzám sietett. »Szia, Rozlyn!« – suttogtam. Átölelt, és azt mondta: »Smith nővér, látom, hogy ma rossz napod van. Úgy sajnálom. Szeretlek.« Ahogy arra számítottam, a könnyeim potyogni kezdtek, miközben újra átölelt. De miután elváltunk, arra gondoltam, hogy talán mégis menni fog ez nekem.
Ez a drága 16 éves fiatal nő, aki feleannyi idős sem volt, mint én, az év hátralévő részében minden vasárnap megkeresett, hogy átöleljen és megkérdezze, hogy vagyok. Ettől máshogy esett eljárnom istentiszteletre. Az az igazság, hogy kezdtem számítani ezekre az ölelésekre. Valaki észrevett. Valaki tudta, hogy ott vagyok. Valaki törődött velem.”
Ahogy minden ajándék esetében, melyeket az Atya oly készségesen felajánl, a mélyreható látás is megköveteli tőlünk, hogy kérjünk Őtőle, aztán pedig cselekedjünk. Kérjük, hogy úgy lássunk másokat, ahogy Ő: az Ő valódi fiaiként és leányaiként, végtelen és isteni lehetőségekkel. Azután cselekedjünk azáltal, hogy szeretjük és szolgáljuk őket, a kapott késztetések szerint megerősítve azt, hogy értékesek és lehetőségek rejlenek bennük. Amint ez válik az életünk mintájává, azon vesszük majd észre magunkat, hogy „igaz követő[ivé váltunk] …Jézus Krisztusnak” 8 . Mások ránk tudják majd bízni a szívüket. És ebben a mintában felfedezzük majd a mi saját valódi kilétünket és rendeltetésünket is.
A barátom egy másik élményét is felidézte, amikor ott ült abban az üres padban, egyedül, eltűnődve, hogy az elmúlt húsz év erőfeszítése, hogy a családja az evangélium szerint éljen, vajon mind hiábavaló volt-e. Többre volt szüksége megnyugtató megerősítésnél; egy jövőképre volt szüksége. Érezte, hogy egy kérdés hasít a szívébe: „Miért tetted azokat a dolgokat? A jutalomért? Mások elismeréséért vagy a kívánt eredményért?” Egy pillanatig tétovázott, megvizsgálta a szívét és ekkor már magabiztosan tudott válaszolni: „Azért tettem, mert szeretem a Szabadítót. És szeretem az evangéliumát.” Az Úr felnyitotta a szemét, hogy segítsen látnia. Ez az egyszerű, de átütő erejű látásmódbeli változás segített neki Krisztusba vetett hittel továbbhaladni a körülményei ellenére is.
Tanúsítom, hogy Jézus Krisztus szeret minket, és szemeket adhat nekünk a látásra – akkor is, amikor nehéz, akkor is, amikor fáradtak vagyunk, akkor is, amikor magányosak vagyunk, és még akkor is, amikor az eredmény más, mint amit reméltünk. Ő a kegyelme által meg fog áldani minket, és megnöveli azt, hogy mire vagyunk képesek. A Szentlélek hatalma által Krisztus képessé tesz majd minket arra, hogy úgy lássuk magunkat és úgy lássunk másokat, ahogyan Ő teszi. Az Ő segítségével felismerhetjük, mire van a leginkább szükség. Elkezdjük majd meglátni az Úr kezét, amint életünk megszokott részleteiben és azokon keresztül munkálkodik – mélyrehatón fogunk látni.
És akkor majd, azon a nagy napon, „amikor megjelenik, akkor olyanok le[szünk], mint ő, mert a maga valóságában fogjuk látni őt; hogy meglehessen ez a reménységünk” 9 . Ezért imádkozom Jézus Krisztus nevében, ámen.