Mennyei Atya visszavár minket

Írta: Ulisses Soares elder

a Tizenkét Apostol Kvórumából

Minden bizonnyal sokkal nagyobb utat tettél meg a Mennyei Atyádhoz visszavezető úton, mint azt gondolnád.

A szüleim, Aparecido és Mercedes Soares, mindig arról álmodtak, hogy egy nap majd missziót szolgálnak. Vissza akarták fizetni az Úrnak azt a rengeteg áldást, amelyben a családjuknak része volt, amióta csatlakoztak az egyházhoz. 1989-ben adódott erre lehetőségük, amikor elfogadták az elhívást, hogy a Brazíliai São Paulo templomban szolgáljanak.

Ám csupán pár hónappal azután, hogy megkezdték a missziójukat, az édesapám szívrohamot kapott és meghalt. A temetése során, édesapám koporsójánál állva megöleltem az édesanyámat.

„Anya, most mihez fogsz kezdeni?” – kérdeztem.

„Apád és én mindig erről a misszióról álmodtunk – válaszolta. – Most is szolgálok, és továbbra is ezt fogom tenni – őérte és magamért.”

A kedves templomelnök kijelölt édesanyám társaként egy másik özvegyet, édesanyám pedig még több mint 20 hónapig folytatta a misszióját. A misszionáriusi szolgálata megáldotta őt, a hite és a példája pedig megáldotta a családomat és engem.

Míg misszióban volt, két fivérem is életét vesztette, a feleségem és én pedig elveszítettük két gyermekünket. Az első koraszülött volt és nem élte túl, a másodikkal pedig elvetélt a feleségem. Ezen emberpróbáló időszak alatt, melyen a családom átment, az édesanyám mindennap ott volt a templomban, megerősítve a hitét – és a miénket – a szabadítás tervében.

Hite az én édesapámmal való dicső újraegyesülésben és az örök élet ígéretében a mi Mennyei Atyánk jelenlétében, még 29 évig – egészen az élete végéig, azaz 94 éves koráig – támogatta őt az özvegysége idején.

A boldogság terve

Mily áldottak vagyunk utolsó napi szentekként, amiért tudhatjuk, hogy az evangélium visszaállíttatott! A szabadítás terve valóban „a boldogság nagyszerű terv[e]” (Alma 42:8). Az igazaknak és hithűeknek örökkévaló jutalmat ígér Isten jelenlétében.

Amint az a Tan és szövetségekben kinyilatkoztatásra került, Mennyei Atyánk szinte minden gyermeke be fog lépni a dicsőség egy királyságába. A Szabadító engesztelésén keresztül azok, akik „az igazak feltámadásakor” (Tan és szövetségek 76:17) jönnek elő, tökéletessé tétetnek, és celesztiális dicsőséget örökölnek.

Az Utolsó Napi Szentek Jézus Krisztus Egyháza legtöbb tagja elfogadja ezt a tant. Sajnálatos módon van, aki úgy vélheti, hogy személy szerint rá ez nem vonatkozik. Ebben tévednek. A lelki fejlődésük, bár folyamatos, mégis lassú. Azon tűnődnek, hogy elég jók lesznek-e valaha is a celesztiális királysághoz.

Ha ebben a csoportban találod magad, emlékezz az Úr e szavaira, melyeket hívők egy másik csoportjához intézett: „Emeljétek fel a fejeteket és vigasztalódjatok meg, mert tudok a szövetségről, melyet velem kötöttetek” (Móziás 24:13).

Isten szeret minket, és mindannyiunkat visszavár az Ő jelenlétébe. Minden bizonnyal sokkal nagyobb utat tettél meg az Őhozzá visszavezető úton, mint azt gondolnád.

„Igazak és hűek”

A Tan és szövetségek 76. szakaszában az Úr kinyilatkoztatja, hogy a gyermekei miként örökölhetik a celesztiális királyságot. Ha tagja vagy az egyháznak, és bizonysággal is rendelkezel, akkor már elindultál az ösvényeden, miként arról a Tan és szövetségek szól:

Be kell fogadnunk „Jézus tanúbizonyságát” és hinnünk kell „az ő nevében” (51. vers).
Meg kell keresztelkednünk alámerítéssel (lásd 51. vers).
Meg kell kapnunk a Szentlelket egy papsági felhatalmazással bíró személy kézrátétele által (lásd 52. vers)

A többi lépés azonban egy egész életen át tartó erőfeszítésbe telik, és sok egyháztag elcsügged, amikor kudarcot vall. Mindannyian ezeknek a követelményeknek az elérésén dolgozunk. Jézus Krisztus engesztelésének köszönhetően mindannyian képesek vagyunk rá:

Tartsuk be a parancsolatokat, hogy „minden bűnü[n]ktől meg lehessen mosni és tisztítani” bennünket (52. vers).
„Hit által győz[zünk]” (53. vers).
Pecsételjen meg minket „az ígéret Szent Lelke” (53. vers), mely a Szentlélek, bizonyságot téve „az Atyának arról, hogy megfelelőképpen történt a szabadító szertartások elvégzése, és hogy betartásra kerültek az azokhoz kapcsolódó szövetségek”¹. Az Atya mindazoknak megígéri ezt a pecsételést, „akik igazak és hűek” (53. vers).

