Ősi példák, újkori ígéretek
A randevúzás soha nem volt könnyű a számomra, de erőt merítettem a szentírásbeli hithű emberek példáiból.
Bár a legtöbb társasági helyzetet élvezem, a randevúk alatt mindig küszködtem. A misszióm előtt soha nem randiztam, és amikor két év múlva hazatértem, különösen gyakorlatlannak éreztem magam.
Az azóta eltelt tíz évben látszólag mindazt megtettem, „amit meg tud[tam] tenni” (2 Nefi 25:23) azért, hogy megházasodhassak – amit a pátriárkai áldásom megígért –, de nem jártam sikerrel. Időnként elfogott a rémület, hogy talán soha nem találok senkit, és a különösen borús pillanatokban kétségbeesetten így imádkoztam: „Kérlek, segíts! Nem tudom, mit teszek.”
Nemrégiben komoly vigaszra leltem a szentírásokban lévő példákban. A következő három történet különösen nagy erőt adott ahhoz, hogy bízni tudjak Mennyei Atyámban és az Ő tervében.
Az egyiptomi József: Az Istenbe vetett hit és remény megtartása
Józsefet akarata ellenére, 17 éves korában elhurcolták egy idegen országba, ahol csak nagyon kevesen osztoztak az ő hitében. E hatalmas megpróbáltatások ellenére pozitív maradt a hozzáállása, és hű maradt urához és az Istenhez (lásd 1 Mózes 37; 39–41). Mindezek ellenére 13 éven át az életében sorra követték egymást a kellemetlen helyzetek. Kemény munkája látszólag csak arra volt jó, hogy börtönbe juttassa, ahol 30 éves koráig sínylődött.
Néha eltűnődöm, hogy olykor József gondolta-e vajon arra, hogy Isten valahogyan elfelejtkezett róla, vagy kérdezgette-e, hogy még meddig kell börtönben lennie, vagy hogy valaha is kiszabadul-e. Vajon József álmai, melyeket fiatal korában álmodott (lásd 1 Mózes 37:5–11) reményt adtak-e neki egy szebb jövőhöz?
Természetesen Isten igenis emlékezett Józsefre, ahogyan József anyjára, Rákhelre is (lásd 1 Mózes 30:22). József megáldatott, így még a nehéz körülmények közepette is boldogulni tudott. Ahelyett, hogy fellázadt, szomorkodott vagy Istent gyalázta volna, József bámulatos hitet gyakorolt. Ennek eredményeképpen rendkívül áldott lett.
Talán kísértést érzünk, hogy keseregjünk a megpróbáltatásaink miatt, észre sem véve azokat az áldásokat, melyeket Isten már megadott nekünk. Ha azonban megőrizzük a hitünket és reményünket, az nagyszerű áldásokkal járhat, ahogyan József esetében is. És még ha hitünkért nem is olyan jutalmat kapunk, mint amilyet mi szeretnénk, hitünk megőrzése segíthet, hogy boldogabb életet éljünk.
József tapasztalata egyben Isten felsőbb hatalmáról és bölcsességéről is tanúskodik. József erőfeszítései éveken át látszólag nem vezettek sehová, de Isten keze által végül kiszabadult a börtönből és olyan magasra emelkedett, hogy rangban csak a fáraó előzte meg (lásd 1 Mózes 41:41–43). Vajon József előre láthatta-e vagy számíthatott-e ily mértékű lehetőségekre?
Néha teljes erőnkből igyekszünk elérni valamit, de saját erőfeszítéseink bármily nagyok is, nem elegendők a feladathoz. Tudom, hogy Mennyei Atyánk képes még annál is jobban megáldani bennünket a hitünkért és engedelmességünkért, mint amire eredetileg számítottunk. Bízom benne, hogy ha megfelelő a hozzáállásom, és a nehéz helyzetekből Józsefhez hasonlóan igyekszem a legjobbat kihozni, akkor idővel – az Úr idejével – Ő „feltűr[i]… szent karját” (Ésaiás 52:10). S így fáradozásaim nem lesznek hiábavalók. Ő emlékezni fog ránk. Sőt, Ő most is állandóan figyel ránk, és jó dolgokat tartogat mindnyájunk számára, ha hithűek maradunk.
Ábrahám: Istent szeretni mindenek felett
Egy ideje véget ért a kapcsolatom valakivel, aki nagyon fontos volt számomra. Már így is nyugtalanított a helyzet, hogy még nem vagyok házas, de a történtek után kétségeim merültek fel, hogy találok-e valaha is újra valakit, akivel összeillünk.
