Imádkoztam az Északi-tengeren
Olaf Thorlief Jensen, USA, Utah
Illusztrációk: Bradley H. Clark
Amikor 17 éves voltam egy dél-norvég szigeten éltünk, melynek Andabeløy volt a neve. Édesapám ott tért meg az egyházba és a tengerben keresztelt meg engem.
Akkoriban halászként dolgoztam, és tapasztalt voltam a bárkák irányításában. Édesapám rám bízta a tengeri taxiszolgáltatásunkat, melyet a környékbeli lakosok vettek igénybe.
Egy napon, 1941-ben, felhívott egy orvos, aki a tőlünk északra fekvő Flekkefjordban élt. Egy asszonynak, aki két órányira lakott hajóval, azonnali orvosi segítségre volt szüksége. Hoffman doktor megkérdezte, hogy el tudnám-e vinni őt az asszonyhoz, ám a szüleim aggódtak az Északi-tengeren dühöngő vihar miatt. Úgy döntöttünk, imádkozunk és megkérdezzük Mennyei Atyát arról, hogy mi a teendő. Azt a választ kaptuk, hogy vágjunk bele.
Amikor a tengerbe eresztettem a Tryg nevű 10 méteres halászbárkámat, az idő rossz volt, a hullámok pedig nagyok. Miután felvettük az orvost, elindultunk a fjordon keresztül a nyílt tengerre. Egy olyan településre tartottunk, amely Listától északra, Norvégia déli, sziklás tengerpartján helyezkedett el – ez a partszakasz hírhedt volt a viharos időjárásáról és a hajótörésekről.
Folyamatosan haladtunk a viharban, mígnem a cél előtt egy kis öböl keskeny – mintegy 12 méter szélességű –, sziklás bejáratához értünk. A hullámok, melyek olyan magasak voltak, hogy nem tudtam volna a bárkát irányban tartani az öböl bejáratában, be-betódultak az öbölbe és a szikláknak csapódtak.
„Mit tegyünk?” – igyekezett túlkiabálni a vihart az orvos.
„Imádkoznunk kell felőle” – válaszoltam.
Egy pillantra megálltam és útmutatásért imádkoztam a Mennyei Atyához. Amint kimondtam az áment, világos válasz érkezett. Hirtelen eszembe jutott egy történet, melyet egy öreg halász mesélt nekem. Ő egyszer ugyanezen a szakaszon halászott egy heves vihar idején, és nem tudott partra jutni. Amint arra várt, hogy véget érjen a vihar, megfigyelte, hogy a kifutó hullámok egy bizonyos rendszert követnek. Miután partra futott három nagy hullám, egy rövid, nyugodt időszak következett – pont elég idő ahhoz, hogy áthajózzon az öböl bejáratán.
Én is elég sokat halásztam már ezen a szakaszon, de soha nem vettem észre semmilyen rendszert a hullámokban. Ennek ellenére oda kormányoztam a bárkát az öböl bejáratához, azután pedig vártunk és figyeltük, ahogy három nagy hullám érkezett. És valóban, ezután hirtelen nyugodtabb volt a víz. Besiklottam a bárkával a sima vízen az öbölbe és biztonságban kiraktam Hoffman doktort. Ő elsietett a beteg asszonyhoz, miközben én a bárkán vártam és hálás voltam, amiért a Mennyei Atya megválaszolta az imámat.
Amikor az orvos úgy egy órával később visszatért, kijelentette: „Megmentettük az életét!”
A jó híreknek és a javuló időjárásnak köszönhetően megkönnyebbülve és bármiféle rendkívüli esemény nélkül vezettem haza a bárkát.
Tanúságot teszek arról, hogy amikor segítségre van szükségünk, imádkoznunk kell. Tudom, hogy Mennyei Atyánk válaszolni fog.
A hullámok olyan magasak voltak, hogy nem tudtam volna a bárkát irányban tartani.