Krisztus világossága
Amit mindazoknak tudni kell, akiket elhívtak, hogy az evangéliumot hirdessék, tanítsák vagy aszerint éljenek
Az egyház legtöbb tagja alapvetően megérti a Szentlélek mibenlétét. Sokan megtapasztalták sugalmazását, és megértik, hogy a Szentlelket miért hívják Vigasztalónak.
Tudják, hogy a Szentlélek szellem (lásd T&Sz 130:22), és az Istenség tagja (lásd Hittételek 1:1).
Azonban sokan nem tudják, hogy van egy másik lélek – „Krisztus világossága” (T&Sz 88:7) –, a sugalmazás egy másik forrása, amelyet mindannyian birtokolunk az emberiség egész családjával együtt. Ha tudomásunk van Krisztus világosságáról, megértjük, hogy mindannyiunkban van belül valami, és az igazság megosztására irányuló vágyunkban folyamodhatunk hozzá.
A Szentlélek és Krisztus világossága két külön dolog. Noha a szentírások néha ugyanazon szavakkal jellemzik őket, mégis két különálló dologról van szó. Fontos, hogy mindkettőről tudjatok.
Minél többet tudunk Krisztus világosságáról, annál jobban megértjük az életet, és annál mélyebb szeretet lesz bennünk az egész emberiség iránt. Jobb tanítók, misszionáriusok és szülők, jobb férfiak, nők és gyerekek leszünk. Sokkal inkább törődni akarunk majd egyházbéli testvéreinkkel és azokkal, akik nem hisznek, és még nem adományozták nekik a Szentlélek ajándékát.
A szentírások úgy határozzák meg Krisztus világosságát mint „a Szellem [, amely] világosságot ad minden embernek, aki a világra jön” (T&Sz 84:46; kiemelés hozzáadva); „ez a világosság van mindenben, ez ad életet mindennek; ez a törvény, amely mindent kormányoz” (T&Sz 88:13; lásd még János 1:4–9; T&Sz 84:45–47; 88:6; 93:9).
Krisztus világosságát úgy is meghatározzák a szentírások mint „Jézus Krisztusnak a Szelleme” (T&Sz 84:45), „az Úrnak Lel[ke]” (2 Korinthusbeliek 3:18; lásd még Móziás 25:24), „az igazság Szelleme” (T&Sz 93:26), „az igazság világossága” (T&Sz 88:6), „Isten Szelleme” (T&Sz 46:17), és a „Szent Szellem” (T&Sz 45:57). E kifejezések egy részével a Szentlélekre is utalnak egyben.
Az Első Elnökség egykor ezt írta: „Létezik egy egyetemesen elterjedt való, amely a világ világossága és élete, ’amely minden embert megvilágosít, aki a világra jön’, amely Isten színétől fogva terjed szét a világűr végtelenségében, a világosság és erő, amelyből Isten különböző mértékben juttat az Őtőle kérőknek, hitük és engedelmességük függvényében.”1
Attól függetlenül, hogy ezt a belső világosságot, a jó és a rossz eme ismeretét Krisztus világosságának, erkölcsi érzéknek avagy lelkiismeretnek hívjuk, elvezethet minket cselekedeteink mérséklésére – már ha el nem nyomjuk, vagy el nem fojtjuk.
Mennyei Atyánk minden lélekgyermeke azért lép a halandóságba, hogy fizikai testet nyerjen, és próbára tétessen.
„Így szólt az Úr … ők az én kezem művei; és én megismerést adtam nekik azon a napon, amikor teremtettem őket; és szabad választást adtam az embernek az Édenkertben.” (Mózes 7:32)
„Az ember tehát földi életében szabad, és minden megadatott neki, amire szüksége van. Minden ember nagy Közbenjárója által szabadon választhatja a szabadságot és az örök életet, vagy pedig, ha az ördög hatalmába és rabságába kerül, a rabságot és a halált.” (2 Nefi 2:27)
Így tehát tudjuk, hogy megadatott, hogy „mindenki szabadon cselekedhessék, jövőjét meghatározó elvek és tanok terén, a szerint az erkölcsi önrendelkezés szerint [a szabad akarat szavak nem jelennek meg a kinyilatkoztatásokban], amit én adományoztam, hogy az ítélet napján minden ember felelős legyen saját bűneiért” (T&Sz 101:78; kiemelés hozzáadva).
