Valóban megbocsátást nyertem?
A teljes és tökéletes megbocsátás ígérete mindenkinek szól – Jézus Krisztus végtelen engesztelésében és általa.
Jó néhány évvel ezelőtt Nattress nővér és jómagam Idahóba költöztünk, ahol új vállalkozást indítottunk. Hosszú napokat és éjszakákat töltöttem az irodában. Szerencsére csak pár saroknyira laktunk a munkahelyemtől. Shawna és három lányunk – akik közül egyik sem volt még hatéves – minden héten odajöttek az irodába, hogy együtt ebédeljünk.
Az egyik ilyen alkalommal a családi ebédünk után észrevettem, hogy az ötéves lányunk, Michelle, írt nekem egy személyes üzenetet, és az irodai telefonomra ragasztotta azt.
Mindössze ez állt rajta: „Apa, emlékezz rá, hogy szeress engem! Szeretettel: Michelle.” Egy fiatal apának hathatós emlékeztető volt ez azokra a dolgokra, amelyek a leginkább számítanak.
Fivérek és nővérek! Tanúsítom, hogy Mennyei Atyánk mindig emlékszik ránk, és tökéletesen szeret minket. Az én kérdésem az, hogy vajon mi emlékezünk-e Őrá? És szeretjük-e Őt?
Évekkel ezelőtt helyi egyházi vezetőként szolgáltam. Az egyik fiatal férfi, Danny, minden szempontból kimagasló volt. Engedelmes, kedves, jó, és hatalmas volt a szíve. Azonban a középiskola elvégzése után rossz társaságba keveredett. Kábítószert kezdett használni, méghozzá metamfetamint, elindulva a szenvedélybetegség és a tönkremenés csúszós lejtőjén. Rövidesen teljesen megváltozott a megjelenése. Alig lehetett ráismerni. A legszembeötlőbb változást a szemében lehetett látni: elhalványult benne a fény. Sokszor próbáltam hatni rá, de hiába. Nem érdekelte.
Nehéz volt látni, amint ez az elképesztő fiatalember szenved és olyan életet él, amely nem rá vall. Sokkal többre lehetett volna képes.
Aztán egy nap elkezdődött a csodája.
Részt vett egy úrvacsorai gyűlésen, amelyen az öccse megosztotta a bizonyságát, mielőtt misszióba ment volna. A gyűlésen Danny érzett valamit, amit már régóta nem. Érezte az Úr szeretetét. Végre volt miben reménykednie.
Bár megvolt benne a változás iránti vágy, ez nehéz volt Danny számára. A káros szenvedélyei és a hozzájuk társuló bűntudata szinte elviselhetetlen volt számára.
Egy délután épp füvet nyírtam, amikor Danny váratlanul odahajtott. Borzalmasan küszködött. Leállítottam a fűnyírót, és együtt leültünk a veranda árnyékában. Ekkor osztotta meg velem a szíve érzéseit. Tényleg szeretett volna visszajönni. Azonban rendkívül nehéz volt hátat fordítania a szenvedélybetegségeinek és az életmódjának. Mindezek tetejében hatalmas bűntudata volt, és szégyellte magát, amiért ily nagyot bukott. Az kérdezte: „Tényleg megbocsátást nyerhetek? Van visszavezető út?”
Miután kiöntötte a szívét és ezen az aggodalmakat, együtt elolvastuk Alma 36. fejezetét.
„Igen, minden bűnömre és gonoszságomra emlékeztem…
Igen, …már csak annak a gondolata is kifejezhetetlen rettegéssel kínozta lelkemet, hogy Istenem színe elé kell kerülnöm” (13–14. vers).
E versek után Danny így szólt: „Pontosan ezt érzem!”
Aztán folytattuk:
„[M]íg felszaggatott sok bűnöm emléke, íme, arra is emlékeztem, hogy hallottam atyámat a népnek prófétálni egy Jézus Krisztusnak, Isten Fiának az eljövetelét illetően, hogy engesztelést hozzon a világ bűneiért. […]
És ó, mily örömet éreztem, és mily csodálatos fényt láttam” (17. és 20. vers).
E verseket olvasva megeredtek a könnyeink. Alma öröme volt az általa oly nagyon keresett öröm.
Megbeszéltük, hogy Alma azelőtt rendkívül gonosz volt. Azonban miután bűnbánatot tartott, soha többé nem tekintett vissza. Jézus Krisztus elkötelezett tanítványa lett. Próféta lett belőle! Danny szeme elkerekedett. „Próféta?” – kérdezte.
Csupán azt feleltem: „Igen, próféta. Nincs rajtad nagy nyomás!”
Megbeszéltük, hogy bár a bűnei nem értek el Alma bűneinek a szintjére, a teljes és tökéletes megbocsátás ígérete mindenkinek szól – Jézus Krisztus végtelen engesztelésében és általa.
Danny megértette. Tudta, mit kell tennie: el kell indulnia azon az úton, hogy bízik az Úrban és megbocsát magának.
Danny hatalmas szívbéli változása ténylegesen csoda volt. Idővel megváltozott az ábrázata, és újra ott volt a szemében a ragyogás. Érdemessé vált a templomra. Végre visszatért!
