Első elnökségi üzenet
Cukorrépák és egy lélek értéke
Sok évvel ezelőtt Marvin O. Ashton püspök (1883–1946), aki az Elnöklő Püspökség tanácsosaként szolgált, elmesélt egy példázatot, melyet szeretnék megosztani veletek. Képzeljetek el egy farmert, aki egy cukorrépákkal megrakott, nagy, nyitott tetejű tehergépkocsit vezet. Épp a cukorfinomítóba tart. Ahogy a farmer végighajt a buckás földúton, néhány cukorrépa lepottyan a teher-autóról, és szétszóródik az út mentén. Amikor észreveszi, hogy elhagytak néhány répát, így szól a segédeihez: „A lehullottakban is ugyanannyi cukor van, mint a többiben. Menjünk vissza értük!”
Az én értelmezésemben a cukorrépák ennek az egyháznak a tagjait jelképezik, akikért mi – akiket vezetőknek hívtak el – felelősséggel tartozunk; a teherautóról lehullott répák pedig azokra a férfiakra, nőkre, fiatalokra és gyermekekre utalnak, akik bármilyen okból letértek az egyházban való tevékenység ösvényéről. A farmer cukorrépákról mondott szavait kissé átfogalmazva azt mondom ezekről a lelkekről, akik oly becsesek Atyánk és a mi Mesterünk számára: „Azok, akik lemorzsolódtak, ugyanolyan értékesek. Menjünk vissza értük!”
Néhányat közülük napjainkban a népszerű ideológiák ragadtak magukkal. Másokat a viharos idők hánynak ide s tova. Megint mások belesüppedtek a bűn fojtogató mocsarába.
Ez nem kell hogy így legyen! Rendelkezünk az igazság tanaival. Megvannak a programjaink. Megvannak az embereink. Megvan az erőnk. Küldetésünk többet jelent, mint csupán gyűlésekre járni. Szolgálatunk célja az, hogy lelkeket mentsünk.
Szolgálatunk célja: a lelkek megmentése
Az Úr nyomatékosan rámutatott, mennyire értékes minden férfi, nő, fiatal és gyermek, amikor kijelentette:
„Emlékezzetek, a lelkek értéke nagy Isten szemében; […]
És ha úgy lészen, hogy minden napotokon munkálkodtok, bűnbánatot kiáltva e népnek, és csupán egy lelket hoztok énhozzám, mily nagy lesz a ti örömötök ővele Atyám királyságában!
És most, ha örömötök nagy lesz egy lélek miatt, akit énhozzám hoztatok Atyám királyságába, mily nagy lesz az örömötök, ha sok lelket hoztok énhozzám!” (T&Sz 18:10, 15–16).
Ne feledjétek: ezt a munkát végezve jogosultak vagytok Atyánk áldásaira. Nem azért hívott el benneteket kiváltságos helyetekre, hogy egyedül dolgozzatok bármiféle útmutatás nélkül, csupán a vakszerencsére hagyatkozva. Ellenkezőleg! Ő ismeri a tehetségeiteket, látja elkötelezettségeteket, és látszólagos hiányosságaitokat valós erősségetekké változtatja majd. Ezt ígérte: „Az arcotok előtt járok majd. Ott leszek a jobb és a bal kezeteken, és Lelkem a szívetekben lesz, angyalaim pedig körülöttetek, hogy hordozzanak” (T&Sz 84:88).
Ti, Elemi vezetők! Ismeritek azokat a gyermekeket, akiket szolgáltok? Fiatal Nők vezetői, ismeritek a fiatal nőiteket? Ároni papsági vezetők, ismeritek a fiatal férfiakat? Segítőegyleti és melkisédeki papsági vezetők, ismeritek a nőtestvéreket és férfiakat, akikhez elhívtak benneteket, hogy elnököljetek felettük? Értitek, milyen gondokkal és bonyodalmakkal küszködnek? Ismeritek vágyaikat, szándékaikat és reményeiket? Tudjátok, milyen messziről érkeztek, mennyi szenvedésen estek át, milyen terheket viseltek, és mennyi bánatban volt már részük?
Kérlek, nyújtsátok ki kezeteket azok felé, akiket szolgáltok, és szeressétek őket! Amikor valóban szeretitek azokat, akiket szolgáltok, akkor soha nem fogják magukat a rettenetes „Sohaországban” találni – ahol soha nem figyelnek rájuk, és ahol soha nem kapják meg a szükséges segítséget. Talán nem áll kiváltságotokban, hogy városkapukat tárjatok fel, vagy paloták ajtaját nyissátok ki, de mindannyian valódi boldogságra és tartós örömre találhattok, ha szolgáltok, ha kézen fogtok valakit és felemelitek a lelkét.
