Hatékony elderkvórum
Ez egy olyan cikksorozat negyedik része, mely a papsági kvórumokról és azok céljáról szól.
Az újkori szentírás azt sugallja, hogy a papságviselők feladata „Sion visszahozatala”, amint azt Ésaiás megjövendölte (T&Sz 113:8; lásd Ésaiás 52:1, 8). Az újkori szentírás arra is rámutat, hogy az elderek legyenek „helybeli lelkészek” (T&Sz 124:137). Ez azt jelenti, hogy a cövekelnökök és püspökök erős elderkvórumokra számítanak az egyház küldetésének véghezvitelében – ami nem más, mint mindenkit Krisztushoz hívni, hogy legyenek Benne tökéletessé – az evangélium hirdetése, a szentek tökéletesítése és a holtak megváltása által.
Nagy kihívások állnak egy erős kvórum felépítése előtt. Egy kvórum folyamatosan változik. Valószínűleg nincsen elegendő aktív egyháztag, aki lefedje az összes házitanítási feladatot. A felnőtt férfi megtértek gyakran elköltöznek, vagy nem lehet fellelni őket. Gyakran több a leendő, mint a már felszentelt, aktív elder. A hithű elderek gyakran utaznak vagy elköltöznek a munkájuk vagy tanulás miatt. Vannak, akiket elhívnak főpapnak, vagy jelentős feladatot kapnak a kvórumon kívül. A kérdés tehát ez: Hogyan erősödhet meg egy elderkvórum, amely állandó változásban van?
Stephen L Richards elnök (1879–1959), aki az Első Elnökség első tanácsosa volt, ezt tanította: „Egy kvórum három dolgot jelent: először is, egy osztályt; másodszor egy testvériséget; harmadszor egy szolgálati egységet. Ennek keretein belül a papságot viselő férfiak az evangélium alapelveit tanulják, igaz testvériséget alapoznak meg, és továbbviszik Krisztus munkáját. Ez egy Isten-adta társulás, amelyből maradandóbb előnyöket nyernek, mint bármely más testvéri szervezetből mai társadalmunkban. Elsődleges célja az egyén bátorítása és megóvása.”1
Richards elnök meghatározása alapján az alábbiakra van szükség az erős kvórum építéséhez:
-
A testvériség erősítése minden kvórumtag között.
-
Alapvető tanok és papsági kötelességek tanulása.
-
Olyan szolgálat végzése, amelybe az egész kvórumot bevonják.
Az alábbiakban pár gyakorlati javaslat következik arra, hogy miként lehet véghezvinni az ilyen kvórumépítő tevékenységeket:
1. A testvériség erősítése minden kvórumtag között
Vonjatok be minden kijelölt kvórumtagot! Senkit nem szabad kirekeszteni, akármi legyen is a helyzet! Boyd K. Packer elnök, a Tizenkét Apostol Kvórumának ügyvezető elnöke, azt mondta: „Lehet, hogy [a kvórumtag] elveszti a kvórum iránti érdeklődését, de a kvórum soha nem veszítheti el az érdeklődést iránta. A kvórum mindig és állandóan felelős minden egyes tagjáért. Elhanyagolni egy inaktív tagot, megvonni tőle az érdeklődést és a kapcsolattartást annyi, mint papságviselőként [megszüntetni] a jogait.”2
Látogatni, látogatni, látogatni! Az elderkvórum elnökségek világszerte azt mondják, hogy látogatásaik maradandó hatást értek el, amikor az összes tagot a kvórum testvériségébe hozták. E látogatásokat akkor fogadják legszívesebben, ha igaz barátságot és őszinte érdeklődést látnak mögötte. Gyakran történik felkérés a kvórumban való aktív részvételre, és áldás marad azon a családon, amikor letérdelve imádkoztok.
