18.Fejezet

Szolgálat az egyházban

Mi mindannyian érdekeltek vagyunk Isten nagyszerű utolsó napi munkájában, és nekünk ebben munkatársainak kell lennünk.¹

John Taylor életéből

A megtérése pillanatától John Taylor elkötelezte magát, hogy teljes odaadással segíti az Úr munkáját. 1837-ben apostoli elhívásáról a következő gondolatokat osztotta meg: „A munka hatalmasnak látszott, a kötelességek fárasztónak és felelősségteljesnek. Ereztem a saját gyengeségemet és kicsinységemet; de elhatároztam magam, mivel az Úr a segítségem, hogy törekedni fogok arra, hogy azt felmagasztaljam. Amikor elfogadtam a mormonizmust, tudatában voltam annak, hogy az mivel jár. Kiszámoltam az árát. Egy életen át tartó munkának vettem, és figyelembe vettem, hogy nemcsak időre lettem híve, hanem az örökkévalóságra is, és nem most szeretnék visszahúzódni, jóllehet éreztem az alkalmatlanságomat.”²

Az „egy életen át tartó munka”, amire számított, valósággá vált. Szolgálatának évtizedei alatt John Taylor bízott az Úrban, tudva, hogy ha hűségesen szolgál, az Úr támogatni fogja és képessé teszi arra, hogy véghezvigye az Ő akaratát. Egy példája annak, hogy az Úr miként támogatja azokat, akik szolgálják őt, akkor történt, amikor elder Taylor az evangéliumot hirdette Man szigetén, közel Anglia partjaihoz. Megszervezte, hogy válaszként, az egyházat és Joseph Smith prófétát érő hamis vádakra, kinyomtassanak néhány vallási röpiratot, melyeket ő írt. Azonban a nyomdász addig nem szállította ki a röpiratokat, amíg teljes egészében ki nem fizették. Elder Taylor az Úrhoz imádkozott segítségért, amit hamarosan meg is kapott, mert türelmetlenül várta már, hogy amilyen hamar csak lehet, kioszthassa a röpiratokat.

„Néhány perccel azután, hogy elmondta az imáját, egy fiatalember érkezett az ajtó elé, aki miután behívták, egy borítékot nyújtott át elder Taylomak, majd elment. A fiatal férfi ismeretlen volt a számára. A borítékban pénz volt és egy üzenet, amelyen ez állt: ,Mert méltó a munkás az 5 bérére’, és nem volt rajta aláírás. Néhány perccel később egy szegény halárus asszony jött a házhoz, aki felajánlott egy kevés pénzt, hogy segítsen neki misszionáriusi munkájában. Elder Taylor elmondta neki, hogy nagyon sok pénz van a világon, és nem szeretné elvenni épp az ő pénzét. Az asszony ragaszkodott hozzá, és azt mondta, hogy az Úr jobban megáldja és boldogabb lesz, ha elveszi a pénzt, ezért elder Taylor elfogadta a felajánlást, és a legnagyobb meglepetésére a szegény asszony fillérjét hozzáadva a fiatal férfitől kapott pénzhez, pontosan akkora összeg lett, amennyivel tartoztak a nyomdásznak.”³

John Taylor tanításai

Mindannyiunknak kötelessége, hogy szolgáljunk az egyházban és felmagasztaljuk az elhívásainkat

Nem helyes azt feltételezni, hogy a királyság minden feladata a Tizenkettekre és az Első Elnökségre, vagy a cövekek elnökeire, vagy a főpapokra, vagy a hetvenekre, vagy a püspökökre hárul, vagy bármely más tisztviselőre az egyházban és Isten királyságában; ezzel ellentétben mindannyiunk rendelkezik néhány kötelességgel, amiket el kell látnunk. Én még tovább mennék a férfiak kötelességeivel és a nők kötelességeivel kapcsolatban; mindenkinek megvan a maga kötelessége, amiket Isten előtt teljesíteni kell. Kifejezetten azért van az egyház és a királyság szervezete, hogy minden embert a helyére tegyen, ami után elvárják, hogy azon a bizonyos helyen minden ember magasztalja fel a hivatalát és az elhívását.⁴

