Jézus Krisztus az enyhülés
Társulhatunk a Szabadítóval, hogy fizikai és lelki enyhülést nyújtsunk a szükséget szenvedőknek – a folyamat során pedig mi is enyhülésre lelünk.
Jézus Krisztusba vetett hittel és reménnyel abban, amit az Ő csodáiról hallottak, a gutaütött ember segítségnyújtói Jézushoz vitték őt. Találékony módon juttatták őt el oda: megbontották a tetőt, és a férfit ágyastól leengedték arra a helyre, ahol Jézus épp tanított. Amikor Jézus „lát[ta] azoknak hitét, monda [a gutaütött embernek]: …megbocsáttattak néked a te bűneid”1. Majd így folytatta: „kelj föl, vedd fel a te nyoszolyádat, és eredj haza”2. A gutaütött ember pedig azonnal felkelt, fogta az ágyát, és hazaindult, „dicsőítvén az Istent”3.
Mi mást tudunk még azokról a barátokról, akik gondoskodtak a gutaütött emberről? Tudjuk, hogy a Szabadító felismerte az ő hitüket. S miután látták és hallották a Szabadítót, valamint tanúi voltak az Ő csodáinak, „álmélkodás fogá [el] mindnyájukat, és dicsőíték az Istent”4.
Jézus Krisztus biztosította a remélt gyógyulást – fizikai enyhülést a fájdalomból és a krónikus betegség bénító következményeiből. Fontos, hogy a Szabadító lelki enyhülést is nyújtott, amikor megtisztította a férfit a bűneitől.
A barátok pedig a szükséget látóról való gondoskodó erőfeszítéseik során rátaláltak az enyhülés forrására: rátaláltak Jézus Krisztusra.
Tanúsítom, hogy Jézus Krisztus maga az enyhülés. Jézus Krisztus engesztelése által leemeltethetnek rólunk a bűn terhei és következményei, és segítséget kaphatunk a gyengeségeinkben.
Mivel szeretjük Istent, és szövetséget kötöttünk arra, hogy szolgáljuk Őt, társulhatunk a Szabadítóval, hogy fizikai és lelki enyhülést nyújtsunk a szükséget szenvedőknek – a folyamat során pedig mi is enyhülésre leljünk Jézus Krisztusban.5
Szeretett prófétánk, Russell M. Nelson elnök azt kérte tőlünk, hogy győzzük le a világot és leljünk megnyugvásra.6 A „valódi megnyugvás[t]” enyhülésként és békességként határozta meg. Nelson elnök ezt mondta: „Mivel a Szabadító az Ő végtelen engesztelése révén mindegyikünket megváltott a gyengeségtől, a hibáktól és a bűntől, s mivel Ő megtapasztalt minden fájdalmat, aggodalmat és terhet, amelyben valaha is részetek volt, ezért ha valóban bűnbánatot tartotok és az Ő segítségét kéritek, akkor e mostani ingatag világ fölé tudtok emelkedni.”7 Ez az az enyhülés, amelyet Jézus Krisztus felkínál nekünk.
Jelképesen mindannyian hordozunk egy hátizsákot. Lehet ez egy kosár, amelyet a fejetek tetején egyensúlyoztok, vagy táskába vagy batyuba csomagolt dolgok a vállatokra vetve. A példa kedvéért nevezzük csak hátizsáknak.
Ebben a képletes hátizsákban hordozzuk a bukott világban való élet terheit. A terheink olyanok, mint a kövek a hátizsákban. Általánosságban véve háromféle kövünk van:
-
Azok a kövek, amelyeket a bűn miatt mi tettünk a hátizsákba.
-
A mások rossz döntései, helytelen viselkedése és rosszindulata miatt keletkezett kövek.
-
Illetve azok a kövek, amelyeket azért hordozunk, mert bukott állapotban élünk. Ezek közé tartoznak a megbetegedés, a fájdalom, a krónikus betegség, a gyász, a csalódás, a magány, valamint a természeti csapások hatásainak a kövei.
Örömmel jelentem ki, hogy halandó terheinknek, a jelképes hátizsákunkban lévő köveknek nem kell nehéznek lenniük.
Jézus Krisztus képes könnyíteni a terhünkön.
Jézus Krisztus képes felemelni a súlyt, amelyet hordozunk.
Jézus Krisztus módot biztosít arra, hogy leemeltessen rólunk a bűneink súlya.
Jézus Krisztus a mi enyhülésünk.
Azt mondta:
„Jőjjetek én hozzám mindnyájan, a kik megfáradtatok és megterheltettetek, és én megnyugosztlak titeket [azaz enyhülést és békességet adok].
Vegyétek föl magatokra az én igámat, és tanuljátok meg tőlem, hogy én szelid és alázatos szívű vagyok: és nyugalmat találtok a ti lelkeiteknek.
Mert az én igám gyönyörűséges, és az én terhem könnyű.”8
Az iga gyönyörűsége és a teher könnyűsége azt feltételezi, hogy egy igába kerülünk a Szabadítóval; megosztjuk Vele a terheinket, s hagyjuk, hogy Ő felemelje azokat. Ez azt jelenti, hogy szövetséges kapcsolatra lépünk Istennel, és ezt a szövetséget meg is tartjuk, mely Nelson elnök magyarázatában „mindent megkönnyít az életünkkel kapcsolatban”. Ezt mondta: „Ha… közös igába fogjátok magatokat a Szabadítóval, az azt jelenti, hogy hozzáfértek az Ő erejéhez és megváltó hatalmához.”9
Akkor miért fukarkodunk a köveinkkel? A fáradt futballista miért ne akarna lejönni a pályáról, ha egy cserejátékos készen áll, hogy enyhülést nyújtson neki és továbbvigye a meccset? Én miért ragaszkodnék ahhoz, hogy egyedül tartsam a frontot, amikor a legfőbb Enyhítő készen áll a megsegítésemre?
