Általános konferencia
A boldogság fémjelei
2023. októberi általános konferencia


12:15

A boldogság fémjelei

A Jézus Krisztus alapjára való építkezés elengedhetetlen a boldogságunkhoz.

Évekkel ezelőtt egy üzleti úton egy holland férfi mellett ültem a repülőn. Alig vártam, hogy beszélgessek vele, hiszen fiatal misszionáriusként Belgiumban és Hollandiában szolgáltam.

Amint összeismerkedtünk, átadta a névjegykártyáját, amelyen egészen egyedi foglalkozás szerepelt: boldogságprofesszor.  Meg is jegyeztem, micsoda bámulatos foglalkozása van, és megkérdeztem tőle, mit csinál egy boldogságprofesszor. Elmondta, hogy megtanítja az embereknek, hogyan éljenek boldog életet tartalmas kapcsolatok és célok kialakítása által. Azt feleltem: „Ez csodás! De mi lenne, ha arról is taníthatna, miként folytatódhatnak ezek a kapcsolatok a síron túl is, illetve megválaszolhatná a lélek más kérdéseit is, például hogy mi az élet célja, hogyan győzhetjük le a gyengeségeinket, és hová kerülünk a halálunk után?” Elismerte, bámulatos lenne, ha tudnánk a választ ezekre a kérdésekre, én pedig örömmel tájékoztattam arról, hogy tudjuk a választ.

Ma át szeretném tekinteni az igazi boldogság néhány alapvető tantételét, amelyek mintha oly sokak számára ismeretlenek lennének ebben a zavaros világban, ahol sok dolog érdekes, de kevés igazán fontos.

Alma így tanította kortársait: „Mert íme, mondom nektek, sok eljövendő dolog van; és íme, van egy dolog, mely mindezeknél fontosabb – mert íme, nincs messze az idő, amikor a Megváltó élni fog, és eljön népe közé.”1

Ez a kijelentés éppen olyan fontos számunkra ma is, amikor Krisztus második eljövetelét várjuk és arra készülünk.

Első megfigyelésem tehát az, hogy a Jézus Krisztus alapjára való építkezés elengedhetetlen a boldogságunkhoz. Ez biztos alap, „olyan alap, melyre ha építenek az emberek, nem bukhatnak el”2. Ha így teszünk, az felkészít minket az élet kihívásaira, bármi jöjjön is.

Sok évvel ezelőtt egy nyári cserkésztáborban jártam Justin fiunkkal. Amint a tevékenységek elkezdődtek, izgatottan bejelentette, hogy a barátaival ki akarják érdemelni az íjászati érdemjelvényt. Ehhez a fiúknak egy rövid dolgozatot kellett írniuk, és el kellett találniuk a nyilaikkal egy céltáblát.

Összeszorult a szívem. Justin akkoriban fizikailag meglehetősen gyenge volt a cisztás fibrózisa miatt, mellyel már a születése óta küzdött. Azon tűnődtem, vajon képes-e kellően hátrahúzni az íjat ahhoz, hogy el tudjon lőni a céltábláig.

Amikor a barátaival elindultak az íjászatra, magamban azért imádkoztam, hogy ne legyen számára túl megalázó az élmény. Néhány aggodalmas órával később hatalmas mosollyal az arcán láttam közeledni felém az ösvényen. „Apa! – kiáltotta. – Megkaptam a jelvényt! Telibe találtam! Igaz, hogy az enyém melletti táblán, de telibe!” Teljes erejével hátrahúzta az íjat, majd hagyta, hogy repüljön a nyíl, bár nem tudta irányítani a pályáját. Mily hálás vagyok a megértő íjászoktatóért, aki nem azt mondta, hogy „sajnálom, rossz céltáblát találtál el”! Ehelyett – látva Justin nyilvánvaló korlátait és buzgó erőfeszítését – kedvesen így reagált: „Remek munka!”

Így lesz ez velünk is, ha minden tőlünk telhetőt megteszünk azért, hogy a korlátaink ellenére is kövessük Krisztust és az Ő prófétáit. Ha szövetségeink megtartása és bűneink megbánása révén Őhozzá jövünk, örömmel halljuk majd Szabadítónk dicséretét: „Jól van, jó és hű szolgám”3.

Tanúságomat teszem nektek a világ Szabadítója isteni mivoltáról, valamint az Ő megváltó szeretetéről, illetve hatalmáról, hogy meggyógyítson, megerősítsen és felemeljen bennünket, amikor buzgón igyekszünk Őhozzá jönni. Arra ugyanakkor nincs mód, hogy a tömeggel haladjunk, közben pedig Jézus felé is elmozduljunk. A Szabadító legyőzte a halált, a betegséget és a bűnt, valamint utat biztosított a végső tökéletességünkhöz, ha teljes szívünkkel követjük Őt.4

Második megfigyelésem szerint a boldogságunkhoz elengedhetetlen emlékeznünk arra, hogy egy szerető Mennyei Atya fiai és leányai vagyunk. E valóság ismerete és az abban való bizalom mindent megváltoztat.