Jó néhány hónappal később megkérdeztem tőle, hogy szeretne-e jelentkezni teljes idejű missziót szolgálni. A kérdés teljesen ledöbbentette.
Azt mondta: „Nagyon szeretnék missziót szolgálni, de hát tudod, hol jártam és mi mindent tettem. Azt hittem, ez kizár engem.”
Azt feleltem: „Lehetséges. De semmi akadálya annak, hogy beadjuk a kérvényt. Ha a válasz nemleges, akkor is tudni fogod, hogy kifejezésre juttattad az Úr szolgálatára irányuló őszinte vágyadat.” Felcsillant a szeme. Felvillanyozta az ötlet. Nem érzett rá sok esélyt, de hajlandó volt megkockáztatni.
Néhány héttel később, legnagyobb ámulatára, bekövetkezett egy másik csoda. Danny elhívást kapott, hogy teljes idejű missziót szolgáljon.
Néhány hónappal azután, hogy Danny megérkezett a missziós területre, telefonhívást kaptam. A misszióelnöke ezt kérdezte: „Mi van ezzel a fiatalemberrel? Ő a legelképesztőbb misszionárius, akit valaha láttam.” Ez a misszióelnök tulajdonképpen kapott egy korunkbeli ifjabb Almát.
Két évvel később Danny tisztességgel hazatért, miután teljes szívével, lelkével, elméjével és erejével szolgálta az Urat.
Épp csak hazaértem az úrvacsorai gyűlésről, amelyen beszámolt a missziójáról, amikor kopogtak a bejárati ajtón. Danny állt ott, és könnyek gyűltek a szemébe. Azt kérdezte: „Beszélgethetnénk egy kicsit?” Kimentünk ugyanazokra a verandalépcsőkre.
Azt kérdezte: „Szerinted valóban megbocsátást nyertem?”
Most már én is könnyezni kezdtem. Ott állt előttem Jézus Krisztus odaadó tanítványa, aki mindenét beleadta abba, hogy tanítson és bizonyságot tegyen a Szabadítóról. Ott állt megtestesülve a Szabadító engesztelésének a gyógyító és megerősítő hatalma.
Azt mondtam: „Danny! Néztél már tükörbe? Láttad a szemedet? Telve van világossággal, csak úgy ragyogsz az Úr Lelkétől. Persze, hogy megbocsátást nyertél! Bámulatos vagy! Most az a dolgod, hogy továbblépj az életeddel. Ne nézz vissza! Tekints hittel előre a következő szertartásra!”
Danny csodája a mai napig folytatódik. Házasságot kötött a templomban, és a tanulmányaihoz visszatérve mesterszakos diplomát szerzett. Elhívásaiban továbbra is tisztességgel és méltósággal szolgálja az Urat. Ami még ennél is fontosabb, elképesztő férj és hithű apa vált belőle. Jézus Krisztus odaadó tanítványa.
Russell M. Nelson azt tanította, hogy a Szabadító „végtelen engesztelés[e] nélkül az egész emberiség végérvényesen elveszne”1. Danny nem veszett el, és mi sem vagyunk elveszve az Úr számára. Ő ott áll az ajtónál, hogy felemeljen, megerősítsen, és megbocsásson nekünk. Ő mindig emlékszik rá, hogy szeressen minket!
A Mormon könyve feljegyzi a Szabadító szeretetének egyik bámulatos megnyilvánulását Isten gyermekei iránt: „[M]iután Jézus így szólt, ismét körbejáratta szemét a sokaságon, és azt látta, hogy könnyeznek, és állhatatosan reá tekintenek, mintha arra kérnék őt, hogy maradjon még velük egy kicsit tovább” (3 Nefi 17:5).
A Szabadító az egész napot a népnek nyújtott szolgálattétellel töltötte. Mégis több minden várt még rá: más juhainak a meglátogatása, és az, hogy az Atyjához menjen.
Mindezen kötelezettségek ellenére észrevette, hogy az emberek szeretnék, ha maradna még egy kicsit tovább. Aztán a Szabadító könyörülettel teli szívéből fakadóan bekövetkezett a világ történelmének egyik legnagyobb csodája.
Maradt.
Megáldotta őket.
Egyenként szolgálattételt nyújtott a gyermekeiknek.
Imádkozott értük és velük könnyezett.
Majd pedig meggyógyította őket. (Lásd 3 Nefi 17.)
Az Ő ígérete örökkévaló: meg fog gyógyítani bennünket.
Akik letértek a szövetség ösvényéről, azoknak azt mondom: mindig van remény, mindig van gyógyulás, és mindig van visszavezető út.
Az Ő örökkévaló, reményteli üzenete gyógyír mindazoknak, akik gondterhes világban élnek. A Szabadító azt mondta: „Én vagyok az út, az igazság és az élet” (János 14:6).
Fivérek és nővérek! Ne felejtsük el keresni Őt, szeretni Őt, és mindig emlékezni Őrá!
Tanúsítom, hogy Isten él és szeret bennünket. Azt is tanúsítom, hogy Jézus Krisztus a világ Szabadítója és Megváltója. Ő a hatalmas gyógyító. Tudom, hogy jó Megváltóm él! Jézus Krisztus nevében, ámen.