Mindenkinek nyújtott szolgálattétel
Hogyan változtathatja meg számodra az evangélium megosztását Uchtdorf elder arra szólító felhívása, hogy természetes és mindennapi módokon nyújtsunk szolgálattételt?
Képek a Getty Images jóvoltából
A szentebb és magasztosabb módon végzett szolgálattételre irányuló erőfeszítéseink részeként egyházi vezetőink elkezdtek úgy utalni az egyháztagok által végzett misszionáriusi munkára, mint a mindenkinek nyújtott szolgálattételre, „függetlenül attól, hogy rajta vannak-e a szolgálattételi listádon vagy sem”1. Ez a kiválóbb mód szemléletbeli változást rejt – egy fokozottabb megközelítést, amely mindent megváltoztathat azt illetően, hogy miként és miért nyújtunk szolgálattételt másoknak.
Dieter F. Uchtdorf elder a Tizenkét Apostol Kvórumából ezt a megfigyelést tette: „Bármely módon, amely természetesnek és mindennapinak érződik számodra, oszd meg az emberekkel, miért fontos neked Jézus Krisztus és az Ő egyháza. Hívd őket: »Jer és lásd meg!« Majd bátorítsd őket arra, hogy jöjjenek és segítsenek. Az egyházunkban számtalan lehetőség van arra, hogy az emberek segítséget nyújtsanak.
Ne csak a misszionáriusokért imádkozz, hogy megtalálják a választottakat! Imádkozz naponta teljes szívedből, hogy te találhasd meg azokat, akik eljönnek és meglátják, eljönnek és segítenek, eljönnek és itt maradnak.”2
A szolgálattétel arról szól, hogy Jézus Krisztus elkötelezettebb és mélyebben megtért tanítványaivá válunk, akik ugyanolyan szívvel és könyörülettel rendelkeznek, mint a Szabadító. Az Úr arra kér minket, haladjunk afelé, hogy természetes és mindennapi módokon, szeretetből fakadóan nyújtunk szolgálattételt másoknak. Mindez nem a szolgálattétel elvégzéséről szól, hanem arról, hogy Jézus Krisztushoz hasonló szolgálattevővé váljunk.
Megtanulni szolgálattételt nyújtani a (kijelölt) egyénnek
Még mindig csak tanuljuk, hogyan váljunk szolgálattevő fivérekké és nővérekké. Egy efféle változás időbe telhet, és nagy valószínűséggel fogunk hibákat véteni. Véleményem szerint az egyik ilyen hiba az, amikor a szolgálattételi megbízásokra legyintünk, csupán „színlelt” vagy „erőltetett” barátságnak – tehát nem hétköznapinak vagy természetesnek – tekintve azokat. Az Úr azonban konkrét megbízásokat ad a szolgálattevő fivéreknek és nővéreknek. E módon győződik meg arról, hogy senkiről sem feledkeznek meg.
Amikor az Amerikai Egyesült Államokat természeti csapások sújtják, a Vöröskereszt és a Nemzeti Gárda szervezetei mozgósítják az önkénteseiket, és konkrét területekre jelölik ki őket, hogy a lehető legnagyobb lefedettséget biztosítsák. Ha megbízást kap is egy önkéntes, az semmivel sem teszi kevésbé önkéntessé idejének és szeretetének ajándékát. Senki sem kérdőjelezi meg e megbízásokat, aki valaha is megtapasztalt egy katasztrófát. A megsegítettek hálásak, hogy volt, aki a segítségükre sietett!
A Nemzeti Gárda vagy a Vöröskereszt önkénteseihez hasonlóan, amikor szent szövetségek megkötése révén Jézus Krisztus tanítványaivá válunk, önkéntesnek jelentkezünk, hogy mozgósítsanak minket a mások megsegítésére irányuló konkrét megbízások teljesítésében.
Ezek a megbízások lehetőségeket nyújtanak nekünk a tanulásra és fejlődésre a szolgálattételre való képességünkben, gyakran a kudarcainkon keresztül. Hamarosan azonban ösztönössé válik számunkra a szolgálattétel – éppen úgy, ahogyan megtanultunk járni, beszélni, biciklizni, hangszeren játszani vagy valamilyen sportot űzni.
Képek a Getty Images jóvoltából
Miből áll a „természetes és mindennapi módokon” mindenkinek nyújtott szolgálattétel?
