Az elhalálozott kisgyermekek szabadítása: amit tudunk és amit nem
Ezek az utolsó napi kinyilatkoztatásból származó igazságok az evagélium legédesebb igazságai közé tartoznak.
Fényképek a Getty Images jóvoltából
Egy barátom egyszer elmesélte nekem egy élményét, mely a missziójában történt, Brazíliában. A társával találkoztak egy hölggyel, aki erélyesen kijelentette, hogy semmilyen vallási üzenet nem érdekli. Egy vallási vezető egyszer azt mondta neki, hogy a csecsemőkorú kisfia, aki meghalt, soha nem szabadulhat meg, mert nem volt megkeresztelve. Ennek már a gondolata is összetörte a szívét. Azt mondta a misszionáriusoknak, hogy hacsak nem szolgálnak valami jobb üzenettel, semmit nem akar a vallásukból.
Szerencsére volt egy jobb üzenetük.
Az Utolsó Napi Szentek Jézus Krisztus Egyháza tana a kisgyermekek szabadításáról egyetlen szentírásversben összefoglalható: „minden olyan gyermek, aki a felelősségre vonhatóság éveinek elérése előtt hal meg, megszabadul a menny celesztiális királyságában” (Tan és szövetségek 137:10).
Bár ez a tan egyértelmű, sokan félreértik ezt a témakört, vagy kérdés merül fel bennük ezzel kapcsolatban. Derítsünk némi fényt néhányra a leggyakoribb kérdések közül.
Miként szabadulnak meg a kisgyermekek?
Sokan azt feltételezik, hogy a kisgyermekek egyszerűen azért szabadulnak meg, mert ártatlanok. Annak ellenére, hogy a kisgyermekek valóban ártatlanok, a Mormon könyve világosan azt tanítja, hogy Jézus Krisztus engesztelése nélkül még a kisgyermekeket sem lehetne megszabadítani (lásd Móziás 3:16).
Bár semmilyen bűnt nem követtek el, a kisgyermekek is ki lennének téve a bukás által előidézett fizikai és lelki halálnak. Ennek következtében Jézus Krisztus engesztelése és feltámadása nélkül örökre elvesznének, ahogyan mi is mindnyájan (lásd 2 Nefi 9:6–10).
Szerencsére a Mormon könyve tisztázza, hogy Krisztus vére engesztelést hoz a kisgyermekekért (lásd Móziás 3:16), és „Ádám átka… levétetett róluk” (Moróni 8:8). A Szabadító engesztelésének köszönhetően a kisgyermekek mentesülnek Ádám és Éva bukásának következményeitől, „mert ők épek” (Mózes 6:54).
Milyen korban szabadulnak meg a gyermekek?
A Tan és szövetségek 137:10 azt tanítja, hogy „minden… gyermek… megszabadul a menny celesztiális királyságában”. Az egyetlen feltétel csak annyi, hogy a „felelősségre vonhatóság éveinek elérése előtt hal[jon] meg”. Bruce R. McConkie elder (1915–1985) a Tizenkét Apostol Kvórumából ezt a magyarázatot adta: „A felelősségre vonhatóság nem egy csapásra bontja ki szirmait a gyermek életének valamely pontján. A gyermekek fokozatosan, évek során válnak felelősségre vonhatóvá. A felelősségre vonhatóvá válás egy folyamat. […] Azonban eljön az idő, amikor a felelősségre vonhatóság valóságos és tényleges, és megjelenik a bűnért való felelősség a rendben fejlődő egyének életében. A nyolcéves kor ez, a keresztelkedés kora.”1
Más szóval, a felelősségre vonhatóság folyamatosan fejlődik ki a gyermekekben, nyolcéves korukban azonban eléggé felelősségrevonhatók ahhoz, hogy megkeresztelkedjenek, és ennek következtében eléggé felelősségrevonhatók a saját bűneikért.
Mint azzal minden szülő tisztában van, ez még nem jelenti azt, hogy a gyermekek képtelenek olyat tenni, amiről tudják, hogy helytelen. Annyit jelent csak, hogy még nem felelősek teljes mértékben ezekért a helytelen választásokért.
A gyermekek rendelkeznek egy úgynevezett „kegyelmi idővel”, amikor még nem felelősek a rossz cselekedeteikért, miközben tanulnak és belenőnek a felelősségre vonhatóságba. Ha ez alatt az idő alatt halnak meg, akkor Krisztus kegyelme által megszabadulnak a keresztelés vagy bármilyen saját erőfeszítésük nélkül is (lásd Moróni 8).
Milyenek lesznek a kisgyermekek, amikor feltámadnak?
