A kiegyensúlyozott élet
A halandóság egyik nagy feladata, hogy az élet mindennapos követelményeit egyensúlyban tartsuk.
Pár évvel ezelőtt a családommal nyaralni voltunk, amikor problémák adódtak az autónkkal. Nagy megkönnyebbülésünkre a szerelő azt mondta, hogy nem komoly a gond; némi utánállításra volt szükség a karburátorban, ami lehetővé tette a benzin és az oxigén kiegyensúlyozottabb keveredését.
Az azóta eltelt években sokszor láthattam, hogy a megfelelő egyensúly nemcsak a gépek karbantartásában fontos, hanem az életünkben is. Személyes prioritásaink időnkénti felülvizsgálata, valamint életünk menetirányának és kívánt úti céljának rendszeres ellenőrzése segít az anyagi, érzelmi és lelki meghibásodások ellen.
A halandóság egyik nagy feladata, hogy az élet mindennapos követelményeit egyensúlyban tartsuk. Időnként mindannyian azt érezzük, hogy sokfelé kell szakadnunk. Akár túlzásba is vihetjük az evangélium alapelvei szerinti hithű életet, ily módon felborítva életünk kényes egyensúlyát, és felkavarva személyes békénket és családi harmóniánkat.
A feleségem, Wendy, megtapasztalta ezt a nehéz helyzetet. Éveken át majdnem kimerítette magát, azt gondolva, hogy tökéletes feleségnek és anyának kell lennie, valamint tökéletes egyháztagnak, tökéletes szomszédnak és állampolgárnak. Az öröm érzése helyett gyakran túlterheltnek és csüggedtnek érezte magát. Reményvesztettségét csak fokozta, amikor a jó szándékú vezetők és barátok látszólag azt jelezték felé, hogy elegendő hittel képes lesz mindezt véghezvinni. Csak egy személyes depressziós válság és szorongás után volt képes megérteni szenvedésének forrását. Nem csak számára, de az egész család számára is fájdalmas időszak volt ez, melynek eredményeként azonban megerősödtünk és sok leckét tanultunk. A fájdalomnak egy jelentős részét talán elkerülhettük volna, ha világosabban felismertük volna a fizikai és a lelki egyensúly fenntartásának szükségét.
Amikor püspökként szolgáltam, rájöttem, hogy a feleségem tapasztalata nem egyedi. Hozzám hasonlóan Dean L. Larsen elder, a hetvenek nyugalmazott tagja, ezt a megfigyelést tette: „Az egyház tagjai között megfordulva egyre gyakrabban találkozom olyan emberekkel, akik őszintén próbálják elkerülni a bűnt, akik minden tőlük telhetőt próbálnak megtenni, hogy az evangélium alapelvei szerint éljenek, akik ugyanakkor kimondottan boldogtalanok, reményvesztettek és kiábrándultak.”1
Benjámin király a szélsőségekre figyelmeztette népét, akár a jó megtételében is: „Buzgólkodjatok, hogy mindezt okosan és helyesen tegyétek, mert senkitől sem lehet kívánni, hogy gyorsabban fusson, mint ahogy azt ereje engedi.” (Móziás 4:27)
A múlandó dolgok egyensúlyának megőrzése
A múlandó és a lelki dolgok közötti egyensúlyhiány olyan ősrégi probléma, amely napjaink növekvő materializmusa közepette egyre csak rosszabbodik. M. Russell Ballard elder, a Tizenkét Apostol Kvórumának tagja, e megfigyelést tette: „Talán senkinek nincs nagyobb szüksége az egyensúly alapelvére az életében, mint azoknak, akik e világ ’dolgainak’ összegyűjtésére éreznek ellenállhatatlan késztetést.”2 Másfelől számtalan jó és tisztességes dolog foglalja le az időnket és energiánkat. Akár önzően, akár önzetlenül, de megszerzünk és elköltünk, lótunk-futunk, jövünk-megyünk, és később rájövünk, hogy elpazaroltuk az érzelmi és lelki erőnket, olyan dolgokra adva a szívünket, amelyek vajmi keveset számítanak végül. Jákób, a Mormon könyve egyik prófétája, Ésaiás szavait átfogalmazva erre figyelmeztetett: „Ne költsetek pénzt arra, ami nem jó, és ne pazaroljátok a fáradtságot arra sem, ami nem tud kielégíteni benneteket.” (2 Nefi 9:51; lásd Ésaiás 55:2)
Könnyen azt érezhetjük, hogy az elhívásaink felmagasztalásához folyamatosan szolgálni, vezetni vagy tanácskozni kell. Másfelől meglehet, hogy több jelentős szolgálatot nyújtunk, és sokkal tartósabb lelkiséget fejlesztünk ki, ha kevesebb gyűlésünk és tevékenységünk van. Spencer W. Kimball elnök (1895–1985) olyasmihez való visszatérésre buzdította a szenteket, amit ő „csendes, egészséges élet”-nek3 nevezett. Nemrégiben Richard G. Scott elder, a Tizenkét Apostol Kvórumának tagja, kijelentette: „Ne feledjétek: ne komplikáljátok az elvégzendő munkát, hanem egyszerűsítsétek le!”4 Életünkben felborul az egyensúly, ha hagyjuk, hogy a külsődleges tevékenységek kiszorítsák a belső jóságot.