Egyedi szolgálattételi megbízásaink felkészítenek arra, hogy mindennapi és természetes módokon nyújtsunk szolgálattételt mindenkinek. A mindenkinek nyújtott szolgálattétel készséges szívet és olyan szemeket kíván, amelyek nyitottak a körülöttünk lévőkre – azokra az emberekre, akiket az Úr az utunkba helyezett. A „szolgálattétel” ekkor lehet akár olyan egyszerű is, hogy meghívjuk őket – természetes és mindennapi módon –, hogy „jöjjenek és lássanak” vagy „jöjjenek és segítsenek”.
A Szabadító példát mutatott ebben. Amikor Jézus megjelent a Bőség földjén lévő templom körül összegyűlt embereknek, így szólt hozzájuk: „De most elmegyek az Atyához, és Izráel elveszett törzseinek is megmutatom magam” (3 Nefi 17:4).
Hozzánk hasonlóan a Szabadítónak is volt hová mennie. A történet így folytatódott:
„És lőn, hogy miután Jézus így szólt, ismét körbejáratta szemét a sokaságon, és azt látta, hogy könnyeznek, és állhatatosan reá tekintenek, mintha arra kérnék őt, hogy maradjon még velük egy kicsit tovább.
És azt mondta nekik: Íme, könyörülettel van tele irántatok a bensőm” (3 Nefi 17:5–6; kiemelés hozzáadva).3
Noha a Szabadító úgy tervezte, hogy elmegy valahova máshova, mégis volt szeme a látásra és érző szíve, így aztán elidőzött, hogy szolgálattételt nyújtson az embereknek:
„Van-e köztetek beteg? Hozzátok ide! Van-e béna, vagy vak, vagy sánta, vagy csonka, vagy bélpoklos, vagy sorvadásos, vagy aki süket, vagy bármilyen más módon nyomorult? Hozzátok ide, és én meggyógyítom őket, mert könyörülettel vagyok irántatok; irgalom tölti el a bensőmet” (3 Nefi 17:7).
Úgy ismerve a Szabadítót, mint mi, természetes számunkra, hogy időt szakított a betegek meggyógyítására a következő megbízatása előtt. Számunkra a mindennapi és természetes módokon mindenkinek nyújtott szolgálattétel magában foglalhatja egyszerűen azt, hogy meghívunk valakit egy olyan dolog megtételére, amelyet amúgy is terveztünk, vagy egy olyan eseményre, amelyre amúgy is el akartunk menni.
Ha önellátási tanfolyamra jársz, hívd meg a szomszédodat, hogy kísérjen el. Ha egyházközségi tevékenységre mész, hívd el magaddal a munkatársadat. Ha már amúgy is tartasz családi szentírás-tanulmányozást vagy otthoni estet, hívd meg a barátodat, hogy csatlakozzon hozzátok. Ezt jelenti az, hogy „Jer és lásd meg!”. Nem kívánja meg, hogy újabb programot adjunk az eleve feszes időbeosztásunkhoz. És az olyan időkben, amikor nem lehetséges valakit személyesen felkeresni, a szolgálattétel történhet szöveges üzenet, ímél vagy telefonhívás útján is.
Megbíznak bennünk a szolgálattételt illetően
Amikor M. Russell Ballard elnök elválasztott engem a Provo Utah Fiatal Egyedülálló Felnőttek Első Cövek új elnökeként, egyszerű és konkrét megbízást adott: „Menj, látogasd meg a vezetőidet és a tagjaidat az otthonukban, a lakhelyükön!” Ennyi volt – nem adott további képzést vagy megbízatást.
Erőfeszítéseinket a püspökökkel összehangolva munkához is láttunk kedden, két nappal a cövekkonferenciánk után. Miközben a cövekünkben szolgálattételt nyújtottunk, követtünk el hibákat, szalasztottunk el lehetőségeket, és gyakran gondoltuk, hogy „ezt jobban is mondhattam volna” vagy „bárcsak jobb kérdést tettem volna fel”.
A Brigham Young Egyetem elnöke, Kevin J Worthen elnök azt a megfigyelést tette, hogy „a kudarc sarkalatos alkotóelem az örök fejlődésünkben – a tökéletességre való törekvésünkben. És az engesztelésnek köszönhetően – ha megfelelő módon reagálunk a kudarcokra – részünk lehet egy újfajta tanulás áldásában, amely lehetővé teszi, hogy a kudarcaink a tökéletesítő folyamat részét képezzék.”4
Ezt tapasztaltuk, amikor megtanultunk szolgálattételt nyújtani a cövek vezetőinek és tagjainak és másoknak, akikkel találkoztunk. Szolgálattételünket folytatva az Úr elkezdett egyre több embert helyezni az utunkba.