Ha nem magasztaljátok fel elhívásaitokat, Isten felelősségre fog vonni titeket azokért, akiket megmenthettetek volna, ha elvégeztétek volna a dolgotokat.⁵

Mit jelent szentnek lenni? Milyen messze vagyok attól, és ti milyen messze vagytok attól, hogy eleget tegyetek azoknak a kötelezettségeknek, amik Isten szentjeiként, Izráel eldereiként, családapákként és családanyákként ránk hárulnak? Tegyük fel magunknak ezeket a kérdéseket! Eleget teszünk-e a különféle kötelezettségeinknek Isten királyságának felépítésében, munkájának előmozdításában itt a földön? Mit teszünk annak érdekében, hogy előhozzuk az utolsó napi dicsőséget? Melyik cselekedetünk irányul efelé? Valamelyik, vagy mindegyik? Mi a valós helyzetünk? Ajánlatos lenne mérlegelnünk ezeket a dolgokat, meg kell őket fontolni, és ki kell deríteni, mik is a ránk háruló felelősségek!⁶

Az nem elég hogy megkeresztelkedünk, és kezeket helyeznek a fejünkre a Szentlélek ajándékáért. Ez nem elég még akkor sem, ha ennél tovább megyünk, és részesülünk a [templomi szertartásokban]. Éljünk inkább naponta, minden órában, és mindenkor a vallásunk szerint, tápláljuk Isten Szellemét, hogy az állandóan bennünk legyen, mint az ,örök életre buzgó víznek kútfeje’ [János 4:14], Isten céljait és terveit kitárva, feltárva és kinyilvánítva számunkra, hogy elhívatásunkhoz illendően járjunk, melyre elhívtak minket Isten fiaiként és lányiként. (…) Nagyon nehéz lenne bárkinek is, akit magára hagytak, jót cselekedni, helyesen gondolkodni, helyesen beszélni és Isten akaratát és törvényeit betölteni itt a földön. Ezért van szükség itt Isten egyházának és királyságának szervezetére, a helyesen megszervezett papságra, a Mindenható által egyházába és királyságába bevezetett felhatalmazás szabályszerű csatornáira, ellenőrzésére, korlátaira, törvényeire és irányítására; szükség van minderre egyházának és földi királyságának vezetése, védelme és jólléte céljából. (…)

… Ez olyan, mint a fa ágai, a fa gyökere és törzse. Az ágak virágoznak az egészséges törzsön, azonban egy kisméretű gally a külső részen, néhány zöld falevéllel és egy apró gyümölccsel, nagyon eredményes és gyönyörű, kellemes rátekinteni, ez azonban csak egy része a fának, ez nem a fa. Honnan kapja a táplálékát? A gyökérből és a törzsből vagy a szárából, keresztül a különféle ágakon, amelyek a fán vannak. (…)

Szentként azt mondhatod: „Azt hiszem, értem a kötelességemet és nagyon jól eleget is teszek annak.” Lehet, hogy így van. Látod a kis gallyat; zöld, virágzik és az élet tökéletes példája, megvan a saját szerepe és összhangja a fán, összeköttetésben áll a törzzsel, az ágakkal és a gyökérrel; de élhet-e a fa enélkül, azaz nélküled? Igen, élhet. Nem szabad dicsekednie és felfuvalkodnia azt mondván, hogy „milyen zöld vagyok és milyen szépen virágzók, és milyen egészséges vagyok, milyen jól vagyok, a megfelelő helyen vagyok és milyen jól teszem a dolgom”. De meglehetsz-e te a gyökér nélkül? Nem; megvan a saját része és helyzete a fán. Éppen úgy, ahogyan ennek a népnek. (…)

Ez jó hasonlat Isten egyházára és királyságára. Eggyé vagyunk forrasztva, egyesítettek minket a közös szövetség kötelékei. Lényeges alkotórészei vagyunk Isten egyházának és királyságának, amit az Úr ültetett el a földön ezekben az utolsó napokban, hogy elérje a céljait és megalapítsa a királyságát, és hogy véghezvigye mindazon dolgokat, amelyekről az összes szent próféta beszélt a világ kezdete óta. A megfelelő helyünkön állunk.