Nem sokkal ezután emlékeztetve lettem Ábrahám történetére, akinek megparancsolták, hogy áldozza fel Izsákot (lásd 1 Mózes 22:1–14). Rájöttem, hogy mindkettőnktől azt kérték, váljunk meg valakitől, akit szerettünk. Természetesen az én élményem nem fogható Ábraháméhoz, de felfedeztem, hogy ez az eset olyan mintákat tanít, melyeket én is követhetek.
Ábrahám sokáig várt arra, hogy Sárával fia szülessen. Izsák világra jötte egy csoda volt, és Ábrahámnak megmondatott: „Izsákban neveztetik néked mag” (Zsidók 11:18). Az Úr mégis azt kérte Ábrahámtól, hogy áldozza fel Izsákot. Hogyan „neveztetne” Ábrahám magja Izsákban, ha Izsákot feláldozza?
Tudva, hogy Isten meg fogja tartani az ígéreteit, bár nem feltétlenül tudta, hogyan, Ábrahám engedelmeskedett. Mélységesen szerette a fiát, de válasza megmutatta, hogy az Urat mindennél jobban szerette. Tőlünk is azt kérik, hogy ugyanezt mutassuk meg (lásd T&Sz 101:4–5), és nekünk is azt ígérik, hogy ha hithűen kitartunk, hatalmas jutalom vár ránk (lásd Máté 24:13). Amikor ennek a bizonyos kapcsolatnak vége szakadt, nagyon nehezemre esett továbblépni. Mivel ígéretet kaptam, hogy meg fogok házasodni, a továbblépés valahogy nem az ígéret beteljesedése felé mutatott. Az ígéret viszont reményt adott, mely segített újra megpróbálnom, és megmutatnom Mennyei Atyánknak, hogy minden másnál jobban szeretem Őt.
Ábrahám a hithűségéért nemcsak azt kapta jutalmul, hogy megmaradt a fia élete, hanem azt is, hogy számtalan utódja lett, és sok más áldásban is részesült (lásd 1 Mózes 22:15–18). Mi is megkapjuk majd a jutalmunkat, ha megtesszük azon áldozatokat, melyeket Isten kér tőlünk, és ha kimutatjuk az iránta érzett szeretetünket. Ez hitünk próbájának a lényege.
Zakariás: Elhinni, hogy Isten ígéretei valóságosak
Néha nem tudjuk, hogy az ígéretek, melyeket az Úr tesz nekünk, hogyan fognak valaha is beteljesedni – mint például az az ígéret, hogy ha vágyunk rá, és hithűek maradunk, akkor megáldatunk egy örökkévaló házassággal. Dieter F. Uchtdorf elnök, az Első Elnökség második tanácsosa erről a paradoxonról tanított: „Lehetnek olyan időszakok, amikor bátran úgy kell döntenünk, hogy akkor is reménykedünk, amikor körülöttünk minden ellentmond… remény[ünk]nek.”1
Zakariás és felesége, Erzsébet egész életükben hittel imádkoztak, és vártak egy gyermekre. Végül egy angyal megígérte Zakariásnak, hogy idős felesége megfogan és szül majd, és ez a gyermek készíti majd elő az utat a Szabadítónak. Az áldás olyan hatalmas volt, hogy Zakariás fel sem foghatta. Bár egy angyal jelentette meg neki, Zakariás azt kérdezte: „Miről tudhatom én ezt meg?” (Lukács 1:18).
Zakariáshoz hasonlóan mi is annyira hozzászokhatunk, hogy a vágyaink vége mindig csalódás, vagy a megígért áldások olyan hihetetlennek tűnnek, hogy elfeledjük: „Istennél minden lehetséges” (Máté 19:26). A Zakariással történtek emlékeztettek engem arra, hogy Mennyei Atyánk legnagyobb ígéretei is valóságosak, és hogy Ő mindig megtartja azokat.
De nem József, Ábrahám és Zakariás történetei az egyedüliek, melyek támogatták a hitemet, és reményt adtak. Rengeteg szentírásbeli feljegyzés van olyan emberekről, akiknek hite arra emlékeztetett, hogy higgyek abban, amit az Úr megígért nekem. Mostanában szinte nem is tudok anélkül elolvasni egy szentírásfejezetet, hogy ne lennék emlékeztetve arra, hogy az Úr mindig betartja az ígéreteit. Ez a tudás hatalmas reményt ad nekem a jövőre nézve.
Illusztrációk: Jeff Ward