6 . Fejezet

A kiengesztelés ereje személyesen a miénk

A nagy kiengesztelésen, Isten Fiának engesztelő áldozatán keresztül lehetővé válik, hogy az ember megváltasson, visszaállíttasson, feltámadjon és felmagasztosuljon arra az emelkedett helyzetre, amelyet a teremtéskor terveztek a számára.¹

John Taylor életéből

John Taylor elnök gyakran tanított Jézus Krisztus egész emberiséget érintő kiengesztelésének hatásairól. Arról az örömről is beszélt, amit személyesen akkor érzett, amikor a kiengesztelés kegyelméről elmélkedett. „Örvendezek, hogy van egy Üdvözítőnk, aki eléggé szeretett minket ahhoz, hogy előlépjen és megváltson minket - mondta, és örvendezek, hogy van egy Üdvözítőnk, aki készen áll megváltani a világot.”²

Röviddel a halála előtt Taylor elnök a kiengesztelés nyújtotta reményét kifejezve a következőket írta a családtagjainak:

„Imádkozom Istenem, Örökkévaló Atyám, hogy amikor mindannyian befejeztük itt a próbaidőnket, az Úr elé hibátlanul és szeplőtlenül mehessünk Isten földi királyságának és egyházának tiszta és tiszteletreméltó földi képviselőiként, hogy azután megörököljük a Celesztiális dicsőséget Istenünk királyságában, és örökkévaló boldogságot élvezzünk a végtelen világokban azokkal, akik tiszták és igazságosak az örökké tartó nap birodalmában, az Úr Jézus Krisztus, a mi Üdvözítőnk és Megváltónk, érdemei és engesztelése által.³

John Taylor tanításai

Jézus Krisztus kiengesztelése által az egész emberiség fel fog támadni

Az a mi feladatunk, hogy megkérdezzük … mit végzett el a kiengesztelés.

Először is, a feltámadást. Ádám napjaiban a megszegett törvény büntetése a halál volt; és a halál mindenkit elér. Az Úr így szólt: „mert a mely napon ejéndel arról, bizony meghalsz.” [1 Mózes 2:17; lásd még Mózes 3:17] Jézus Krisztus kiengesztelése előidézte a halálból való feltámadást, és visszaállította az életet. Jézus ezért azt mondta: „Én vagyok a feltámadás és az élet: a ki hisz én bennem, ha meghal is, él” [János 11:25], és maga Jézus lett az első gyümölcse azoknak, akik örökre elaludtak.

A következő kérdés, ami felmerül az, hogy milyen messzire nyúlik ez az alapelv, és kire vonatkozik? Mindenkire vonatkozik az emberiség családjában; minden nemzet összes emberére.⁴

Egyszer mindenkinek elő kell jönni a sírjából, pontosan ugyanolyan testben, mint amilyet a földi életükben birtokoltak. Olyan lesz ez, mint amit Ezékiel leírt - a csontok összeállnak, majd hús és inak fedik be a csontvázat, az Úr parancsoló lehelete pedig behatol a testbe, és akkor megéledünk, közülünk sokan, nagy csodálkozásunkra [lásd Ezékiel 37:1-14],

Egy alkalommal hallottam Joseph Smith-t azt mondani, amikor Nauvoo-ban egy sírt készített, hogy várja, mikor jön el az az idő, amikor a sír kettényílik és ő felkel, magához öleli az édesapját és az édesanyját, és kezet fog a barátaival. Az volt az írásbeli kérése, hogy amikor meghal, néhány kedves barátja győződjön meg arról, hogy a kebelbarátai mellé temessék el őt, hogy amikor ő és a barátai felkelnek az első feltámadás reggelén, átölelhesse őket, azt mondván: „Édesapám! Édesanyám!”

