2020
Fenntartható társadalmak
2020. november


15:11

Fenntartható társadalmak

Ha közülünk és felebarátaink közül is elegen törekednek rá, hogy Isten igazsága szerint irányítsák az életüket, akkor megsokasodnak a minden társadalomban nélkülözhetetlen erkölcsi erények.

Mily gyönyörű kórus énekelt a gyönyörű Szabadítóról!

2015-ben az Egyesült Nemzetek Szervezete elfogadta a Fenntartható Fejlődési Keretrendszer 2030 című dokumentumot. Ezt akkor úgy jellemezték, mint amely „a béke és a jólét közös tervrajza az emberek és a bolygó számára, úgy most, mint a jövőre nézve”. A Fenntartható Fejlődési Keretrendszer 17 célt tartalmaz, amelyeket a 2030-as évig kell elérni. Ilyen például a szegénység felszámolása, az éhezés megszüntetése, a minőségi oktatás, a nemek közötti egyenlőség, a tiszta víz és alapvető köztisztaság, valamint a tisztességes munka.1

A fenntartható fejlődés érdekes és fontos elgondolás. Ennél is sürgetőbb azonban a fenntartható társadalmak tágabb kérdése. Melyek azok az alapok, amelyek fenntartanak egy virágzó társadalmat; olyat, amely elősegíti a boldogságot, a fejlődést, a békét és a jóllétet a tagjai között? Legalább két ilyen sikeres társadalomról találunk feljegyzéseket a szentírásokban. Mit tanulhatunk tőlük?

Az ősi időkben Énók, a nagy pátriárka és próféta igazlelkűséget prédikált, továbbá „várost épített, amely a Szentség városának neveztetett, méghozzá SION-nak”2. Arról értesülünk, hogy „az Úr Sionnak nevezte népét, mert egy szív voltak és egy elme, és igazlelkűségben laktak; és nem volt közöttük szegény”3.

„És az Úr megáldotta azt a földet, és áldottak voltak a hegyeken, és a magas helyeken, és virágoztak.”4

A virágzó társadalmak másik kiemelkedő példáját a nyugati féltekén élt, nefitákként és lámánitákként ismert első és második századi népeknél látjuk. A Szabadító köztük végzett figyelemre méltó szolgálattételét követően „az Úrtól, Istenüktől kapott parancsolatok szerint éltek. Továbbra is böjtölve és imádkozva, és gyakran összegyűlve, hogy imádkozzanak és az Úr szavát hallják. […]

És nem volt irigykedés, sem viszálykodások, sem lázongások, sem paráznaságok, sem hazudozások, sem gyilkosságok, vagy bármilyen szemérmetlenség; és bizonyos, hogy nem lehetett volna náluk boldogabb nép mindazon emberek között, akiket Isten keze teremtett.”5

Az e két példában szereplő társadalmakat azok a mennyei áldások tartották fenn, melyek abból fakadtak, hogy ők példamutató odaadással viseltettek a két nagy parancsolat iránt: „Szeresd az Urat, a te Istenedet teljes szívedből, teljes lelkedből és teljes elmédből”, illetve „Szeresd felebarátodat, mint magadat”6. Engedelmeskedtek Istennek a saját életükben, és odafigyeltek egymás testi és lelki jóllétére is. A Tan és szövetségek szavaival élve, ezekben a társadalmakban minden ember arra törekedett, ami felebarátja javára volt, és minden dolgot egyedül Isten dicsőségére tekintő szemmel tett.7

Sajnos – amint azt Quentin L. Cook elder is megjegyezte ma délelőtt – a Mormon könyvében, a 4 Nefiben leírt eszményi társadalom nem tartott tovább két évszázadnál. A fenntarthatóságot nem lehet biztosra venni, és idővel egy sikeres társadalom is elbukhat, ha feladja azokat a sarkalatos erényeket, amelyek fenntartják a békéjét és a jólétét. Ebben az esetben az emberek az ördög kísértéseinek engedve „kezdtek osztályokra szakadni; és azért kezdtek egyházakat alapítani maguknak, hogy nyerészkedjenek, és kezdték megtagadni Krisztus igaz egyházát”8.

„És lőn, hogy mire elmúlt háromszáz év, Nefi népe és a lámániták is rendkívül gonoszak lettek; az egyik olyan, mint a másik.”9

Egy újabb évszázad végére milliók haltak meg egymást pusztító háborúkban, és a valamikor egyetértésben élő nemzetük háborúskodó törzsekre bomlott.