Joseph F. Smith elnök (1838–1918) számos gyermekét elragadta a földi halál. Vigaszt nyújtott neki az a tan, miszerint a kisgyermekek kisgyermekként támadnak fel, és a feltámadás után az igazlelkű szüleik nevelik őket felnőtté. Smith elnök egyszer a következőt mondta: „Joseph Smith tanította azt a tant, miszerint a kiskorú gyermek, akit eltemetnek, a feltámadáskor gyermekként jön elő; és egy élettelen gyermek édesanyjára mutatva ezt mondta neki: »Részed lesz abban az örömben, gyönyörűségben és megelégedettségben, hogy feltámadása után felnevelheted, míg el nem éri lelkének teljes termetét.« A halálból való feltámadás után van helyreállítás, növekedés és fejlődés. Szeretem ezt az igazságot. Rengeteg boldogságról, örömről és háláról tanúskodik ez a lelkemnek. Köszönet Istennek azért, hogy ezeket [a tantételeket] kinyilatkoztatta nekünk.”2
A kisgyermekek nemcsak a felnőtté válást érik majd el, hanem a teljes felmagasztosulásban is részük lesz. Abinádi azt tanította, hogy „a kisgyermekeknek is örök életük van” (Móziás 15:25). Joseph Smith próféta azt tanította, hogy „veletek lesznek a gyermekeitek, mert örök életük lesz, hisz az adósság ki lett fizetve”3.
Azoknak, akik felelősségre vonhatók, a celesztiális királyság legmagasabb fokának eléréséhez be kell lépniük a házasság új és örök szövetségébe (lásd Tan és szövetségek 131:1–3). Azoknak a kisgyermekeknek, akik meghalnak, lehetőségük lesz erre a jövőben. Joseph Fielding Smith elnök (1876–1972) így magyarázta: „Az Úr majd részesíti ezeket a gyermekeket a felmagasztosulást illető összes pecsételési áldás kiváltságában. […] Amikor a feltámadás után elérik a teljes lelki érettséget, jogosultak lesznek minden olyan áldásra, amelyre jogosultak lettek volna, ha kiváltságukban állt volna itt maradni és elnyerni őket.”4
Miért halnak meg a kisgyermekek?
Ezt a kérdést nehéz megválaszolni, különösen azoknak, akik elveszítettek egy gyermeket. Talán a kérdés megválaszolásának legjobb módja Nefi szavaival kezdeni, aki így tette bizonyságát: „[t]udom, hogy [Isten] szereti gyermekeit; de nem ismerem minden dolognak a jelentését” (1 Nefi 11:17).
Nem ismerjük minden tragédia okát, ami a halandóságban történik velünk, abban azonban biztosak lehetünk, hogy Isten szeret minket. Bár nem szabad azt feltételeznünk, hogy a tragédiák Isten akaratából vannak, az Ő terve módot ad arra, hogy minden tragédiát legyőzzünk.5 „Nincs földi gyász, mit nem gyógyít a menny.”6
Joseph Smith próféta és a felesége, Emma nem ok nélkül kérdezte, miért halnak meg a kisgyermekek – hat gyermeküket veszítették el. A Próféta azt mondta: „[E]lgondolkoztam ezen a témán, és feltettem a kérdést, hogy miért van az, hogy csecsemők, ártatlan gyermekek elvétetnek tőlünk, és főleg azok, akik a legintelligensebbnek és legérdekesebbnek tűnnek. Ezek a legerősebb okok, amelyek az elmémbe jöttek: Ez a világ egy nagyon gonosz világ… Az Úr sokat elvisz, már csecsemőkorban is, hogy elkerülhessék az ember irigységét, és a jelen világ gyötrelmeit és gonoszságait; túl tiszták, túl szeretetre méltóak voltak ahhoz, hogy a földön éljenek; ezért, ha jól megfontoljuk, ahelyett, hogy gyászolnánk, örvendezésre van okunk, amiért megszabadultak a gonosztól, és hamarosan ismét velünk lesznek.”7
Az Úr egy másik szolgája, McConkie elder megtapasztalta egy csecsemőkorú unokája elvesztését. A kislány temetésén ezt mondta: „Vannak bizonyos lelkek, akik csak azért jönnek ebbe az életbe, hogy testet kapjanak; általunk nem ismert okokból, azonban az Örökkévaló Atya végtelen bölcsességében ismert okokból nincs szükségük a halandóság próbáira, próbatételi tapasztalataira.”8
Semmilyen áldás nem tartatik vissza
Forever and Ever [Örökkön örökké]. Greg K. Olsen
Bár semmi sem tudja elvenni a veszteség azon érzését, amelyet egy gyermek halála nyomán a család megtapasztal, vigaszra lelhetünk abban a tanban, hogy a kisgyermekek, akik meghalnak, felmagasztosulásban fognak részesülni. Ezt azért tudjuk, mert szerető Mennyei Atyánk kinyilatkoztatta, az Ő mai prófétái és apostolai pedig ezt tanítják.
Ezek az utolsó napi kinyilatkoztatásból származó igazságok az evangélium egyik legédesebb és legmegnyugtatóbb igazságai.