Alulról a csúcsra
Ez az uruguayi fiatal nő tudja, hogyan jusson el oda, ahová menni szeretne.
Ha valamiben tehetséges vagy, gyakran mondják, hogy az majd a csúcsra juttat. Joselén Cabrerát azonban a „világ aljára” juttatta a tehetsége. Mégpedig az Antarktiszra. Útja során megtanulta, hogy a becses álmokért érdemes küzdeni, és mindig lesznek olyan emberek, akik segítenek a szükség idején.
Joselén 14 éves korában megnyert egy rajzversenyt, melyet az Asociación Civil Antarkos hirdetett meg hazájában, Uruguayban. A díj az volt, hogy egy tanulókból és tanárokból álló csoporttal ő is elutazhatott saját tanára kíséretében az Antarktiszra. Édesapja és a rajztanárnője segítettek Joselénnek, hogyan is fejezhetné be a rajzot, melyet elképzelt.
Izgalmas útja három részből állt. Először az uruguayi Montevideóból katonai repülővel elutaztak a chilei Punta Arenasba, majd onnan vízi úton érték el Chile antarktiszi támaszpontját. Ezt egy szárazföldi utazás követte az uruguayi bázisra, az Artigas Antarctica Kutatóállomásra, mely mintegy 3000 kilométerre van Montevideótól. Az Antarktiszi-félsziget mentén elterülő King George-szigeten számos ország kutatóállomása megtalálható.
Joselén rajza, valamint az utazásáról készült beszámolója az Uruguay Natural című folyóiratban is megjelent.
Az Antarktisz nem egészen olyan, mint amilyennek elképzelte, mondta Joselén mosolyogva. A rajzán jeges táj és pingvinek sokasága elevenedett meg. Látogatásakor azonban nyár volt, ezért a kopár földet csak foltokban borította be itt-ott a hó, és csupán néhány pingvinnel találkozott. Így azonban még többet láthatott a vidékből. Nagyon élvezte a part menti kirándulásokat. Megcsodálta a Collins-gleccsert, a Drake-átjárót és az Uruguay-tavat, melyből hazája kutatóállomása a friss vizet nyeri. Majd a többi állomásra is ellátogattak.
Az utazással Joselén egyik régi álma vált valóra. Most már 19 éves, a Colonia Uruguay Kerületben lévő Colonia Suiza Gyülekezet tagja. Az utazás óta más álmait is valóra váltotta. Többek között elvégezte az Egyéni fejlődés programot, és elnyerte a Fiatal nő elismerést. Joselén azt mondja, azért hordja a medált, hogy mindig emlékezzen arra, mit ért el, és Isten leányaként mivé válhat. Most, hogy Joselén befejezte középiskolai tanulmányait, tervei szerint egyetemre megy. Építész szeretne lenni.
Eddig nem sok alkalma nyílt arra, hogy az iskolában megossza a bizonyságát. Bár a barátai tiszteletben tartják a hitét, nem túl gyakran beszélget velük a vallásról. Joselén csöndes, de soha nem fél kiállni azért, amit helyesnek vél. Erre már sor került egyszer, amikor az egyik diák azt terjesztette osztálytársainak, hogy az utolsó napi szenteket kényszerítik, hogy tizedet fizessenek. Joselén elmondta, hogy ez nem így van. „Önként adjuk”, jelentette ki, és elmagyarázta, hogy a tized egy önkéntes felajánlás Istennek.
Joselén az egyházban nőtt fel, de körülbelül 12 éves lehetett, amikor saját bizonyságot szerzett. Ekkor értette meg, hogy nem támaszkodhat örökké a szülei tudására. A bizonyság megszerzése „nem egy egyszeri »nahát!« élmény” volt számára. „De tudtam – emlékszik vissza –, hogy az evangélium örömet hozott nekem.”
Nyáron, az iskolai szünetben gyakran elmegy tanítani a misszionárius nővérekkel. Időnként lehetősége adódik arra is, hogy olyan emberekkel ossza meg a bizonyságát, akiket ismer. Egy nap kiderült, hogy a misszionáriusi leckéket a legjobb iskolai barátjának fogják tanítani. „Őszintén elmondtam neki, mit érzek” – meséli Joselén. Nagyon örül, hogy megoszthatta bizonyságát a barátnőjével.
„Nagyon szeretem Joseph Smith történetében, hogy még amikor nehéz is volt, akkor is folytatta az imáját a szent ligetben – mondja (lásd Joseph Smith története 1:15–17). – Lenyűgöz, milyen bátor volt.” Azt csodálja a legjobban, hogy a fiatal próféta hű maradt ahhoz, amit tudott, még akkor is, amikor mások kigúnyolták.
A másik kedvenc hőse Nefi. „Nagy hatással van rám Nefi bátorsága, hogy nem hagyta, hogy fivérei visszatartsák őt” (lásd 1 Nefi 3:14–21; 4:1–4).
Most is van egy álma, amelyért küzd. Ennek pedig egy másik kedvenc időtöltéséhez van köze: a zenéhez. Joselén és nővére, Ileana nemrégiben megszerezték orgonatanári bizonyítványukat. Joselén az elemis daloktól kezdve a filmzenéken át mindent szeret játszani, és hallgatni is szereti a muzsikát, különösen a Mormon Tabernákulum Kórust.
„Amikor valami gondom van, mindig eszembe jut egy himnusz – mondja. – Segítenek, hogy rátaláljak a válaszra.” Minden tanítási napon eljár az otthonához közeli gyülekezeti házban tartott ifjúsági hitoktatásra. „Néha korábban megyek, és csak leülök a zongorához himnuszokat játszani” – mondja.
Amikor az általános konferencia közvetítése zajlik, korán szokott érkezni, hogy meghallgathassa a Tabernákulum Kórus előjátékát.
Most, hogy Joselén már járt az Antarktiszon, egy olyan helyen, ahová csak kevés ember juthat el, vajon van még egy olyan különleges hely, ahová szeretne ellátogatni?
„Szeretnék eljutni az általános konferenciára, hogy meghallgassam a kórus énekét” – feleli.
Ki tudja? Ha Joselénnek sikerült eljutnia a „világ aljára”, mi tartaná vissza attól, hogy elérje a csúcsot – bármiről legyen is szó.
Fotók: Don L. Searle, valamint a Cabrera család jóvoltából. Térkép: Thomas S. Child
Joselén antarktiszi útjának képei
Lent: Joselén (piros felsőben) és édesanyja, Raquel, édesapja, Ruben, valamint nővére, Ileana. Középen: Joselén az utazása során gyűjtött emlékeivel. Jobbra: Joselén gyakorlás közben