Elgondolkodva ezen és az egykor virágzó, később összeomló társadalmak egyéb példáin, szerintem biztosan kijelenthető, hogy amikor az emberek hátat fordítanak az Isten előtt viselt felelősség érzésének, és ehelyett a „test karjába” kezdik helyezni a bizalmukat, küszöbön áll a tragédia. „A test karjában bízni” annyi, mint figyelmen kívül hagyni az emberi jogok és emberi méltóság isteni Szerzőjét, valamint a világ gazdagságát, hatalmát és dicséretét tartani a legfontosabbnak (közben pedig gyakran kigúnyolni és üldözni azokat, akik ettől eltérő mércét követnek). Mindeközben a fenntartható társadalmakban élők arra törekszenek, amit Benjámin király mondott, vagyis hogy növekedjenek „azon személy dicsőségének ismeretében, aki megteremtett[e őket], vagyis annak ismeretében, ami helyes és igaz”10.

A család és a vallás intézménye mindig döntő fontosságú volt abban, hogy az egyéneket és a közösségeket felruházza egy maradandó társadalmat fenntartó erényekkel. Ezek olyan, a szentírásokban gyökerező erények, mint amilyen többek között a feddhetetlenség, a felelősség és felelősségre vonhatóság, a könyörület, a házasság és a házasságon belüli hűség, másoknak és mások tulajdonának tiszteletben tartása, a szolgálat, valamint a munka szükségessége és méltósága.

Az év elején Gerard Baker, a Wall Street Journal egyik szerkesztője írt egy tárcát az édesapja, Frederick Baker tiszteletére a 100. születésnapja alkalmából. Baker eltöprengett azon, hogy minek is lehet köszönhető édesapja hosszú élete, majd a következő gondolatokat fogalmazta meg:

„Habár mindannyian tudni szeretnénk a hosszú élet titkát, gyakran érzem úgy, hogy jobban járnánk, ha több időt szánnánk annak kiderítésére, hogy mitől lesz jó egy élet, bármilyen élethossz adasson is nekünk. Elmondhatom, hogy ezen a téren ismerem édesapám titkát.

Olyan kor gyermeke ő, amelyben az életet elsődlegesen a kötelesség, nem pedig a jogosultság határozta meg; a társadalmi felelősségek, nem pedig a személyes kiváltságok. Évszázadának elsődleges mozgatóelve mindvégig egyfajta kötelességtudat maradt – a család, Isten és a haza iránt.

Egy olyan korban, amelyben meghatározóak voltak a széttört családok romjai, édesapám 46 éven keresztül volt a felesége odaadó férje, hat gyermek kötelességtudó apja. Jelenléte akkor volt a leghangsúlyosabb és leginkább létfontosságú, amikor szüleim elszenvedték az egyik gyermekük elvesztésének felfoghatatlan tragédiáját. […]

És egy olyan korban, amelyben a vallás egyre inkább különlegességszámba megy, édesapám igaz, hithű katolikusként él, a Krisztus ígéreteibe vetett megingathatatlan hittel. Tulajdonképpen időnként azt gondolom, éppen ezért ért meg ilyen magas kort: nem ismerek senkit, aki nála felkészültebb lenne a halálra.

Szerencsés ember vagyok: részesültem a jó oktatás, a saját, csodás család, és némi meg nem érdemelt világi siker áldásában. Azonban bármennyire büszke és hálás legyek is, ezek az érzések elhalványulnak azon büszkeség és hála mellett, melyet azzal az emberrel kapcsolatban érzek, aki hűhó és felhajtás nélkül, nemhogy jutalomra, de még csak köszönetre sem várva vállalja magára – immár egy évszázada – az erényes élethez tartozó egyszerű feladatokat, kötelességeket és – végső soron – örömöket.”11

Számos országban évek óta egyre kevesebben vélik fontosnak a vallást és a vallásos hitet. Egyre többen gondolják úgy, hogy a mai világban sem az egyéneknek, sem a társadalomnak nincs szüksége Istenbe vetett hitre és elköteleződésre az erkölcsi tartáshoz.12 Szerintem mindannyian egyetérthetünk abban, hogy azok is lehetnek jó, erkölcsös emberek, akik nem vallásosak; ez gyakran van így. Azt azonban már nem osztjuk, hogy ez isteni befolyás nélkül következne be. Ezzel Krisztus világosságára utalok. A Szabadító kijelentette: „[É]n vagyok az igaz világosság, amely minden embert megvilágosít, aki a világra jön”13. Akár tudatában vagyunk ennek, akár nem, minden férfit, nőt és gyermeket – valljon bármit, legyen bárhol és bármikor – áthat Krisztus világossága, ezáltal pedig van érzéke ahhoz, hogy mi a helyes és a helytelen, amelyet gyakran lelkiismeretnek nevezünk.14