Mily vigasztaló az a tudat mindazok számára, akik drága barátaik halálát gyászolják, hogy egyszer újra együtt lehetünk velük. Mekkora bátorságot ad az a tudat mindazok számára, akik az igazság kinyilatkoztatott alapelvei szerint élnek, különösen azok számára, akik már megették a kenyerük javát, akik sokat szenvedtek és mindvégig kitartottak, hogy nemsokára széttörjük a sír korlátait, és előjövünk élő és halhatatlan lelkekként, hogy élvezzük a megpróbált és bizalmas barátaink társaságát, akiket a halál többé nem ragadhat el, és hogy befejezzük az Atya munkáját, amit ránk bízott.⁵

A kiengesztelés képessé teszi a hithűeket, hogy legyőzzék a lelki halált, és elnyerjék a felmagasztosulást

Istennek az emberrel kapcsolatos terve az volt, hogy elbukjon, és a bukás által elnyerje a jó és a rossz tudását, (amely tudást nem nyerhetett volna el, ha nem hozta volna magát ebbe a helyzetbe), azután szükségszerűvé vált, hogy megismerje a kiengesztelést és a megváltást, amit Jézus Krisztus közbenjárása tett lehetővé.⁶

Hogyan és milyen módon vált a kiengesztelés és feltámadás az emberek hasznára? Az, hogy a kiengesztelés visszaállította az embert az eredeti állapotába az Úr előtt, megfelelő helyzetbe hozta és lehetővé tette az ember számára, hogy elnyerje a felmagasztosulást és a dicsőséget, amiket anélkül nem lett volna képes megkapni. Lehetővé tette, hogy az ember Isten fiává váljon az örökbefogadás által; és fiaként Isten örökösévé, és Jézus Krisztus örököstársává legyen [lásd Rómabeliek 8:16-17]. Azzal pedig, hogy Krisztus győzedelmeskedett, lehetővé tette és a benne hívők erejébe helyezte, hogy ők is győzedelmeskedjenek; és ahogy Őt felhatalmazták, hogy örökölje az Atyja dicsőségét, amely már a világ kezdete előtt vele volt, a feltámadt testével, így az örökbefogadás által mi is győzedelmeskedhetünk, és trónusára ülhetünk Vele együtt, ahogy Ő is győzedelmeskedett és leült az Atyja trónusára. (…)

Kiengesztelésén keresztül a Krisztusban hívők és azok, akik engedelmeskednek a törvényeinek, részesülnek a dicsőségében és felmagasztosulásában, és az Istenség örököseivé válnak; amíg azok, akik nem engedelmeskednek a törvényeinek, bár feltámadnak, nem örökölhetik ezt a felmagasztosulást; feltámasztatnak halottaikból, de anélkül nem örökölhetik a Celesztiális dicsőséget, hogy ne engedelmeskednének a Celesztiális törvényeknek. (…) Jézus azt mondta: „így van megírva, és így kellett szenvedni a Krisztusnak, és feltámadni a halálból harmadnapon: És prédikáltatni az ő nevében a megtérésnek és a bűnök bocsánatának minden pogányok között, Jeruzsálemtől elkezdve.” [Lukács 24:46-47]⁷

A kiengesztelés megváltja a kisgyermekeket és azokat az embereket, akik az evangélium ismerete nélkül halnak meg

A Megváltó maga mondta a tanítvány inak még földi életében: „Engedjétek, hogy a kis gyermekek én hozzám jőjenek, és ne tiltsátok el őket; mert ilyeneké az Istennek országa. Bizony mondom néktek: A ki nem úgy fogadja az Isten országát, mint gyermek, semmiképen nem megy be abba.” [Lukács 18:16-17] A keresztre feszítése és a feltámadása után Ő megismételte ugyanezt a figyelmeztetést a nefita tanítványainak: „És újra csak azt mondom nektek, hogy bánjátok meg bűneiteket, keresztelkedjetek meg a nevemben, és váljatok olyanokká, mint a kisgyermekek, mert máskülönben nem örökölhetitek Isten országát.” [3 Nefi 11:38]

Ádám vétke nélkül ezek a gyermekek nem létezhettek volna; a kiengesztelés által saját cselekedeteik nélkül kerültek az üdvözülés állapotába. Ez, a statisztikusok véleménye szerint, magába foglalja az emberiség családjának több mint felét, akik üdvözülésüket egyedül az Üdvözítő közbenjárásának és kiengesztelésének köszönhetik. Ezért, ahogy azt máshol megállapították, valami titokzatos és felfoghatatlan módon Jézus magára vette a felelősséget, ami természetesen Ádám felelőssége lett volna; de amit csakis az Ő közbenjárásával lehetett véghezvinni, és azáltal, hogy magára vette a fájdalmaikat, magára vette a felelősségeiket, és hordozta a vétkeiket illetve bűneiket.