Arra intenek minket, hogy „a Lelket meg ne oltsátok” (1 Thessalonikabeliek 5:19). És így láthatjuk, hogy „felvilágosítást kapott [minden] ember, hogy meg tudj[ák] különböztetni a jót a rossztól” (2 Nefi 2:5; lásd még 2 Nefi 2:27). Szabad akarattal rendelkeznek, és felelősségre vonhatóak.
Krisztus Lelke elősegít mindent, ami jó, minden erényt (lásd Moróni 7:16). Fényes, elpusztíthatatlan ellentétben áll minden közönséges, csúf, szentségtelen, rossz vagy gonosz dologgal (lásd Moróni 7:17).
A lelkiismeret megerősíti az emberben Krisztus Lelkének valóságát. Megerősíti úgy a jó és a rossz, az igazságszolgáltatás, az irgalom, a becsület, a bátorság, a hit, a szeretet és az erény valóságát, mint ahogy a szükségszerű ellentétekét is – a gyűlöletét, a kapzsiságét, a kegyetlenségét és az irigységét (lásd 2 Nefi 2:11, 16). Az ilyen értékek – noha fizikailag nem megfoghatóak – ok-okozati viszonnyal engedelmeskednek a törvényeknek, olyan bizonyosan, mint bármi, ami fizikai törvényekből fakad (lásd Galátziabeliek 6:7–9). Krisztus Lelkét némiképp „mindenki őrangyalához” is hasonlíthatjuk.2
Krisztus Lelke megvilágosíthatja a feltalálót, a tudóst, a festőt, a szobrászt, a zeneszerzőt, a színészt, az építészt, a szerzőt, hogy nagyszerű, sőt sugalmazott dolgokat alkosson az egész emberiség áldására és javára.
A Lélek sugalmazást adhat a gazdának a földjén és a halásznak a hajóján. Sugalmazhatja a tanítót az osztályban, a misszionáriust a beszélgetés megtartásában. Sugalmazhatja a figyelmes tanulókat. És az sem kevésbé fontos, hogy a férjet és feleséget, az apát és anyát is sugalmazhatja.
Ez a benső világosság figyelmeztethet, őrizhet és irányíthat. Azonban bármi csúf, érdemtelen, gonosz, erkölcstelen vagy önző dolog visszavetheti.
Krisztus világossága már születésetek előtt létezett bennetek (lásd T&Sz 93:23, 29–30), és életetek minden pillanatában is veletek lesz, és akkor sem enyészik el, amikor halandó feletek már porrá vált. Mindig ott lesz.
Minden nemzetiségű, világnézetű vagy bőrszínű férfiban, nőben és gyermekben – mindenkiben, mindegy hol laknak, mit hisznek, vagy mit tesznek – benne lakozik Krisztus elmúlhatatlan világossága. E tekintetben minden ember egyenlőnek teremtetett. Krisztus világossága mindenkiben bizonysága annak, hogy Isten nem személyválogató (lásd T&Sz 1:35). Mindenkit egyformán kezel Krisztus világosságának adományozásában.
Fontos egy tanító, egy misszionárius vagy egy szülő számára azt tudni, hogy a Szentlélek működhet Krisztus világossága által. Az evangéliumi igazságok tanítója nem idegen vagy új dolgot ültet egy felnőttbe vagy gyermekbe. A misszionárius vagy tanító inkább kapcsolatba lép Krisztus Lelkével, amely már ott van. Az evangélium ismerősen fog csengeni számukra. Ekkor a tanítás majd azt szolgálja, hogy „meggyőzze [azokat, akik figyelni fognak] arról, hogy Jézus a Krisztus, az örökkévaló Isten, aki minden nemzetnek kinyilatkoztatja magát” (a Mormon könyve címlapja).
