Első elnökségi üzenet
Erőt meríteni az engedelmességből
Napjainkban nagy hangsúlyt fektetnek a fiatalságra. Mindenki fiatalnak szeretne látszani, fiatalnak szeretné érezni magát, és fiatal szeretne lenni. Sőt mi több, az emberek hatalmas pénzeket költenek évente olyan termékekre, melyektől azt remélik, hogy újra fiatalnak néznek majd ki. Jogosan kérdezhetjük magunktól: „Vajon a fiatalság hajszolása csak napjainkra, a mi nemzedékünkre jellemző?” Lapozzunk hát vissza néhány évszázadot a történelemben, hogy választ kaphassunk a kérdésünkre!
A nagy felfedezések korában néhány hajó különleges expedícióra indult. Reménytől fűtött, kalandvágyó legénységükkel kimerészkedtek a még feltérképezetlen vizekre csak azért, hogy megtalálják a fiatalság forrását. Az akkori legendák úgy tartották, hogy egy távoli, ismeretlen országban létezik egy varázslatos forrás, melyből a világ legtisztább vize árad, és az embernek csak annyit kell tennie, hogy iszik belőle, és máris visszanyeri ragyogó fiatalságát, és örökre ifjú marad.
Ponce de León, aki együtt hajózott Kolombusszal, tökéletesen bízott a legendában, mely szerint a fiatalság elixírje létezik. Ezt kutatva később több felfedezőutat is tett a Bahamákra és a Karib-térség más vidékeire. Erőfészítései azonban – sok más felfedezőhöz hasonlóan – természetesen nem hoztak eredményt, hiszen Istenünk fenséges terve szerint úgy lépünk be a halandóságba, hogy csupán egyszer ízlelhetjük meg a fiatalságot.
Az igazság forrása
Bár a fiatalság forrása nem létezik, így nincs is értelme kutatnunk, azonban van egy másik forrás, melynek vize sokkal értékesebb: az igazság forrása, melyből az örök élet vize fakad.
A költő nagyszerűen megragadta az igazság keresésének valódi jelentőségét, mikor papírra vetette e halhatatlan sorokat:
Mi az igazság? A legnagyobb díj,
Emberek, Istenek vágynak rá.
Menj érte a mélységbe, ahol ragyog,
Vagy kutasd fel a végtelen magasságot –
Ez váljon életed céljává. […]
Mi az igazság? mondd meg hát nekem!
Mindennek vége és kezdete.
Mert elmúlhat egyszer a föld és az ég,
De az igazság, mely alapja mindennek,
Állandó és fennáll örökké.1
Egy kinyilatkoztatásban, melyet Joseph Smith próféta 1833 májusában kapott az ohiói Kirtlandben, az Úr kijelentette:
„…az igazság a dolgok ismerete úgy, ahogy azok vannak, és ahogy azok voltak, és ahogy azok el fognak jönni […]
Az igazság Lelke Istentől való. …[Jézus] teljességet kapott az igazságból…
És senki nem kap teljességet, csak ha betartja a parancsolatait.
Aki betartja a parancsolatait, igazságot és világosságot kap, mígnem megdicsőül az igazságban és minden dolgot tud.”2
Ebben a felvilágosult korban, mikor az evangélium teljessége visszaállíttatott, sem nektek, sem nekem nincs szükségünk arra, hogy feltérképezetlen tengerek felé hajózva vagy jelöletlen ösvényekre lépve az igazság forrásának keresésére induljunk. Szerető Mennyei Atyánk már megtervezte az utunkat, és gondoskodott egy hibátlan térképről. Ez pedig az engedelmesség!
Kinyilatkoztatott szava élénken elénk tárja, milyen áldásokat eredményez az engedelmesség, és hogy milyen szívfájdalmak és bánat kíséri majd azt az utazót, aki a bűn és az erkölcsi vétség tiltott ösvényeire téved. Kora nemzedékének, melybe beleivódott az állatáldozatok hagyománya, Sámuel bátran kijelentette: „Ímé, jobb az engedelmesség a véres áldozatnál és a szófogadás a kosok kövérénél!”3
A hajdani és a napjainkban élő próféták egyaránt tudták, milyen erő származik az engedelmességből. Gondoljunk csak Nefire: „Megyek és megteszem azon dolgokat, amelyeket az Úr megparancsolt”4. Vagy idézzük fel azt a gyönyörű jellemzést, melyet Mormon a Móziás fiai által birtokolt erőről adott:
„…megerősödtek az igazság ismeretében, mert jó felfogású emberek voltak és szorgalmasan kutatták a szentírásokat, hogy Isten szavát megismerjék.
