A szövetséges nép hangjának a megőrzése a felnövekvő nemzedékben
A legszentebb feladataink egyike, hogy segítsünk a gyermekeinknek mélyen és konkrétan megtudni azt, hogy Jézus a Krisztus.
A Mormon könyve egyik legmeghatóbb mozzanata az, amikor a feltámadt Szabadító látogatást tesz az emberek között Bőség földjén, a templomnál. Egy egész napnyi tanítást, gyógyítást és hitépítést követően Jézus felhívta az emberek figyelmét a felnövekvő nemzedékre: „[M]egparancsolta nekik, hogy hozzák oda a kisgyermekeiket.”1 Imádkozott értük, és egyenként megáldotta őket. Ez az élmény annyira magával ragadó volt, hogy maga a Szabadító is többször könnyekre fakadt.
Majd a sokasághoz szólva Jézus ezt mondta:
„Nézzétek kicsinyeiteket!
És amint azok odanéztek, …megnyílni látták az egeket, és angyalokat láttak a mennyből alászállni”2 a gyermekeiknek szolgálva.
Gyakran tűnődöm el ezen az élményen. Biztosan megmelengette minden ember szívét. A Szabadítót látták. Érezték Őt. Ismerték Őt. Tanította őket. Megáldotta őket. És szerette őket. Nem csoda, hogy e szent eseményt követően ezek a gyermekek segítettek egy békés, gyarapodó és krisztusi szeretetet tanúsító közösség megalapításában, mely nemzedékeken át kitartott.3
Hát nem lenne csodás, ha a gyermekeinknek ehhez hasonló élményekben lehetne részük Jézus Krisztussal – olyasvalamiben, ami Őhozzá kötné a szívüket? Ő arra hív bennünket, amire a Mormon könyve-beli szülőket is hívta: hogy vigyük Őhozzá a kicsinyeinket. Segíthetünk nekik úgy megismerni a Szabadítójukat és Megváltójukat, ahogyan e gyermekek ismerték. Megmutathatjuk nekik, miként találják meg a Szabadítót a szentírásokban, és hogyan építsék az alapjaikat Őrá.4
Nemrégiben egy jó barátom olyan dolgot tanított nekem, amelyet korábban nem vettem észre a bölcs ember példázatában, aki sziklára építette a házát. A Lukácsban található beszámoló szerint amikor a bölcs ember a háza alapját építette, akkor „leásott és mélyre hatolt”5. Ez nem könnyed vagy egyszerű munka volt – erőfeszítés kellett hozzá!
Mélyre kell ásnunk ahhoz, hogy a Megváltónk, Jézus Krisztus sziklájára építsük az életünket. Eltávolítunk az életünkből minden homokot vagy felesleges dolgot. Addig ásunk, amíg meg nem találjuk Őt. Megtanítjuk a gyermekeinknek, miként kössék Őhozzá magukat szent szertartások és szövetségek által, hogy amikor az ellenséges viharok és áradások jönnek – mert azok biztosan jönni fognak –, akkor azoknak nem lesz nagy hatásuk rájuk a szikla miatt, „melyre építet[tek]”6.
Az effajta erő nem születik magától. Nem kapja kézhez lelki örökségként a következő nemzedék. Minden egyénnek mélyre kell ásnia, hogy megtalálja a kősziklát.
Ezt a leckét a Mormon könyve egy másik beszámolójából tanuljuk meg. Amikor Benjámin király utoljára szólt a népéhez, akkor családokként gyűltek össze, hogy hallják szavait.7 Benjámin király erőteljes tanúságot tett Jézus Krisztusról, és az embereket mélyen megindította a bizonysága. Azt mondták:
„[A Lélek] hatalmas változást vitt véghez bennünk, vagyis a szívünkben…
És hajlandóak vagyunk Istenünkkel szövetségre lépni, hogy hátralévő napjaink mindegyikén az ő akaratát tesszük”8.
Várható hát az, hogy az ilyen mélyen megtért szülők gyermekei idővel maguk is megtérnek és saját szövetségeket kötnek. Ugyanakkor a feljegyzésben nem említett valamilyen okból a szülők által kötött szövetség nem maradt meg néhány gyermekükben. Sok évvel később „sokan voltak a felnövekvő nemzedékből, akik nem voltak képesek Benjámin király szavainak megértésére, mert kisgyermekek voltak abban az időben, amikor szólt a népéhez; és nem hitték atyáik hagyományait.
Nem hitték, amit a halottak feltámadását illetően mondottak vala, és Krisztus eljövetelét illetően sem hitték…
És nem akartak megkeresztelkedni; és az egyházhoz sem akartak szegődni. Így hitükre nézve különálló emberek voltak.”9
Mily kijózanító gondolat ez! A felnövekvő nemzedék számára nem elegendő, hogy a Jézus Krisztusba vetett hit az atyáik hagyománya legyen. Saját maguknak kell Krisztusba vetett hitet birtokolniuk. Isten szövetséges népeként miként ültethetjük el a gyermekeink szívében a vágyat, hogy szövetségeket kössenek Ővele és megtartsák azokat?