Halandó szolgálata során Jézus tanította az evangéliumát, és lefektette az alapot, amelyre majd egyháza fog épülni. Az alap a tan köveiből épült, amelyek halandó szem számára láthatatlanok, és meg nem tapinthatók; láthatatlanok és meg nem foghatók. Nem mállanak vagy morzsolódnak szét. Nem lehet széttörni, felolvasztani vagy elpusztítani azokat. A tan e kövei elmúlhatatlanok és elpusztíthatatlanok.
A tan e kövei „már a világ teremtése előtt” léteztek (T&Sz 124:38, 41). Krisztus ezekre építette egyházát.
Jézus arról a kőről beszélt, „mely követ az építők megvetettek” (Máté 21:42). Azután a hitehagyás árnyéka telepedett a világra. A papsági felhatalmazás vonala megszakadt. Az emberiség azonban nem maradt teljes sötétségben, vagyis kinyilatkoztatás és sugalmazás nélkül. Az elképzelés, miszerint Krisztus keresztre feszítésekor a mennyek bezárultak, és csak az első látomással nyíltak meg újra, nem igaz. Krisztus világossága mindenütt jelen volt, hogy Isten gyermekeivel legyen; a Szentlélek pedig meglátogatta a kutatva kereső lelkeket. Az igazlelkűek imái nem maradtak válasz nélkül.
A Szentlélek ajándékának adományozásával a papság visszaállításáig és az idők teljességének sáfárságáig kellett várni, amikor minden dolog kinyilatkoztatott. A templomi munka – a szertartások munkája – akkor nyilatkoztatott ki. Akkor azok, akik a számtalan nemzedék alatt éltek, amikor az elengedhetetlen szertartások nem álltak rendelkezésre, amikor a keresztelkedés nem volt elérhető, megváltást nyerhetnek. Isten soha nem hagyja magukra gyermekeit. Soha nem hagyta magára ezt a Földet.
Amikor evangéliumának teljessége visszaállíttatott, Az Utolsó Napok Szentjeinek Jézus Krisztus Egyháza a tan ugyanazon alapkövein épült fel.
Mivel szinte mindent a fizikai érzékelés által tanulunk, a nem megfogható tanok tanítása, amelyek nem láthatók vagy érezhetők, nagyon nehézzé válik. Jézus, a Mester Tanító, e tanokat tanította, és ma ugyanilyen módon taníthatjuk azokat. A szándékom az, hogy megmutassam nektek: Ő, a Mester Tanító, hogyan tanította őket.
A lelki igazságokat olyan világosan megérthetitek, mintha a tan e kövei olyan kézzelfoghatóak lennének, mint a gránit, a kovakő vagy a márvány. A márvány enged a szobrász kezének, hogy mások megláthassák, amit ő a formátlan kőben lát. Ugyanígy ti is megtaníthatjátok másoknak, hogy meglássák – vagyis megértsék – a tan láthatatlan, meg nem fogható köveit.
Ahogyan a Szabadító tanított, és ahogy ti is taníthattok, egyszerre egyszerű és nagyon mélyreható. Ha egy tapintható tárgyat veszel egy tan szimbólumaként, ugyanúgy taníthatsz, mint Ő. A tanító a tant egy már ismert tárgyhoz társíthatja, amely a fizikai szemmel látható.
Jézus a hitet egy maghoz, egy aprócska kis mustármaghoz hasonlította, amely látható és tapintható. Elmondta, hogy ha a magot táplálják, hogyan nőhet, borulhat virágba és válhat fává. (Lásd Lukács 13:19.)
A menny királyságát egy mindennapos tárgyhoz hasonlította, amely látható. Így szólt: „hasonlatos a mennyeknek országa a tengerbe vetett gyalomhoz [hálóhoz], a mely mindenféle fajtát összefogott” (Máté 13:47); és ezt is mondta: „hasonlatos a mennyeknek országa a szántóföldben elrejtett kincshez, a melyet megtalálván az ember, elrejté azt; és a felette való örömében elmegy és eladván mindenét a mije van, megveszi azt a szántóföldet” (Máté 13:44).