Mindazonáltal, amikor a szekularizáció különválasztja a személyes és polgári erényt az Isten előtti felelősség érzetétől, az lemetszi a növényt a gyökereiről. A kultúrára és a hagyományra való hagyatkozás önmagában nem lesz elegendő ahhoz, hogy egy társadalomban fenntartsa az erényt. Amikor valakinek nincs önmagánál nagyobb istene, és nem törekszik nagyobb jó elérésére, mint a saját vágyainak és kívánságainak kielégítése, a következmények idővel elkerülhetetlenül nyilvánvalóvá válnak.

Például az olyan társadalom, amelyben a szexuális viselkedés egyetlen korlátja az egyéni beleegyezés, bomlófélben lévő társadalom. A házasságtörés, a nemi szabadosság, a házasságon kívüli születések15 és a saját elhatározásból történő terhességmegszakítás csupán néhány azokból a keserű gyümölcsökből, amelyek a jelenleg is zajló szexuális forradalomból sarjadnak. Az ezekből fakadó, az egészséges társadalom fenntarthatósága ellen ható következmények közé tartozik a szegénységben és az apák pozitív befolyása nélkül nevelt gyermekek növekvő száma, olykor több nemzedéken át; a nők, akik egyedül viselik azt, ami megosztott felelősség kellene hogy legyen; és a súlyos hiányosságok az oktatás terén, amikor más intézményekhez hasonlóan az iskolákra hárul az a feladat, hogy ellensúlyozzák az otthoni kudarcot.16 E társadalmi kórtanhoz adódik hozzá megszámlálhatatlanul sokszor az egyéni szívfájdalom és reményvesztettség – a bűnöst és ártatlant egyaránt sújtó mentális és érzelmi rombolás.

Nefi ezt hirdette:

„Igen, jaj annak, aki az emberek előírásaira hallgat, és megtagadja Isten hatalmát és a Szentlélek ajándékát! […]

[J]aj mindazoknak, akik reszketnek és haragszanak Isten igazsága miatt!”17

Ezzel ellentétben a mi örömteli üzenetünk gyermekeink és az egész emberiség számára az, hogy „Isten igazsága” egy jobb utat mutat, vagy ahogy Pál fogalmazott: „kiváltképen való útat”18: utat a személyes boldogsághoz és közösségi jólléthez itt, valamint az örökkévaló békességhez és örömhöz ezt követően.

Isten igazsága azokra a központi igazságokra utal, amelyek a gyermekei számára készült boldogságterve alapját alkotják. Ezen igazságok pedig a következők: Isten él; Ő a lelkünk Mennyei Atyja; Ő a szeretete megnyilvánulásaként parancsolatokat adott nekünk, amelyek a Vele való öröm teljességéhez vezetnek; Jézus Krisztus Isten Fia és a mi Megváltónk; Ő szenvedett és meghalt, hogy engesztelést hozzon a bűnökért, amennyiben bűnbánatot tartunk; feltámadt a halálból, véghezvíve az egész emberiség feltámadását; valamint mindannyian Őeléje fogunk állni, hogy megítéltessünk, vagyis elszámoljunk az életünkkel.19

Kilenc évvel azután, hogy megkezdődött az, amit a Mormon könyve „a bírák uralma” néven említ, Alma próféta lemondott főbírói tisztségéről, hogy teljes idejét az általa végzett egyházvezetésnek szentelje. Az volt a célja, hogy foglalkozzon azzal a kevélységgel, üldöztetéssel és kapzsisággal, amely egyre nagyobb méreteket öltött a nép körében, különösképpen pedig az egyház tagjai között.20 Amint azt Stephen D. Nadauld elder egyszer megjegyezte, Alma „sugalmazott döntése nem az volt, hogy több időt fog tölteni szabályok felállítására és betartatására törekedve népe viselkedésének helyretétele érdekében, hanem az, hogy Isten igéjét szólja nekik, a tant tanítsa, és elérje, hogy a megváltás tervének megértése a viselkedésük megváltoztatásához vezesse őket”21.