Kezdhetjük azzal, hogy Nefi példáját követve „Krisztusról beszélünk, Krisztusban örvendezünk, Krisztusról prédikálunk, Krisztusról prófétálunk, és próféciáink szerint írunk, hogy gyermekeink tudhassák, milyen forráshoz forduljanak bűneik bocsánatáért”10. Nefi szavai folyamatos és állandó erőfeszítést sejtetnek arra, hogy Krisztusról tanítsuk a gyermekeinket. Odafigyelhetünk arra, hogy a szövetséges nép hangja ne maradjon néma a felnövekvő nemzedék fülében, és Jézus ne csupán egy vasárnapi téma legyen.11
A szövetséges nép hangja a saját bizonyságunk szavaiban rejlik. Megtalálható az élő próféták szavaiban. Valamint a szentírások is erőteljesen őrzik azt. Innen ismerik meg a gyermekeink Jézus Krisztust és találnak válaszokat a kérdéseikre. Innen fogják maguk is megtanulni Krisztus tanát. Itt lelnek majd reményre. Ez készíti majd fel őket az élethosszig tartó igazságkeresésre, valamint a szövetség ösvényén vezetett életre.
Nagyon szeretem Russell M. Nelson elnök e tanácsát:
„Hová mehetünk, hogy halljuk Őt?
Fordulhatunk a szentírásokhoz. Jézus Krisztusról és az Ő evangéliumáról, engesztelése nagyságáról, valamint Atyánk nagyszerű boldogság- és megváltástervéről tanítanak minket. Az Isten szavában való mindennapos elmerülés döntő fontosságú a lelki túléléshez, különösen ezekben az egyre zavarosabb napokban. Amikor naponta lakmározunk Krisztus szavain, Krisztus szavai meg fogják mondani, miként reagáljunk azokra a nehézségekre, melyekkel soha nem gondoltuk volna, hogy szembe kell majd néznünk.”12
Mit jelent tehát lakmározni Krisztus szavain és hallani Őt? Nos, azt jelenti, ami a leginkább megfelel nektek! Lehet az, hogy összegyűltök a családotokkal beszélgetni arról, amit a Szentlélek tanított nektek, amikor a Jöjj, kövess engem! segítségével a szentírást tanulmányoztátok. Lehet az, hogy minden nap összegyűltök a gyermekeitekkel néhány vers elolvasására a szentírásokból, majd lehetőségeket kerestek arra, hogy a közös időtöltés során megbeszéljétek a tanultakat. Csak találjátok meg a legjobb lehetőséget számotokra és a családotok számára, majd próbáljátok mindennap egy kicsit jobban csinálni!
Vegyétek fontolóra a következő meglátást A Szabadító módján tanítani című kézikönyvből: „Úgy tűnhet, hogy egy otthoni est, egy szentírás-tanulmányozási alkalom vagy egy evangéliumi beszélgetés önmagában nem túl sokat ér el. Azonban a kis, egyszerű, idővel következetesen ismétlődő erőfeszítések összessége sokkal erőteljesebb és megerősítőbb lehet egy-egy alkalmankénti meghatározó pillanatnál vagy mérföldkőnek számító leckénél… Így hát ne adjátok fel, és ne aggódjatok azon, hogy minden alkalommal valami hatalmasat vigyetek véghez. Csak legyetek következetesek az erőfeszítéseitekben.”13
A legszentebb feladataink egyike, hogy segítsünk a gyermekeinknek mélyen és konkrétan megtudni azt, hogy Jézus a Krisztus, az élő Isten Fia, az ő személyes Szabadítójuk és Megváltójuk, aki az Ő egyházának a feje. Nem hagyhatjuk, hogy a szövetséges hangunk elnémuljon vagy lehalkuljon, amikor Őróla van szó.
Kicsit talán alkalmatlannak érezhetitek magatokat e szerepben, de soha ne gondoljátok, hogy egyedül vagytok. Például az egyházközségi tanácsnak lehetősége van tanítói tanácsgyűléseket szervezni szülők számára. Ezeken a negyedéves gyűléseken a szülők összegyűlhetnek és tanulhatnak egymás élményeiből, megvitathatják, miként erősítik meg a családjaikat, valamint kulcsfontosságú tantételeket sajátíthatnak el a krisztusi tanításról. Ezt a gyűlést az istentisztelet második órájában tartják.14 Az egyházközség egy, a püspök által kiválasztott tagja vezeti, és a hagyományos tanítói tanácsgyűlések mintáját követi, A Szabadító módján tanítani kézikönyvet használva elsődleges forrásanyagként.15 Püspökök! Ha jelenleg nincs szülőknek szervezett tanítói tanácsgyűlés az egyházközségetekben, akkor a Vasárnapi Iskola elnökével és az egyházközségi tanáccsal együttműködve szervezzétek meg azt!16
Drága barátaim Krisztusban! Sokkal jobban végzitek a feladatotokat, mint gondolnátok. Továbbra is dolgozzatok ezen. A gyermekeitek figyelnek, hallgatnak és tanulnak. Őket tanítva megismeritek majd a valódi természetüket Isten szeretett fiaiként és leányaiként. Egy időre talán megfeledkeznek a Szabadítóról, de ígérem nektek, hogy Ő soha sem feledi őket. A szívükbe és az elméjükbe fognak vésődni azok a pillanatok, amikor a Szentlélek szól hozzájuk. És egy napon a gyermekeitek visszhangozni fogják majd Énós bizonyságát: Tudom szüleimről, hogy „igaz ember[ek] – mert tanított[ak] az ő nyelv[ük]re, és az Úr nevelő tanítása és intelmei szerint – és legyen áldott ezért Istenem neve”17.
Fogadjuk el a Szabadító meghívását, és vigyük Őhozzá a gyermekeinket. Ha így teszünk, akkor látni fogják Őt. Érezni fogják Őt. Ismerni fogják Őt. Ő tanítja majd őket. Ő meg fogja áldani őket. És ó, mennyire szeretni fogja őket! Ó, mennyire szeretem Őt! Az Ő szent nevében, Jézus Krisztus nevében, ámen.