Elhívásaink felmagasztalásával Istent tiszteljük. Miközben felmagasztaljuk elhívásainkat, birtokunkban lesz Isten Szellemének egy része; miközben felmagasztaljuk elhívásainkat, együtt közösen egy fát alkotunk; miközben felmagasztaljuk az elhívásainkat Isten Szelleme a helyes csatornákon folyik, amelyen keresztül és amely által mi megkapjuk a megfelelő táplálékunkat, valamint útmutatást kapunk a jóllétünkkel, boldogságunkkal és az e világra, valamint az elkövetkezendőre vonatkozó érdekeinkkel kapcsolatban.⁷

Isten munkája növekszik és fokozódik, és mindaddig fog tartani, amíg a próféta e szavai be nem igazolódnak: „A legkisebb ezerre nő, és a legkevesebb hatalmas néppé. Én az Úr, idején, hamar megteszem ezt” [Ésaiás 60:22], azonban elvárja minden embertől, hogy magasztalja fel az elhívását és tisztelje az Istenét. És amíg van gonosz …, nagyon sok jó, erényesség és áldozatkészség [önmegtagadás] is van, és hatalmas a vágy arra, hogy megtegyék Isten akaratát és véghezvigyék a céljait. Az pedig minden férfi és nő dolga, hogy megtegye a saját részét.⁸

Miközben az egyházban szolgálunk, alá kell vetni magunkat Isten igéjének, akaratának és törvényeinek

Azért vagyunk itt, amiért Jézus volt itt, hogy ne a saját akaratunkat tegyük meg, hanem Mennyei Atyánk akaratát, aki küldött bennünket [lásd János 5:30]. Ide helyezett minket; dolgunk van napjainkban és nemzedékünkben, és nincs fontosabb, ami összekötne minket, egyedül csak az, hogy kapcsolatban állunk Istennel és az O munkájával, akár az egyház elnökeként, a tizenkettő apostolként, a cövekek elnökeiként, püspökökként, vagy bárki másként; ezért csak úgy szolgálhatunk, hogyha Isten rendelései szerint cselekszünk; ahogy O szabályozza és irányítja egyházának ügyeit az emberiség érdekében, az élők és a halottak érdekében, a világ érdekében, amelyen élünk, azok érdekében, akik előttünk éltek, és akik utánunk fognak élni. Nem tehetünk semmi mást, csak amihez az Úr hozzájárul, vezet és irányít minket. (…)

Fel kell ébrednünk és rendbe kell tennünk a házunkat, és rendbe kell tennünk a szívünket; alá kell vetni magunkat Isten igéjének, akaratának és törvényeinek; hagynunk kell, hogy Isten uralkodjon Sionban, hogy törvényei a szívünkbe vésődjenek, és hogy érezzük ennek a hatalmas munkának a felelősségét, amelynek elvégzésére elhívtak minket. Meg kell győződnünk arról, hogy tiszta-e a testünk és a lelkünk, hogy mentes-e mindenféle szennytől. Azért vagyunk itt, hogy felépítsük Isten Sionját, és ezért a célért testünket és lelkünket alá kell rendelnünk Isten törvényének, igéjének és akaratának. Sionban élve szeretnénk meglátni, hogy megtörténik az az esemény, aminek bekövetkeztéért Jézus a tanítványait imádkozni kérte: „Jöjjön el a te országod; legyen meg a te akaratod, mint a mennyben, úgy a földön is”. [Máté 6:10] Hogyan történt ez a mennyben? Isten szólt és a világok alakot öltöttek a szavára. Isten ezt mondta, hogy tegyük meg ezt és azt, és az úgy is lett. Volt-e valaki a mennyben, aki ellenkezett és azt mondta: „Nem gondolod, hogy jobban tennéd, ha egy kicsit változtatnál? Nem lenne ez így jobb?” Igen, az ördög ezt mondta, és még mindig ezt mondja, és a bűnösök néha figyelnek rá, és néha a szentek is; mert mi szolgáivá válunk azoknak, akire engedelmesen figyelünk [lásd T&Sz 29:45], (…)