Egy alkalommal az egyik tanácsosom, J. B. Haws és én két bérlakástömb között sétálva találkoztunk egy fiatalemberrel a parkolóban. Megálltunk köszönni, és arról értesültünk, hogy nemsokára ki fog költözni a cövekünkből. Pár percnyi beszélgetés után megtudtuk, hogy ez a visszatért misszionárius a hitét érintő kérdésekkel küszködik. A tanácsosom kiváló tanító, aki könnyen teremt kapcsolatot az emberekkel. Az efféle kérdések megválaszolása természetes és mindennapos volt J. B. számára. Beszélgetésük során láttam, ahogy a fiatalember szemébe visszatér az a fény, amely talán jó ideje kihunyt már.
Nyilvánvaló volt, hogy J. B. érdeklődéssel volt iránta, valamint a kérdései és aggályai iránt. A fiatalember megnyílt előtte, mert J. B. együttérzést tanúsított. Tanácsosom bensője szeretettel volt tele iránta, és ítélkezés nélkül vágyott megérteni ezt a fiatal férfit. J. B. megérdeklődte, hogy meglátogathatjuk-e, miután berendezkedik az új lakásában. A fiatalember bólintott, aztán mobilszámot cseréltünk és megígértük, hogy majd jelentkezünk.
Mielőtt elköszöntünk, megkérdeztük, hogy van-e bármi, amiben segíthetnénk. Így felelt: „Az, hogy megálltatok köszönni, az egyik legjelentősebb dolog volt, amit ma értem tehettetek.” Aznap este ezt gondoltam magamban: „Ha J. B. és én nem jártunk volna kint, hogy szolgálattételt végezzünk, talán soha nem találkoztunk volna ezzel a fiatalemberrel.”
Úgy tűnik, az Úr tudta, hogy aznap este szolgálattételt fogunk végezni, így aztán az utunkba helyezte ezt a fiatal férfit – bízva abban, hogy észrevesszük őt és szolgálattételt nyújtunk neki.
Amikor vágyunk arra, hogy mindennapos életvitelünk során mindenkinek szolgálattételt nyújtsunk, az Úr embereket fog helyezni az utunkba, mert bízik bennünk, hogy fel fogunk tekinteni a mobiltelefonunkból, rámosolygunk egy idegenre, vagy felteszünk egy kérdést valakinek, akivel a piacon vagy bárhol máshol találkozunk, legyünk akár az iskolában, a munkahelyünkön vagy az egyházban.
Képek a Getty Images jóvoltából
A szolgálattétel bámulatos eredményei
A Szabadító 3 Nefiben olvasható példájára visszatekintve felfedeztem egy fontos tantételt a szolgálattételt illetően. Ha emlékszel:
„És lőn, hogy miután így szólt, az egész tömeg együtt odament a betegekkel, és a nyomorultakkal, és a sántákkal, és a vakokkal, és a némákkal, és mindazokkal, akik valamely módon nyomorultak voltak; és ő mindenkit meggyógyított, amint odavitték őket hozzá.
És mindenki, a meggyógyultak is és az egészségesek is, leborultak a lábainál, és hódoltak neki; és aki a tömeg ellenére oda tudott jönni, az megcsókolta a lábát, úgyhogy könnyeikben fürdött a lába” (3 Nefi 17:9–10, kiemelés hozzáadva).
Figyeld meg, hogy azok a szolgálattevő fivérek és nővérek, akik segítettek Jézus Krisztushoz közelebb vinni azokat, akiket ismertek és szerettek, szintén a Szabadító lábai előtt találták magukat, leborulván előtte, Neki hódolva, a lábait megcsókolva és a könnyeikkel fürdetve.
Mindenkinek szolgálattételt nyújtva látni fogjuk, amint Krisztus begyógyítja az érzelmi, lelki és testi sebeket. Amikor pedig természetes és mindennapi módokon meghívunk másokat, hogy „jöjjenek és lássák meg”, illetve hogy „jöjjenek és segítsenek”, azt látjuk majd, hogy a saját sebeink is begyógyulnak.