De ez nem minden; sok imádkozásnak és böjtnek adták magukat, ezért rendelkeztek a prófétálás lelkével és a kinyilatkoztatás lelkével, és amikor tanítottak, akkor Istentől való hatalommal és felhatalmazással tanítottak.”5
Tartsátok be a parancsolatokat!
David O. McKay elnök (1873–1970) az egyház tagjaihoz intézett egyik általános konferenciai nyitóbeszédében a következő egyszerű, mégis igen erőteljes szavakkal ezt az utasítást adta napjainkra: „Tartsátok be Isten parancsolatait!”6
Hasonló súllyal bírt a Szabadító üzenete is, mikor kijelentette: „Mert mindazoknak, akik áldást kívánnak kezemtől, meg kell maradniuk abban a törvényben, amely az adott áldásra kijelöltetett, és annak kitételeiben, amint azok már a világ megalapítása előtt meg lettek alapítva.”7
A Mester szavait a cselekedetei tették hitelessé. Azáltal mutatta meg Isten valódi szeretetét, hogy tökéletes életet élt, és tiszteletben tartotta saját szent küldetését. Soha nem volt gőgös. Soha nem fuvalkodott fel a kevélységtől. Soha nem volt hűtlen. Mindig alázatos, mindig őszinte és mindig igaz volt.
Habár az ördög, a megtévesztés mestere kísértette meg, és bár fizikailag teljesen legyengült a 40 napon és éjen át tartó böjtöléstől, mely után „végre megéhezék”; még amikor a gonosz a legvonzóbb és legcsábítóbb ígéretekkel is környékezte meg Jézust, Ő isteni példát mutatott nekünk az engedelmességből azáltal, hogy nem hagyta magát eltéríteni attól, amiről tudta, hogy helyes.8
Amikor szembesült a Gecsemáné gyötrelmével – ahol oly nagy fájdalmat kellett elviselnie, hogy verejtéke hatalmas vércseppekként hullott a földre –, az engedelmes Fiú példájaként így szólt: „Atyám, ha akarod, távoztasd el tőlem e pohárt; mindazáltal ne az én akaratom, hanem a tiéd legyen!”9
Jézus így fordult a galileai Péterhez: „Kövess… engem.” Fülöpnek is ugyanezt az utasítást adta: „Kövess engem.” A vámszedő Lévi felé, aki épp az adószedő helyen ült, szintén így hangzott a hívás: „Kövess engemet.” Még annak a gazdag ifjúnak is, aki utána futott, azt mondta Jézus: „Kövess engem”.10 Hozzátok és hozzám is ugyanez a hang szól, ugyanő hív bennünket: „Kövess engem.” Vajon hajlandóak vagyunk engedelmeskedni?
Az engedelmesség a próféták védjegye, de fel kell ismernünk, hogy az erő ezen forrása napjainkban ugyanúgy elérhető számunkra is.
Egy újkori példa
Volt egy kedves és őszinte ember, aki szerény anyagi javakkal és háttérrel rendelkezett, azonban jól megtanulta az engedelmesség leckéjét, és rátalált az igazság forrására. Európában csatlakozott az egyházhoz, majd szorgalmas takarékoskodás és sok-sok áldozat árán kivándorolt Észak-Amerikába, egy olyan országba, ahol a nyelv is, a szokások is idegenek voltak neki, de ahol ott volt ugyanaz az egyház, melyet az Úr vezet – ugyanaz az Úr, akiben eddig is bízott, és akinek engedelmeskedett. Egy kissé barátságtalan város küszködő szentjeiből álló kis nyáj gyülekezeti elnöke lett. Bár csak kevés egyháztag volt, feladat pedig annál több, mégis követte az egyház programját. Olyan példát mutatott kis gyülekezete tagjainak, amely valóban krisztusi volt, ők pedig ritkán látott szeretettel válaszoltak.