Isten törvénye tökéletes és megeleveníti a lelkeket [lásd Zsoltárok 19:8], és e törvénynek kell irányítania bennünket és ezt kell végrehajtanunk, vagy különben felelősségre vonhatók leszünk Urunk, Istenünk által az út miatt, amit követünk, vagy feladataink elvégzésének elmulasztása miatt. így tekintek ezekre a dolgokra, és ha ez nem így lenne, akkor miért adták volna nekünk ezeket a törvényeket. Isten törvényei ezek? Mi így értjük ezeket. Akkor hát végezzük el a kötelességeinket és törekedjünk az elhívásaink felmagasztalására, hogy az Úr jóváhagyjon és elismerjen minket. (…)

Keljetek hát fel, ti Izráel elderei - ti papok, tanítók és diakónusok, ti cövekek elnökei, püspökök, és főtanácsosok, ti apostolok és az Első Elnökség és mindannyian - keljetek fel, és lássunk munkához azzal az elszántsággal, hogy teljesítjük Isten akaratát mint a mennyben, úgy a földön is! Mert ha ez valaha is megtörténik, szerintetek hol máshol kezdődne el, ha nem itt, közöttünk? Isten elvárja, hogy ezt megtegyük. Mindannyian tele vagyunk gyengeségekkel és hibákkal; de meg akarjuk tanulni Isten igéjét, akaratát és törvényét, és összhangba akarunk kerülni azzal az igével, akarattal és törvénnyel. Ez a törvény vésődjön bele a szívünkbe! Törekedjünk elhívásaink felmagasztalására, és tiszteljük Istenünket, és az Úr minden másról gondoskodni fog. (…) Bízni fogunk … az élő Istenben, és olyan úton fogunk haladni, ami bölcs, megfontolt és értelmes. Nem magunkat fogjuk dicsőíteni, hanem a Seregek Urát.⁹

Szükségünk van a Mindenható támogató kezére, miközben szolgálunk

Isten nem azt nézi, amit az ember; nem úgy gondolkodik, ahogy az ember. Jóllehet részben megérthetjük a személyes kötelességeinket; azonban nem értjük, hogyan kell Isten egyházát szabályozni. Szükség van a szabályos szervezetre és a Szellemre, hogy irányítást nyújtson a megfelelő csatornákon keresztül.¹⁰

A Mindenhatóval, az apostolokkal, a prófétákkal és Isten embereivel összhangban cselekszünk, akik a világ különböző korszakaiban éltek, hogy teljesítsék azt a nagyszerű tervet, amit Isten elgondolt az emberiség családjával kapcsolatban a világ léte előtt, és ami olyan biztosan megtörténik, mint ahogy Isten él. Ugyanakkor érezzük, hogy körülvesznek minket az emberi természet betegségei, gyengeségei, hibái és gyarlóságai, és nagyon sokszor hibásan döntünk, és mindig szükségünk van a Mindenható támogató kezére; Szent Szellemének útmutatására és irányítására és papságának tanácsaira, hogy az örökkévaló élethez vezető ösvényen vezessen és tartson meg minket.¹¹