Évekkel ezelőtt egy egyházi megbízásról hazafelé tartva, a gépen Sabin nővérrel közvetlenül egy hatalmas férfi mögött ültünk, akinek a kopasz tarkójára egy nagy, dühös arc, valamint a 439-es szám volt rátetoválva.

Amikor leszálltunk, megszólítottam: „Bocsásson meg, uram! Nem bánja, ha megkérdezem, mi a jelentősége a számnak, amelyet a tarkójára tetováltatott?” A dühös arcra nem mertem rákérdezni.

Azt mondta: „Velem kapcsolatos. Az én vagyok. Az enyém a 219-es terület!”

A fején valójában a négyszázharminckilences szám szerepelt, így aztán meglepődtem, amikor egy számára ilyen fontos dolgot eltévesztett.

Arra gondoltam, milyen szomorú, hogy ennek a férfinak a kiléte és az önbecsülése egy bandaterület azonosító számához kapcsolódik. Azt gondoltam magamban, hogy ez a harcias kinézetű férfi egykor valakinek a kisfia volt, és továbbra is érezni szeretné, hogy értékelik és tartozik valahová. Bárcsak tudná, ki is ő és kihez tartozik valójában, hiszen mindannyian „áron vétett[ünk] meg”5!

Az Egyiptom hercege című film egyik betétdalának a bölcs meglátása szerint úgy kell magunkra tekintenünk, „ahogy az Úr a Mennyből lát”6. Amikor isteni leszármazásunk és örökkévaló lehetőségeink ismerete mélyen a lelkünkbe ivódik, képesek leszünk úgy tekinteni az életre, mint egy céltudatos, kibontakozó kalandra, amelyben tanulhatunk és fejlődhetünk, még akkor is, ha egy rövid időre „tükör által homályosan látunk”7.

A boldogság harmadik fémjele az, hogy mindig emlékezzünk a lélek értékére. Ezt a legjobban úgy tesszük, ha követjük a Szabadító intését, mely szerint „a mint én szerettelek titeket, úgy szeressétek ti is egymást”8.

Azt is tanította, hogy „a mennyiben megcselekedtétek egygyel az én legkisebb atyámfiai közül, én velem cselekedtétek meg”9.

A Példabeszédek bölcs tanácsa szerint „[ne tartsd vissza] a jótéteményt azoktól, a kiket illet, ha hatalmadban van annak megcselekedése”10.

Soha nem fogjuk megbánni, ha túl kedvesek vagyunk. Isten szemében a kedvesség a nagysággal rokon. A kedvesség része, hogy megbocsátunk és nem ítélkezünk.

Sok évvel ezelőtt a fiatal családunkkal közösen elmentünk megnézni egy filmet a családi esten. Mindannyian a furgonban voltunk, kivéve az egyik fiunkat és a feleségemet, Valerie-t. Sötét volt odakint, és amikor a fiunk az ajtót feltépve kiszaladt az autó felé, véletlenül belerúgott az általa a macskánknak vélt szőrcsomóba a tornácon. Ő és a közvetlenül mögötte érkező feleségem sajnálatára azonban nem a macskánk volt az, hanem egy igen feldúlt bűzös borz, amely ezt a tudtukra is adta! Mindannyian visszatértünk a házba, ahol mindketten lezuhanyoztak és paradicsomlével átmosták a hajukat, amelynek el kellett volna távolítania a borz irtózatos bűzét. Mire lefürödtek és átöltöztek, már mind érzéketlenné váltunk a szagokra, ezért úgy döntöttünk, hogy nyugodtan elmehetünk a moziba. 

Amint leültünk a terem hátsó részében, a körülöttünk lévő emberek hirtelen sorra úgy döntöttek, hogy kimennek pattogatott kukoricáért. Amikor azonban visszatértek, senki sem az eredeti helyére ült vissza.

Jót nevettünk, amikor felidéztük ezt az élményt, mi lenne azonban, ha minden bűnünknek szaga lenne? Mi lenne, ha éreznénk a becstelenség, a bujaság, az irigység vagy a kevélység szagát? Saját gyengeségeink felfedése után remélhetőleg egy kicsit tapintatosabbak és óvatosabbak lennénk másokkal, és hasonlóképpen ők is velünk, amikor meghozzuk a szükséges változtatásokat az életünkben. Tulajdonképpen szeretem a dohányszagot a gyülekezeti házban, mert azt jelzi, hogy valaki változni próbál. Szükségük van a szeretetteljes fogadtatásra.

Russell M. Nelson elnök bölcs szavai szerint „Jézus Krisztus igaz követőjét leginkább arról lehet felismerni, hogy mennyire bánik könyörületesen másokkal”11.