Kisiparosként kétkezi munkával tartotta el magát. Megélhetése szűkös volt, de mindig teljes tizedet fizetett, és bőséges felajánlást tett. Kis gyülekezetében misszionáriusi alapot indított, melyhez hónapokon át egyedül ő járult hozzá. Amikor voltak misszionáriusok a városban, rendszeresen megvendégelte őket, és soha nem hagyhatták el úgy a házát, hogy valamilyen kézzelfogható adományt ne kaptak volna tőle munkájuk és jólétük elősegítésére.A messziről jött, átutazóban lévő egyháztagok, akik ellátogattak a gyülekezetébe, mindig élvezhették vendégszeretetét és szívélyességét, és úgy folytatták útjukat, hogy tudták, egy különleges férfival, az Úr egy engedelmes szolgájával találkoztak.
Vezetőinek őszinte tisztelettel és különleges figyelemmel adózott. Számára ők az Úr küldöttei voltak. Igyekezett biztosítani fizikai kényelmüket, és különösképp gondoskodó volt az értük mondott, gyakran felhangzó imáiban. Egy sabbatnapon néhány vezető ellátogatott a gyülekezetébe, és tucatnyi imában vettek vele részt a különböző gyűléseken, valamint az egyháztagoknál tett látogatásaik során. A nap végén a vezetők vidám szívvel és lelkileg felemelve távoztak tőle, és még a zord téli időben tett négyórás utazás sem tudta elvenni a jókedvüket. Még most, sok évvel később is megmelengeti a lelket, és felélénkíti a szívet annak a napnak az emléke.
Tanult és tapasztalt férfiak keresték Isten ezen iskolázatlan, alázatos emberének társaságát, és szerencsésnek tartották magukat, ha eltölthettek vele egy órát. Megjelenése hétköznapi, az otthona pedig szerény volt. Angoltudása akadozott, így kissé nehezen lehetett megérteni a beszédét. Nem volt sem autója, sem pedig televíziója. Nem írt könyveket, nem tartott cifra prédikációkat. Semmi olyat nem tett, amire a világ felfigyelt volna. A hívők mégis utat tapostak az ajtajáig. Miért? Mert vágytak arra, hogy igyanak igazsága forrásából. Nem is annyira a szavait becsülték – sokkal inkább a tetteit. Nem prédikációjának tartalmát, hanem jóval inkább azt az erőt méltányolták, melyet élete sugárzott.
Látva azt, hogy egy van egy szegény ember, aki állhatatosan és vidáman, legalább kétszeresen megfizeti tizedét az Úrnak, világosabb betekintést nyújtott abba, hogy mi a tized valódi jelentése. Ahogy az éhezőt szolgálta, ahogy törődött az idegennel, az ember egyszer csak ráébredt, mindezt úgy tette, mintha a Mesterrel cselekedte volna. Együtt imádkozni vele, és így részese lenni bizalmas isteni közbenjárásának olyan volt, mintha a kommunikáció új módját tapasztalta volna meg az ember.
Elmondható róla, hogy megtartotta az első és legnagyobb parancsolatot, valamint a másodikat, amely hasonlatos ahhoz,11 hogy bensője telve volt jószívűséggel minden ember iránt, hogy szüntelenül erény díszítette a gondolatait, és ennek következtében bizalma megerősödött Isten színe előtt.12
Jóság áradt belőle; arca igazlelkűséget sugárzott. Erejét pedig az engedelmességből merítette.
Mi is elnyerhetjük az ahhoz szükséges erőt, hogy meg tudjunk felelni bonyolult és állandóan változó világunk kihívásainak, megkaphatjuk ezt az erőt, melyre oly őszintén törekszünk, ha szilárdan és eltökélt bátorsággal kiállunk, és Józsuéval együtt kijelentjük, hogy „én… és az én házam az Úrnak szolgálunk”.13
Bal oldali fénykép: Matthew Reier; Krisztus képmása. Készítette: Heinrich Hofmann. A C. Harrison Conroy Co. jóvoltából. Jobb oldali illusztráció: Jerry Thompson
Részlet a Krisztus elhívja Pétert és Andrást című képből. Készítette: James Taylor Haywood. Az Egyháztörténeti Múzeum jóvoltából