Alázat az elfogadáshoz és a követéshez

Joni L. Koch elder

a Hetvenektől

Az alázat kötelező előfeltétel ahhoz, hogy készen álljunk visszatérni Isten színe elé.

Alma ötödik fejezetében elhangzik egy önvizsgálatra indító kérdés: „Mondhatnátok-e magatokban, ha most elszólítanának, hogy meghaljatok, hogy elég alázatosak voltatok?”¹ Ez a kérdés azt sugallja, hogy az alázat kötelező előfeltétel ahhoz, hogy készen álljunk visszatérni Isten színe elé.

Mindannyian szeretjük azt gondolni, hogy elég alázatosak vagyunk, de néhány tapasztalat az életben ráébreszt bennünket arra, hogy a természetes, kevélyférfi vagy nő gyakran nagyon is bennünk él.

Évekkel ezelőtt, amikor a két lányunk még otthon lakott, úgy döntöttem, megmutatom nekik és a feleségemnek azt a részleget, amelyet én vezettem a cégnél, ahol dolgoztam.

A valódi célom azonban az volt, hogy mutassak nekik egy helyet, ahol – az otthonunktól eltérően – mindenki pontosan azt teszi, amire kérem, anélkül, hogy megkérdőjelezne engem. Amikor odaértünk a kapuhoz – amely általában az autó közeledtével automatikusan kinyílt –, meglepődve tapasztaltam, hogy ezúttal zárva maradt. Ehelyett egy biztonsági őr, akit azelőtt még soha az életben nem láttam, odajött a kocsihoz, és elkérte a céges azonosító kártyámat.

Elmondtam neki, hogy még soha nem volt szükségem az azonosítómra ahhoz, hogy be tudjak hajtani a területre, majd feltettem neki a klasszikus kevély ember kérdését: „Tudja, kivel beszél?”

Amire ő így felelt: „Nos, mivel nincs azonosító kártyája, nem tudhatom, hogy ön kicsoda, és amíg én őrzöm ezt a kaput, nem léphet be a területre megfelelő okmány nélkül.”

Bele akartam nézni a visszapillantó tükörbe, hogy megnézzem, mit szólnak mindehhez a lányaim, de tudtam, hogy ők kiélvezik a helyzet minden egyes pillanatát! A mellettem ülő feleségem csak a fejét ingatta a helytelen viselkedésem láttán. Az utolsó lehetőségem így az volt, hogy bocsánatot kérjek az őrtől, és elmondjam, nagyon sajnálom, hogy ilyen rosszul bántam vele. „Megbocsátok – mondta –, de céges azonosító nélkül ma biztosan nem jöhet be!”

Ezután nagyon lassan hazagurultunk az igazolványomért, és talán megtanultam ezt az értékes leckét: amikor úgy döntünk, hogy nem leszünk alázatosak, végül alázatra leszünk kényszerítve.

A Példabeszédekben ezt olvashatjuk: „Az embernek kevélysége megalázza őt; az alázatos pedig tisztességet nyer.”² Az alázatosság kifejlesztéséhez meg kell értenünk, mit is jelent valójában a szó az evangélium összefüggéseiben.

Vannak, akik összekeverik az alázatosságot más dolgokkal, például a szegénységgel. Valójában azonban sokan vannak, akik szegények és kevélyek, illetve akik gazdagok és mégis alázatosak. Mások, akik nagyon félénkek vagy alacsony az önbecsülésük, lehet, hogy kívülről alázatosnak látszanak, ám néha mélyen belül telve vannak kevélységgel.

Akkor hát mi az alázat? A Prédikáljátok evangéliumomat! szerint hajlandóság, hogy alávessük magunkat az Úr akaratának. Taníthatóság. A lelki növekedés létfontosságú előmozdítója.³

Kétségtelen, hogy mindannyiunknak számos lehetősége van arra, hogy fejlődjünk eme krisztusi tulajdonságban. Először is szeretném megvizsgálni, mennyire vagyunk alázatosak vagy kellene annak lennünk a prófétánk tanácsainak a követésében. Jó kis egyéni kvízkérdések lehetnének a következők:

Vajon minden beszélgetésünk során megemlítjük-e az egyház teljes nevét? Russell M. Nelson elnök ezt mondta: „Az Úr nevének eltávolítása az Úr egyházából fontos győzelem Sátán számára.”⁴
Engedjük-e, hogy Isten uralkodjon az életünkben azáltal, hogy elfogadjuk prófétánk nagyon konkrét felhívását? „A mai napon arra kérem a tagjainkat mindenhol, hogy járjanak élen az előítéletes hozzáállás és cselekedetek elhagyásában.”⁵
Legyőzzük-e a világot, jobban bízva Krisztus tanában, mint az emberi bölcseletekben, amint azt prófétánk tanította?⁶
Béketeremtőkké váltunk-e, akik kedvező dolgokat mondanak az embereknek és az emberekről? Nelson elnök a következőket tanította a legutóbbi általános konferencián: „»Ha van bármi, ami erényes, szép, jónak mondott vagy dicséretre méltó«, amit elmondhatunk a másikról – legyen az szemtől szembe vagy a háta mögött –, akkor az legyen a mi mércénk az érintkezéseinkben.”⁷