Sokat tehetünk felebarátokként és polgártársakként annak érdekében, hogy hozzájáruljunk azon társadalmak fenntarthatóságához és sikeréhez, melyekben élünk; és bizonyos, hogy a legalapvetőbb és maradandó szolgálatunk az lesz, ha tanítjuk és megéljük azokat az igazságokat, melyek elválaszthatatlan részei Isten nagyszerű megváltástervének. Ahogy a himnusz szavai mondják:

Atyáink hite – szeretünk

Mindenkit, küzdjünk bármivel,

Egyre csak téged hirdetünk

Kedves szóval és erényes élettel.22

Ha mi magunk és felebarátaink közül is elegen döntünk úgy, hogy Isten igazsága szerint hozzuk meg a döntéseinket és irányítjuk az életünket, akkor megsokasodnak a minden társadalomban nélkülözhetetlen erkölcsi erények.

Szeretetéből fakadóan Mennyei Atyánk az Ő Egyszülött Fiát, Jézus Krisztust adta, hogy örök életünk lehessen.23

„Semmit nem tesz [Jézus Krisztus], ami ne a világ javára lenne; mert szereti a világot, olyannyira, hogy leteszi saját életét, hogy minden embert magához vonzhasson. Senkinek nem parancsolja meg tehát, hogy ne legyen része az ő szabadításában.

Íme, rákiált-e valakire is, mondván: Távozz tőlem? Íme, mondom nektek, hogy nem; hanem azt mondja: Jöjjetek énhozzám ti mind, a földnek szélei, vegyetek tejet és mézet, pénz nélkül és fizetség nélkül.”24

Ezt „komoly szívvel, a szelídség lelkével”25 jelentjük ki, valamint Jézus Krisztus nevében, ámen.

Jegyzetek

  1. Lásd https://ensz.kormany.hu/download/7/06/22000/Világunk átalakítása Fenntartható Fejlődési Keretrendszer 2030.pdf

  2. Mózes 7:19.

  3. Mózes 7:18.

  4. Mózes 7:17.

  5. 4 Nefi 1:12, 16.

  6. Máté 22:37, 39.

  7. Lásd Tan és szövetségek 82:19.

  8. 4 Nefi 1:26.

  9. 4 Nefi 1:45.

  10. Móziás 4:12.

  11. Gerard Baker, “A Man for All Seasons at 100,” Wall Street Journal, Feb. 21, 2020, wsj.com.

  12. Lásd Ronald F. Inglehart, “Giving Up on God: The Global Decline of Religion,” Foreign Affairs, Sept./Oct. 2020, foreignaffairs.com; lásd még Christine Tamir, Aidan Connaughton, and Ariana Monique Salazar, “The Global God Divide,” Pew Research Center, July 20, 2020, especially infographic “Majorities in Emerging Economies Connect Belief in God and Morality,” pewresearch.org.

  13. Tan és szövetségek 93:2; lásd még Moróni 7:16, 19.

  14. Lásd Boyd K. Packer, “The Light of Christ,” Liahona, Apr. 2005, 10; lásd még D. Todd Christofferson, “Truth Endures,” Religious Educator, vol. 19, no. 3 (2018), 6.

  15. Ebben a példában a keserű gyümölcsként nem magukra a gyermekekre utalok, hanem az őket potenciálisan érő kártékony hatásokra. Isten minden gyermeke becses, és minden élet végtelenül értékes, a születése körülményeitől függetlenül.

  16. Lásd például Pew Research Center, “The Changing Profile of Unmarried Parents,” Apr. 25, 2018, pewsocialtrends.org; Mindy E. Scott and others, “5 Ways Fathers Matter,” June 15, 2016, childtrends.org; and Robert Crosnoe and Elizabeth Wildsmith, “Nonmarital Fertility, Family Structure, and the Early School Achievement of Young Children from Different Race/Ethnic and Immigration Groups,” Applied Developmental Science, vol. 15, no. 3 (July–Sept. 2011), 156–70.

  17. 2 Nefi 28:26, 28.

  18. Ether 12:11; lásd még 1 Korinthusbeliek 12:31.

  19. Lásd Alma 33:22.

  20. Lásd Alma 4:6–19.

  21. Stephen D. Nadauld, Principles of Priesthood Leadership (1999), 13; lásd még Alma 31:5.

  22. “Faith of Our Fathers,” Hymns, no. 84.

  23. Lásd János 3:16.

  24. 2 Nefi 26:24–25; lásd még 2 Nefi 26:33.

  25. Tan és szövetségek 100:7.