A múlandó dolgok egyensúlyba hozásakor gyakran nehéz döntésekre kényszerülünk sok jó és kívánatos dologgal kapcsolatban. Például a változatos tanulmányi és kulturális tapasztalatok értékesek lehetnek gyermekeink növekedésében és tehetségeik fejlesztésében. Az egyházi és társadalmi szolgálati alkalmak gazdag és gyümölcsöző tapasztalatokat adhatnak. De még amikor ilyen nemes ügyeket és tevékenységeket is veszünk fontolóra, Ballard elder tanácsa szerint nekünk is „emlékeznünk kell, hogy amiből túl sok van az életünkben, az kibillentheti az egyensúlyt. Ugyanakkor a fontos dolgokból a túl kevés ugyanezt eredményezheti.”5 A legrosszabb, amit a gyermekeinkkel tehetünk, talán az, hogy alkalmat adunk nekik még egy sportjátékban, zeneórán, vagy más tevékenységen való részvételre, amely azonban időt és pénzt von el a családtól. Az egyik legfontosabb dolog, amit megtehetünk gyermekeinkért ezekben a féktelen utolsó napokban, az, hogy megtanítjuk nekik, hogyan éljenek „csendes, egészséges” és kiegyensúlyozott életet.
Néha nem tudunk ellenállni az időnkkel szemben támasztott követelményeknek, mert attól félünk, hogy ez önzőség lenne. Azonban még Üdvözítőnk is néha ideiglenesen visszavonult a sokaság sürgető szükségleteitől (lásd például Lukács 5:16). Ez minden bizonnyal segített Neki megújult erővel szolgálni másokat.
Életünk múlandó dolgainak egyensúlyban tartásához néha nemet kell mondanunk azokra a tevékenységekre, amelyekre nincs időnk, erőforrásunk vagy energiánk. Nem kell bűnösnek vagy önzőnek éreznünk magunkat, ha időnként visszavonulunk feltöltődni, mert erő rejlik abban, ha néha csak úgy otthon vagyunk a szeretteinkkel.
A lelki egyensúly fenntartása
Amint a múlandó dolgok egyensúlyának hiánya hatással lehet érzelmeink és lelkünk békéjére, úgy a lelki egyensúly hiánya is káros hatással lehet életünk minden területére. A kellő lelki egyensúly megőrzéséhez emlékeznünk kell arra, hogy az Úr nem várja el tőlünk a tökéletesség elérését már a halandóságban. Az a valótlan elvárás, hogy már most minden dolgunkban tökéletesnek kell lennünk, tulajdonképpen gátolja az igaz evangélium szerinti életet, és kioltja a lelkiséget. Amikor nem felelünk meg a tökéletességről előre gyártott képünknek, hajlamosak vagyunk meg nem érdemelt önkritikával és bűntudattal illetni magunkat, vagy valószerűtlen erőfeszítéseket tenni a tökéletesség elérése érdekében.
Benjámin király azon tanácsa, hogy ne fussunk gyorsabban, mint erőnk engedi, lelki értelemben ugyanolyan fontos, mint a fizikaiban, talán még fontosabb is. A kulcsszó Benjámin király tanácsában a „buzgólkodjatok” (lásd Móziás 4:27). Emlékeznünk kell arra, hogy a lelki fejlődés nagy része nem egyszeriben, hanem idővel és tapasztalatok által megy végbe. Az evangélium biztató üzenete az, hogy Isten rendszerint nem világraszóló vagy hihetetlen tetteket vár el tőlünk, hanem inkább azt, hogy ma jobbak legyünk, mint tegnap voltunk. Tisztában van a vágyainkkal, eltökéltségünkkel és menetirányunkkal, mint ahogy a cselekedeteinkkel is.
