Fiatal felnőtteknek

Mit tanított nekem a meddőség a sokasodásról és a föld betöltéséről

Írta: Jean Yellowhorse

Arra várva, hogy gyermekeim legyenek, megtanultam, hogy más módokon is képes vagyok sokasodni és betölteni a földet.

Isten a kezdetben megalkotta a férfit és a nőt, és ezt a parancsolatot adta nekik: „Szaporodjatok és sokasodjatok, és töltsétek be a földet” (1 Mózes 1:28; Mózes 2:28). A férjemmel négy és fél éve vagyunk házasok, de még nincsenek gyermekeink. Lehet, hogy az olvasók közül most néhányan ezt gondolják (és én már mindezt számtalanszor hallottam):

„Ó, de hát még olyan fiatalok vagytok!”

„Élvezzétek ki ezt a gyermektelen időszakot!”

„Használjátok ki a szabadságot, amíg csak lehet!”

Megtanultam nem megbántódni és elengedni az efféle megjegyzéseket a fülem mellett, mert tudom, hogy nem bántó szándékkal mondják. Tudom, hogy vannak olyan párok, akik már hosszabb ideje házasok, és a mai napig nincsen gyermekük. Azonban azt is tudom, hogy bár még csupán négy év telt el, az nem jelenti azt, hogy könnyű volt.

Vannak pillanatok, amelyek könnyebbek. Az elmúlt két évben a férjemmel Európában éltünk, és olyan helyekre tudtunk elutazni, amelyekről még csak álmodni se mertünk soha. Ínycsiklandó ételeket ettünk, és rengeteg barátot szereztünk a világ számos pontjáról, akik kitágították a gondolatvilágunkat, a nézeteinket és a szemléletmódunkat. Sok szempontból butaság lenne, ha nem lennénk hálásak ezért az időszakért. A férjemmel való kapcsolatom megerősödött, rengeteget tanultam, és bámulatos kalandokban volt részünk.

De volt sok olyan este is, amelyet filmnézéssel töltöttünk a kanapén. Olyan emlékeket szereztünk, amelyeknek a leendő gyermekeink nem lesznek a részesei. Az egyházközségünkben csupán egyetlen gyermektelen fiatal pár van, és – ki nem találnád – mi vagyunk az. És úgy tűnik, mindegy, milyen kalandokat is élünk át, mindig jelen van a gyermekek gondolata.

Ezen a lelki hullámvasúton ülve gyakran kaptam magam azon, hogy az Ádámnak és Évának adott parancsolaton elmélkedem. Hisszük, hogy ez a parancsolat teljes mértékben érvényben van napjainkban is¹, és elvárják tőlünk, hogy betartsuk. A férjemnek és nekem viszont még nem sikerült. De eleinte Ádámnak és Évának sem. Így hát mit tettek? Az egyetlen dolgot, amiről tudták, hogy hogyan tegyék: gondját viselték a kertnek. Noha én nem Éden kertjében élek, mégiscsak egy kertben élek: a föld kertjében, Hollandia kertjében, a családom kertjében, az egyházközségem kertjében. Ezek azok a kertek, amelyek kapcsán az Úr sokasodásra és betöltésre kér. Ezek a szavak álltak elmélkedésem középpontjában. Ezek a szavak segítettek nekem az életemet mások és az Úr szolgálatára irányítani. Gyakran elgondolkodom:

Hogyan tudom sokasítani az Úrtól nekem és másoknak adott ajándékokat?
Hogyan tudom sokasítani az Isten gyermekei iránti szeretetet?
Hogyan tudom sokasítani a mások szolgálatára fordított időmet és erőfeszítéseimet?
Hogyan tudom betölteni a saját lelki kutamat?
Hogyan tudom betölteni azt, amit mások elveszítettek, legyen az akár fizikai, akár lelki természetű?
Hogyan tudom betölteni azt a reményt és hitet, amely sokak számára elveszettnek tűnik a világban?

Amikor egyre inkább ezekre a kérdésekre összpontosítottam, megáldattam lehetőségekkel, hogy erőteljes válaszokat leljek rájuk. Lehetőségem volt a Fiatal Nők szervezetében szolgálni. Elég rugalmas tudtam lenni ahhoz, hogy mindent eldobva segítsek valakinek dobozolni vagy a barátaim gyermekeire vigyázni. Megadatott, hogy színjátszásra tanítsak gyermekeket a világ négy sarkából. Több időt töltöttem az evangélium tanulmányozásával. Képes voltam jobban viselni mások terheit és vigaszt nyújtani a vigasztalásra szorulóknak. És ami a legfontosabb: fokozottabb tudásra, bizonyságra és lelki megértésre tettem szert az evangéliumról és Isten számomra alkotott tervéről.

Egyetlen szóval sem állítom, hogy a „sokasodni és betölteni a földet” parancsolat nem a gyermekvállalást jelenti. Azért vagyunk itt, hogy igazlelkűségben neveljük fel a családunkat, ennek pedig részét képezik a gyermekek, ha lehetséges. De amíg a gyermekáldásra várunk, még mindig eleget tudunk tenni ennek a parancsolatnak azáltal, hogy gondját viseljük a körülöttünk lévő kerteknek. Így hát, amikor a meddőségem miatt elszomorodom, elkeseredem, vagy feldúlt, féltékeny vagy dühös leszek, illetve ha elönt a félelem, akkor mindig igyekszem feltenni magamnak ezt a kérdést: mit fogok tenni, hogy gondját viseljem a kertemnek? És ettől minden más lesz.