Számunkra felfoghatatlan és megmagyarázhatatlan módon az egész világ bűneit hordozta; nem csak Ádámét, de az ő utódaiét is, és ezáltal megnyitotta a menny királyságát, nemcsak a hívők és azok számára, akik engedelmeskedtek Isten törvényeinek, hanem több mint az emberiség családja felének, akik még felnőtt koruk előtt haltak meg, valamint a pogányoknak, akik törvény nélkül haltak meg. Ők Krisztus közbenjárása által törvény nélkül támadnak fel, és törvény nélkül ítéltetnek meg, és így részesülnek majd képességeik, munkájuk és érdemességük szerint az Ő kiengesztelésének áldásaiban.⁸

Mivel az Üdvözítő „megkísértetett mindenben” teljes mértékben megérti a megpróbáltatásainkat

Amikor az Üdvözítő a földön járt, szükségszerű volt, hogy mindenben megkísértessen, hozzánk hasonlóan; megindult „gyarlóságainkon” [Zsidók 4:15], hogy megértse a bukott emberi természet gyengeségeit és az erejét, a tökéletességét és a hiányosságait. Azáltal, hogy elvégezte azt, amiért a világra jött; hogy megküzdött az emberi képmutatással, romlottsággal, gyengeséggel és ostobasággal; hogy találkozott a kísértések és a megpróbáltatások minden formájával, és azokat legyőzte; „hív főpap[pá]” [Zsidók 2:17] vált, hogy közbenjárjon értünk Atyja örökkévaló királyságában.

Ő tudja, hogyan kell az emberi természetet megbecsülni és felmérni annak valódi értékét, mert azáltal, hogy ugyanabban a helyzetben volt, mint mi, tudja, hogyan kell eltűrni a gyengeségeinket és betegségeinket, és teljes mértékben megérti azoknak a szenvedéseknek és megpróbáltatásoknak a mélységét, hatalmát és erejét, amelyekkel az embereknek ezen a világon meg kell birkózniuk. Ezért tehát megértően és tapasztalatból türelmes azokkal szemben.⁹

Az evangélium első alapelvei és szertartásai szükségesek ahhoz, hogy megkapjuk a kiengesztelés teljes áldásait

Figyelembe véve azokat a nagyszerű áldásokat, kiváltságokat, erőket és felmagasztosul ásókat, amelyek elérhető közelségbe kerültek az ember számára Jézus Krisztus kiengesztelése által, a következő kötelességünk az lesz, hogy megkérdezzük, mit várnak el az embertől, hogy ezeket birtokolhassa. (…)

Az emberiség családjától elvárt feltételek, amelyek lehetővé teszik a számukra, hogy részesüljenek az emelkedett felmagasztosulásban, amelyet a kiengesztelés tett lehetővé a számukra, a következők: első a hit Istenben, Atyánkként és a világmindenség hatalmas Legfelsőbb Uralkodójaként, akinek a kezében van az emberiség családjának sorsa, akiben élünk, mozgunk és létezik egész lényünk. És hit a Fiában Jézus Krisztusban Bárányként, akit már a világ kezdete előtt megöltek, valamint nagy Közbenjáróként és engesztelő áldozatként, amelyet az Atya biztosított még a teremtés előtt, és amelyet azzal mutatott be, hogy a kereszten felajánlotta magát. „Mert úgy szerette Isten e világot, hogy az ő egyszülött Fiát adta, hogy valaki hiszen ő benne, el ne veszszen, hanem örök élete legyen.” [János 3:16] Vagy a nefita Benjámin király szavaival élve:

„Higgyetek hát Istenben; higgyétek el, hogy ő van és hogy ő teremtett mindent, a földön és a mennyben; higgyétek el, hogy ő végtelenül bölcs és az övé minden hatalom a földön és a mennyben; higgyétek el, hogy ember képtelen mindazt felfogni, amit Isten tud.” [Móziás 4:9.]