Ezek egyszerű, de erőteljes utasítások. Ne feledjétek: Mózes népének csupán annyit kellett tennie a gyógyulásért, hogy feltekintsen a rézkígyóra, melyet a próféta felemelt.⁸ Ám „az út egyszerűsége, avagy annak könnyűsége miatt sokan voltak, akik elvesztek”⁹.

Ezen a konferencián már hallottuk és még hallani is fogjuk prófétáink és apostolaink megbízható tanácsait. Tökéletes alkalom ez az alázatosság fejlesztésére, valamint arra, hogy határozott véleményünket feleméssze az a még határozottabb meggyőződés, mely szerint valóban az Úr szól ezeken a kiválasztott vezetőkön keresztül.

Az alázat kifejlesztése során mindenekelőtt azt kell megértenünk és elfogadnunk, hogy kizárólag a saját erőfeszítéseink által nem vagyunk képesek legyőzni a kihívásainkat, illetve elérni a bennünk rejlő lehetőségeket. A motivációs előadók, írók, coachok és influenszerek szerte a világon – különösen a digitális felületeken – azt állítják, hogy minden kizárólag rajtunk és a cselekedeteinken múlik. A világ a test erejében bízik.

A visszaállított evangélium révén azonban megtanultuk, hogy nagyban függünk Mennyei Atya jóindulatától, valamint Szabadítónk, Jézus Krisztus engesztelésétől, „mert tudjuk, hogy kegyelem által szabadítanak meg minket, mindaz után, amit meg tudunk tenni”¹⁰. Ezért olyan fontos szövetségeket kötnünk Istennel és megtartanunk azokat, hiszen ez teljes hozzáférést biztosít számunkra Jézus Krisztus gyógyító, képessé és tökéletessé tévő hatalmához az Ő engesztelése által.

Amikor hetente részt veszünk az úrvacsorai gyűlésen és rendszeresen hódolunk a templomban, hogy részt vegyünk a szertartásokban, valamint szövetségeket nyerjünk el és újítsunk meg, az annak a jele, hogy felismerjük, mennyire függünk Mennyei Atyától és a Szabadítónktól, Jézus Krisztustól. Ez meghívja az Ő hatalmukat az életünkbe, hogy átsegítsen minket minden nehézségünkön, és végül betöltsük teremtésünk mértékét.

Nemrégiben újra próbára lett téve az alázatosságom mértéke és az Úrtól való függésem megértése. Éppen egy taxiban utaztam a repülőtérre, hogy egy rövid repülőúttal eljussak egy olyan helyre, ahol egy nagyon nehéz helyzetet kellett megoldanom. A taxisofőr, aki nem volt az egyház tagja, rám nézett a visszapillantóban, és azt mondta: „Látom, nincs jó napja.”

„Ennyire látszik?” – kérdeztem.

„Naná! – felelte, aztán valahogy így folytatta – Szinte tapintani lehet a negatív aurát maga körül.”

Elmagyaráztam neki, hogy egy elég nehéz helyzetet kell rendeznem, mire megkérdezte: „Mindent öntől telhetőt megtett a megoldásért?”

Azt feleltem, hogy igen, mindent megtettem, amit csak tudtam.

Amit ezután mondott, azt soha nem felejtem el: „Nos, akkor hagyja a többit Istenre, és minden rendben lesz.”

Bevallom, kísértést éreztem, hogy megkérdezzem tőle: „Tudja, kivel beszél?” De nem tettem. Ehelyett megalázkodtam az Úr előtt azon az egyórás repülőúton, isteni segítségért könyörögve. Miután leszálltunk, megtudtam, hogy a megoldandó nehéz helyzet már sínen van, és a jelenlétemre nincs is szükség.

Fivérek és nővérek! Az Úrtól jövő parancsolat, felhívás és ígéret világos és megnyugtató: „Legyél alázatos; és az Úr, a te Istened kezednél fogva vezet majd téged, és választ ad néked az imáidra.”¹¹

Legyünk alázatosak ahhoz, hogy kövessük prófétáink tanácsát és elfogadjuk, hogy egyedül Isten és Jézus Krisztus képes – az Ő egyházában elnyert szertartások és szövetségek révén – önmagunk legjobb változatára alakítani minket ebben az életben, és egy nap tökéletessé tenni minket Krisztusban. Jézus Krisztus nevében, ámen.