Azt mondjuk, hogy Isten szentjei vagyunk, hát azok vagyunk. (…) Hittük és igazán hisszük, hogy Isten szólt, hogy angyalok jelentek meg és hogy Isten összeköttetést létesített a mennyek és a föld között. Ez része a hitünknek és vallásunknak. Hisszük, hogy Isten forradalmasítani fogja a földet, megtisztítja a különféle bűnöktől és bevezeti az igazságosság minden formáját, amíg a nagy millenniumot teljesen be nem vezeti. Továbbá hisszük, hogy Isten munkájának megkezdése után továbbra is kinyilatkoztatja és kinyilvánítja az akaratát a papságának, az egyházának és királyságának itt a földön, és hogy e nép soraiban testet ölt az erény, az igazság, a szentség, a feddhetetlenség, a hűség, a bölcsesség és Isten ismerete.¹²

Úgy érzem besoroztak ebbe a háborúba, ami a halandóságban és az egész örökkévalóságon át tart majd; és ha én Isten szolgája vagyok, akkor Isten azon szolgái irányítása alatt állok, akiket Ő jelölt ki, hogy a tőle származó kinyilatkoztatásokkal irányítsanak és tanácsokkal lássanak el engem, az ő joguk, hogy parancsoljanak nekem és irányítsanak engem Isten királyságának valamennyi ügyében. Azt is érzem továbbá, hogy minden dolog, akár szellemi, akár múlandó, és ami az idővel vagy az örökkévalósággal hozható összefüggésbe, egyaránt Isten királyságával áll kapcsolatban. Ezt érezve nem nagyon számít nekem, hogy a dolgok milyen irányban haladnak; nem az a legfontosabb kérdés, hogy erre vagy arra, vagy amarra az oldalra állnak, hogy az ösvény göröngyös vagy sima; ez csak egy bizonyos ideig tart majd, és én is csak egy bizonyos ideig leszek. Ami azonban igazán lényeges számomra az, hogy hogyan ragaszkodhatok a hitemhez, hogyan őrizhetem meg a feddhetetlenségemet, hogyan becsülhetem meg az elhívásomat, hogyan törekedhetek arra, hogy hithűnek találjanak nemcsak ennek az életnek a legvégén, hanem a vég nélküli világokban is; és hogyan fejlődhetek tovább értelemben, tudásban, hitben, kitartásban, erőben és felmagasztosulában.¹³

Támogatnunk kell más egyháztagokat az elhívásaikban

Az egyházban minden tisztségviselőt először kinyilatkoztatás által hívnak el, vagy azok által, akiknek erre felhatalmazásuk van, a helyzetnek megfelelően, majd ezek után azok az emberek szavaznak rájuk, akik felett elnökölnek. Minden egyes személy rendelkezik hatalommal az általa elfoglalt tisztségnek megfelelően; és minden embertől, akiket ez érint, elvárják, hogy tartsa tiszteletben ennek az embernek az ítéletét és a döntéseit.¹⁴

Amikor szavazunk, jobb kezünket felemeljük Isten előtt annak jeléül, hogy támogatni fogjuk azokat, akiket megszavazunk. Ha azt érezzük, hogy nem tudjuk támogatni őket, akkor ne emeljük fel a kezünket, mert ezáltal úgy tennénk, mint a képmutatók. (…)

Mit jelent egy ember támogatása? Értjük ezt? Számomra ez egy nagyon egyszerű dolog, nem tudom, hogy ti hogy vagytok ezzel. Például, ha egy férfi tanító, és én kinyilvánítom az ő támogatását, akkor ha hivatalos látogatást tesz nálam, be fogom hívni és figyelmesen, kedvesen és tisztelettel fogok vele bánni. Ha tanácsra lesz szükségem, akkor tőle fogom kérni, és minden tőlem telhetőt megteszek, hogy támogassam őt. Ez lenne helyes és ez az igazlelkűség egyik tantétele. Nem becsmérelném a jellemét. Ha ez nincs így, akkor ezt még meg kell tanulnom. És ezek után, ha bárki a jelenlétemben valamit suttogna róla, a jó hírnevét becsmérelve, azt kérdezném: Figyelj csak, te szent vagy? Igen. Nem tartottad fel a kezed, hogy támogatod őt? De igen. Akkor hát miért nem teszed azt? Nos, akkor felemelném szavam az ilyen fajta támogatás érdekében. Ha bárki támadást intéz a jó hírneve ellen - mert minden embernek fontos a jó hírneve ehhez hasonló módon megvédenem őt.