Vagy ahogy Pál írja: „Mert a ki Isten elé járul, hinnie kell, hogy ő létezik és megjutalmazza azokat, a kik őt keresik.” [Zsidók 11:6.]

Az üdvözülés evangéliumának második alapelve a bűnbánat. Ez a bűnök miatt érzett őszinte és Isten szerinti szomorúság valamint azok elhagyása, együtt az Isten parancsolatai iránti teljes szívből való ragaszkodással. Ahogy azt Ésaiás próféta megírta: „Hagyja el a gonosz az ő útát, és a bűnös férfiú gondolatait, és térjen az Úrhoz, és könyörül rajta, és a mi Istenünkhöz, mert bővelkedik a megbocsátásban.” [Ésaiás 55:7] Valamint idézve a Mormon könyvéből:

„Igen, higgyétek el, hogy meg kell bánnotok bűneiteket, fel kell hagynotok velük, és meg kell alázkodnotok Isten előtt; és azután őszinte szívvel kérni, hogy bocsásson meg nektek; és ha mindezt hiszitek, akkor tegyétek is meg.” [Móziás 4:10]

A harmadik a keresztelés a bűneink és személyes vétkeink bocsánatára, amelyek eltöröltettek a keresztelés jóvoltából az isteni irgalom által adatott kiengesztelés miatt. Pál szavait használva: „Eltemettettünk azért ő vele együtt a keresztség által a halálba: hogy miképen feltámasztatott Krisztus a halálból az Atyának dicsősége által, azonképen mi is új életben járjunk. Mert ha az ő halálának hasonlatossága szerint vele egygyé lettünk, bizonyára feltámadásáé szerint is azok leszünk.” [Rómabeliek 6:4-5]

Ezt követi a Szentlélek befogadása azoknak a kézrátétele által, akik már megkapták a szent papságot, és megfelelően felhatalmaztattak, felszenteltettek és feljogosítattak, hogy átadják ezt az áldást. Ilyenformán prédikált Péter pünkösd napján:

„Térjetek meg és keresztelkedjetek meg mindnyájan a Jézus Krisztusnak nevében a bűnök bocsánatjára; és veszitek a Szent Lélek ajándékát. Mert néktek lett az ígéret és a ti gyermekeiteknek, és mindazoknak, kik messze vannak, valakiket csak elhív magának az Úr, a mi Istenünk.” [Ap. csel. 2:38-39]

Ezek az Urunk és Üdvözítőnk, Jézus Krisztus örökkévaló és megváltoztathatatlan evangéliumának bevezető és első alapelvei, amely evangélium minden ember számára egyforma most és a múltban, minden nemzet között, minden korban, bármikor és bárhol is tanították azt a mennyből származó felhatalmazással. Ezért ezt olvashatjuk: „És így vette kezdetét az evangélium hirdetése, amelyet szentek, az Isten jelenlétéből kiküldött angyalok, és az ő saját hangja, valamint a Szentlélek adománya hirdettek. És így erősítették meg Ádámnak mindezeket a dolgokat egy szent rendelkezés által, és hirdették az evangéliumot és határozatot adtak ki, hogy az a világon lesz annak végezetéig; és így történt.” [Mózes 5:58-59]¹⁰

Azért veszünk az úrvacsorából, hogy megemlékezzünk az Üdvözítő kiengeszteléséről

Az áldozatok, amelyeket Ádám napjai óta mutattak be …, a nagy engesztelő áldozatot ábrázolták, amit saját maga feláldozásával kellett neki meghoznia. Rengeteg fajtája, árnyalata és formája volt, amelyeknek Ő volt a nagy ősalakja, - a veleje, a kezdetek óta bemutatott más áldozatok által előrevetített és előre jelzett valósága. (…)

