Kapkodás az úrvacsorai gyűlésre
Azt gondoltam, lemaradtunk az úrvacsoráról – már megint.
Fénykép a Getty Images jóvoltából
Amikor az Amerikai Egyesült Államokból Vietnámba költöztünk, a férjemmel eltökéltük, hogy soha nem hagyjuk ki az istentiszteletet. Úgy telt el egy év, hogy valóban nem hagytunk ki egyetlen vasárnapi gyűlést sem, ellenben gyakran elkéstünk és sokszor lemaradtunk az úrvacsoráról. Az úrvacsorai gyűlésünk 8:30-kor kezdődött. Három kisgyermekkel gyakorta lehetetlennek tűnt időben összekészülni.
Családként eldöntöttük, hogy szükségünk van arra, hogy következetesen időben érkezzünk istentiszteletre és vegyünk az úrvacsorából. Nem kis küzdelem árán ugyan, de négy egymást követő vasárnap ott is voltunk időben. Észrevettem, milyen más volt minden az erőfeszítéseinknek köszönhetően. Több lelki élményben volt részünk a hét folyamán.
A következő vasárnap azonban későn ébredtünk. Már 7:30 volt. Azt mondtam a férjemnek, hogy esélytelen, de aztán belegondoltam, milyen áldottak leszünk, ha mindent megteszünk annak érdekében, hogy mégiscsak elkészüljünk. Így hát kapkodtunk!
20 perc késéssel értünk oda. Úgy éreztem, kudarcot vallottunk. Befelé menet énekszót hallottunk, és amikor kinyitottam az ajtót, valaki épp akkor ment ki az emelvényre, hogy imát mondjon.
„Ez a nyitóének volt?” – súgtam oda az ajtónál álló misszionáriusnak.
„Igen! – felelte. – Ma később kezdtünk.”
Megdöbbentem. Azt hittem, megint kudarcot vallottunk, de végül pont időben érkeztünk! Könnyek csordogáltak végig az arcomon, miközben éreztem Mennyei Atya szeretetét irántam és a kis családom iránt.
Később megtudtuk, hogy amikor a misszionáriusok odaértek aznap, kiderült, hogy senki sem hozott kenyeret az úrvacsorához. A közelben nem voltak boltok, és Vietnámban néha nehéz kenyeret találni. Egy pillanatnyi pánik után az eldereknek eszébe jutott, hogy nekik van otthon kenyerük.
Pár nappal azelőtt nálunk vacsoráztak. Aznap sütöttem nekik házi készítésű kenyeret. Vasárnap reggel amiatt kezdődött később az istentisztelet, mert az elderek hazaszaladtak azért a kenyérért, amelyet én sütöttem nekik!
Isten látja az erőfeszítéseinket, amikor igyekszünk betartani az Ő parancsolatait. Bár néha elbukunk, Ő szeret minket, és utat készít, hogy sikerrel járjunk – még akkor is, ha csak arról van szó, hogy időben érkezzünk az istentiszteletre.