Krisztus példákként, szimbólumokként olyan szokványos dolgokat használt, mint a só (lásd Máté 5:13; Márk 9:49–50; Lukács 14:34), a gyertyák (lásd Máté 5:15; Márk 4:21; Lukács 8:16; 11:33–36; Jelenések 18:23), az eső (lásd Máté 7:25–27) és a szivárvány (lásd Jelenések 4:3; 10:1). A négy evangélium tele van ilyen példákkal. Ugyanígy a Mormon könyve, a Tanok és szövetségek és az Igazgyöngy tucatnyi hasonló példával rendelkezik. Ott vannak mindenütt. Ebből áll egy történet vagy példázat – egy életszerű példából, mellyel egy láthatatlan, nem tapintható alapelvet vagy tant tanítanak.
Az Üdvözítő Máté evangéliumában egyszer, Lukács evangéliumában egyszer, a Mormon könyvében háromszor, a Tanok és szövetségekben szintén háromszor beszélt a tyúkról és csibéiről (lásd Máté 23:37; Lukács 13:34; 3 Nefi 10:4–6; T&Sz 10:65; 29:2; 43:24). Mindenki tudja, mik azok a tyúkok és csibék, még a kisgyerekek is.
Persze a hit nem pont olyan, mint egy mag, és a menny királysága sem pont olyan, mint egy háló, egy kincs vagy a kovász (lásd Lukács 13:21), vagy mint „a kereskedő, a ki igazgyöngyöket keres” (Máté 13:45). Azonban e szemléltetésekkel Jézus képes volt felnyitni a tanítványai szemeit – nem a természetes szemeiket, hanem az értelmük szemét (lásd Máté 13:15; János 12:40; Ap. csel. 28:27; Efézusbeliek 1:18; 2 Nefi 16:10; T&Sz 76:12, 19; 88:11; 110:1).
Az értelem szemével lelki dolgokat látunk. Ha lelki kezünket kinyújtjuk, megérinthetjük a lelki dolgokat, és érezhetjük azokat. Akkor képesek leszünk meglátni és megérezni a fizikai érzékelés számára láthatatlan dolgokat. Ne feledjétek, Nefi azt mondta lázongó testvéreinek, akik elvetették az angyal üzenetét, hogy érzéketlenek maradtak, és nem tudták átérezni a szavait (lásd 1 Nefi 17:45).
Pál ezt írta a korinthusbelieknek: „Isten kijelentette az ő Lelke által: mert a Lélek mindeneket vizsgál, még az Istennek mélységeit is…
Ezeket prédikáljuk is, nem oly beszédekkel, melyekre emberi bölcseség tanít, hanem melyekre a Szent Lélek tanít; lelkiekhez lelkieket szabván.
Érzéki ember pedig nem foghatja meg az Isten Lelkének dolgait: mert bolondságok néki; meg sem értheti, mivelhogy lelkiképen ítéltetnek meg.” (1 Korinthusbeliek 2:10, 13–14)
Az újkori kinyilatkoztatásokban Krisztus beszélt a „világító, nektek világosságot adó fény [ről, amely] szemeteknek látást és elméteknek értelmet ad” (T&Sz 88:11).
Nem tudom, hogyan kell Krisztus Lelkéről tanítani, hacsak úgy nem, hogy követni kell azt, amit az Úr tett, amikor láthatatlan, nem tapintható igazságokat tanított tanítványainak.
Krisztus világosságának jellemzéséhez a nap fényéhez fogom azt hasonlítani. A napfényt mindenki ismeri; mindenhol jelen van, látni és érezni lehet. Maga az élet is a napfénytől függ.
Krisztus világossága olyan, mint a napfény. Az is mindenhol ott van, és mindenkinek egyformán adatik.
Mint ahogy a sötétség eloszlik, amikor a nap fénye feltűnik, úgy a gonoszt is elüldözi Krisztus világossága.
A napfényben nincsen sötétség. A sötétség alá van rendelve neki. A napot eltakarhatják a felhők vagy a Föld forgása, de a felhők felszakadoznak, és a Föld végigviszi a forgását.
A terv alapján azt hallottuk, hogy „mindennek kell, hogy legyen ellentéte” (2 Nefi 2:11).
Mormon figyelmeztetett, hogy „az ördög … senkit, egyetlen embert sem akar jó cselekedetre bírni, de még angyalai sem, és azok sem, akik alattvalói lettek.