Amikor az emberekre ünnepélyesen szavazunk, mit kell tennünk? Tartsuk magunkat a szövetségeinkhez, vagy szegjük meg azokat? Ha megszegjük azokat, akkor szövetség-szegőkké válunk. Megszegjük hitünket Isten és a testvéreink előtt, azoknak az embereknek a cselekedeteire vonatkozólag, akik támogatására szövetséget kötöttünk.

De tegyük fel, hogy ő valami rosszat tesz, tegyük fel, hogy hazugságon vagy csaláson kapják, vagy valakit becsap, vagy lop, vagy valami mást követ el, vagy tisztátalanná válnak a szokásai. Továbbra is támogatnád? Az én kötelességem lenne, hogy beszélgessek vele, ahogy azt mindenki mással is megtenném, és elmondanám neki, hogy tudomásom szerint ez meg ez történt, és ilyen körülmények között nem támogathatom őt. Ha azt találom, hogy félreinformáltak, akkor visszavonnám a vádat; de ha nem, akkor az az én kötelességem, hogy utánanézzek, hogy igazságot szolgáltassanak neki, hogy a megfelelő bíróság elé állítsák, hogy feleljen azokért a dolgokért, amiket elkövetet; de ennek hiányában nincs jogom beszélni róla.¹⁵

Imádkozz azokért, akiket Isten helyezett az egyház különböző tisztségeibe, hogy ők képesek legyenek eleget tenni a különféle kötelességeiknek! Az Úr támogatni fogja a szolgáit, nekik adja a Szent Szellemét és a kinyilatkoztatás világosságát, ha oly módon keresik Őt, ahogy Ő azt kijelölte, és a helyes ösvényen fogja vezetni őket és téged. Ez Isten királyságának rendje, az én értelmezésem szerint. (…) Nekünk pedig meg kell tanulnunk ezt a rendet és annak engedelmeskednünk kell.¹⁶

Javaslatok a tanulmányozáshoz és a beszélgetéshez

Kaptál már valaha olyan elhívást, amire nem érezted felkészültnek magad? Hogyan reagáltál erre a kihívásra? (Lásd még 1 Nefi 17:50.) Hogyan készíthetjük fel magunkat arra, hogy az Urat bármilyen minőségben szolgáljuk?
Taylor elnök nyomatékosan megmondta, hogy mindannyiunknak vannak kötelességei, amiket el kell végeznünk az egyházban. Miért fontos, hogy mindannyiunk szolgáljon?
Miként váltak javadra életedben az egyházi elhívások? Hogyan szolgálhatsz teljesebben?
Hogyan áldotta meg a te vagy a családod életét egy egyháztag, aki felmagasztalta az elhívását? Mit érzel szívedben azok iránt, akik szorgalmasan szolgálnak téged és a családodat?
Milyen élményekben volt már részed, amikben az Úr segített neked, miközben szolgáltál? Mit tehetsz annak érdekében, hogy következetesebben kapj tőle útmutatásokat, miközben szolgálsz? Miért fontos, hogy miközben szolgálunk, ne magunkat dicsőítsük, hanem az Urat?
Hogyan támogathatunk tevékenyen másokat az elhívásaikban? Hogyan erősíti az egyházat az, amikor megmutatjuk egymás iránti támogatásunkat? Mit tehetünk azért az otthonainkban, hogy segítsük a családunkat az egyházi vezetőink támogatásában?

Kapcsolódó szentírások: Példabeszédek 3:5-6; Móziás 2:17; T&Sz 4:2-7; 24:7; 64:33-34; 76:5.