Nyomtatásban nem jelenik meg: Fiatal felnőtteknek
Segítségre lelni a mentálhigiénés küzdelmekben
Megrémültem, amikor elkezdtem szorongani, de aztán az Úrhoz fordultam, és Ő segített megtalálni a segítséget és a forrásokat, amelyekre szükségem volt ahhoz, hogy rálépjek a gyógyuláshoz vezető útra.
Néhány évvel ezelőtt egy nap munkából hazafelé hihetetlenül kimerültnek éreztem magam a vonaton. A fejemben csupa szorongó és ijesztő gondolat kavargott. Nem ez volt az első alkalom, hogy ilyen gondolatok férkőztek az elmémbe, de egyre gyakrabban jelentek meg, és ezúttal meg is ijedtem tőlük.
Hirtelen erős fájdalmat éreztem a mellkasomban, és kezdtem nehezen lélegezni. Elkezdtem pánikba esni. A szívem hevesen vert. Amikor megérkeztem az otthonomhoz közeli vasútállomásra, leültem egy padra; képtelen voltam egy lépést is megtenni.
Hamarosan egy mentőautóban ültem, úton a kórházba, és biztos voltam benne, hogy meg fogok halni.
A szégyen érzése
Néhány hónappal ezt az esetet megelőzően az életemben történt események sora maga alá gyűrt, ami rossz hatással volt a mentális egészségemre. Depressziós voltam és önutálatot éreztem. Találkoztam egy tanácsadóval, de tudtam, hogy több segítségre van szükségem. Ennek ellenére nem tudtam rávenni magam, hogy orvoshoz forduljak. Egyszerűen nem akartam, hogy megítéljenek vagy gyengének lássanak, és szégyelltem, amit átéltem.
Azért éreztem így, mert Japánban az emberek nem gyakran beszélnek a mentális és érzelmi gondjaikról, és ha mégis, akkor is csak családon belül.
A kórházban az orvosok megállapították, hogy nem haldoklom – egyszerűen csak pánikrohamom volt. Így hát el is engedtek, amint jobban éreztem magam.
Másnap azonban még mindig szívdobogásom volt. Tudtam, hogy ez biztosan összefügg a sorvadó mentális egészségemmel, így végül összeszedtem a bátorságot, hogy időpontot kérjek egy pszichiáterhez.
Generalizált szorongásos zavart diagnosztizáltak nálam, és az orvos szorongás elleni gyógyszereket írt fel nekem.
Hogy őszinte legyek, először nehéz volt elfogadni ezt a diagnózist. Ugyanakkor meg is könnyebbültem, amikor az orvos elmagyarázta, hogy ez nem gyengeség – ez egy állapot, amelyet kezelni kell.
Mennyei Atyához és a Szabadítóhoz fordulni
Azt hittem, hogy gyorsan meggyógyulok, de nem így történt. Az a körforgás, hogy egy időre jobban éreztem magam, majd újra visszaestem a depresszió állapotába, elég idegtépő volt.
Egy különösen nehéz napon úgy döntöttem, hogy az Úrhoz fordulok. És ahogy ezt tettem, kezdtem úgy tekinteni a gyógyulásom folyamatára, mint egy lehetőségre, hogy alázatosabbá váljak, hogy megnyíljak a mentális egészséggel kapcsolatos küzdelmek valósága előtt, hogy gyakoroljam az elfogadást és a türelmet, és hogy jobban támaszkodjak Mennyei Atyára és a Szabadítóra.
Hittem abban, hogy Ők meg tudnak gyógyítani, ezért szorgalmasan imádkozni kezdtem erőért és azért, hogy elvezessenek olyan forrásokhoz, amelyek segíthetnek nekem. Arra is sugalmazást éreztem, hogy az igazán nehéz napokon papsági áldást kérjek a szolgálattevő fivéreimtől. Bár nem gyógyultam meg azonnal teljesen, minden alkalommal, amikor papsági áldást kaptam, békét éreztem a szívemben, valamint iránymutatásra és reményre leltem.
Valóban éreztem „Isten közvetlen jóságát”, amiről Kyle S. McKay elder beszélt a Hetvenektől. „Miközben türelmesen várunk az Úrra, vannak bizonyos áldások, amelyek azonnal elérkeznek hozzánk” – mondta.1
Gyógyulásra lelni
Soha nem gondoltam volna, hogy mentálhigiénés kihívásokkal fogok küzdeni. Azonban ezen a tapasztalaton keresztül újból megtanultam, hogy az Úr mindannyiunk helyzetét ismeri.
Ennek tanúja voltam, amikor úgy döntöttem, hogy szünetet tartok a munkában, hogy segítsek az elmémnek a gyógyulásában. A főnökömmel beszélgetve meglepett, hogy mennyi együttérzést és megértést tanúsított a helyzetem iránt. Azt is elmondta, hogy mentálhigiénés tanácsadói képesítéssel rendelkezik.
Úgy éreztem, nem véletlen, hogy ennek az embernek dolgozom, különösen annak fényében, hogy Japánban nem beszélnek nyíltan a mentális egészségről. Egyre inkább felismertem Mennyei Atya irgalmát és befolyását az életem részleteiben.
Mentálhigiénés gondok bárkit érinthetnek, és nincs miért szégyenkeznünk. Ugyanúgy kezelni kell őket, mint más egészségügyi állapotokat vagy betegségeket.2 Most, hogy ezek az életem részei, együttérzést és szeretetet érzek mások iránt, akik hasonló dolgokkal küzdenek.
Rájöttem, hogy még ha sokan a környezetemben nem is értik a mentálhigiénés kihívásokat, a Szabadító igen. Ő pedig elkészítette számomra az utat, hogy legyőzzem ezt a kihívást. Vele együtt még az élet legnehezebb időszakai is a javunkat és a lelki növekedésünket szolgálhatják (lásd Rómabeliek 8:28).
Még mindig gyógyulok, de felfedeztem, hogy a megpróbáltatásaim segíthetnek felismerni azt a szeretetet, amelyet Mennyei Atya és Jézus Krisztus mindannyiunk iránt tanúsít. Tudom, hogy ha Mennyei Atyánkra és Szabadítónka támaszkodunk, Ők mindig támogatni fognak minket a küzdelmeinkben, és továbbra is segítenek reményre és gyógyulásra lelnünk.