Pál ezt írta az epheszosziaknak: „Legyetek pedig egymáshoz jóságosak, irgalmasok, megengedvén egymásnak, miképen az Isten is a Krisztusban megengedett néktek.”12

Jézus Krisztus tanítványaiként azt kérik tőlünk, hogy bízzunk Mennyei Atyában és a Szabadítónkban, és ne próbáljuk meg helyettesíteni Őket. Jézus Krisztus mindenki tökéletlenségeit tökéletesen ismeri, és tökéletesen fogja megítélni őket.

A boldogság negyedik fémjele az örökkévaló szemléletmód fenntartása. Atyánk terve az örökkévalóságokba nyúlik; könnyű az itt és mostra összpontosítani, és elfelejteni, ami ezután következik.

Ezt a leckét sok évvel ezelőtt nyomatékosan megtanította nekem az akkor 16 éves lányunk, Jennifer. Éppen teljes tüdőátültetésre várt, hogy a tüdejéből öt beteg lebenyt teljesen eltávolítsanak, és helyükre két egészséges, kisebb lebeny kerüljön, melyeket két bámulatos krisztusi barát adományozott neki. Igen kockázatos eljárás volt, mégis, a műtét előtti éjjel Jennifer a maga 40 kilójával szinte prédikált nekem. Azt mondta: „Ne aggódj, Apa! Holnap vagy új tüdővel vagy egy jobb helyen ébredek. Bármi is lesz, nagyszerű lesz.” Ez a hit; ez az örökkévaló látásmód! Ha az életet örökkévaló nézőpontból szemléljük, az tisztánlátást, vigaszt, bátorságot és reményt nyújt.

A műtétet után, amikor eljött a régóta várt nap, hogy eltávolítsák a csöveket, és kikapcsolják a gépet, amely addig támogatta Jennifer légzését, izgatottan vártuk, vajon működik-e a két kisebb lebeny. Az első lélegzetvételnél azonnal sírva fakadt. Aggodalmunkat látva gyorsan felkiáltott: „Olyan jó lélegezni!” 

Azóta is minden reggel és este köszönetet mondok Mennyei Atyának azért, hogy képes vagyok lélegezni. Számtalan áldás vesz körül minket, amelyeket könnyen magától értetődőnek vehetünk, ha nem figyelünk oda. Ezzel szemben, amikor semmit nem várunk el és mindent értékelünk, az élet varázslatossá válik.

Nelson elnök ezt mondta: „Minden egyes új hajnal ajándék Istentől. Még a belélegzett levegő is szeretetteljes kölcsön Őtőle. Ő napról napra megtart minket, és egyik pillanatról a másikra fenntart bennünket. Ezért a hajnal első nemes cselekedetének az alázatos hálaimánknak kellene lennie.”13

Ez elvezet engem az ötödik és egyben utolsó megfigyelésemhez, mely szerint soha nem leszünk boldogabbak annál, mint amennyire hálásak vagyunk.

Az Úr kijelentette: „És aki minden dolgot hálásan fogad, dicsőségessé tétetik”14. Talán azért van ez, mert a hála számos más erényt is életre kelt.

Mennyivel figyelmesebbek lennénk, ha minden reggel csupán azokkal az áldásokkal rendelkeznénk, amelyekért előző este hálát adtunk. Ha nem értékeljük az áldásainkat, az elégedetlenséghez vezethet, amely megfoszthat minket a hála szülte örömtől és boldogságtól. A nagy és tágas épületben lévők arra csábítanak minket, hogy tekintsünk túl a célon, ezáltal teljesen elvétve a célt.

Valójában a halandóság legnagyobb boldogsága és áldása abban rejlik, akivé Isten kegyelme révén válunk, miközben szent szövetségeket kötünk Ővele és megtartjuk azokat. Szabadítónk csiszol és finomít bennünket az Ő engesztelő áldozatának az érdemei révén, az Őt készséggel követőkről pedig ezt mondta: „az enyéim lesznek azon a napon, amikor eljövök, hogy összeállítsam ékszereimet”15.

Megígérem nektek, hogy ha Jézus Krisztus alapjára építjük az életünket; értékeljük valódi kilétünket Isten fiaiként és leányaiként; emlékezünk a lélek értékére; megtartjuk az örökkévaló látásmódot; és hálásan értékeljük számtalan áldásunkat, különösen Krisztus felhívását, hogy jöjjünk Őhozzá, akkor rátalálhatunk az igaz boldogságra, amelyet e halandó kaland során keresünk. Az életnek továbbra is meglesznek a maga kihívásai, de képesek leszünk ezekkel céltudatosan és békésen szembenézni azon örökkévaló igazságoknak köszönhetően, amelyeket megértünk és alkalmazunk.

Tanúságomat teszem nektek Isten, a mi szeretetteljes Atyánk és az Ő Szeretett Fia, Jézus Krisztus valóságáról. Bizonyságomat teszem az élő prófétákról, látnokokról és kinyilatkoztatókról is. Micsoda áldás, hogy rajtuk keresztül megkaphatjuk a menny tanácsát! Amint a Szabadító egyértelműen kijelentette, „akár saját hangom, akár szolgáim hangja által, az ugyanaz”16. Jézus Krisztus szent nevében, ámen.