Nelson elnök azt tanította: „Jézus Krisztus… tárt karokkal vár, azzal a reménnyel és hajlandósággal, hogy meggyógyítson, megbocsásson, megtisztítson, megerősítsen és megszenteljen minket”10.
Akkor hát miért ragaszkodunk annyira ahhoz, hogy egyedül hordozzuk a köveinket?
Ezt személyes kérdésnek szántam, amelyen mindegyikőtök elgondolkodhat.
Ami engem illet, ez a kevélység jól ismert vétkéről szól. „Menni fog – mondogatom. – Nem kell aggódni, majd megoldom.” A nagy megtévesztő akarja azt, hogy elrejtőzzek Isten elől, elforduljak Tőle, és egyedül küzdjek.
Fivérek és nővérek! Nem tudok egyedül küzdeni, nincs is erre szükség, és nem is fogom megtenni. Ha azt választom, hogy az Istennel kötött szövetségeim révén a Szabadítómhoz, Jézus Krisztushoz kötöm magam, akkor „mindenre [lesz] erőm a Krisztusban, a ki engem megerősít”11.
A szövetség megtartói megáldatnak a Szabadító által nyújtott enyhüléssel.
Gondoljátok át ezt a példát a Mormon könyvében: Alma népe fölött hatalmat gyakoroltak és munkafelügyelőket helyeztek föléjük.12 Mivel tilos volt hangosan imádkozniuk, „kiöntötték [Istennek] a szívüket, és ő ismerte szívük gondolatait”13.
És „megpróbáltatásaikban szólt hozzájuk az Úr szava, mondván: Emeljétek fel a fejeteket és vigasztalódjatok meg, mert tudok a szövetségről, melyet velem kötöttetek; és én szövetséget fogok kötni a népemmel, és kiszabadítom őket a rabságból.
És megkönnyítem a terheket is, melyeket a vállaitokra raktak, hogy még csak nem is érzitek azokat a hátatokon”14.
És a terheik „könnyűvé tétettek”, és „az Úr megerősítette őket, hogy könnyen el tudják viselni a terheiket, és ők vidáman és türelmesen vetették alá magukat az Úr minden akaratának”15.
E szövetségmegtartó nép vigasz, fokozott türelem és vidámság, a terheik súlyának könnyebbítése, végül pedig a kiszabadulásuk formájában kapott enyhülést.16
Most pedig térjünk vissza a mi képletes hátizsákunkhoz.
A bűnbánat az, amely Jézus Krisztus engesztelése révén leemeli rólunk a bűn köveinek a súlyát. E páratlan ajándék által pedig Isten irgalma leemeli rólunk az igazságosság súlyos és más módon leküzdhetetlen követelményeit.17
Jézus Krisztus engesztelése azt is lehetővé teszi számunkra, hogy erőt kapjunk a megbocsátáshoz, ami segít levetnünk a súlyokat, amelyeket azért hordozunk, mert mások rosszul bántak velünk.18
Miként emeli le rólunk a Szabadító annak a terhét, hogy egy bukott világban élünk, bánatnak és fájdalomnak kitett halandó testben?
Gyakran rajtunk keresztül nyújt enyhülést másoknak. Az Ő egyházának a szövetséges tagjaiként megígérjük, hogy „gyászol[unk] azokkal, akik gyászolnak” és „megvigasztal[juk] azokat, akik vigasztalásra szorulnak”19. Ezt azért tesszük, mert „Isten nyájába jö[vünk]”, és az Ő „népének neveztet[ünk], és hajlandóak vagy[unk] egymás terheit viselni, hogy azok könnyűek lehessenek”20.
A szövetséges áldásunk az, hogy Jézus Krisztussal társulva mind fizikai, mind lelki enyhülést nyújtunk Isten minden gyermekének. Mi vagyunk az a csatorna, amelyen keresztül Ő enyhülést nyújt.21
Így hát a gutaütött férfi barátaihoz hasonlóan segítjük a gyengéket, felemeljük a lecsüggesztett kezeket, és megerősítjük az ellankadt térdeket.22 „Egymás terhét hordozz[uk], és úgy tölt[jük] be a Krisztus törvényét”23. Miközben így teszünk, megismerjük Őt, olyanná válunk, mint Ő, és rátalálunk az Őáltala nyújtott enyhülésre.24
Mit jelent az enyhül vagy enyhít szó?
Egy fájdalmas, aggasztó vagy megterhelő dolog eltávolítását vagy könnyebbé tételét, illetve az elviseléséhez szükséges erőt. Az angol nyelvben utalhat egy olyan személyre, aki átveszi egy másik ember helyét, valamint egy helytelen tett jogi helyreigazítására is.25 Az angol-francia szó az ófrancia relever azaz „felemel”, valamint a latin relevare, azaz „ismét felemel” szóból ered, mely az angolban rokonértelmű a feltámad szóval.26
Fivérek és nővérek! Jézus Krisztus az enyhülés. Tanúsítom, hogy Ő feltámadt a harmadik napon, és miután elvégezte a szerető és végtelen engesztelést, tárt karokkal áll, lehetőséget kínálva nekünk arra, hogy feltámadjunk, megszabaduljunk, valamint felmagasztosuljunk és olyanná váljunk, mint Ő. Az Őáltala számunkra kínált enyhülés örökkévaló.
Azon nőkhöz hasonlóan, akiket meglátogatott az angyal azon az első húsvét reggelen, én is szeretnék „gyorsan” menni és „nagy örömmel” hirdetni, hogy Ő feltámadt.27 Szabadítónk, Jézus Krisztus nevében, ámen.