Ezra Taft Benson elnök kijelentette, hogy „az igazak és hűek” egy „találó kifejezés azokra, akik hősiesek a Jézusról szóló bizonyságukban. Bátrak az igazlelkűség és az igazság megvédésében. Olyan egyháztagok ők, akik felmagasztalják az egyházi elhívásaikat (lásd T&Sz 84:33), fizetik a tizedüket és felajánlásaikat, erkölcsileg tiszta életet élnek, szavaikkal és tetteikkel is támogatják az egyházi vezetőiket, szent napként tartják meg a sabbatot, és Isten minden parancsolatát betartják.”²

A celesztiális királyság legmagasabb fokozata elnyerésének – melyre gyakran utalunk felmagasztosulásként – van még egy utolsó követelménye. Be kell lépnünk „a házasság új és örök szövetségé[be]” (Tan és szövetségek 131:2) a templomban, megfelelő papsági felhatalmazás által elvégezve azt. Atyánk irgalmas terve alapján tudjuk, hogy a celesztiális áldások a következő életben elérhetővé válnak majd azok számára, akiknek ebben az életben nem volt lehetőségük részesülni a templomi pecsételés szertartásában, de mindvégig hithűen kitartanak.

A Mormon könyvéből megtudjuk, hogy Isten minden gyermeke, aki betartja az Ő parancsolatait és hithű, az életkörülményeitől függetlenül megáldatik és „befogadják ő[t] a mennybe, hogy ezáltal Istennel lakhass[on] a boldogság egy soha véget nem érő állapotában” (Móziás 2:41). Mennyei Atyánk irgalmas és szeretetteljes szabadítástervében mindig van remény számunkra.

A bűnbánat áldása

Szeretett prófétánk, Russell M. Nelson elnök ezt tanította: „Az Úr nem vár el tőlünk tökéletességet örökkévaló fejlődésünk ezen pontján. Azt azonban elvárja, hogy egyre tisztábbá váljunk. A mindennapi bűnbánat jelenti az ösvényt a tisztaság felé, a tisztaság pedig erőt ad.”³

Nelson elnök azt is mondta, hogy „megerősítő hatalommal bír”, ha „minden egyes nappal egy kicsit jobban teljesítünk és jobbak vagyunk”⁴. Amikor a természetes emberrel (lásd Móziás 3:19) szemben használjuk ezt a megerősítő hatalmat, előrébb kerülünk az Atyánkhoz visszavezető úton.

Mivel tisztátalan dolog nem lakhat Isten jelenlétében (lásd Mózes 6:57), naponta dolgozunk az őszinte lelki átalakulásunkon – a gondolatainkban, vágyainkban és a viselkedésünkben. Pál apostol szavaival élve arra törekszünk, hogy új teremtményekké váljunk Krisztusban, fokozatosan lecserélve a régi önmagunkat egy újra (lásd 2 Korinthusbeliek 5:17). Ez a változás sorról sorra következik be, amikor mindennap igyekezünk egy kicsit jobbak lenni.

A Szabadító követése azáltal, hogy megpróbálunk olyanná válni, mint Ő, az önmegtagadás egy folyamata, melyet Ő a keresztünk felvételének nevezett (lásd Máté 16:24–26). Felvesszük a keresztünket, amikor:

uralkodunk a vágyainkon, étvágyunkon és szenvedélyeinken;
türelmesen alávetjük magunkat „mindazon dolgoknak…, melyet az Úr jónak lát kiszabni rá[nk]” (Móziás 3:19);
megtartóztatjuk magunkat minden istentelenségtől (lásd Moróni 10:32);
a Szabadítóhoz hasonlóan alávetjük akaratunkat az Atya akaratának.

És mit teszünk, amikor megbotlunk? Atyánkhoz fordulunk, és arra kérjük, „élj[en] Krisztus engesztelő vérével, hogy bocsánatot nyerhessünk a bűneinkre” (Móziás 4:2). Újra igyekezünk legyőzni a gyengeséget és elhagyni a bűnt. Irgalomért imádkozunk, mely Jézus Krisztus „képessé tevő hatal[ma] és lelki gyógyítás[a]”⁵. Felvesszük a keresztünket, és tovább folytatjuk utazásunkat – bármilyen hosszú és nehéz legyen is – az Ő jelenlétük megígért földjére.

Bízz az Ő ígéreteiben!

Isten munkája és dicsősége a mi halhatatlanságunk és örök életünk (lásd Mózes 1:39). A mi feladatunk ezen dicsőség elérésében magában foglalja azt, hogy hősiesek vagyunk a bizonyságunkban, míg e földön élünk.

Joseph Smith próféta egy látomásban látta, hogy a hithűek „minden dolgot legyőznek” (Tan és szövetségek 76:60). Később kijelentette: „Minden trón és birodalom, fejedelemség és hatalom kinyilatkoztatásra kerül és azokra száll, akik hősiesen kitartottak Jézus Krisztus evangéliumáért” (Tan és szövetségek 121:29).

Amikor bízunk ezekben az ígéretekben, nem mondunk majd le önmagunkról, a szeretteinkről vagy Isten többi gyermekéről. Igyekszünk majd minden tőlünk telhetőt megtenni, és másoknak is segíteni ebben. Önerőből egyikünk sem lesz soha elég jó ahhoz, hogy szabadulást nyerjen a celesztiális királyságban, azonban „a Szent Messiás érdemei, és irgalma és kegyelme által” (2 Nefi 2:8) ez az áldás elérhető lesz.

Bizonyságomat teszem, hogy ha hithűek maradunk, „soha véget nem érő” boldogság örökösei leszünk az Atya és a Fiú jelenlétében. „Ó, emlékezzetek, emlékezzetek rá, hogy ezek a dolgok igazak; mert az Úristen mondta ezt” (Móziás 2:41).