Most … miután megismertétek a világosságot, amellyel ítélnetek kell, Krisztus világosságát, vigyázzatok, nehogy helytelenül ítéljetek.” (Moróni 7:17–18)
Krisztus világossága, amely életet ad, ott van bennetek. A gonosz megpróbálja elhomályosítani. Az összezavarással olyannyira elködösíthető, hogy az embernek meggyőződésévé válhat, hogy nem is létezik.
Mint ahogy a napfény is egy természetes fertőtlenítő szer, úgy Krisztus Lelke is megtisztíthatja a lelket.
Minden lélek, mindegy, hogy ki az, hol van vagy mikor élt, Isten gyermeke. A mi felelősségünk az, hogy megtanítsuk: van egy „lélek … az emberben, és a Mindenható lehellése, a mi értelmet ad néki!” (Jób 32:8)
Joseph Fielding Smith elnök ezt mondta a Szentléleknek és Krisztus Lelkének a tanításairól: „Minden ember részesülhet a Szentlélek megnyilatkozásaiban, még ha az egyházon kívüli is, amennyiben őszintén keresi a világosságot és az igazságot. A Szentlélek eljön, és megadja az embernek a keresett bizonyságot, majd pedig visszavonul; és az az ember nem formálhat jogot egy újabb látogatásra avagy állandó látogatásokra és megnyilvánulásokra tőle. Vele lehet ama másik Léleknek, Krisztus Lelkének az állandó útmutatása.”3
Krisztus Lelke mindig itt van. Soha nem távozik el. Nem tud eltávozni.
Mindenki mindenhol rendelkezik Krisztus Lelkével, és míg a Szentlélek Lelke bárkit meglátogathat, addig a Szentlélek ajándékát az evangélium törvényeinek és szertartásainak való engedelmesség által nyerjük el (lásd Hittételek 1:3), valamint amikor alávetjük magunkat az alámerítés általi keresztelésnek a bűnök bocsánatára, és a kézrátételnek a Szentlélek ajándékáért (lásd Hittételek 1:4). Nincs automatikusan jelen, mint ahogy Krisztus Lelke jelen van. Ezt az ajándékot olyasvalaki adományozhatja, aki rendelkezik felhatalmazással (lásd Hittételek 1:5).
Ez a mi megbízatásunk: hogy elősegítsük Krisztus világosságát, amely minden lélekben benne lakozik, amellyel találkozunk, és eljuttassuk a lelkeket arra a pontra, amikor a Szentlélek meglátogathatja őket. És akkor, a megfelelő időben, a szertartás által elnyerhetik a Szentlélek ajándékát, amelyet az egyház minden tagjára ráruháznak.
Miután valaki részesült a Szentlélek ajándékában, és együtt fejleszti azt Krisztus világosságával, amellyel már rendelkezik, akkor az evangélium teljessége megnyílik az értelme előtt. A Szentlélek még Krisztus világosságán keresztül is működhet.4
Krisztus világossága olyan egyetemes, mint maga a napfény. Ahol csak jelen van emberi lélek, ott jelen lesz Krisztus Lelke is. Minden élő lélek birtokában van annak. Ez minden jónak a védnöke. Mindannak sugalmazója, ami megáldja az emberiséget és a javára van annak. Ez az, ami magát a jóságot táplálja.
Mormon azt tanította: „Ebben a krisztusi világosságban szorgalmasan kutassatok, hogy különbséget tudjatok tenni a jó és rossz között. És ha mindazt, ami jó, befogadjátok, és nem átkozzátok, akkor bizonyos, hogy Krisztus gyermekei lesztek.” (Moróni 7:19)
Mindenki ismeri a napfényt. Amikor Krisztus Lelkét a napfényhez hasonlítjuk, saját tapasztalataitok közül megszokott példák juthatnak eszetekbe. E példák szinte végtelenek. E példákat megérthetik úgy a kisgyerekek vagy a felnőttek, mint ahogy Krisztus példázatai is megérthetőek. Nem okozhat túl nagy nehézséget annak megtanítása, hogy a kinyilatkoztatás hogyan érkezik a világosság által, noha nem tudjuk pontosan, hogy a sugalmazás hogyan működik.
