Fiatal felnőtteknek
A tökéletes profilképek mögött rejlő valóság
Bárbara Rodríguez 25 éves. A venezuelai Anzoáteguiben született; ott ismerte meg a férjét is. Jelenleg Peruban, Limában élnek. Bárbara elkötelezett aziránt, hogy felemelő tartalmakkal töltse meg a kapcsolati hálóikat.
Amikor összehasonlítgatjuk magunkat másokkal a közösségi médiában, szem elől tévesztjük a nagyobb képet.
A fényképet a szerző bocsátotta rendelkezésre
Nemrégiben az Instagramon az egyik követőm ezt kommentelte az egyik fényképemhez: „Hogy lehet, hogy ilyen ragyogóan nézel ki két gyerekkel, amikor én eggyel is alig bírok?” Felnevettem, és válaszként szerettem volna elküldeni neki egy képet arról, hogy hogyan is nézek ki abban a pillanatban.
Ezt írtam neki: „Mindig is azt gondoltam, hogy elég lazán veszem a külsőmet, más anyukákkal összevetve. Ez a közösségi média hatása – hajlamosak vagyunk máshoz hasonlítgatni magunkat, míg ő megint valaki mással veti össze magát. A valóság azonban az, hogy jelenleg épp nem nézek ki valami ragyogóan, és nem is mernék feltölteni egy fotót a mostani kinézetemről. Általában csak pénteken és vasárnap veszek fel normális ruhát és nézek ki »elfogadhatóan«.”
Jó pár éve osztok meg részleteket az életünkből a közösségi médián. Leginkább azt próbálom megmutatni, hogy milyen Jézus Krisztus egyháza tagjainak „igazi élete”. Ennek során volt néhány tapasztalatom, amely arra indított, hogy átgondoljam a közösségi média erényeit és kockázatait.
A közösségi média nem mutat meg mindent
Nem ez volt az első alkalom, hogy ezt mondták nekem. Az az igazság, hogy a közösségi média csupán egy igen kis részét mutatja meg az emberek életének. Az én esetemben is – noha igyekszem hitelesnek mutatkozni – lehetetlenség mindent megmutatni. És nem kellene egyetlen jól sikerült fénykép alapján összehasonlítgatnunk magunkat másokkal vagy arra alapoznunk az értékünket. A hasonlítgatás – különösen a közösségi médiában – megnehezítheti számunkra az Istentől kapott erősségeink felismerését.
Utolsó napi szentekként a tőlünk telhető legjobban igyekszünk olyanok lenni, mint Jézus Krisztus. Az igazság viszont az, hogy egyikünk sem tökéletes. A közösségi médiában pedig törekednünk kellene arra, hogy ne alkossunk téves ítéletet sem magunkról, sem másokról. Emlékezetben kell tartanunk, hogy még ha úgy is gondoljuk, hogy valakinek tökéletes az élete, nem látjuk a személyes kihívásokat, amelyekkel esetleg szembenéz. Soha nem tudjuk igazán, mi zajlik az emberek életében azon túl, amit a gondosan megválasztott szűrökön keresztül az oldalukon megosztanak.
Egy családi fénykép valósága
Gyakran nagyon sok rejlik a közösségi médián látott minden családi fénykép mögött. E képek láttán néhányan esetleg felteszik a kérdést: „A mi családi képeink miért nem sikerülnek soha ilyen jól?” Azt azonban nem tudjuk, mi kellett ahhoz, hogy ilyen „tökéletes” képek készüljenek.
Egyszer például egy istentisztelet után megpróbáltunk összeállni egy családi fotóra. Ez elég bonyolult tud lenni két kisgyerekkel, de én nagyon szeretem megörökíteni ezeket a pillanatokat, és később visszatekinteni, hogy milyen sokat nőttek a gyerekeim.
Amíg megpróbáltuk lecsillapítani a gyerekeket a fénykép erejéig, szót kellett értenem a kétéves fiammal, Alvinnal, aki épp amiatt sírt, mert azt szerette volna, hogy a karomban cipeljem. Lehajoltam hozzá, letöröltem a könnyeit, aztán könyörögtem neki, hogy álljon fel végre, hogy jól látszódjon az öltözetünk (amelyet aznap reggel tudatosan egymáshoz illően választottam ki). Hároméves lányom, Avril, szintén azért könyörgött a férjemnek, hogy emelje fel, mert már nem akart álldogálni. Nem igazán akarták, hogy fényképezkedjünk.
A fotózás kudarcba fulladt, így aztán feladtuk. Amikor azonban hazaértem, valami jobbat találtam. A bátyám (aki a képeket készítette) megörökítette a teljes káosz pillanatát. A férjem is és én is épp a gyerekeinket vigasztaljuk a képen. Az öltözékünk nem igazán mutat jól rajta, de olyan kedves – és valódi – pillanatot kapott el. Imádom.
Amikor megosztottam a képet a közösségi médiában, ezt a feliratot adtam hozzá: „Egy családi fénykép valósága”. Álmomban sem gondoltam volna, hogy olyan sok embernek lesz majd ismerős a helyzet, de ez segített felismernem, hogy a dolgoknak nem kell mindig tökéletesnek látszaniuk. Nem baj, ha csak úszunk az árral és valóságosak vagyunk. Tanított azonban egy nagyobb leckét is: amikor úgy hisszük valakiről, hogy tökéletes, akkor egyszerűen csak nem láttuk még az élete összes részletét.
Ne hagyd, hogy a közösségi média elfedje a valódi énedet!
A közösségi médián lévő kapcsolati hálók hathatós eszközök, amelyeket rengeteg jóra tudunk használni. Ügyelnünk kell azonban, hogy ne csüggedjünk amiatt vagy hasonlítsuk magunkat ahhoz, amit a közösségi médiában látunk. Amint azt Gary E. Stevenson elder, a Tizenkét Apostol Kvórumának tagja mondta: „Remélhetőleg meg tudunk tanulni valóságosabbnak lenni, több humorra lelni és kevesebb csüggedést tapasztalni, amikor olyan képeket látunk, amelyek az idealizált valóságot láttatják, és amelyek túlságosan gyakran vezetnek bénító összehasonlításokhoz.”1
Tudom, hogy amikor szem előtt tartjuk az Isten gyermekeiként kapott isteni természetünket, akkor nem marad hely a fájdalmas összehasonlítgatásra vagy a személyes ítélkezésre. És ha többé nem hallgatunk a bennünk rejlő lehetőségeket lejáratni próbáló összehasonlításokra, akkor képesek leszünk teljesebb életet élni anélkül, hogy aggódnánk a közösségi médiában megjelenő, látszólag tökéletes bejegyzések miatt.