Minden tagnak legyen feladata! Gordon B. Hinckley elnök kihangsúlyozta: „Minden kvórum legyen működő testvériség minden tagja számára, ha el akarja érni a célját!”3 Ez kétségtelenül jól illik azon figyelmeztetéséhez, hogy minden új megtértnek (és kvórumtagnak) szüksége van egy feladatra. Minden tagnak szüksége van a folyamatos lelki táplálásra, amely abból az érzésből fakad, hogy szolgálunk valakit, akinek szüksége van rá.
2. Alapvető tanok és papsági kötelességek tanulása
Tanuljatok a vezetőktől! Az elderkvórum elnöke tanítsa meg a tagoknak, amit ő maga megtanul! A hét során a Lélek tanításait tapasztalhatja az elméjében és a szívében. Jegyezze fel ezeket! A cövekelnökséggel, a püspökséggel, a kijelölt főtanács taggal együtt vagy egy vezetőségi gyűlésen felteheti magának a kérdést: „Mit tanulok most itt, amit a kvórumban lévő testvéreimnek is meg kell tanítani?” Ha jegyzetel és rendszerezi a jegyzeteit, alkalom adódik majd, hogy megossza azokat a kvórumgyűléseken, interjúkon vagy különleges tanácsadás során.
A szentírások feladatul adják az elderkvórum elnökének, hogy „velük [a kvórum tagjaival] tanácskozzék és a [szövetségek] szerint oktassa őket” (T&Sz 107:89; lásd még T&Sz 20:38–45). A tanácskozás történhet négyszemközt is otthon tett látogatások vagy rendszeres interjúk alkalmával, illetve csoportosan, az egész kvórummal együtt.
Tanuljatok azoktól, akik tanítanak! A kvórumtagok érdeklődése és jelenléte részben a hatékony tanítástól és tanulástól függ. Noha lesznek, akik a szövetségeik iránti tiszteletből jönnek el, mások azért fognak részt venni, mert valami értéket fedeznek fel a leckékben. A tanítóknak a tagok szükségleteinek és részvételének szem előtt tartásával kell előkészíteni és tanítani a leckéket. A tanítók lelki felhatalmazással és iránymutatással tanítsanak, amint azt a Tanok és szövetségek 50. része elmagyarázza (lásd 10–25. v.)! „Ennélfogva a prédikátor és a hallgató [a Szellem által] megértik egymást, együtt okulnak és együtt örvendeznek.” (T&Sz 50:22)
3. Olyan szolgálat végzése, amelybe az egész kvórumot bevonják
Alakítsatok ki anyagi önállóságot a kvórum tagjai között! Ifjabb J. Reuben Clark elnök (1871–1961), aki első tanácsos volt az Első Elnökségben, azt a tanácsot adta, hogy „a püspök minden szükséget látó személyre ideiglenes problémaként tekintsen, és csak addig törődjön velük, míg segíteni nem tudnak magukon; a papságnak [kvórumnak] szükséglátó testvéreikre nem csak fizikai szükségleteik, hanem a lelkiek kielégítéséig kell figyelni. Konkrét példaként – a püspök addig segít, amíg a mesterember vagy iparos munka nélkül van és szükséget lát; a papsági kvórum munkáról gondoskodik számára, és addig mellette áll, míg teljesen önellátó nem lesz, valamint aktív a papsági kötelességei tekintetében.”4
Építsetek ki egy életképes házitanítói rendszert! L. Tom Perry elder, a Tizenkét Apostol Kvórumának tagja, értékes tanácsokat adott a 2003. január 11-i világméretű vezetőképző gyűlésen. Az egyházban lévő kicsi egységekről beszélt. Ez a tanács akkor is alkalmazható, ha a házitanítói alap kicsi. Szükség szerint aktív házitanítókat kell kijelölni, elsődlegesen az új megtérteknek. A teljes lefedés egy ideig talán nem fog működni. Perry elder ezt tanácsolta: „Ha papsági vezetőkként csak annyit tesztek, hogy hozzásegítitek az egyháztagokat az Úrral kötött szövetségeik betartásához, akkor jelentős mértékben eleget tettetek annak, amit elvárnak tőletek.”5