De még azt megelőzően, hogy felajánlotta volna magát a nagy engesztelő áldozatként, teljesítve és dicsőségessé téve a törvényt, és bevezetve az evangéliumot, találkozott a tanítványaival, … hogy elfogyasszák a húsvéti bárányt. Akkor Ő azt mondta nekik: „Kívánva kívántam a húsvéti bárányt megenni veletek, mielőtt én szenvednék.” [Lukács 22:15] Mit enni veletek? A húsvéti bárányt. Mit enni veletek? Az Úr vacsorájának szentségét. (…) A két szertartásnak Ő állt a központjában, Ő testesítette meg mindkettőt, Ő volt az a Lény, aki a föld alapjainak lerakása előtt adatott, és akiről Isten emberei prófétáltak az összes megelőző korban; továbbá akire való tekintettel az Úr összes szolgálja áldozatokat ajánlott fel Ádám bukásától kezdve egészen addig az időig - és az összes különböző áldozat, amiket eddig végeztek, mind rá irányultak, aki miatt ezeket bemutatták és akiben ezek mind központosultak. Másrészt Ő vezette be a tökéletesebb törvényt, és magát áldozta fel egyszer és mindenkorra a végtelen kiengesztelésben. Ő ezen az áldozaton keresztül elvégezte azt, amit a Mindenható tervezett a világ teremtése előtt, aminek csupán előámyéka volt a tulkok, a bakok és a bárányok vére.

Tekintettel arra, aminek hamarosan be kellett következnie, bevezette az úrvacsora szertartását a nagy, mindent betetőző megváltó tettre való megemlékezés végett. Az asztalnál, „minekutána a kenyeret vette, hálákat adván megszegé, és adá nékik, mondván: Ez az én testem, mely ti érettetek adatik: ezt cselekedjétek az én emlékezetemre” [Lukács 22:19]; ezután „vévén a poharat és hálákat adván, adá azoknak, ezt mondván: Igyatok ebből mindnyájan; mert ez az én vérem, az új szövetségnek vére, a mely sokakért kiontatik bűnöknek bocsánatára” [Máté 26:27-28]. (…)

A világ kezdete óta a húsvéti bárány feláldozásának bevezetéséig az áldozatokat Isten Fia áldozatának az emlékezetére vagy mintájára mutatták be, ezért az első húsvéti bárány feláldozásának idejétől egészen addig, amíg Ő eljött, hogy felajánlja magát, ezeket az áldozatokat, alapformákat és előárnyékokat a próféták és a pátriárkák gondosan elvégezték a Mózesnek és az Úr többi követőinek adott parancs szerint. Ő maga is eleget tett ennek a követelménynek, és másokhoz hasonlóan megtartotta a húsvétot; és most mi, miután a nagy áldozat elvégeztetett, veszünk az Úr vacsorájának szentségéből, hogy emlékezzünk arra. Ennélfogva ez a tett volt a nagy összekötő láncszem a múlt és a jövő között; miszerint Ő teljesítette a törvényt, eleget tett az igazságosság követelményeinek, és engedelmeskedett Mennyei Atyja akaratának.¹¹

Javaslatok a tanulmányozáshoz és a beszélgetéshez

Mi lett elvégezve Jézus Krisztus kiengesztelése által?
Hogyan nyújt neked vigasztalást a feltámadás tana?
Milyen hatással volt rád személyesen a kiengesztelés? Miben segít neked az a tudat, hogy az Üdvözítő „teljes mértékben érti a szenvedéseitek és a megpróbáltatásaitok mélységét, hatalmát és erejét”? Milyen élményekben volt már részed, amik megerősítették a kiengesztelésről szerzett bizonyságodat?
Mit jelent Krisztus fiává vagy lányává válni „örökbefogadás” által? (Lásd még Móziás 5:1-9, 15; T&Sz 25:1.)
Mit várnak el tőlünk, hogy megkaphassuk a „nagyszerű áldásokat, kiváltságokat, erőt és felmagasztosulást”, amik a kiengesztelés által váltak elérhetővé számunkra? (Lásd még Hittételek 1:3—4.)
Mi a kapcsolat az úrvacsora és a kiengesztelés között?

Kapcsolódó szentírások: Máté 26:26-28; Móziás 15:22-25; Alma 34:13-15; 3 Nefi 18:1-12; Moróni 10:32-33; Mózes 5:4-8.