A lelki egyensúly megőrzéséhez gyakorta számba kell vennünk a lelki fejlődésünket. Szívünk vágyainak és életünk haladási irányának őszinte értékelése segíthet legyőzni az alkalmatlanság érzését. Neal A. Maxwell elder (1926– 2004), a Tizenkét Apostol Kvórumának tagja, e sugalmazott tanáccsal látott el minket:
„Határozottabb különbséget tehetünk az isteni elégedetlenség és az ördögtől származó disszonancia között, az önmagunkkal való elégedetlenség és az önmegvetés között. Szükségünk van az előzőre, és őrizkednünk kell az utóbbitól, mert amikor a lelkiismeretünk megszólít minket a következő nehézség idejéből, ez nemcsak azért van, hogy megfeddjen minket, hanem azért is, hogy odacsalogasson minket.
… Elgondolkozhatunk azon, vajon mennyire jutottunk előre a tökéletességhez vezető ösvényen; általában sokkal előrébb járunk, mint azt elismerjük. …
… Erőnket szerényen, de kicsit őszintébben is felülvizsgálhatjuk. … A legtöbbünk tisztességtelen könyvelő, és szükségünk van megerősítő ’külső auditorokra’. Az, aki az első helyen kitaszíttatott, örömét leli abban, ahogyan önmagunkat lekicsinyeljük. Az önmegvetés Sátántól származik. A mennyben ebből egy csöppnyi sincs. Nekünk természetesen tanulnunk kell a hibáinkból, de mindezt anélkül kell tenni, hogy örökösen elménkben forgatnánk ezeket, máskülönben ezek fogják jelenteni életünk értelmét.”6
A lelki egyensúly egyik fő akadálya az „ál-önellátás”. Robert L. Millet rámutatott annak veszélyére, ha túlságosan a saját, korlátozott képességeinkre támaszkodunk. Azt mondta, hogy a fejlődésükben megakadt, bűntudat súlya alatt élő egyháztagok „próbálják megkétszerezni erőfeszítéseiket – vagyis még keményebben dolgozni. Ha a jelenlegi tempó nem vet véget a problémának, úgy döntenek, hogy gyorsabban futnak. A következmény túl gyakran egyfajta lelki fogyás visszatérése – kimerülés és további reményvesztés. Nem minden problémára jelenti a választ a több és keményebb munka, különösen a lelki dolgokban nem. A válasz gyakran korlátaink megismerésében és abban rejlik, hogy megteszünk minden tőlünk telhetőt, ami után az Úrhoz fordulunk további segítségért.”7
Az engesztelő áldozat alkalmazása
Miközben a feleségem próbált kiszabadulni a hithű cselekvés kényszerpályájáról, amit a reményvesztés és a csüggedés követett, az Úr Lelke azt súgta neki, hogy amit elvár magától, nem okoz örömet az Úrnak, mert nem hagyja, hogy az engesztelő áldozat teljes mértékben működjön az életében. Nem a gyengeség jele, ha hasznunkra fordítjuk az engesztelő áldozatot. Inkább bátorságról, hitről és háláról árulkodik. Az engesztelő áldozat nemcsak bűneink megbánását, hanem az Üdvözítő kegyelme kiáradásának befogadását is lehetővé teszi, amely erőt ad nekünk, amikor egyszerűen nincs erőnk saját emberi gyengeségeink legyőzésére. Lehetővé teszi, hogy az Üdvözítő osztozzon a terheinkben, és kipótolja a hiányosságainkat (lásd Máté 11:28–30; Éther 12:27).
Nincs békesség azok számára, akiknek az életében felborul a múlandó vagy a lelki dolgok egyensúlya. Ide s tova hányhatja őket a csüggedés szele és a reményvesztettség vihara. Ahogy a Szabadító lecsendesítette a vihart a Galileai tengeren (lásd Máté 8:26), ugyanúgy megáldhatja életünket nyugtató, vigasztaló és útmutató hatásával, ha lelassítunk, csak az erőnkhöz mérten futunk, és „Krisztus szavára támaszkodva törek[szünk] előre” (2 Nefi 31:20).
Brent L. Top az Illinois Peoria Misszió elnökeként szolgál.