Talán Spencer W. Kimball elnök (1895– 1985) ragadta meg legjobban a házitanítás lényegét, amikor kijelentette: „Napjaink szellemisége a világiasság. … Az Úr azonban egy régi programot ajánl új köntösben, amely ígéretet tesz arra, hogy visszavezeti az embereket a józan élethez, az igaz családi élethez, a családi egymásrautaltsághoz. Visszaadja az apának jogos helyét a család fejeként, visszahozza az anyát a társadalmi tevékenységekből és a munkavállalásból, valamint a gyermekeket a szinte korlátlan csínytevésből és szórakozásból. A házitanítási program az azt betetőző családi esttel együtt semlegesíteni fogja a rossz hatásokat, ha az emberek élnek a gyógyírral.”6
Ez csupán néhány javaslat, amelyek segíthetnek az eldereknek erősebb kvórumot építeni. Nagy áldásunkra szolgál, hogy élő apostolok és próféták tanácsait hallhatjuk. Boyd K. Packer elnök olyan válaszokról beszélt, amelyeket az egyházi kézikönyvekből, a szentírásokból, az élő próféták korábbi tanácsaiból, valamint a személyes kinyilatkoztatásra vonatkozó kulcsok és jogok által kaphatunk meg.7 Elhívásunkat és saját személyes lelki fejlődésünket magasztaljuk fel, amikor továbbra is tanulmányozzuk és alkalmazzuk az élő próféták és helyi vezetőink tanításait.
Az elderkvórumokat dicséret illeti a nagyszerű munkáért, amelyet Sion visszahozataláért végeznek, ezzel beteljesítve a jövendölést arról, hogy a szentek felkészülnek Krisztushoz és Istenükhöz jönni. Isten áldja meg őket bőségesen fáradozásaikban!
A PAPSÁGI KVÓRUMOKRÓL
„Csodálatos lesz az a nap, testvéreim …, amikor papsági kvórumaink az erő horgonyát jelentik majd minden oda tartozó férfinak, amikor minden ilyen férfi jogosan azt mondhatja: ’Az Utolsó Napok Szentjeinek Jézus Krisztus Egyháza egyik papsági kvórumának tagja vagyok. Készen állok testvéreimet szolgálni minden szükségletükben, mert biztosan tudom, hogy ők is készek rajtam segíteni. Közösen munkálkodva lélekben együtt fogunk növekedni, Isten szövetséges fiaiként. Közösen dolgozva ellenállhatunk – szégyen és félelem nélkül – minden ellenséges szélnek, ami csak fúj, legyen az gazdasági, társadalmi vagy lelki.’”
Gordon B. Hinckley elnök, „Welfare Responsibilities of the Priesthood Quorums”, Ensign, 1977. nov., 86. o.
HÁLA AZ ELDERKVÓRUMÉRT
Édesapám akkor került az egyházba, amikor édesanyámnak udvarolt. Elderré szentelték, és egy rövid ideig aktív volt, majd pedig eltávolodott az egyháztól.
Úgy 50 éven át semmilyen hivatalos kapcsolata nem volt az egyházzal. Sokszor költözött. És akkor, amikor 82 éves korában egyedült élt Kaliforniában, romló egészségi állapotban, két férfi kopogtatott az ajtaján egy vasárnap reggel. Azt mondták: „Azért jöttünk, hogy elvigyük a papsági gyűlésre.”
Nagyon hálás volt, hogy valaki vette a fáradságot és barátkozni akart vele. Azok a férfiak elvitték édesapámat az istentiszteletre – ezt három aktív fia nem tudta megtenni, kivéve különleges alkalmakkor. Jó példát mutattak arról, hogy a papsági kvórum tagjainak miként kell felkutatni a szükséget látókat. Családom örökké hálás lesz azoknak a kvórumbeli férfiaknak.
Dale E. Miller elder a hetvenek tagja.