Nyomtatásban nem jelenik meg: Fiatal felnőtteknek
Egyetlen nadrágom: az egyszerű élet evangéliumi távlatból
Rengeteg örömet találok egy olyan életmódban, mely támogatja az ügyet, miszerint vigyázzunk a földre.
Csak egyetlen pár nadrágom van – egy elegáns fekete farmernadrág. Ez szokatlannak tűnhet, azonban ez a mókás kis tény sok örömet okoz nekem. A főiskola után ki kellett költöznöm a finnországi lakásomból, és mivel egy kéthónapos utazásra készültem az Amerikai Egyesült Államokba, ki kellett találnom, hogy mit kezdjek az összes holmimmal. Így hát leltárt készítettem az összes tulajdonomról, és ráébredtem, hogy sokkal több mindennel rendelkezem, mint amire tulajdonképpen szükségem van. Némi őszinte vívódás után úgy döntöttem, hogy eladom az összes felesleges holmimat, mielőtt kiköltözöm. Imádtam, ahogy ettől éreztem magam, s bár azóta eltelt már pár év, a mai napig hihetetlenül felszabadító érzés, hogy alig van pár holmim.
Bár azt nem mondhatnám, hogy teljes minimalista lettem, az biztos, hogy ezt az irányt vettem fel az életmódommal. Amióta jobban tudatában vagyok annak, hogy miből és mennyit fogyasztok, természetes módon többet gondolok arra, hogy milyen személyes felelősségem van a környezetünk iránt, különösen evangéliumi távlatból.
Bőség kontra többlet
A szentírásokból azt tanuljuk, hogy a föld azért lett megteremtve, hogy benépesítsük (lásd 1 Nefi 17:36), valamint hogy a földön minden dolog a javunkra lett megalkotva (lásd Tan és szövetségek 59:16–19). Azt a tanácsot kaptuk, hogy legyünk a föld jó sáfárai, ami felveti a kérdést, hogy miként tudunk eleget tenni ennek a fontos feladatnak. Az egyik módja az, hogy kiértékeljük, milyen forrásokat használunk.
Az Úr azért biztosította számunkra ezeket a forrásokat, hogy „bőségesen lehessen nek[ünk]” (Tan és szövetségek 49:19). Azonban Ő ismeri az emberi természetet, így figyelmeztetett minket, hogy ne használjuk e forrásokat mértéktelenül (lásd Tan és szövetségek 59:20). Amikor bármiből többlettel rendelkezünk, akkor az arra indíthat minket, hogy ezt természetesnek vesszük, aminek a következménye nem csak az lehet, hogy megkeményítjük a szívünket vagy nem ismerjük el, kitől származnak az áldásaink, hanem ebben az esetben ráadásul környezetvédelmi problémákhoz is vezethet. Ezért én már gyakran eltűnődtem, hogy hol van a határ aközött, hogy bőségesen rendelkezésünkre állnak dolgok, és aközött, hogy túl sok van belőlük.
A Tan és szövetségek 59:18–19 azt az elgondolást veti fel, miszerint „minden dolog, ami a földből sarjad, …az ember javára és használatára lett megalkotva, hogy kedvére legyen a szemnek és vidítsa a szívet; hogy …erősítse a testet és élénkítse a lelket”. Ebből megérthetjük, hogy a forrásokat nem csak a túlélésre kaptuk, hanem azért is, hogy hozzájáruljanak az örömünkhöz.
Örömet találni a kevesebben
Amikor azon vacilláltam, hogy a ruháim közül mi maradjon és mitől szabaduljak meg, csak azon ruhadarabok megtartásához ragaszkodtam, amelyekről úgy éreztem, hogy feltétlenül szükségem van rájuk, illetve amelyeket a legjobban kedveltem. Arra jöttem rá, hogy amikor nagyon sok volt egy valamiből – például ruhaneműből –, akkor azt kevésbé tudtam értékelni. Miután kiválasztottam azt a nadrágot, ami nagyon tetszett és hordtam is, több örömet okozott a viselése. Sok más holmimmal is így voltam.
Néha ránk férne, ha kiértékelnénk az életünket, és változtatnánk a kapcsolatunkon ezekkel az Istentől származó forrásokkal. Az én esetemben képes voltam örömet találni a kevesebben, és ez egy olyan életmódváltáshoz vezetett, amely segített nekem abban, hogy vigyázzak a földre.
Bár úgy tűnhet, hogy a föld védelmére tett egyéni erőfeszítéseink nem jelentenek döntő különbséget, hajlandóak lehetünk arra, hogy több ismeretet szerezzünk és cselekedjünk. Törekedhetünk a Lélek útmutatására, miközben kiértékeljük az életünket és döntéseket hozunk az anyagi javainkat és a tetteinket illetően. Mivel az Úr minden teremtményéről megemlékezik – beleértve minden egyes fűszálat is –, emlékezzünk meg mi is kellőképpen a földről azáltal, hogy megtesszük a szükséges változtatásokat, rájövünk, hogy mit szeretünk benne a legjobban, és a szívünket arra fordítjuk, hogy megóvjuk azt.