A papság áldásainak kiterjesztése. Liahóna, 2018. június
Megemlékezés az 1978. évi kinyilatkoztatásról
A papság áldásainak kiterjesztése
Isten minden gyermekét szereti, és módot biztosított arra, hogy mindegyikünk visszatérhessen Őhozzá.
Egy család sétál a Ghánai Accra templom udvarán – a ghánai templom egyike annak a nyolcnak, amelyek jelenleg Afrikában működnek vagy épülnek.
A Mormon könyve azt tanítja, hogy „mindegyik egyforma Istennek”, ideértve „feketét és fehéret, szolgát és szabadot, férfit és nőt” egyaránt (2 Nefi 26:33). Mivel Isten mindannyiunkat szeret, módot biztosított arra, hogy mindegyikünk visszatérhessen Őhozzá (lásd Mózes 5:9; Hittételek 1:3). Az egyház története során e célból keresztelkedett meg mindenféle faji és etnikai hovatartozású ember, akik az egyház hithű tagjaiként éltek.
Az 1800-as évek közepétől az egyház nem rendelt el a papságba fekete-afrikai származású férfiakat, és nem engedélyezte, hogy fekete férfiak vagy nők részt vegyenek a templomi felruházás vagy pecsételés szertartásaiban.1 Az évek során számos elmélet született a korlátozás igazolására. Jeffrey R. Holland elder, a Tizenkét Apostol Kvórumából, kihangsúlyozta, hogy ezek az elméletek, melyek a korlátozások megmagyarázásával próbálkoztak, a „folklór” körébe tartoznak, és az ilyeneket soha nem szabad továbbgörgetni: „[B]ármennyire jó szándékúak voltak is a magyarázatok, úgy gondolom, hogy majd’ mindegyik hiányos és/vagy téves volt. [E]gyszerűen nem tudjuk, miért élt ez a gyakorlat”2.
Az egyház számos prófétája és elnöke, köztük Brigham Young is, ígéretet tett arra, hogy eljön a nap, amikor minden érdemes férfi elnyeri majd a papságot. Ezen ígéretek, valamint a fekete utolsó napi szentek hithűsége ismeretében az egyház vezetői a XX. század derekán „hosszan és buzgón könyörögt[e]k …, isteni útmutatásért fohászkodva az Úrhoz.”3
Kinyilatkoztatás Istentől
Ezt az útmutatást végül Spencer W. Kimball elnök (1895–1985) kapta meg, „hosszú elmélkedés és imádkozás után”, „a szent templom szent termeiben”. 1978. június 1-jén az Úr kinyilatkoztatta a prófétájának, valamint az Első Elnökség és a Tizenkét Apostol Kvóruma tagjainak, hogy „elérkezett az a régóta ígért nap, amikor az egyházban minden hűséges, arra érdemes férfi megkaphatja a szent papságot, valamint isteni felhatalmazása gyakorlásának hatalmát, és szeretteivel együtt minden abból eredő áldást élvezhet, beleértve ebbe a templom áldásait.”4
A kinyilatkoztatás bejelentésekor az Első Elnökség a következőket mondta: „Ünnepélyesen kijelentjük, hogy az Úr most tudatta akaratát, minden… gyermekének megáldására szerte a földön”.5
A rákövetkező általános konferencia során az Első Elnökség az egyház tagsága elé tárta a kinyilatkoztatást, ők pedig elfogadták azt, mint „az Úr szavát és akaratát”, és egyhangúlag támogatták, hogy a 2. hivatalos nyilatkozat a szentírási kánon része legyen.
A kinyilatkoztatás eredménye
Fiatal férfi tanít egy kvórumgyűlés során Párizsban, ahol a legtöbb egyházközségben a legkülönfélébb országokból érkezett tagok vannak.
A kinyilatkoztatás hatása átütő volt. Nemcsak hogy Isten a faji hovatartozástól függetlenül minden érdemes egyháztagra kiterjesztette a papság és templom áldásait, de ráadásul mindenkiért elvégezhetővé váltak a templomi szertartások is, aki valaha is élt.
A kinyilatkoztatással megnyíltak a misszionáriusi munka bővítésének lehetőségei is, az egyháztagság pedig virágzott a számos nemzet, nemzetség, nyelv és nép között.
Egyházi tanítások
Miközben az Úr munkája egyre terjedt a világon, az egyház tagjai a nagyobb mértékű egység korának örvendhettek. Ahogy az egyháztagok egyre többször kerültek kapcsolatba más nemzetiségek és társadalmak tagjaival, az egyházi vezetők egymás szeretetének és megerősítésének, valamint a mindenféle előítélet és rasszizmus felszámolásának fontosságát hangsúlyozták.
„Könyörületesen keblünkre kell vonnunk Isten gyermekeit, és fel kell számolnunk minden előítéletet, például a fajok, nemek vagy nemzetiségek közti megkülönböztetést – tanította M. Russell Ballard elnök, a Tizenkét Apostol Kvórumának ügyvezető elnöke. – Jelentsük ki…, hogy valóban hiszünk abban, hogy Jézus Krisztus visszaállíttatott evangéliumának áldásai Isten minden gyermeke számára elérhetőek.”6 Isten örökkévaló családjáról szólva, Russell M. Nelson elnök ezt tanította: „Csak Isten igazi atyai mivoltának felfogása hozhatja el az ember igaz testvérisége iránti maradéktalan megbecsülést. Ennek megértése ihleti az elválasztó falak helyett az együttműködés hídjainak építésére irányuló vágyat.”7
Együtt haladni előre
Bár nem tudunk mindent, van néhány dolog, amelyet mindegyikünk tudhat. Tudhatjuk, hogy Isten szeret minket, és van egy terve arra, hogy mindannyian egységes, örökkévaló család legyünk. Tudhatjuk, hogy ez az Úr visszaállított egyháza, és hogy Ő a prófétáin keresztül vezeti azt. Az ezen igazságokról meglévő személyes tanúság segíthet nekünk, ahogy közösen haladunk előre azon lehetőségek és kihívások közepette, amelyekkel az Őhozzá hasonlóvá válás felé vezető ösvényen szembesülünk (lásd Moróni 7:48.