Az ember, minden korlátjával együtt, képes üzeneteket továbbítani üvegszálas kábeleken. Egyetlen kis üvegszál, mely vékonyabb az emberi hajszálnál, 40 000 üzenetet képes közvetíteni egyidejűleg. Ezeket azután dekódolni lehet, és látvánnyá, hanggá és színekké, sőt, mozgássá lehet változtatni. Az ember képes erre.
Egy lézersugár, amelynél pedig semmilyen szál nincsen, 100 milliárdnyi információs bitet képes továbbítani egyetlen másodperc alatt.
Ha az ember ilyenre képes, miért kellene csodálkoznunk azon az ígéreten, hogy Krisztus világossága mindannyiunkban ott van, és hogy a Szentlélek bármelyikünket meglátogathatja?
Épp ezért nem okozhat nehézséget annak megértése, hogy Istennek a földi gyermekei számára adott kinyilatkoztatása hogyan juthat el az egész emberiséghez mind Krisztus Lelke, mind pedig a Szentlélek által.
Krisztus világossága mindenütt jelen van a szentírásokban. A Tanok és szövetségek igen gazdag forrást jelent Krisztus világosságának tanításához. Például az igazság világosságáról szól, mely „igazság világít. És az Krisztus világossága … ő a nap világossága és ereje, ami által az teremtetett.” (T&Sz 88:6–7)
A hétköznapi tanítóknak, akik felelősek azért, hogy a tanokat tanítsák és bizonyságot tegyenek a lelki dolgokról, saját lelki tapasztalataik vannak mindennapos dolgokról, amelyeket lelki dolgokra lehet vonatkoztatni.
Azután Krisztus világossága lángra lobbanthatja a Szentlelket, a Vigasztalót. Megmondatott nekünk, hogy a „vígasztaló pedig, a Szent Lélek, a kit az én nevemben küld az Atya, az mindenre megtanít majd titeket, és eszetekbe juttatja mindazokat, a miket mondottam néktek” (János 14:26).
Harold B. Lee elnök így magyarázta: „Az a világosság soha nem fogy el teljesen … [Krisztus világosságára utalva], hacsak el nem követjük a megbocsáthatatlan bűnt. Ragyogása annyira elhalványulhat, hogy alig észleljük, de ott van bennünk, hogy egy olyan lángot tápláljon, amely a jobb megértés és a tudás segítségével fényesebben fog ragyogni. Nélküle semmire sem mennénk. Misszionáriusi munkánk semmivé lenne.”5
Ha mindenkiben, akit látunk, és minden gyűlésben, amin részt veszünk, valamint önmagunkban is megértjük Krisztus világosságának a valóságát, és megértjük nagy kihívásunkat – az életkörülményeinket, a néha ránk leselkedő veszélyt –, meglesz a bátorságunk és sugalmazásunk, túl azon, amit addig ismertünk. És így is kell lennie! És ez így is lesz ! Mindez az evangéliumi igazság olyan szelete, amelyet túl kevesen értenek.
Kívánom, hogy imádságosan és szorgalmasan törekedjetek eme alapelvek jelentését megérteni, majd pedig kezdjétek el alkalmazni azokat! Ennek megtétele után jön el az a bizonyság, hogy Jézus Krisztus evangéliuma igaz, hogy az evangélium visszaállítása valóság, és hogy Az Utolsó Napok Szentjeinek Jézus Krisztus Egyháza az „egyetlen igaz, élő egyház az egész földön” (T&Sz 1:30). Jézus a Krisztus, Istennek a Fia, az Atya Egyszülötte. És Őbelőle sugárzik Krisztus világossága az egész emberiség felé.
Kívánom, hogy ti, akiket misszionáriusként vagy tanítóként elhívtak, és ti, akik szülők vagytok, éljetek Krisztus szavával, „mert Krisztus szava mindent megmond nektek, hogy mit kell cselekednetek” (2 Nefi 32:3). Jézus Krisztus nevében, ámen.
Egy 2004. június 22-én, új misszióelnököknek tartott szemináriumon elhangzott beszédből vett cikk, melyet a Provói (Utah) Misszionáriusképző Központban tartottak.