Miért kell egyedül is imádkoznom, ha már úgyis imádkozom a családommal?
Képzeld el, hogy valamilyen személyes problémával küszködsz. Kellemesen éreznéd magad, ha mindezt egy csoport előtt kellene megosztanod, vagy inkább négyszemközt, bizalmasan beszélnéd meg valakivel?
Spencer W. Kimball elnök (1895–1985) azt tanította: „Néhány dologról egyedül a legjobb imádkozni. Ilyenkor nem kell az idő hossza, vagy imáink bizalmas volta miatt aggódnunk. A magányosan elmondott imák gazdagok és hasznosak. Az egyedül mondott ima segít levetkőznünk a szégyent vagy a színlelést, illetve bármilyen hosszantartó hamisságot; segít megnyitni a szívünket és teljesen őszintévé és tisztességessé válni, miközben kifejezzük minden vágyunkat, és megmutatjuk hozzáállásunkat.”1 Ha van valami, amiről kellemetlen lenne a családi imánkban szólnunk, lehetséges, és sokszor kell is, hogy személyes imában beszéljünk róla.
Személyes imáink lehetővé teszik, hogy teljesen őszinték legyünk szerető Mennyei Atyánkkal, és hogy megbeszéljük Vele szívünk legmélyebb félelmeit és vágyait. Azt a bizonyos kinyilatkoztatást, amellyel kezdetét vette Jézus Krisztus evangéliumának visszaállítása, Joseph Smith is akkor kapta, amikor egyedül imádkozott. Amikor szemtől szemben beszélünk Mennyei Ayánkkal, sokkal fogékonyabbak lehetünk a Lélek sugalmazásaira, mely a javunkat hivatott szolgálni.
Mindazonáltal a családi imák is rendkívül értékesek: lehetővé teszik, hogy közelebb kerüljünk Mennyei Atyánkhoz, és a családunkkal együtt lelki élményekben lehessen részünk. Ahogyan azt Kimball elnök tanította: „Az egyház arra buzdít, hogy tartsunk családi imát minden este és minden reggel.”2
„…hangosan is imádkozz, éppen úgy, mint a szívedben; igen, a világ előtt éppen úgy, mint titokban, nyilvánosan éppen úgy, mint magadban!” (T&Sz 19:28).