A becsületpróba
Valójában ez nem a matematikai képességünk vagy a barátságunk felmérője volt – hanem a becsületességünk próbája.
Patricia: Legjobb barátnőmmel, Francinivel mi vagyunk az egyedüli egyháztagok a brazíliai iskolánkban. Gyakran rádöbbenünk, hogy az apróságnak tűnő tetteink bizony nagyon is számítanak.
Az egyik ilyen apróság egy szombati matekórán történt, melyre Francinivel együtt járunk. Ezen a bizonyos napon Francini hiányzott. Az óra alatt kiosztották a néhány nappal korábban megírt dolgozatunkat. Nem igazán figyeltem oda, mikor a tanár az asztalomra tette Francini dolgozatát, és megkért, hogy majd vigyem el neki.
Mivel Francinivel már megbeszéltük, érzésünk szerint hogyan sikerült a felmérő, nagyon meglepődtem, hogy az ő jegye sokkal jobb lett, mint vártuk. Ránéztem a dolgozatára, és láttam, hogy a tanár elfelejtette bejelölni az egyik helytelen válaszát. Anélkül, hogy végiggondoltam volna, szóltam a tanárnak, hogy Francini túl jó jegyet kapott.
Csak akkor ébredtem rá, hogy ezt az egész osztály hallotta, amikor elkezdtek kritizálni. Megkaptam, hogy milyen rosszat tettem a barátommal, és hogy biztosan csak azt akartam, hogy jobb jegyet kapjak, mint ő.
Ettől nagyon összezavarodtam, és elkeseredtem. Biztos voltam benne, hogy azt tettem, amit Francini is tett volna. De valaki azt mondta, hogy lehetetlenség annyira becsületesnek lenni, hogy lerontsuk a saját jegyünket. Mindenki úgy tekintett rám, mint egy árulóra. Megpróbáltam elmagyarázni nekik, hogy Francini is becsületesen viselkedett volna az osztályzatával kapcsolatban, és hogy még mindig léteznek a világon valóban becsületes emberek.
Hosszú vita után a tanár és az osztály úgy döntött, hogy próbára tesznek bennünket. A tanár azt mondta, hogy így hagyjuk Francini jegyét, és majd megnézzük, hogyan viselkedik hétfőn.
Nem tetszett az ötlet. Úgy éreztem, nem igazságos dolog, hogy próbára teszik Francinit. De a tanár már eldöntötte, én pedig nem tehettem ellene semmit.
A hétvégén nagyon izgultam, hogy mi fog történni, bár biztos voltam benne, hogy Francini azt teszi majd, ami helyes. Buzgón imádkoztam azért, hogy észre vegye a hibát a dolgozatán.
A hétfői matekórán az egész osztály feszülten figyelte Francinit, amikor átvette a dolgozatát.
Francini: Röviddel azután, hogy elkezdődött a hétfői óra, a tanár visszaadta a dolgozatomat. Már majdnem eltettem anélkül, hogy alaposabban megnéztem volna, de aztán észrevettem, hogy a jegyem jobb, mint amire számítottam. Jelentkeztem, majd odamentem a tanár íróasztalához. Megkérdeztem, hogy jól osztályozta-e le a dolgozatomat, amire azt felelte, hogy igen. Ezután rámutattam a felmérőre, és azt mondtam: „De az egyik válaszom hibás.” Ebben a pillanatban Patricia is odajött a tanár asztalához, és elmondta neki, hogy az ő dolgozata is hibás, mert nem jelölte meg rajta az egyik rossz választ, amit a szombati felfordulás közben nem vett észre.
Az egész osztály azonnal felhördült. Néhányan amiatt morogtak, hogy Patricia biztos előre szólt nekem, mások pedig csak zavartan mosolyogtak. Nagyon zavarba jöttem, hogy ilyen különböző reakciókat váltott ki ez az esemény.
Patricia később elmagyarázta, mi történt szombaton. Meglepődtem, mikor megtudtam, hogy egy olyan próbának voltam kitéve, melynek semmi köze nem volt a matematikához, és hogy az osztálytársaim így reagáltak a barátnőm tettére. De hálás voltam, hogy becsületesen viselkedtem, és hogy Patricia imái segítettek, hogy észrevegyem a dolgozaton lévő hibát. Azért is hálás vagyok, hogy a barátnőm hitt bennem.
Patricia és Francini: Mindketten sokat tanultunk ebből az esetből. Megnőtt a bizonyságunk arról, hogy milyen fontos szerepe van az utolsó napi szenteknek abban, hogy Jézus Krisztus tanúi legyenek, és példát mutassanak az általa tanított tantételekben. Hálásak vagyunk az Úrnak az Ő evangéliumáért, mely lehetőséget ad nekünk, hogy változtassunk a dolgokon.
Illusztráció: Natalie Malan