Szívbe vésett leckék
Ha elcsüggednétek az erőfeszítéseitek során, emlékezzetek rá, hogy az Úr időbeosztása olykor nem egyezik a miénkkel. Amikor néhány évvel ezelőtt püspökként szolgáltam, Jessie Cox, a fiatal nők egyik vezetője odajött hozzám, és azt mondta: „Püspök úr, kudarcot vallottam!” Amikor megkérdeztem, miért érez így, azt felelte: „Nem sikerült egyetlen fiatal nőnél sem elérnem, hogy a templomban házasodjon. Pedig egy jó tanárnak ez sikerül. Megtettem, amit csak tudtam, de ez nyilvánvalóan nem volt elég.”
Próbáltam vigasztalni Jessie-t. Mondtam neki, hogy mint püspöke tudom, megtett minden tőle telhetőt. Éveken át figyelemmel kísértem ezeknek a lányoknak a sorsát, és végül mindegyiküket a templomban pecsételték össze. Ha a lecke bevésődik a szívbe, akkor nem volt hiábavaló.
Miközben figyeltem az olyan hithű szolgákat, mint Jessie Cox, megtanultam, hogy minden vezető képes rá, hogy igazi pásztor legyen, és hogy a mi nagyszerű és Jó Pásztorunk irányítása alatt szolgáljon. Kiváltságukban áll vezetni és gyöngéden gondoskodni azokról, akik ismerik és szeretik az Ő hangját (lásd János 10:2–4).
Megkeresni a tévelygő juhokat
Hadd osszak meg veletek még egy élményt, melyet püspökként szereztem. Egyik vasárnap reggel felfedeztem, hogy Richard, az egyik papunk, aki csak ritkán jött el, megint hiányzott a papsági gyűlésről. A kvórumot a tanácsadóm gondjaira bíztam, én pedig elmentem Richard otthonába. Az édesanyja azt mondta, hogy egy helyi autószerelő műhelyben dolgozik. Elhajtottam a műhelyhez, hogy megkeressem Richardot. Mindent átkutattam utána, de nem találtam meg. Hirtelen az az érzésem támadt, hogy nézzek meg egy régi szerelőaknát a műhely egyik félreeső zugában. A sötétből egy ragyogó szempár nézett fel rám. Hallottam, amint azt mondja: „Püspök úr, hát megtalált! Mindjárt feljövök.” Beszélgettünk egy kicsit, majd elmondtam neki, hogy mennyire hiányzik nekünk, és hogy szükségem van rá. Megígértettem vele, hogy el fog járni a gyűléseire.
Az egyházban való tevékenysége drámai módon javult. A családjával végül elköltöztek, de két évvel később kaptam tőlük egy meghívót, melyben felkértek, hogy mondjak beszédet Richard egyházközségében, mielőtt elindulna a missziójára. Aznapi beszédében Richard elmondta, hogy életének fő fordulópontja az volt, amikor a püspöke rátalált az olajos szerelőaknában, és segített, hogy újra tevékeny legyen.
Drága fivéreim és nőtestvéreim, a mi felelősségünk, igen, szent kötelességünk kinyújtani kezünket azok felé, akik szolgálatára elhívtak bennünket, hogy hatással legyünk az életükre. A mi feladatunk, hogy Isten celesztiális királyságába vezessük őket. Soha ne feledjük, hogy a vezetőség palástja nem a kényelem köpenye, hanem a felelősség köntöse. Nyújtsuk ki kezünket, hogy megmenthessük azokat, akiknek szükségük van a segítségünkre és a szeretetünkre!
Amikor sikerül elérnünk, hogy egy nő, egy férfi, egy leány vagy egy fiú újra tevékeny legyen, akkor mi leszünk a válasz egy feleség, egy nővér vagy egy édesanya buzgó imájára, vagy segíthetünk betölteni egy férj, egy fivér vagy egy édesapa leghőbb vágyát. Ezáltal tiszteletben tartjuk szerető Atyánk utasítását, egyúttal követjük egy engedelmes Fiú példáját (lásd János 12:26; T&Sz 59:5). Nevünket örökre tisztelni fogják azok, akiknek életét ilyenformán megérintettük.
Teljes szívemből imádkozom, hogy Mennyei Atyánk vezessen bennünket azon igyekezetünkben, hogy szolgáljuk és megmentsük az Ő gyermekeit.
Illusztráció: Jeff Ward. Fotó: David Newman